A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-07 / 1. szám

A tanítványok (balról jobbra): Nagy István, Túró István és Kovács Gyula Ksti feltétel a virágkertészetben Koncz-testvérre, a kerekszemű Magda Sanyira, Túró Pistára, a göndör hajú Kulcsár-Szabó Sanyira és a többiekre, a copfos kislányokra, akik ma már asszonyok és saját lányukat kísérik az iskolába. Hogy élnek, mi lett a sorsuk? Hova kerültek, itt maradtak-e a faluban vagy elmentek máshová? E kérdések foglalkoztattak, amikor bekopogtattam a szövetkezet irodájába. Trnavsky Lászlóval az efsz elnökével váltunk pár szót a falu fejlődéséről, de nincs sok ideje, mert éppen gyűlésre siet a járásra. Bartos Lajos főkönyvelő mo­solyogva üdvözöl, leültet a szépen be­rendezett irodában, melynek falain be­keretezett oklevelek, a fogadóasztalon ízléses vázában piros szegfűk díszle­nek. Megígéri, hogy rögtön előteremt egy párat tanítványaim közül, hisz a legtöbben itt dolgoznak a szövetkezet­ben. —r Nagy Pista az előbb volt az iro­dában. Ö a szövetkezet mechanizáto­­ra — mondja Bartos. — Rögtön hí­vom. Alig szívok el egy cigarettát, már­is kopognak, s megáll az ajtóban egy vállas, piros arcú, fekete hajú fiatal­ember, kalapját zavartan forgatja. Ke­zet szorítunk. Majd komótosan leül a szemközti székre. Pillanatnyi csend. A tizenegyéves. vékony diák arcvoná­sait igyekszem felfedezni a meglett férfin, de csak részben sikerül. Ci­garettával kínálom. — Köszönöm, nem élek vele — sza­badkozik. — De hiszen az iskolában rajtakap­talak benneteket, ahogy szívtátok! Emlékszel ? — Igen az akkor volt — derül fel az arca. — De sokszor is megpofozott a tanító úr, mert engedje meg, de már én csak így tudom most is szó­lítani ... Bizony meg is érdemeltem. — A futball? — teszem fel derülve az újabb kérdést. — Arról nem tudtam leszokni. A ka­tonaságnál is rúgtam a labdát, meg otthon is, amíg ki nem „öregedtem“. Az élete alakulásáról faggatom, las­san belemelegedik a beszédbe. — Tud­ja, én „vén koromra“ több iskolát jár­tam, mint fiatalon, szinte sok is fel­sorolni. Először az általános iskola után kitanultam a kőműves szakmát, majd a szövetkezet elküldött szőlészeti és kertészeti tanfolyamra, aztán a ko­máromi Mezőgazdasági Technikum­ban állattenyésztési és növényterme­lési szakon szereztem képesítést. 1967- től mechanizátor vagyok a szövetke­zetben. — Meg vagy elégedve a munkáddal, életeddel? — Nem panaszkodhatom. Minden­hol dolgozni kell, és a munka magá­val hozza a problémákat is. Nagy István most 31 éves, fizetése 2400 korona, új házat épített, nős, 2 kislánya van, Erika 3 éves, a 8 éves Marika pedig már az új iskolába jár. Még beszélgetünk, közben megérke­zik a másik két tanítvány: Túró Ist­ván vincellér és Kovács Gyula mező­­gazdasági gépjavító. Túró Pista arcára már nem emlé­keztem olyan biztonsággal, csak feke­te csillogó szeme ismerős, alakja meg­nyúlt. Ipolybélre járt mezőgazdasági iskolába, majd Kvetoslavóban (Üszo­­ron) végezte el a kertészeti szakisk< - lát. 1959 óta a szövetkezet vincellére, nős, 2 gyereke van, Blanka és An^e-A zsákmány Értesültem róla, hogy orsxAgos mére­teket ültött egy új szenvedély: lopják a gömböt. Persze nem akármilyen gömböt lopnak, hanem azokat a műanyagból ké­szült kis gömbölyű Izéket, amiket több­nyire tehergépkocsik sebességváltóinak a végére szerelnek nyilván azért, mert úgy könnyebb a sebességet váltani. A hír egy kissé megrendített. Némileg járatos vagyok a kriminalisztikában és Így tudom, hogy sok mindent loptak és lopnak, de tudomásom szerint eddig még lépegető ezkavátort, gótikus templomtor­nyot, úszómedencét és műanyagból ké­szült gömböket nem loptak. — Na Gyula — mondtam magamnak — Itt az alkalom, hogy bebizonyítsd nyo­mozói lángelmédet. — Persze nagyon jól tudom, hogy Maigret felügyelő Ilyen bo­nyolult esetben rágyújt a pipájára, de nekem nincs pipám, tehát rágyújtottam egyszerre három cigarettára, mert az Is nagy füstöt csinál. A füst az kell a do­loghoz kérem, mert a füst mögött látha­tó mindig a mesterdetektlv nagy lóteje és az a rettentő nagy agya, ami még a füléből Is kilóg, mert a fejében el sem fér. £s Ilyenkor a vagányok már a Clr­­cum dedeiruntot éneklik, mert tudják hogy minden hiába, a mesterdetektlv öt percen belül rájön — csak úgy a saját nagy eszétől —, hogy ki ölte meg a bi boros hercegprímás lányát — és őzért éktelenül megveri a vagányokat. Kérem tisztelettel, én is mestordetek tfv vagyok, mert pontosan öt perc alatt rájöttem, hogy miért lopják a műanyag gömböketl Azért lopják kérem, mert a legújabb találmány a tlkl-taki! Ez a talál­mány csattog, kattog, kerepel reggeltől estig az utcákon és a tereken, a szer­kesztőségi szobám és a lakásom ablaka alatt. Ettől kapok idegrohamot, nyava­lyatörést, és ez Ingatta meg ateista vi­lágnézetemet is. Ugyanis soha nem imád­koztam, de amióta a tikt-taki közátokká vált, minden este azért imádkozom, bár adnák az égi hatalmak, hogy a játék feltalálójával cserélhessek eszmét, éjsza ka, tanúk nélkül. Másnap a rendőrségi hírekben közölnék, hogy a tlkl-taki fel­találóját egy ismeretlen huligán porha­nyóéra verte. Ez az ismeretlen huligán: én lennék. Viszont tikl-taklt a mi hazánkban nem gyártanak, a maszekimport (nagynénik, nagybácsik, keresztszülők) pedig távol­ról sem elégítik ki a keresletet. Így te­hát nem marad más hátra, mint ellopni a teherautókból a műanyag gömböket, mert azokból kiváló tlkl-taki eszkábál­­ható. PÉTERFI GYULA lika. Üj háza van neki is. Fizetése 2130 korona. Kovács Gyula az iskola egyik leg­jobb tanulója volt, megfontolt, rend­szerető. Mosolyogva, nyugodtan ül most is a széken, akárcsak az iskolá­ban. Igazi tanárnak való típus volt. Szerettem volna, ha elvégzi a főisko­lát, már akkoriban sokat beszélget­tünk édesapjával a jövőjéről. — Nem bántad meg, hogy nem ta­nultál tovább? — Meg vagyok elégedve a sorsom­mal — hárítja el a konkrét választ. — Mindig a gyakorlati munkát szeret­tem. Most mezőgazdasági gépjavító vagyok a szövetkezetben, ezenkívül értek a villany- és a vízvezetékszere­léshez is... — Igazi ezermester! — szólnak köz­be a többiek. Megnősült ő is, két gyereke van, Gyuszi 7, Giziké 3 éves. Sokat jártam valamikor hozzájuk, most új házat építettek a régi helyén. Kicsit szaggatott a beszélgetés, ök is faggatnak engem életem sorsáról. De aztán újra visszakanyarodunk a megkezdett témához. Nevek, régi diák­csínyek elevenednek fel. Elmondják, hogy Magda Sanyi útépítésnél dolgo­zik. Koncz András traktorista, Lajos, a kisebbik Koncz-fiú állatgondozó, Kultúrház, üzlet és vendéglő Kulcsár-Szabó Sándor mezőgazdasági mérnök lett, megnősült, és tavaly el­költözött Komárom mellé. Túró István invitál, hogy nézzük meg a hordók birodalmát. Elballagunk a közeli pincéhez, mely talán még a török időkből való. Sáros úton cup­pognak*, a nagy gumicsizmák. Közre­fognak a tanítványok, akik valamikor a vállamig sem értek, s most én va­gyok közöttük a legkisebb. — Azért a tanító úr sem sokat vál­tozott — mondogatják udvariasan. Bor mellett, kenyér és szalámi szeleteket falatozva közvetlenebb a beszélgetés. Szót ejtünk a változó faluról, mely húsz év alatt ugyanúgy felnőtt a fel­adatokhoz, mint a tanítványaim. — A változást csak az veszi észre, aki régen járt itt — mondta rövid beszélgetésünk folyamán az efsz elnö­ke. — Megbecsülni az értékeket, az elért eredményeket, ezt kell még job­ban megtanítani a néppel, a közös­séggel. Késő este van, amikor elbúcsúzunk. Emlékekkel gazdagabban és nyugodt szívvel indulok hazafelé. Az emberek, a tanítványok és az elkövetkezendő új nemzedék becsületesen dolgozik a fa­lu boldogulásáért. OZSVALD ARPÁD P. Haško felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents