A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-17 / 11. szám
Rózsakirály Zámbó István állatorvosról van szó ... Ezek után felvetődhet a kérdés: állatorvos és rózsakirály? Kissé fura gondolatpárositás, mégis fedi a valóságot. De ne vágjunk a dolgok elébe. Zámbó Istvánt otthonában kerestem fel. Marcelován (Marcelházán) lakik (komárnói járás) egy szép, kertes házban. Nemcsak ő fogadott barátian és kedvesen, hanem Matyi, a nyolchónapos, szépen fejlett ír szetter vadászkutya is. Értelmes, szófogadó eb, s mivelhogy gyerekkoromtól szeretem, az állatokat, különösen a kutyákat, megsajdult a szívem: bárcsak én lehetnék a gazdája! Zámbó István izsai születésű, kisparaszti családból származik. Komáromban végezte el a gimnáziumot, Pesten pedig az állatorvosi egyetemet. 1944-ben került haza, mint végzett ember, Marcelházán telepedett le s fogott munkához. 1951-ig magánállatorvosként működött, azóta pedig a közös gazdaságok állategészségügye felett őrködik. — Eredetileg vegyészmérnök szerettem volna lenni, mégis állatorvos lettem ... Szeretem ' az állatokat és a természetet, így aztán teljes az életem, semmiben nincs hiányérzetem ... — vallja magáról az én István barátom. Egyébként igen szerény és szófukar ember. A kezdeti évekről érdeklődöm. — Nehéz volt a kezdet — mondja. — Ketten voltunk a járásban és 10—11 szövetkezetben, állami gazdaságban kellett elvégezni a kötelességünket. Bizony akkoriban se éjjelünk, se nappalunk, se vasárnapunk nem volt, sok volt a teendő, gond, baj. de csináltuk hévvel, lelkii^merettel, hivatástudattal... Most már jóval könnyebb a helyzetünk, hiszen tizenegyen vagyunk a járásban. Nagyrészt fiatalok, akik most végeztek. Tehetségesek, megállják a helyüket, jó munkát végeznek ... — Mi most egy állatorvos feladata, kötelessége? — A betegségek megelőzése elsősorban, és természetesen a gyógyítás — feleli Zámbó István. — A XIV. pártkongresszus határozataiból ránk háruló egyik legfontosabb feladat a szarvasmarhaállomány növelése... Ebből következik a borjúelhullás csökkentése, a meddőség kezelése ... mindez szorosan összefügg az istálló, az ellés, a fejés higiéniájával... ezekben a kérdésekben nincs mese, a legmesszebbmenőkig megköveteljük az előírások betartását... — S az eredmény? — A mi körzetünkben jó az állategészségügy ... — mondja Zámbó István egyszerű tárgyilagossággal és elhallgat. Én viszont azt is megtudtam, hogy a járásban az ô körzete áll első helyen a termelékenységben, vagyis 1 hektárra 18—19 számos állat jut. Zámbó István 1959-től párttag, több járási és kerületi elismerésben részesült, 1967-ben pedig maga a mezőgazdaságügyi miniszter adta át neki a „Szocialista mezőgazdaság építője“ kitüntetést. Jóleső érzéssel vette át a kitüntetést, eredményes és lelkiismeretes munkája elimerését, jutalmát. Most már van szabad ideje is. Vadászgat, udvarát, kertjét díszitgeti, mert hát szereti az állatokat és a természetet. Gondozott gyümölcsfák dicsérik a kezét, nem kevésbé a korszerűen telepített szőlő. Érés idején 16 fajta csemegeszőlőben válogathat a látogató, télvíz idején pedig háromfajta borszőlő (rizling, ezerjó, Müller-Turgau) csodálatos tevével ringathatja magát mesés hangulatba a vendég. Tükrös és zamatos, vetekszik az anyatejjel... Egyszem fia, a „Pista", gépészmérnök. A komáromi gépipari technikumban tanít. A rossznyelvek szerint igen jól. Saját, vadonatúj varciján (Wartburg) jár be a munkahelyére. Miért is ne lenné elégedett a helyzetével, sorsával!? N A feleség szintén pedagógus, a helyi általános iskolában tanít. Szigorú szeme csak addig tűnik szigorúnak, amíg a gyerekek közé nem kerül. Ott aztán ellágyul, s megtelik simogató fénnyel, meleg emberséggel. Rózsakirály! Miért is ne nevezhetné annak az újságíró? Akinek a keze alatt 130 tön 60 fajta rózsa virít tavasztól őszig, csakis az lehet, rózsakirály! LOVICSEK BÉLA Hőt 6 A családban mindig akadt puska, kétcsövű sörétes, de őt különösebben nem érdekelte még akkor a vadászat. Legfeljebb annyira, amennyire a többi vele egykorú srácot: légpuskával verebészett. Ennyi volt az egész. Az érettségi után is inkább az anatómiával törődött, mivelhogy Prágába került az orvosi karra, s itt a lődözésnél sokkal fontosabb volt a vénák, aorták, rostok és izomszövetek ismerete, mintsem a kétcsövű kezelése. Ennek ellenére lődözni kezdett, s mint később kiderült nem is akárhogy. Ezt bizonyítja az a tény, hogy sportpisztolylövésben többszörös szlovákiai bajnokságot s 1961-ben országos bajnokságot nyert, és bekerült az olimpiai keretbe is. De azért 1957-ben letette a kötelező vadászvizsgát. Mikor ledoktorált, visszatért szülővárosába, Kráľovsky Chlmecre (Királyhelmecre) gyógyítani a betegeket. A kétcsövű akkor már ott csüngött a fogason. Valahogy így került a szkalpel mellé a puska. De egyelőre még mindig csak másodrendű szerepet játszott Azóta azonban sok idő telt el, s a puska egyenrangúvá vált a szkalpellel. De ennek az „egyenjogúsításnak“ hosszú és izgalmas a története. Csendes, kihalt ez az utca itt a Csonkavár alatt, különösen így késő délután, mikor a hideg téli alkonyat beszökik a házak közé. Ebben az utcában lakik dr. Gimesi György. A látogató néhány lépcsőn jut fel a bejárati ajtóhoz, s ha ez az ajtó kinyílik, az embernek már meg is kell állnia, mert nem lehet elmenni a falon levő trófeák mellett. Persze, akadhat olyan látogató is, akit a trófeák, a vadászat nem nagyon érdekel, de én — többek között ezek miatt — kopogtattam 'Gimesi doktor ajtaján. így hát érthető, hogy egy kicsit földbe gyökerezett a lábam, amikor körülnéztem. Pedig itt még csak a hazai trófeákat láttam. Akadhat olyan ember, aki azt kérdezné: mi lehet az érdekes egy halom csonton, szarukepződményen, kitömött madáron? ízlés, felfogás dolga. Nekem elsősorban a természetet jelenti. A hegyeket, az erdők sűrűjét, a lápos mocsárvüágot, folyópartok csendjét, végtelen nyugalmát. S mindennek az emlékét együtt és egyszerre. Mert ezek a trófeák ezt hozzák vissza. Hosszú u akat, emlékeket, élményeket. Tulajdonképpen erről nem is lehet beszélni, mert minden agancsnak, agyarnak, kitömött madárnak oldalakat betöltő története van. A kénvelmesen berendezett szobában letelepszünk, s míg a házigazda a borosüveggel foglalatoskodik, egy kicsit körülnézek. A fotellel szemben, amelyben ülök, a falon egy barnamedve bőre feszül a' falon. Valahogy Széchenyi Zsigmond alaszkai medvéjét juttatja eszembe, igaz, hogy azt csak képen láttam. Balra a barnamedve bőrétől egy másik medvebőr, ez kisebb, európai példány. A medvebőrök alatt kisebb ragadozók kikészített koponyái, kőszáli kecske és zergeszarvak. Az ablak előtti asztalon vadászkés, majd az asztal mellett a mennyezetig érő könyvespolc rogyásig könyvekkel. Nagyjában-egészében ez volna a szoba leltára. Miután a bort megkóstoltuk — jó vadászszokás V aracskosdisznó Az elejtett elefántbikával szerint — arra kérem Gimesi doktort, mondaná el, hogy is kezdődött az „igazi vadászat“. — Kezdetben — mondja — nem is vadásziam igaziból. Néha ugyan lőttem egy-egy nyulat, fácánt a konyhára, de ez még csak amolyan szórakozás volt. A Bodrogköz madárvilága érdekelt igazán. Elhatároztam, hogy összegyűjtöm és feldolgozom ezt az anyagot. Szép munka volt, évekig elszórakoztam vele, ha ugyan ezt a munkát szórakozásnak lehet nevezni. Sikerült több mint kétszáz madárfajtát összegyűjtenem és kipreparálncm. Most is megvan az egész gyűjtemény. Tapasztalataimat, észrevételeimet, megfigyeléseimet ezzel kapcsolatban egy hosszabb tanulmányban meg is írtam, a címe: „Az időjárási tényezők változásának hatása a Bodrogköz madárvilágára.“ — Mi volt a legérdekesebb felfedezése? — A kócsagok jelenléte a Bodrogközben. S ez nemcsak az én számomra volt meglepetés, de szakkörökben is felfigyeltek rá. — Ez volt a kezdet kezdetén. S hogy alakult tovább? — Tulajdonképpen Széchenyi Zsigmond könyveit olvasva kapott el a vadászláz, ha szabad így fogalmaznom. De nem trófeákat akartam gyűjteni, vagy nem elsősorban azt. Valami más volt. Nem könnyű az ilyen dolgokról beszélni. A lényeg az, hogy később már nem tudtam szabadulni, s nem is akartam.
