A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-05 / 18. szám
JAN PALARIK (Megemlékezés születésének 150. évfordulóján) A szlovák színműírás nagy klasszikusa, a még cseh nyelven író Ján Chalúpka életművének volt folytatója az igen művelt és demokratikus gondolkodású katolikus pap, Ján Palárik, aki 150 évvel ezelőtt, 1822. április 27-én született. Életét nem csupán papi hivatásának, hanem nemzete kulturális felemelkedése szolgálatának is szentelte. Már teológiai tanulmányai során a trnavai (nagyszombati) papneveldében tüzetesen megismerkedett a szlovák klasszicizmus kimagasló képviselőjének, Ján Hollýnak költészetével. E költészet hatása következtében lett lelkes szlovák hazafivá, azonban soha sem vált sovinisztává, nacionalistává. Ez annak is betudható, hogy azokban az években, amikor Palárik teológiai tanulmányait folytatta, még a szeminárium falai közé is utat törtek azok az újszerű gondolatok, melyek a társadalom demokratikus alapokon történő átalakítását sürgették. E gondolatok jegyében kezdte el papi működését Starý Tekovban (Öbarson), majd a Banská Štiavnica (Selmecbánya) melletti Vindšachton. Fiatal, 28-esztendős káplán volt, amikor 1850-ben lapot indított „Cyrill a Method“ címen. Az egyházi jellegű folyóiratban a főpapság bátor kritikusaként mutatkozott be, aki azzal vádolta az egyházi méltóságokat, hogy népellenes politikát folytatnak, az arisztokrácia odaadó szekértolóivá váltak és az elnemzetlenítés káros politikájának oldalára szegődtek. Több, az akkori időkben szinte forradalminak tűnő követelést terjesztett elő. Így például többek között javasolta, hogy az egyházi méltóságokat a papság választás útján a saját soraiból jelölte ki és követelte az egyházi birtokok felosztását a szegényparasztok között. Az esztergomi konzisztórium Palárik publicisztikai tevékenységét károsnak minősítette, s Palárikot egyhavi kolostori fogságra ítélte. Palárik tudta nélkül nyilatkozatot tettek közzé az ő nevében, melynek értelmében visszavonja bíráló jellegű írásait és aláveti magát az egyházi hatóságok ítéletének. Szabadonbocsátása után Pestre (a Terézvárosba) helyezték át. Ez a körülmény kedvezően befolyásolta további politikai és színműírói tevékenységét. Terézvárosi káplánkodása idején alkalma nyílt megismerkedni az akkori Pest színházi világával, gyakran látogatta a színházakat, buzgón ismerkedett a színpadtechnikával és a színműirodalommal. Tudatában volt annak, hogy a szlovák nemzet újkori fejlődésének alakulásában sajátos, igen fontos küldetést tölt be a műkedvelő színjátszás, mint a nemzeti öntudat ébresztgetésének, a nemzet magáratalálásának jelentős eszköze. Ezzel kapcsolatos nézeteit fejtette ki „A nemzeti színműirodalom fontossága“ címen 1860-ban közzétett cikkében. Neves elődje, Ján Chalúpka örökét és a szlovák műkedvelő színjátszás ügyét úgy kívánta szolgálni, hogy egymás után jelentette meg a nép problémáit taglaló és a saját politikai nézeteit visszatükröző vígjátékait. Ami Ján Palárik politikai orientációját illeti, ismeretes, hogy afz úgynevezett „Üj iskola“ (Nová škola) csoportosulásának volt híve. Ez a oolitikai mozgalom, amely Pesten bontotta ki zászlaját a múlt század hatvanas éveinek végén a Habsburgokat támogató konzervatívok elleni fellépés jelszavával, a Pesten és más nagyobb városokban élő szlovák polgárság mozgalma volt és egyik fő célkitűzésének a magyar és a szlovák polgárság közti teljes megbékélés megvalósítását tekintette. Ján Palárik lelkesen támogatta e mozgalmat, melynek elve volt, hogy a magyarországi nemzetiségek kérdését a ■teljes egyenjogúság, a legdemokratikusabb elvek alapján kell megoldani. Ismeretes lelkes reagálása Eötvös Józsefnek a Pesti Naplóba e témával kapcsolatban írt nevezetes vezércikkére. Palárik válaszcikkében lelkesen támogatta Eötvös javaslatait és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy ha Eötvös javaslatai az országgyűlésen törvényerőre emelkednek, a szlovák nemzet sorsa is sokkal jobban alakul majd. Palárik, valamint az egész „Nová škola“ mozgalom helyesen képzelte el a magyarok és szlovákok közti viszonyt, a magyarországi nemzetiségek sorsának későbbi fejlődését. Az események további alakulása azonban — sajnos — nem igazolta derűlátásukat. Palárik színműírói tevékenységével is a „Nová škola“ politikai mozgalom számára szerette volna megnyerni az egész szlovák polgári osztályt. Erről tanúskodik az „Inkognitó“ című első vígjátéka is, amely nyomtatásban 1858-ban a Concordia című almanachban látott napvilágot. Ebben a művében ugyanis a jómódú szlovák polgárság nemzetükhöz hű, haladó gondolkodású képviselőit szerepelteti, akik megvetik a nagyképűsködést, az urak majmolását és a nemzetiségi hovatartozás iránti közömbösséget. Két évvel később tette közzé „A drótos“ című vígjátékát, amelyben meglehetősen sok ugyan a realitás talajától merészen elrugaszkodó romantikus elem, de a darab mégis elérte célját: az egyszerű nép fiának, a drótosnak szülőföldjéhez, anyanyelvéhez, szokásaihoz való megható ragaszkodása, egyenessége és derekassága példát mutatott a korabeli szlovák társadalom valamenynyi tagja számára. A Lipa című irodalmi almanachban tette közzé Palárik legsikeresebb és legkedveltebb vígjátékát „Kibékülés, avagy kaland az aratóünnepen“ címen. A személycserékre alapozott komikumot igen hatásosan alkalmazza darabjában a szerző. A bohókás bonyodalmakon túl azonban komoly mondanivalója is van e műnek, melynek alapgondolatát a darab egyik szereplője, Orieška tanító fejezi ki, amikor azt kívánja, hogy a „szlovákok és a magyarok közös magyar hazájukat egyesült erőikkel védelmezzék, egymás nemzetiségét tiszteljék, egymás műveltségét és népművelését — amely nélkül a haza java el sem képzelhető — kölcsönösen elősegítsék és hogy semmiféle gyűlölködés és semmiféle viszálykodás köztük ne legyen“. Ennél szebben, ennél pontosabban a nemzeteink békés egymás mellett élésének programját ma sem tudnánk megfogalmazni. Palárik jó értelemben vett internacionalizmusának támogatására azonban sem a szlovák, sem a magyar politikai körökben az osztrákmagyar kiegyezést követő évtizedekben még nem érett meg az idő. A jeles színműíró viszont megelőzve korát előre látott, helyesen látta, hogy népeink sorsa a jövőben csak egvmác létiogosultságának és jogainak kölcsönös elismerése alapján alakulhat kedvezően. Mi, magyarok, azért emlékezünk születésének 150. évfordulóján nagy szeretettel a szlovák színműírás kimagasló alakjára, Ján Palárikra, akinek nemes és szép elképzeléseit csak a megtisztult emberi gondolkodás nagyszerű kora, naojaink realitása, a szocializmus váltja valóra. SÁGI TÖTH TIBOR Simko Margit Újra kiáltok Akarjátok a békét! Jobban, mint holt anyja mellét cibáló kisded az elapadt éltető nedvet, jobban, mint a börtön falához leláncolt áldozat a szabadság csodáját, jobban, mint a tavaszi mámor tiizében ölelő szerető az első csók ízét, jobban, mint a vak a sejtett színből, formából s fényből szőtt álmokat, jobban mint kóbor farkas a szűzbárány húsát, Jobban, mint a tiránnus a kéjt, hogy istennek lássák — akarjátok fáradatlanul! Ez legyen vallástok, rögeszmétek, ha kell, ez eszmével szórjátok tele a jövő útjait, és a végső stációnál az elhajított fegyverek hatalmas piramisa zuhanjon majd a martinolvasztók tisztítótüzébe, ott, feledve múltját, edződjön új anyaggá s acélpillérekké nemesülve nyúljon át rajta, szivárványként az óceánok felett, kösse össze a föld elszakadt tagjait újra mint faluvégen a deszkapalló, mely a patakon áthajítva köti össze a mi kertünket a szomszéd muskátlis udvarával, ahová úgy jár az ember jószóra, torra, borra, mintha hazajárna. Két embertelen világháborúval a hátunk mögött akarjátok fáradhatatlanul a békét! Kurucz Sándor felvétele
