A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-05 / 18. szám
Népművészeti hagyományok mintájára előállított szállodai szoba Vilnai hálószoba Vilnai bútorkészítők Az ember kíváncsi természetű lény. Érdekli mások élete, lakása, ruhája. Szólás-mondás, belenéz a szomszéd konyhájába. Mi arra voltunk kiváncsiak, milyen a bútorgyártás a Litván Szovjet Szocialista Köztársaságban. A háború előtti években csak kézzel állították elő bútoraikat. Ma már modern gyárak, hatalmas bútoripar gyártja a litvánok számára a korszerű bútorokat. Évente 91 millió rubel értékben kerülnek piacra a bútoripar termékei. A vásárlók igénye mind a minőség, mind a mennyiség szempontjából napról napra nő. A litván bútortervezők figyelemre méltó újdonsággal lepték meg a vásárlóközönséget. Minden lakástípus számára sajátos bútort terveznek. Más lesz a kétszobás, más a négyszobás, más az orvos, mérnök és más a szövetkezeti paraszt számára, más típust a panelházba, mást a téglaépületbe stb. Egyelőre tartózkodnak a műanyag bútortól, csupán konyhakredencnél vagy fiókok belső részelnél használnak műanyagelemeket. (Követendő példa lehetne a csehszlovák bútorgyártásnak is.) A Litván Szovjet Szocialista Köztársaság bútoripara habár fiatal, jó minőségével Európa-szerte hírnévre tett szert. Szállítják Angliába, az NSZK-ba, Dániába, Magyarországra. ötletes piros-fehér gyerekszoba garnitúra I sí ksí as n m - íl ft h íl íl íl m Lakáskultúra és népművészet A népművészetről sok tévhit, romantikus elképzelés vált általánossá. Nincs módunk arra, hogy a népművészet fejlődésének és kialakulásának körülményeit behatóan vizsgáljuk, pusztán annak a megállapítására szorítkozunk, hogy a népművészet, a tárgyalakítás ősi formájához kapcsolódó művészi kifejezésmód, amely a tárgyi használhatósággal együtt esztétikai tartalommal és igényességgel válik teljessé. A népművészeti alakítás természetesen kapcsolódik az előállítás módjához kifejezi a technika jellegét és a nemzeti karaktert. Ezek az alkotás, a fantázia, a díszítés olyan közös vonásait hordozzák, amelyek a társadalmi helyzet és a gondolatvilág jellegére is mutatnak. A népművészet akkor bontakozott ki, amikor a paraszti elszigeteltségben élő emberek bútoraikat, edényeiket, ruházatukat maguk állították elő, és ebbe a munkába gondolataikat, érzésvilágukat és hagyományúkat is belevitték. Az elszigeteltség megmutatkozik az egyes vidékek, népművészeti tájegységek jellegzetes formai, ornamentikái, színbeli megoldásaiban is. Ez hát a népművészet alakításának és klasszikus időszakának jellegzetessége, amely az ipari fejlődés következtében fokozatosan háttérbe szorul. A gyáripari termelés jellege más formai és technikai jegyeket mutat a tárgyakon, mint amelyek az eredeti népművészeti termékeket jellemezték. A népművészet azonban nagy érték, hatalmas kincsesbányája a népi kultúra, a népi hagyomány kutatásának és megismerésének, amelyre a legjobb példa éppen a modern magyar zenekultúra kapcsolata a népdal kutatásával, a népi zenekultúrával. Mindamellett a népművészet hamis értelmezése károsan befolyásolhatja a tárgyművészet fejlődését. A múlt rendszerben a népművészetet hamis nemzeti romantikává sorvasztották, üzleti giccsé silányították, a népművészet ápolásában és értékeinek felkutatásában csak álnemzeti törekvéseket reprezentáltak. Ugyanakkor idegenforgalmi egzotikus érdekességé, a valóságtól elszakított érzelgős színpadi megnyilvánulásokká sorvasztották. Az ún. ..magyaros stílus“ a népművészetből csak a felületi díszítgetést vette át. Ennek a „magyaros“ divathullámnak a díszítési és formaképzési stílusa a lakásművészetbe is behatolt. Mint tudjuk, a tárgy felületi kiképzése és díszítése összhangban kell legyen a tárgy rendeltetésével, anyagával és a megmunkálás módjával. Azok a korszerű eszközökkel előállított, napi szükségletet szolgáló tárgyak, amelyek a „népi“ formát utánozták, ugyanolyan hamisak, érzelgősek és giccsesek voltak, mint az értelmetlen és tartalmatlan stílusután• zással kiképzett „műalkotások“. Ezekre is az üres formai másolás, díszítés, az eredeti körülményeiből, céljából és tartalmából kiragadott ornamentika értelmetlen, felületes másolása jellemző. Ugyanakkor tisztáznunk kell az igazi és a hamis közötti különbséget, mert itt is — mint a stílus tárgyaknál — elképzelhető, hogy a korszerű lakás egyes elemeiben kitűnő összhangban lehet egy-egy valóban értékes népművészeti tárgygyal sőt az igazi népművészet egyszerűsége és formaalakítása sokban mintaképe a mértéktartó, korszerű tárgyformának. Nem szabad tehát a népművészetet, a nép gazdag tárgyi kultúrájának eredményeit sem giccsé sorvasztani, sem pedig igazi alkotásainak felhasználásáról lemondani. A népi hagyományok nemcsak a szoros értelemben vett népművészetben nyilvánulnak meg, hanem a korabeli kézműves mesterek munkájában is. Ezt azért kell külön hangsúlyozni, mert a népi hagyományok megőrzését sokan csak a népművészeti motívumok korszerű átplántálásában és a népművészeti elemek stilizálásában látják, de ez szűkkeblű felfogása a hagyományok felhasználásának. Elítélünk tehát minden „magyaros“ népieskedést, elítéljük a népi motívumoknak és ornamentikának átültetését más anyagba, más célra. Gondolunk itt a népművészeti hímzést utánzó nyomott textilanyagokra, népművészeti mintát utánzó falvédő papírra, vagy petróleumlámpát utánzó „népi“ villanylámpára, amely az elmaradt paraszti élet egy tartozékának teljes értelmetlen és szükségtelen „átmentését“ jelenti népművészeti ürüggyel. A népművészet és hagyományos stílustárgyak felhasználásának kérdése a korszerű lakásban fontos, de súlyát tekintve nem döntő tényező. h'KSrt 18
