A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-16 / 24. szám

naptár 1959. május 10-ét mutatott. E napon a pyugat-németországi Dortmund városában egy sötét, bár­sonnyal elfüggönyzött lakásban tit­kos találkozó zajlott le. Egy minden­re elszánt, vad tekintetű fiatalember feszült figyelemmel hallgatta az amerikai titkos­­szolgálat, a CIA vezető beosztású tisztjének, Orth századosnak szavait. — Rendkívüli segítséget jelentene számunkra, ha az akció sikerrel járna — mondotta a szá­zados, majd koccintásra emelte habzó pezsgővel telt poharát. Utána egy hirtelen mozdulattal, mint aki majdnem megfeledkezett valamiről, az aktatáskája után nyúlt. — Hoztam magának egypár apróságot. Nagy szüksége lesz rájuk. — De miért, hisz van fegyverem? — meredt rá értetlenül a fiatalember. — De nem ilyen. Ez ugyanis a legújabb típus. Méregtöltetű pisztoly. Hangfogós. S ami a leg­főbb, az áldozaton olyan tünetek mutatkoznak, mintha szívinfarktus vitte Yolna el. Így semmi gyanús nyomot nem hagy maga után. Érti?! Pár nap múlva a fiatalember Hans Búdéit névre szóló személyi igazolvánnyal a zsebében Münchenbe repült. Az igazolványában szereplő adatok természetesen nem feleltek meg a való­ságnak. A fiatalembert ugyanis rendes nevén Bogdan Nyikolajevics Sztacsinszkijnak hívták. 1931. november 4-én született Nyugat-Ukrajná­ban, egy Lvovhoz közel eső falucskában. 1951- ben Sztacsinszkij mint diák belépett az illegális ukrán nacionalista szervezetbe, az OUN-ba, s részt vett a külföldről becsempészett szovjet­ellenes sajtótermékek terjesztésében. Amikor a b ztonsági közegek nyomára bukkantak nővérei, Iifine és Marja föld alatti tevékenységének, gyor­san külföldre szökött. Nyugat-Németországban talált menedéket. Ott különféle megbízatásokat teljesített, szép pénzeket véve fel azoktól, akik minden lépését irányították. Az 1959-es év elején megtudta, hogy külön­leges feladattal bízták meg. El kell tennie láb alól Sztyepan Banderát — szólt a parancs. És Sztacsinszkij nem sokat gondolkozott rajta. Megértette, hogy Bandera kényelmetlenné vált. Az emigrációban nem ment ritkaságszámba azoknak az eltávolítása, akik túl­ságosan sokat tudtak vagy kompromittálták ma­gukat. Sztyepan Bandera neve összeforrt azzal az év­százados múltra visszatekintő bősz nacionalista mozgalommal, mely az önálló Ukrajna létrehozá­siért harcolt. Amikor 1920-ban kikiáltották az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot, a fana­tikus nacionalisták minden erejükkel a szovjet­­hatalom ellen fordultak. 1941-ben ujjongva fo­gadták a hitlerista hordákat. Vágyuk egy rövid időre teljesülni látszott. A nácik védnöksége alatt úgynevezett ukrán állam alakult, amit azonban hamar meg is szüntettek. A naciona­listák harcba szálltak a Szovjetunió és itt-ott a németek ellen is. Amikor a győzelmesen előre­nyomuló Vörös Hadsereg kiverte a nácikat Ukrajnából, az ukrajnai nacionalisták szervezete partizánharcot indított a szovjet hadsereg ellen. Veszélyes földalatti mozgalom bontakozott ki. Az orvtámadók azonban fokozatosan kiszorultak a Szovjetunió területéről s rövid időre Lengyel­­országban vetették meg a lábukat. Amikor itt is szorulni kezdett a hurok, egyenként és csopor­tokban Csehszlovákián keresztül Nyugatra pró­báltak menekülni. Ekkor rpár az a férfi, akiről a rabló, fosztogató és gyújtogató bandákat elne­vezték, biztonságban volt. A nacionalisták vezé-I, az egykori tanító, Sztyepan Bandera hama­­bb felismerte, mint társai, hogy a harcot el­etették, és időben elhagyta a süllyedő hajót, ünchenben telepedett le, ahol a különféle tit­­>s szolgálatoktól kapott pénzen az ukrán na- Dnalisták emigráns szervezetének, az OUN-nak vezetőjeként szervezte tqyább a szovjetellenes lforgató tevékenységet. Mindaddig, amíg az nerikai titkos szolgálat úgy nem látta, hogy ámára értékesebb Bandera halála, mint a ovjetellenes kampányokat és az emigráns ügy­ikök kémkedési akcióit szervező élő Bandera. A CIA nem válogatott az eszközökben, ha lehe­tőség nyílt szovjetellenes hangulat szítására. Sztyepan Bandera Sztyepan Bandera halála Bogdan Sztacsinszkij Hangtalan lövés Sztacsinszkij Münchenben türelmetlenül várta a kedvező alkalmat. Napokon át tanulmányozta Banderának a Kreitmayrstrassén levő lakását és az OUN Zeppelinstrasse 67. alatti székhelyének környékét. Utána azonban hónapokig semmi sem történt, míg aztán megvirradt október 15. Ban­dera életének utolsó napja. Sztacsinszkij később a bíróság előtt így vallott e nap eseményeiről: „A Zeppelinstrassén sétálva az OUN irodája előtt megpillantottam egy sötétkék Opel Kapi­­tänt. Vártam egy keveset. Ügy tizenkét óra körül beült az autóba egy férfi és egy nő. Elindultak. Biztos voltam benne, hogy az illető Bandera. A Kreitmayrstrasséra siettem. Fél óra múlva megérkezett a sötétkék Opel. Bandera már egye­dül ült a kocsiban. Leparkolt s én kibiztosítot­tam a pisztolyt. Álkulccsal kinyitottam lakóházá­nak kapuját és felrohantam a földszintre. Amikor hallottam, hogy nyikorog a kapu, lesiettem. Ban­dera a zárral bajlódott, s én megszólítottam: — Mit az, talán elromlott? — Á, nem, már működik is — válaszolt. Ekkor már egész közel kerültem hozzá, és egy pillanatra szemtől szemben álltunk egymással. Meghúztam a ravaszt, és a kaput magam után becsapva, kiléptem az utcára. Hogy utána mi történt Banderával, nem tudom.“ A haldokló Banderára 13 óra 5 perckor akad­tak rá a ház lakói. Azonnal értesítették a fele­ségét, aki orvost hívatott. Bandera azonban kór­házba szállítás közben meghalt. A halottnál egy revolvert találtak, s mivel fennállt az erőszakos halál gyanúja, október 16-án elrendelték a bon­colást. Az orvosok az arcán alig észrevehető, apró üvegszilánkoktól származó karcolásokat fe­deztek fel. A gyomrában pedig erős méreg, gyorsan ható mérgező párák hatásának nyomait állapítottak meg. Az újságok titokzatos, rejtélyes gyilkosságról kezdtek cikkezni... A nagy meglepetés Sokáig úgy tűnt, hogy a tettesnek nyoma ve­szett. Sztyepan Bandera halálát nagy titokzatosság vette körül. A nyugati sajtó azonban nem maradt tétlen. Gondosan előkészített, nagy arányú kampány vette kezdetét. Az újságok ontották a Bandera meggyilkolásával kapcsolatos szenzációsnál szen­­zációsabb híreket. A Hamburger Zeitung állt elő elsőként azzal a magyarázattal, hogy Banderával a szovjet biz­tonsági szervek végeztek. S e koholmányt nem vonakodott átvenni a többi polgári lap sem. A Frankfurter Rundschau megállapította: A gyil­kos keletre szökött! A nyugati sajtónak volt egy ideig miből élnie. Utána azonban mint derült égből a villámcsapás, jött a nagy meglepetés: Bogdan Sztacsinszkij ön­ként jelentkezett a rendőrségen. Bevallotta, hogy ő a tettes, s feltárta a gyilkosság minden rész­letét. Ebben az időben a l’Humanité szerkesztőségi cikkben foglalkozott a rágalomhadjárattal. „Azok, akik Bandera meggyilkolása kapcsán a Szovjetunió ellen uszítanak, elfelejtik, hogy a Szovjetunió sohasem avatkozik más országok ügyeibe, elfeledkeznek arról, hogy az erőszak sohasem szerepelt a kommunista pártok prog­ramjában.“ Ezután még a baloldalinak egyáltalán nem nevezhető Die Zeit is kénytelen volt feltenni a kérdést: „Ha Sztacsinszkij valóban a szovjet szervek embere, akkor miért jelentkezett önként a rend­őrségen, hisz nem hagyott semmiféle nyomokat maga után, hamis útlevele is volt, és nyugodtan elhagyhatta volna a Német Szövetségi Köztársa­ságot.“ Annak, hogy Sztacsinszkij önként felfedte tet­tét, csak egy magyarázata van, a félelem kerget­te a rendőrségre. Tudta azt, hogy egy napon ő is kényelmetlenné válhat, mint Bandera, s akkor vele is leszámolnak, A titkos szolgálatok nem ismernek könyörü­­letet, számukra az ügynök feladata teljesítése után teherré válik. Epilógus Bogdan Sztacsinszkij ellen bűnvádi eljárás in­dult. A karlsruhei szövetségi bíróság azonban ügyében hihetetlenül enyhe ítéletet hozott. Nyolc­évi szabadságvesztéssel büntette Sztacsinszkijt, azzal, hogy ha jól viseli magát, hamarabb is szabadulhat. Nyilvánvaló, hogy az enyhe ítélet csak azok számára tűnhetett hihetetlennek, akik nem tud­tak arról, hogy Sztacsinszkij mögött pártfogók álltak. Hisz végül is jelentős szolgálatokat tett: szovjetellenes kampányt provokált ki és a CIA-t megszabadította a kellemetlenné vált Banderától. Így zárult le Bandera ténykedésének utolsó fejezete, melyet a terror és a szovjet nép elleni ádáz harc jellemzett. Bandera úgy végezte, mint a legtöbb áruló: miután megelégelték szolgálatait, saját kenyér­adói tették el láb alól. Neve, mely hazánk terü­letén is rémtettek sorozatát idézi fel, olyannyira gyűlöletessé vált, hogy halála még pártfogóit sem rendítette meg. (Kj)

Next

/
Thumbnails
Contents