A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-28 / 4. szám
I Mi nők is lehetünk boldogok. Ne nevessenek, hogy ezzel kezdem levelem, de eddig csaknem a férfiak mondták el véleményüket, és ne haragudjanak, hogy nő létemre én is szót kérek. Fiatalasszony vagyok, és boldog. Ez természetes is, gondolják most sokan. A dolog távolról sem ennyire egyszerű. Nem mindenki találta meg helyét az életben, nem mindenki talált rá az igazi férjre, aki megértő és mindenben felesége segítségére siet. Gyermekünk, a négy éves Lacika nevelését is közösen vállaltuk. Amíg én és férjem munkában vagyunk, Lacika az óvodában. Szabadidőnkben sokat foglalkozunk vele, egyszóval harmonikus családi életet élünk. Persze ez még kevés volna a boldogsághoz. Munkakörülményeink jók, és megbecsülnek bennünket. Távolról sincs még minden igényt kielégítő jól berendezett lakásunk. Autótulajdonosok sem vagyunk. Lassanként majd meglesz minden, amire szüksége van az embernek. Higgyék el, hogy a közösen szerzett dolgokból telik a legnagyobb örömünk. Megértés a családi életben, megértés a közösségben, melyben élek, és a munkában elért eredmény a boldogságom záloga. „Éva“ A csők és kézcsók Bár a csókolózásról itt úgy szólunk, mint az üdvözlés bizonyos formájáról, mégis csak tudnunk kell, hogy a csók inkább az érzelem, a túl bizalmas barátság kifejezője. A csókban megnyilvánuló szerelem és bizalmasság egészen elszürkülne, ha minden alkalomból és mindenütt csókolóznánk. A házastársak, jegyesek és rokonok között szokásos csókkal üdvözölni egymást. A nyilvánosság előtt csak akkor csókolózunk, ha útról tértünk vissza, míg társaságban a megszokott köszöntési módot alkalmazzuk, mert idegenek előtt nem illik hosszasan ölelkezni, csókolózni és érzéseinknek szabad folyást engedni. Bizalmas barátnők és igen jó barátok hosszabb távoliét után a találkozás örömére öszecsókolóznak. A felnőttek azonban ne feledjék el soha, hogy gyermekeket szájon csókolni egészségtelen. Általános mindennapi köszöntés során kezet csókolni ma már nem szokás. Csak annak a nőnek csókolunk kezet, akinek mélyebb tiszteletünket akarjuk kifejezni. Akkor sem követünk el hibát, ha élenjáró közéleti dolgozó nőnek, volt tanárnőnknek vagy tanítónőnknek, művésznőnek vagy pedig ismert színésznőnek, zongoraművésznőnek, megfelelő alkalommal csókolunk kezet. Tiszteletünket kézcsókkal elsősorban édesanyánknak adjuk meg: annak az asszonynak, aki felnevelt bennünket. A férj megfelelő alkalommal társaságban is kezet csókolhat a feleségének, ha ezzel valamiért kivételes köszönetét akarja kifejezni, például gratuláció esetén. Illetlenség azonban közszemlére tenni kölcsönös érzelmeinket. Ha a férfi különösebb tiszteletét akarja táncosnőjének kifejezni, esetleg komolyabb vonzalmat érez iránta, a táncot kézcsókkal is megköszönheti, de csak akkor, ha ez a vonzalom többé-kevésbé kölcsönös. Nem illik azonban mindjárt a megismerkedés után esetleg más szándékból a kezét megcsókolni. Nem vétünk a jó modor ellen, ha nem csókolunk kezet vagy ha ezt a tiszteletnyilvánítási formát korlátozzuk. Nem illik kezet csókolni az utcán. Egy haladó szellemű nő ezt nem is óhajtja. Ha a nő nem kívánja, hogy kezet csókoljanak neki, ezt nem nyilváníthatja ki faragatlanul és nem dughatja kezét a háta mögé. Húzza vissza feltűnés nélkül a kezét mintegy jelezvén, hogy nem óhajtja a kézcsókot. Ha a férfi úgy véli, hogy illik a nőnek kezet csókolnia, a neki nyújtott kéz ujjait könnyedén megfogja, kissé előre hajlik és a kézcsókot csak szimbolikusan adja. A kézcsók ne váljék mindennapos jelenséggé. Csak kiváltságos ünnepélyes alkalmakkor helyénvaló. Nyilvánosság előtt csak akkor csókoljunk kezet a nőnek, ha mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy ez a köszöntési mód helyénvaló. Az üdvözléseknél legfontosabb a szívélyesség, a barátságosság és a természetes viselkedés. Manöken, színésznő, jogász, nagykövet Ugandának, ennek a nyolcmillióé lakosú afrikai államnak Jeles képviselője az Egységes Nemzetek Szövetségében. Ez nem más mint Elisabeth Rukiidt, akit néhány évvel ezelőtt hazája szépségkirálynőjévé Is megválasztották. Nemcsak azzal dicsekedhet, hogy Uganda első nagykövete, hanem azzal is hogy első nő, aki elvégezte a jogot. Rövid Idő alatt elért karrierjét Lón donban kezdte,* mint manöken, majd filmekben Játszott, ezután a cambridgi egyetemen elvégezte a jogot, és hogy teljes legyen a siker, kinevezték annak a delegációnak a vezetőjének, mely országát az ENSZ-ben képviseli. Schccl úr így is törekszik a népszerűségre A szocialista államokkal való közeledés politikáját hirdető Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter nagy tekintélyre tett szert, mind hazájában, mind külföldön. Az Európa biztonságáért és az összeurópai konferencia összehívásáért küzdő politikus több millió német nő szimpátiáját is elnyerte akkor, amikor a sajtó közölte, hogy egy Bolíviából származó kétéves indián fiút fogadott örökbe, aki eddig árvaházban élt. Az ellenzéki sajtó most azzal támadta Scheelt, hogy miért nem fogadott örökbe a több ezer német árvából egyet. rizibizi Frappáns kijelentés A mazidivatra nemrégen a következő kijelentést tette a híres filmszfnésznő, Sophia Loren: A mazlkabát csak úgy szép, ha hosszan fel van hasítva. Különben a férfiak elfelejtik, hogyan néz ki a női láb. Egy kis fokhagyma Smith nevű amerikai apa mielőtt elengedi négy lányát hazulról a bizalmas találkozókra, fokhagymát ad nekik, hogy a találka ideje ne nyúljon túl hosszúra. Még a pápa háza táján is Még a pápa családi körében sincs minden úgy, ahogy szeretné. Így például a 17 éves unokahúga, Elisabeth Monti, mopeden jár, testhez álló nadrágot visel, és még az utcán is dohányzik. A filmvilág * * * csillagai ALEKSZEJ BATALOV Alekszej Batalov szovjet filmszínész tehetségét Joszif Hejfic rendező látta meg először. A Nagy család című filmben kapott Jelentős szerepet. Ma már egész sor film áll mögötte. Láthattuk őt az Anya és a Szállnak a darvak című filmekben. Az év kilenc napja című filmben Is szerepelt, melyet a Karlovy Vary-i filmfesztiválon is kitüntettek. Batalov az utóbbi időben rendez és nem is kis sikerrel Még emlékeznek olvasóink a Fantom című filmre? Bizonyára igen. Akkor ismerős önök számára a mellékelt filmszínésznő fényképe is. Az említett filmben láttuk Rachel Weichet, akit Nyugaton szexfllmek hősnőiéként tartanak számon. Rachel Welch Chicagóban született. Mielőtt filmezni kezdett volna, szabónő volt. Most már nem ő szab, hanem reá „szabnak“ kiváló filmszerepeket és méghozzá milyen jókat. JOANA SHIMKUS Néhány évvel ezelőtt jött Kanadából Párizsba, itt alapozta meg sikerét. Az utóbbi Időben egyre gyakrabban látjuk öt a francia filmekben. Kezdetben fotomodellként dolgozott, majd a rendezők felfigyeltek tehetségére. A kiváló filmrendező Robert Enrico több filmfőszerepet bízott rá. RACHEL WELCH 9 I