A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-14 / 15. szám

A szelek földjén

A szelek földjén járok, Bodrogközben. Március vége van, a folyók, kanyargó erek partján kihányta fejét a pihés barka, az árokpartokon sárga virágok nyújtogatják fejüket a nap felé. Tavasz van, minden mozdul, minden éled. A levegő tiszta, illatos, messzire ellátni. Itt, közvetlenül előttem a leleszi premontrei kolostor majd egy évezredes falai állnak; ha megfordulok dél felé, látom a helmed Csonkavárat, s tőle kissé balra, s kissé homályosabban a Bodrogköz „legmagasabb“ pontjába, a 279 méteres nagykövesdi hegybe ütközik tekintetem.

Valamikor ez a vidék — s valami mára is maradt belőle — lápos, mocsaras, erdős terület volt, amelyet a Bodrog és a Tisza fogott s fog ma is keretbe. A keret ma is ugyanaz, mint századokkal ezelőtt, csupán a tartalma változott a természet örök törvényei szerint, de úgy, hogy ebbe a változásba az itt élő emberek is beleszóltak. Az erdők egy részét kiirtották, hogy több legyen a szántóföld, a legelő. A mocsarakat is lecsapolták ugyanezzel a céllal, s manapság alig-alig találni belőle, leg-feljebb mutatóba. Pedig néha azt gondolom, több is maradhatott volna belőle. Nem holmi önmagáért való dísznek, hanem a természetben meglévő egyensúly megtartásáért, amely a bősz lecsapolásokkal bizony egy kicsit megbillent. Mert sok gondbaj volt a belvizekkel, tavaszi áradásokkal, de mostanában, hogy az egész területet lecsapolták, a másik véglet mutatkozik, a gyakori szárazság. S ez legalább akkora gond, mint korábban az áradások voltak. Valahol a középutat kellett volna megtalálni.

De most nem akarok elkalandozni innen valami messzire. A jövő héten, s egész áprilisban ugyanis szándékomban van bejárni Dél- s Kelet- Szlovákiát, és most tulajdonképpen a kiindulási pontnál vagyok. A Bodrogközben, Leleszen, a szelek földjén. S nem véletlenül választottam Leleszt. Lelesz utolsó húsz éve, a falu arcának változása egy kicsit az egész Bodrogközre jellemző. Valahogy sűrűbb, összefogottabb itt minden. Lelesz a Bodrogköz történelmi gyűjtőlencséje volt évszázadokon keresztül. Mozgott, változott állandóan. Királyok, fejedelmek adományaikkal támogatták, s más királyok és más fejedelmek kifosztották, lerombolták, hogy később ismét felépüljön. Ezek az események a kolostor tövében meghúzódó falut is érintették. A régi major maradványai még mindig állnak, s az egykori majorlakó cselédek csak mostanában jutottak el odáig, hogy a falu egyenrangúaknak tekinti őket. Mert még 25 évvel ezelőtt erről szó sem lehetett. Ma azonban már a régi faluból ide nősülnek a fiatalok, vagy innen visznek menyecskét. Ez így messziről nézve semmiségnek tűnhet, ellenben Lelesz társadalmi változásának egyik nagyon fontos mozzanata.

Leleszen jelenleg mintegy kétezer ember él. Van a faluban állami gazdaság és egységes földművesszövetkezet is.

Az ötvenes években a premontrei kolostorban mezőgazdasági technikum működött, amely később Veiké Kapušany-ba (Nagykaposra) költözött; a kolostorban mezőgazdasági tanonciskola kapott helyet. Nem vagyok biztos benne, hogy a kolostor kihasználásának ez a legcélszerűbb módja. Nagyon jól el tudnám képzelni például múzeumnak, annál is inkább, mert a Bodrogköz, de az

egész trebišovi (tőketerebesi) járás sem valami gazdag ilyen jellegű intézmények tekintetében.

Lelesz életében, múltjában sok és sokféle változás volt, de a legnagyobbat az 1949-es esztendő hozta. Ekkor alakult meg az egységes földművesszövetkezet. Az utóbbi, immár közhelyszámba menő mondatot ezer és ezer alkalommal leírták, de hogy valójában maga a tény mit és menynyit jelentett és jelent ma is, azt nem, vagy alig próbálták felderíteni. S arra se igen kerestek választ, hogy parasztságunk tudatában hogyan él ez a változás. Általában inkább a gazdasági eredményeket vettük számba. Pedig egyik a másik nélkül csak féligazság. A gazdasági eredmények törvényszerűen kihatnak az emberek tudatára. A magángazdálkodásról a közös gazdálkodásra való ilyen radikális áttérés nem maradt s emberileg nem is maradhatott nyomok nélkül. S ez Leleszen sem volt másként. 1949-ben Leleszen 48-an fogtak össze, hogy közös gazdaságot, szövetkezetét alakítsanak. Többségük földnélküli munkás, cseléd, napszámos volt. S akadt néhány kisparaszt, jelentéktelen földterülettel. A gazdálkodást a papi birtokok kisajátításával szerették volna kezdeni, de azok állami tulajdonba kerültek. így az első évben alig 60 hektárnyi földet műveltek. 1950-ben aztán az egész falu belépett a szövetkezetbe; a gazdálkodást 340 taggal s 2000 hektár földdel kezdték. 1950—51 telén azonban mintegy negyvenen kiléptek a szövetkezetből, s egy évig magángazdálkodást folytattak.

Ezek a látszólag egyszerű adatok, tények azt bizonyítják, hogy a szövetkezeti gazdálkodás megalapozása fáradságos munkát, harcot igényelt. S még több és bonyolultabb kérdést hozott a termelés. A „mit?“ és a „hogyan?“. Leleszen történetesen a hagyományos termények mellett 400 hektáron több éven keresztül még rizst is termeltek. Rizstermelés a Bodrogközben! Akkoriban szenzációszámba ment, írtak is róla eleget. De csupán az öntözőrendszer megépítése 5 millió koronába került.

1954-ben aztán a rizstermesztést megszüntették. Egyébként az átlagos hektárhozamok elérték a 38—40 mázsát. A rizstermesztés utóhatása ma is érezhető. 400 hektáron a talaj kilúgozódott, tönkrement a humuszkészlete, s még ma is alig terem rajta valami.

Azóta a gazdálkodás jellege teljesen megváltozott. A termelés színvonala a szakosítással s a gépesítéssel megnőtt. Felépültek a gazdasági épületek, kialakult a gazdálkodás újtípusú szervezési-tervezési rendszere. Sok minden feleslegessé vált. Például 120 pár lóval dolgoztak a szövetkezet megalakulása után, ma mindössze 15 pár lova van a szövetkezetnek. De van 30 traktora. Ennek az eredménye, hogy 75—80 férfival csökkent a munkaerőszükséglet. A későbbiek során ez a szám alaposan megnövekedett, olyannyira, hogy jelenleg a szövetkezetben öszszesen 120 szövetkezeti tag dolgozik. Ha a termelés oldaláról közeledünk ezekhez a kérdésekhez, akkor kedvező eredményt kapunk, ugyanis csaknem kétharmadával kevesebb dolgozó vesz részt a termelésben, s a termelési eredmények az elmúlt húsz év alatt a növénytermesztésben mintegy 50 százalékkal, az állattenyésztésben pedig több mint 300 százalékkal növekedtek. De a kérdésnek van másik oldala is, s ez már nem ilyen egyértelmű. A szövetkezetben létrejött munkaerőfelesleg szükségszerűen más területen keresett magának munkát. S ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a fiatalok mentek el a szövetkezetből, s a ma itt dolgozó szövetkezeti tagok nagy része nyugdíjas vagy közel van a nyugdíjkorhatárhoz. A szövetkezet elnöke, Dobos Imre szerint a jelenlegi létszám elég volna, csak nincs minden helyre ember.

Bodrogköztől

Csallóközig

Az egykori premontrei kolostor

Dobos Imre, a szövetkezet elnöke

i

I?

ír.

4'

HT fi

Leleszi utcarészlet

A szövetkezet fő termelési ága kezdettől fogva a sertéstenyésztés volt s az ma is. 2500 sertést tartanak, s évente 2000 mázsa sertéshúst adnak el. A hizlaldában az elmúlt évben az átlagos napi súlygyarapodás 0,53 kg volt. így leírva ez a szám eléggé semmitmondónak tűnik. De ha azt mondom, hogy ezt nyugodtan odatehetjük a legjobb európai eredmények mellé, akkor jelentősége azonnal megváltozik; bizonyítja a szövetkezeti termelés magas színvonalát, az itt élő és dolgozó emberek szakértelmét, szorgalmát.

A szarvasmarhatenyésztés eredményeiről azonban már nem mondhatjuk el, hogy valami kiválóak lennének. Ennek az oka viszont nem csupán a szövetkezetben keresendő. A tejtermelés egyszerűen ráfizetéses. Még a 3000 literes átlagos termelés is csupán a termelési költségeket adja vissza. Ez azonban országos probléma.

Nyilvánvaló, hogy az ilyen intenzív állattenyésztés rengeteg takarmányt igényel. Ezért a szükségletek fedezésére 800 hektáron termelnek takarmányféléket. A termesztett takarmány teljes mértékben fedezi a szükségleteket.

A szövetkezet gazdasági helyzete szilárd, a munkaegység értéke 27 korona. A szakemberekkel való ellátottság is jónak mondható; 12 szakközépiskolát végzett ember dolgozik a szövetkezetben, s ebből 10-en 30 éven aluliak.

Van, ahol a falu és a termelőszövetkezet: egy. Nem lehet különválasztani. Itt Leleszen azonban a falu három részre osztható, ha a lakosság foglalkoztatottságát vesszük. A szövetkezet és az állami gazdaság mellé oda kell sorolni az iparban dolgozókat is, s ezek vannak többségben. Több mint 300-an járnak el a faluból. így nehéz pontosan és egyértelműen meghatározni, hogy a szövetkezet léte az elmúlt húsz év alatt mit adott a falunak. De hogy hatása érezhető, az kétségtelen. Ez leginkább a falu—major már korábban említett viszonylatában a legjelentősebb. Kialakult vagy kialakulóban van egy olyan közösségi tudat, amely megszüntette, megszünteti — ha akad még — az előítéleteket. S ehhez természetesen az is hozzájárul, hogy emelkedett a falu átlagos műveltségi szintje, amely az anyagi és társadalmi felemelkedés eredménye.

GÁL SÁNDOR

(A szerző felvételei)

\r\&t 5