A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-07 / 1. szám
A tanítványok (balról jobbra): Nagy István, Túró István és Kovács Gyula Ksti feltétel a virágkertészetben Koncz-testvérre, a kerekszemű Magda Sanyira, Túró Pistára, a göndör hajú Kulcsár-Szabó Sanyira és a többiekre, a copfos kislányokra, akik ma már asszonyok és saját lányukat kísérik az iskolába. Hogy élnek, mi lett a sorsuk? Hova kerültek, itt maradtak-e a faluban vagy elmentek máshová? E kérdések foglalkoztattak, amikor bekopogtattam a szövetkezet irodájába. Trnavsky Lászlóval az efsz elnökével váltunk pár szót a falu fejlődéséről, de nincs sok ideje, mert éppen gyűlésre siet a járásra. Bartos Lajos főkönyvelő mosolyogva üdvözöl, leültet a szépen berendezett irodában, melynek falain bekeretezett oklevelek, a fogadóasztalon ízléses vázában piros szegfűk díszlenek. Megígéri, hogy rögtön előteremt egy párat tanítványaim közül, hisz a legtöbben itt dolgoznak a szövetkezetben. —r Nagy Pista az előbb volt az irodában. Ö a szövetkezet mechanizátora — mondja Bartos. — Rögtön hívom. Alig szívok el egy cigarettát, máris kopognak, s megáll az ajtóban egy vállas, piros arcú, fekete hajú fiatalember, kalapját zavartan forgatja. Kezet szorítunk. Majd komótosan leül a szemközti székre. Pillanatnyi csend. A tizenegyéves. vékony diák arcvonásait igyekszem felfedezni a meglett férfin, de csak részben sikerül. Cigarettával kínálom. — Köszönöm, nem élek vele — szabadkozik. — De hiszen az iskolában rajtakaptalak benneteket, ahogy szívtátok! Emlékszel ? — Igen az akkor volt — derül fel az arca. — De sokszor is megpofozott a tanító úr, mert engedje meg, de már én csak így tudom most is szólítani ... Bizony meg is érdemeltem. — A futball? — teszem fel derülve az újabb kérdést. — Arról nem tudtam leszokni. A katonaságnál is rúgtam a labdát, meg otthon is, amíg ki nem „öregedtem“. Az élete alakulásáról faggatom, lassan belemelegedik a beszédbe. — Tudja, én „vén koromra“ több iskolát jártam, mint fiatalon, szinte sok is felsorolni. Először az általános iskola után kitanultam a kőműves szakmát, majd a szövetkezet elküldött szőlészeti és kertészeti tanfolyamra, aztán a komáromi Mezőgazdasági Technikumban állattenyésztési és növénytermelési szakon szereztem képesítést. 1967- től mechanizátor vagyok a szövetkezetben. — Meg vagy elégedve a munkáddal, életeddel? — Nem panaszkodhatom. Mindenhol dolgozni kell, és a munka magával hozza a problémákat is. Nagy István most 31 éves, fizetése 2400 korona, új házat épített, nős, 2 kislánya van, Erika 3 éves, a 8 éves Marika pedig már az új iskolába jár. Még beszélgetünk, közben megérkezik a másik két tanítvány: Túró István vincellér és Kovács Gyula mezőgazdasági gépjavító. Túró Pista arcára már nem emlékeztem olyan biztonsággal, csak fekete csillogó szeme ismerős, alakja megnyúlt. Ipolybélre járt mezőgazdasági iskolába, majd Kvetoslavóban (Üszoron) végezte el a kertészeti szakisk< - lát. 1959 óta a szövetkezet vincellére, nős, 2 gyereke van, Blanka és An^e-A zsákmány Értesültem róla, hogy orsxAgos méreteket ültött egy új szenvedély: lopják a gömböt. Persze nem akármilyen gömböt lopnak, hanem azokat a műanyagból készült kis gömbölyű Izéket, amiket többnyire tehergépkocsik sebességváltóinak a végére szerelnek nyilván azért, mert úgy könnyebb a sebességet váltani. A hír egy kissé megrendített. Némileg járatos vagyok a kriminalisztikában és Így tudom, hogy sok mindent loptak és lopnak, de tudomásom szerint eddig még lépegető ezkavátort, gótikus templomtornyot, úszómedencét és műanyagból készült gömböket nem loptak. — Na Gyula — mondtam magamnak — Itt az alkalom, hogy bebizonyítsd nyomozói lángelmédet. — Persze nagyon jól tudom, hogy Maigret felügyelő Ilyen bonyolult esetben rágyújt a pipájára, de nekem nincs pipám, tehát rágyújtottam egyszerre három cigarettára, mert az Is nagy füstöt csinál. A füst az kell a dologhoz kérem, mert a füst mögött látható mindig a mesterdetektlv nagy lóteje és az a rettentő nagy agya, ami még a füléből Is kilóg, mert a fejében el sem fér. £s Ilyenkor a vagányok már a Clrcum dedeiruntot éneklik, mert tudják hogy minden hiába, a mesterdetektlv öt percen belül rájön — csak úgy a saját nagy eszétől —, hogy ki ölte meg a bi boros hercegprímás lányát — és őzért éktelenül megveri a vagányokat. Kérem tisztelettel, én is mestordetek tfv vagyok, mert pontosan öt perc alatt rájöttem, hogy miért lopják a műanyag gömböketl Azért lopják kérem, mert a legújabb találmány a tlkl-taki! Ez a találmány csattog, kattog, kerepel reggeltől estig az utcákon és a tereken, a szerkesztőségi szobám és a lakásom ablaka alatt. Ettől kapok idegrohamot, nyavalyatörést, és ez Ingatta meg ateista világnézetemet is. Ugyanis soha nem imádkoztam, de amióta a tikt-taki közátokká vált, minden este azért imádkozom, bár adnák az égi hatalmak, hogy a játék feltalálójával cserélhessek eszmét, éjsza ka, tanúk nélkül. Másnap a rendőrségi hírekben közölnék, hogy a tlkl-taki feltalálóját egy ismeretlen huligán porhanyóéra verte. Ez az ismeretlen huligán: én lennék. Viszont tikl-taklt a mi hazánkban nem gyártanak, a maszekimport (nagynénik, nagybácsik, keresztszülők) pedig távolról sem elégítik ki a keresletet. Így tehát nem marad más hátra, mint ellopni a teherautókból a műanyag gömböket, mert azokból kiváló tlkl-taki eszkábálható. PÉTERFI GYULA lika. Üj háza van neki is. Fizetése 2130 korona. Kovács Gyula az iskola egyik legjobb tanulója volt, megfontolt, rendszerető. Mosolyogva, nyugodtan ül most is a széken, akárcsak az iskolában. Igazi tanárnak való típus volt. Szerettem volna, ha elvégzi a főiskolát, már akkoriban sokat beszélgettünk édesapjával a jövőjéről. — Nem bántad meg, hogy nem tanultál tovább? — Meg vagyok elégedve a sorsommal — hárítja el a konkrét választ. — Mindig a gyakorlati munkát szerettem. Most mezőgazdasági gépjavító vagyok a szövetkezetben, ezenkívül értek a villany- és a vízvezetékszereléshez is... — Igazi ezermester! — szólnak közbe a többiek. Megnősült ő is, két gyereke van, Gyuszi 7, Giziké 3 éves. Sokat jártam valamikor hozzájuk, most új házat építettek a régi helyén. Kicsit szaggatott a beszélgetés, ök is faggatnak engem életem sorsáról. De aztán újra visszakanyarodunk a megkezdett témához. Nevek, régi diákcsínyek elevenednek fel. Elmondják, hogy Magda Sanyi útépítésnél dolgozik. Koncz András traktorista, Lajos, a kisebbik Koncz-fiú állatgondozó, Kultúrház, üzlet és vendéglő Kulcsár-Szabó Sándor mezőgazdasági mérnök lett, megnősült, és tavaly elköltözött Komárom mellé. Túró István invitál, hogy nézzük meg a hordók birodalmát. Elballagunk a közeli pincéhez, mely talán még a török időkből való. Sáros úton cuppognak*, a nagy gumicsizmák. Közrefognak a tanítványok, akik valamikor a vállamig sem értek, s most én vagyok közöttük a legkisebb. — Azért a tanító úr sem sokat változott — mondogatják udvariasan. Bor mellett, kenyér és szalámi szeleteket falatozva közvetlenebb a beszélgetés. Szót ejtünk a változó faluról, mely húsz év alatt ugyanúgy felnőtt a feladatokhoz, mint a tanítványaim. — A változást csak az veszi észre, aki régen járt itt — mondta rövid beszélgetésünk folyamán az efsz elnöke. — Megbecsülni az értékeket, az elért eredményeket, ezt kell még jobban megtanítani a néppel, a közösséggel. Késő este van, amikor elbúcsúzunk. Emlékekkel gazdagabban és nyugodt szívvel indulok hazafelé. Az emberek, a tanítványok és az elkövetkezendő új nemzedék becsületesen dolgozik a falu boldogulásáért. OZSVALD ARPÁD P. Haško felvételei
