A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-28 / 17. szám
ló>ö ^ * Idestova megjelenik a piacon a Jriss zöldségféle. A jó háziasszony felhasználja az alkalmat, hogy ilyenkor néhány ínyenc ételt készítsen a fiatal főzelék-növényekből. Ilyen étel a töltött karalábé. Itt közöljük a receptjét: A fiatal, gyenge karalábé belsejébe kiskanállal üreget vájunk, majd lobogó sós vízbe dobjuk, ahol 12 percig főzzük. Karalábénként 5 deka húst számítva és a karalábé kivájt belsejét hozzáadva ezeket megdaráljuk, majd a masszához annyi púpozott evőkanál párolt rizst keverünk, ahány karalábét akarunk megtölteni. Mindezt ízlés szerint meghintjük sóval és fekete törött borssal, majd egy teli evőkanál sűrű tkjfellel meg egy nyers tojással összedolgozzuk. A karalábékat jó púposra töltjük ezzel a töltelékkel, mindegyik tetejére egy kockacukor nagyságú vajdarabot teszünk és zománcos vagy jénai üveg-tepsibe sűrűn egymás mellé rakjuk. Kevés olvasztott vajat és tejfölt öntünk alája és a sütőben szép pirosra sütjük. Hasábburgonyával, fejes salátával tálaljuk. mmmmmwwwmr A bánatos medve Volt egyszer egy medve, sose volt jókedve. Dirmegett-dörmögött, mintha semmi másra nem lett volna oka, csak búslakodásra. Ha mézet nyalogatott, nem volt elég édes. Ha a nap kisütött, nem volt elég.-fényes. Még az odúját is szűknek találta, kint aludt inkább egy bokor aljába. Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve — s akkor meg emiatt dörmögött őkelme. Egy szép napon aztán maga is megunta, hogy mind csak szomorkodik, mint egy viseltes bunda. Elhatározta hát azon minutába, hogy megy, s megtekinti: mi van a világba. Mikor a rengeteg szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott. — Hová? Hová? — mordult rá. S a lepke mondta: — Messzire. Nap süti a réteket. Oda megyek. Ég veled! Nagyot nézett a medve. Mindjárt jobb lett a kedve. — Rétre menni jó lehet. Menjünk együtt, mék veled. De a lepke szót se szólt, rippem-röppöm elrepült. Mit tehetett medve koma, egymagában elindula. Hát amint ment, mendegélt, dimbes-dombos réthez ért. Nyílt a réten annyi virág, mint erdőn a leveles ág. • i „No — gondolta —, itt megállók, szedek egy csokor virágot!“ S neki is látott nyomban, nem gyorsan, csak medve módra. Egyszerre, azonban a szemét mereszti: valami hegyeset lát a fű közt meredezni! — Hát ez meg miféle? — szól megrökönyödve. — Tán kóró? Majd elbánok vele! Semmi szükség az ilyen semmirekellőre, az ilyen csúfságra... S azzal odacammog, hogy tövestül kirántsa. De uramfia! A kóró mekegni kezd, s fölugrik egy kecske! Szegénynek a szarvát törte le a medve... — O, te golyhó, nem vagyok én kóró! Hát nem látsz? Vagy elment az eszed? Fél szarvval sétáljak most? Világcsúfja legyek? — támadt rá dühösen, s fújt bőszen a kecske. A medve meg csak állt: hej, beborult a kedve. — Én szerencsétlen, minek is születtem? — sóhajtott nagyot. — Mindig csak baj lesz abból, ha jót akarok. Nesze, itt a szarvad. Ha tudnám, visszaragasztanám. Ha meghalok egyszer, neked adom a bundám. Azzal fülét megvakarta, orrát megdörzsölte — és máris kicsordult a könnye. A kecske észrevette. — Ne sírj, no! — mekegte, és leszegte a fejét. Szörnyen megsajnálta a szomorú medvét. 1 — Szép szarvacska volt, igaz... Nem girbe, nem görbe. De ha sírsz-rísz folyton, a másodikat én töröm le. Gyere inkább, nyújtsd a mancsod, kössünk 9 igaz barátságot. Megörült nagyon a mackó: — Köszönöm, hogy nem haragszó ... — S mivel más nem jutott eszébe, egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe. Aztán összeölelkeztek, de úgy ám, hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje búbján. S mikor hazament, csodálkozva látta, hogy semmi oka a búslakodásra: a mézecske édes, a napocska fényes, s — micsoda csuda —, nem szűk az odúja! MÉSZÖLY MIKLÓS 1 I 21
