A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-28 / 4. szám
A Nap szüzeinek városa Az Andes hotel teraszán ültem Cuzcóban, szoktattam magam a három és félezer méter magasságban a ritka levegőhöz s elnéztem az asztalnál velem szemben ülő perui férfi fejét, aki tűrhető angol nyelven mesélt az inkák egykori birodalmának történetéről. Feje, profilja mintha csak a maják, aztékok, inkák régi rajzain látható fejek utánzata volna: sima fekete haj, alacsony, hátrafelé laposodó homlok, nagy sasor a duzzadt ajkak tés a tömpe áll fölött. Nem fogtam fel pontosan szavainak értelmét. Azon töprengtem, vajon az ő tüdejének is, mint az inkák leszármazottai, az ebben a magasságban élő kecsuák tüdejének, nagyobb az űrtartalma, mint a közönséges halandókénak, hogy olyan könnyedén beszél és nem érzi halántékán a nyomást, amitől egész nap szenvedek, mióta ide repültem az inkák birodalmának egykori fővárosába. Lelkesen mesélt, csak ez az átkozott főfájás ne lenne! Egyszerre csak elkapok egy szót — Machu Pikchu. Machu Pikchu, Machu Pikchu, erőltetem fájó agyamat, míg egyszerre csak világosság gyűl benne: — Gondolja, hogy Dánikennek igaza van? Nem ismerte Daniként, sem elképzeléseit, hogy civilizációnk más planétákról a Földre érkezett lények közreműködésével keletkezett s e lények Földre szállásában nagy szerepe volt Machu Pikchunak is. Ehelyett Hiram Bingham nevét említette, annak a régésznek és kalandornak a nevét, aki keresztül-kasul megmászta az Andok sziklabérceit és fennsíkjait, történelmi emlékek és az inkák elrejtett kincsei után kutatva, míg 1911-ben magasan az Urubamba folyó fölött az őserdő mélyén egy elhagyott város romjaira bukkant. Kiderült, hogy ez volt a székhelye a „Napisten szüzeinek“, az indián vesztaszdzeknek, akik egy rettenetes éjszakán, amikor Pizzaro és kapzsi spanyol hordája rávetette magát a l°gfőbb szentélvre, a ..Nap templomára“, az égbetörő hegyek közé menekültek és várost alapítottak, amely sohasem szerepelt a spanyol térképeken, hogy tovább szolgálhassák mindennek teremtőjét és éltetőjét, a Napistent. Bingham igyekezett lépésről lépésre felkutatni a menekülők nyomát, a Cuzcót övező hegyóriások között, egészen addig, ahová Pizzaro conquistádorai sohasem jutottak el. Asztaltársam izgatott hangja mintha kifújta volna a fájdalmat a fejemből, s egyszerre elfogott a vágy, hogy Bingham nyomdokain haladva kövessem az utat, amit a rettenthetetlen papnők megjártak, legyőzve a hegyóriásokat, meredélyeket, a hóviharokat a hegycsúcsokon s a dzsungel fojtogató hőségét a völgyek mélyén, kokét rágva, mint az indiánok, hogy el tudjam viselni a megpróbáltatásokat és fáradalmakat, amikor társam elsöpörte az álmomat. — Binghamnek harminc évre volt szüksége, hogy eljusson odáig és fölfedezze Machu Pikchut. Ma kisvasút jár oda, reggel odaviszi és estére visszahozza Cuzcóba. Vége volt hát a romantikus álmoknak. Helyettük reális kilátás nyílt rá, hogy megtekintsem a rejtélyes várost, mely annyira izgatta Dänikent is. így aztán másnap reggel ott ültem társammal az egyetlen kocsiból álló apró motorosvonatban és zötyögtem végig az úton, amelyen talán a papnők menekültek, rettegve a vörös hajú barbároktól, akik azt állították, hogy elhozták nekik a civilizációt. Machu Pikchu 160 kilométerre van Cuzcótól. A miniatűr vonat kb. öt óra alatt teszi meg ezt a távolságot. Ez alatt az idő alatt számtalan hegyet mászik meg, végigpöfög hegyóriások oldalában, melyeken a keskeny nyomtávú sínpár jelentéktelen, mint a cérnaszál a felhőkarcolón, átdöcög hidakon, ahonnan nem szívesen nézünk le a hegyifolyók harsongó áradatába, míg beér az Urumbaba völgyébe, Ez alatt az idő alatt az utas végigjárja a négy évszakot: a telet Cuzcó fölött e^z örök hó birodalmában, a tavaszt és az őszt az eukaliptusz-ligetek középső mérsékelt övezetében s a trópusi nyarat a Cuzcónál kétezer méterrel mélyebben fekvő völgyekben. Vezetőm ismét magyaráz, de nem tudok odafigyelni, tekintetem a hegyoldalakon és völgyeken kalandozik. Feltűnnek az ősi inkák teraszos művelésének romos maradványai s a mai kecsua indiánok megművelt teraszai, rajtuk kukorica, gabona, dohány, s az emberiség áldása és átka — a koka, mely a kokaint adja a fájdalmak csillapítására s az ember tönkretételére, aki rabjává lett. A törpe vonat mint ügyes macska kapaszkodik fel a hegyekbe s mint a görgeteg robog le a völgyekbe, míg végül befut Urubamba állomásra, amely fölött mint fecskefészek a templomtornyon, mint furcsa szemölcs az égbemeredő süvegkúpok tetején terül el a Napisten elmenekült papnőinek elveszett és újra megtalált városa. A folyóvölgyből számított nyolcszáz méter magasságot egy erős landroverral, terepjáróval győzzük le, a magasszárú cipő befűzésére emlékeztető, sziklába vágott ösvényen. Perui barátomnak éppen most jutott eszébe a Dániken név, amit a szállóban halott. Dehát hogyan magyarázgathattam volna most neki, amikor a landrover csak centiméterekkel haladt az úttest szélétől a szakadék fölött, ahol mélyen alattunk a dzsungelból felszálló párák gomolyogtak? Däniken, Bingham, hogy érdekelhettek engem most ezek a nevek? Hallgattam a sofőr feje feletti rádióból szűrődő zenét, valamiféle csacsacsát, amely furcsa gyászinduló lett volna a temetéshez, mellyel bármely pillanatban végződhetett volna az utazásunk, azon gondolkoztam, vajon a sofőr ugyanúgy csinálja-e, mint én, hogy behunyja a szemét, amikor az alattunk gomolygó áthatolhatatlan párafelhő fölött a legnyaktörőbb a kanyar? Győzelmi indulóként hangzott a csacsacsa, amikor végre felértünk a hegytetőre és megálltunk egy kis szálló előtt, a Napisten városának bejáratánál. A pincér hiába próbált ránk tuszkolni valami frissítőt a vendéglőben. A landrover utasai, számszerint öt személy és egy kutya, rohannak a titokzatos város megtekintésére. Botladozom kőlépcsőin a furcsa városkának, amely nem vízszintesen, de függőlegesen helyezkedik el, a hatalmas kőtömbökből épült s rég elkorhadt és bedőlt fatetővel fedett házak körül, a dzsungel ittmaradt gyökerei között, amely Bingham érkezéséig elborította a városkát. Lihegve kapaszkodom egyre feljebb és feljebb, Inka isten szentélye mellett elhaladva kiérek a főtérre, ahol az istentiszteleteket és a vásárokat tartották, s ahol a Napisten szüzei tovább vallották az ősi hitet és elborzadva hallgatták a betolakodók rémtetteiről szóró híreket. Följebb, egyre följebb kapaszkodom, nem törődve az érzéssel, hogy megpattan a szívem, míg megállapodom a legfelső teraszon, ahonnan betekinthetem a Napisten szüzeinek városát, mintha csak itt feküdnék a tenyeremen. Jobbra lent, ott állt a szentély, magyarázza kísérőm, nem messze tőle a papnők és a nemesek házai, valamivel tovább a szolgahad s a parasztok kunyhói, ezek művelték a földet a keskeny teraszokon, amelyeket valamilyen titokzatos erő tartott meg a szakadék szélén. Csak a városka közepén Az Andok karcsú hegycsúcsai közé beékelve fekszik a Napisten szüzeinek mesebeli városa van egy kisebb lapos terület a hegynyeregben, amely fölött a városnak is nevet adó Matchu Pikchu „ikertestvérének“ süvegkúpja tör az ég felé. Letekintek madártávlatból az elében táruló szcenériára, s egyszerre megelevenedik lelki szemeim előtt. Mintha látnám a teraszokat és utcákat megtöltő férfiakat és nőket, csordáit az itteni szarvasmarháknak, a lámáknak, amelyek a gyapjat adják a ruhához, a tejet, vajat, szárított ganajuk a tüzelőt, a lámákat, amelyek melegítik az embert, ha váratlanul dermesztő hideget hoz a szélvihar. Láttam hogy megelevenedik a piramis környéke: a Napisten szolgálólányai áldozatot mutatnak be Viracochának, a teremtőnek, Intinek, a Napnak, és feleségének Mmaakilának, a Holdnak, Illapának, a villám és a tűz istenének. Pacamacának, a földanyának, akitől minden élet származik. Láttam és átéltem mindazt, amit perui barátom mesélt, akinek indián profilja elárulta, hogy a spanyolok jöttek és győztek, de végül beolvadtak az inkák, kecsuák, aimarák, meszticek tömegeibe, akik abszolút többségét alkotják e csodálatos ország lakosságának. Visszafelé menet mégiscsak beültünk a város bejáratánál álló vendéglőbe. Éspedig azért, mert a sofőr az utolsó pillanatban felfedezett valami hibát a kocsiján, s ennek eltávolítása pontosan addig tartott, míg az utolsó turista is kifizette a számláját. Lefelé menet végérvényesen meggyőződtem róla, hogy a sofőr a nyaktörő kanyarok előtt nem zárja be gyáván a szemét, mint jómagam, mégpedig azon egyszerű tény következtében, hogy épségben megérkeztünk Urubambába, a vasútállomásra, ahol a kisvasút türelmesen várakozott, amíg a vendégek odafönn kényelmesen megszemlélik a Napisten szüzeinek városát és amíg a főpincér beszedi a pénzt a vendégektől. Szöveg és képek: J. MEISNER A 3500 méter magasságban fekvő Cuzco város részleges panorámája A kecsua indiánok, az inkák utódai lejönnek a hegyekből, hogy Cuzco piacán értékesítsék szerény terményeiket és megvásárolják a legszükségesebbeket hot 17
