A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-03 / 9. szám

szocialista hazafiság új ti-Apusú, magasabb fokú hazafiság, amely a család a szülőföld, a dolgozó nép iránt , érzett szeretetben, az épülő társadalom vívmányainak értékelésében, az ország szépségének és gazdagságának a tudatában, a dolgozók és munkájuk megbecsülésében, az alkotó tömegek tiszteletében stb. nyilvánul meg.

Husák elvtárs a XIV. pártkongresszuson az ifjú nemzedékhez szólva mondja: a legeslegfontosabb,

hogy az ifjúság elvek szerint éljen s legalapvetőbb elvünk szocialista hazafiságunk és proletár internacionalizmusunk. — Ezen elvhű forradalmi politika alapján a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség újra egymást éltető és fejlődést előrelendítő fogalommá vált.

Sokoldalú, összetett történelmi folyamat ez, melynek nálunk is, más szocialista országokban is megvannak a maga rejtett csapdái és nyílt akadályai. Miközben a szocialista országok kommunista pártjai a közös nagy törvényszerűségek figyelembevételével kialakították a szocializmus felépítéséhez vezető út legkedvezőbb, sajátos formáit, egyes szocialista országokban olyan törekvések is lábra kaptak, amelyek a sajátos utak kihangsúlyozásával a szocialista tábor magasabb színtű egységesítésének megszilárdítását hátráltatják. Ez teszi indokolttá annak vizsgálatát, hol húzódik napjainkban a választóvonal nemzeti' érdek és nemzeti önzés, nemzeti öntudat és nemzeti gőg, sajátos út és provincializmus, önállóság és szeparatizmus, jogos szocialista nemzeti büszkeség és regenerálódó és degeneráló nacionalista tendenciák között. A felelet nyilvánvaló. Ez a választóvonal csak a kor követelményeivel összhangban álló, a dogmatizmus és revizionizmus elemeitől megtisztított proletár internacionalizmus lehet. (Itt az egyes fogalmak megfogalmazása és azok tisztázása nagyon lényeges.) A nemzeti felemelkedés útját a nemzetközi haladás erőitől elszakadva, vagy velük szemben keresni mindenkor, de ma különösen zsákutcába vezet.

Nem lehet tehát senki szocialista hazafi a nacionalizmus alapján, de nem lehet nemzetközi méretekben gondolkodni a szocialista hazafiság fűtő eszméi nélkül. A munkásosztály hazafisága a nemzeti és nemzetközi követelmények szétválaszthatatlan kapcsolatán alapszik. A nemzeti nihilizmus „nemzetközisége“ csak frázis.

A hazafiság kérdésében fejlődésünk jelenlegi szakaszát az jellemzi, hogy az újat igenlő, progresszív, a szocialista eszméhez kapcsolódó, vagy azokhoz már el is jutó tudatelemek mellett sok ember gondolkodásában és érzelmeiben élnek még a korábbi generációkból átvett, múlttól öröklött, korlátolt, egyoldalú elemek is — mégpedig a többiekkel egyszerre, együttesen. Vajon önmagában ezért kizárhatjuk-e az ilyen embereket a hazafiak köréből? Vagy inkább úgy tekintsük ezt a jelenséget, mint annak az ellentmondásos folyamatnak egy részét, amely végső fokon a szocialista hazafiság, a szocialista nemzeti tudat kialakulásához vezet? — Talán az utolsó magatartás a helyes. A mi viszonyaink között, amikor a hazáért való cselekedetek objektíve a szocializmus talaján mennek végbe, a szocialista szintre még el nem jutott, a marxizmus által még át nem hatott hazafias érzés jó kiinduló pontot jelenthet egyes emberek és rétegek szocialista átformálásához. Tehát mindenki, aki munkáját legjobb tudása és képességei szerint végzi, rendszerünk alapcéljait elfogadja és támogatja, tettekkel szolgálja a megváltozott szülőföld, az ország anyagi és szellemi kultúrájának gyarapítását, felvirágoztatását, — függetlenül attól, hogy még nem áll a marxista világnézet alapján — jó hazafi lehet. A szocialista haza felvirágoztatása érdekében kifejtett munka teszi lehetővé, hogy a dolgozó emberek hazafias érzelemvilágának és tudatának pozitív elemét a nacionalista áramlatoktól el tudjuk választani. Ilyen megközelítés alapján lehet és kell is eszmei síkon harcolni az emberek tudatában élő nacionalista maradványok ellen. Ennek a harcnak őszintének és következetesnek kell lenni. Ha azt akarjuk, hogy ez a küzdelem valóban eredményes legyen, soha ne feledkezzünk meg arról, hogy a párt a nacionalizmus elleni haitcot nem valamilyen osztály tartalmától megfosztott elvont humanizmus vagy a dogmatizmus talajáról, hanem a korszerű proletár internacionalizmussal egybeolvadó szocialista hazafiság eszmei alapjáról vívja.

Hazánk társadalmi fejlődésével, gazdasági-technikai szintjének emelkedésével az egyes osztályok és rétegek lassan, fokozatosan a szocialista társadalom magaslatára emelkednek, ahol az életkörülmények eltérő szintjét, az emberi közösség sokszínűségét már nem az egyének képességén és akaratán kívül érvényesülő osztályadottságok, hanem az egyes emberek eltérő képességei, szorgalma és rátermettsége határozzák meg. A jövő egységesülő társadalmában a munkásosztály épp úgy feloldódik a társadalom egészében, mint ahogy a társadalom egésze is lényegében munkássá válik. A szocialista hazafiság további erősödése, a szocialista nemzeti tudat kiteljesedése szervesen következik társadalmunk egységesüléséből, anyagi, technikaigazdasági szintjének emelkedéséből. Történelmünk során első ízben a szocializmus teremtette meg alapját annak, hogy a dolgozó emberek szü- Iőföldszeretete az egész ország, a haza szeretetévé szélesüljön.

Nem szeretném előnyös helyzetbe hozni a pedagógusokat, akkor, amikor a szocialista hazafiságra való nevelésről beszélünk. Ha van munkaterület, akkor itt jelentkezik az egyik leg járhatatlanabb a pedagógus részére. Miért? Mert nincs segédeszköz, nincs receptúra, nincs kézikönyv. Mi van, ami segítségére szolgálhat? Egyetlen lehetőség: A közönnyel való szakítás. A mában élni pedagógusnak annyit jelent, mint tudni a napi történteket falun belül, járásunk határain, országunk határain kívül, de egyéniségének határain belül és hivatásérzetének fényében. A nevünk szocialista tanító. Az iskolában csak egyéniségünket adhatjuk, meggyőződésünkből származót. Ha a gyermek iránti szeretet hozott erre a munkahelyre, akkor hétköznapunk adalékává kell válnia az emberszeretetnek is. Meg kell értenünk a gyermeket a maga mezítelenségében. Tudnunk kell, honnét jött az iskolába és hová megy haza. Hiszen valamennyi szülő megegyezik abban, hogy gyermekeiből becsületes, hazájukat szerető embereket szeretnének nevelni, azonban csak kevés szülő van tudatában annak, hogy a családi neveléssel, a családban kialakított légkörrel milyen sokat tehet a fontos nevelői munkának az érdekében.

A hazaszeretet, így a szocialista hazafiság érzése is olyan érzés, mely életünk folyamán alakul ki bennünk és a helyes irányú nevelői munka következtében egyre fejlődik, erősödik és fokozatosan nagyobb befolyással van cselekedeteinkre. Ennek az érzésnek a kialakításában az iskolai nevelő munkán kívül igen nagy szerepe van a szülőknek és az egész családnak.

Minden pedagógus, aki a családnál tett látogatásokkal megteremti a tanulók szüleivel a kapcsolatot, és ezt nevelői munkája szerves részének tekinti, tudatában van annak, hogy a szülők nézetei, állásfoglalásuk bizonyos társadalmi tényekkel szemben és egész magatartásuk milyen nagy hatással van a gyermek viselkedésére, gondolkodására és egész fejlődésére.

A család életének és munkájának hazafias tartalma tehát meghatározza a gyermek érzelmi megnyilvánulásának az irányát.

Makarenko szerint; Ne gondoljuk, hogy a gyermeket csak akkor neveljük, mikor beszélünk vele, oktatjuk őt, vagy parancsolunk neki. Egész életünk minden pillanatában neveljük gyermekeinket, még akkor is, amikor nem vagyunk otthon. A gyermek számára nagy jelentősége van annak is, hogy hogyan öltözünk, hogyan beszélünk más emberekkel és más emberekről, hogyan örülünk, hogyan szenvedünk, hogyan viselkedünk barátaink iránt és ellenségeinkkel szemben, hogyan nevetünk, hogyan olvasunk stb.

Ez a helyénvaló megállapítás azt jelenti, hogy minden ami a családban történik, hatással van a gyermek lelki fejlődésére, és a szülők minden cselekedete irányító hatást gyakorol a gyermek egyéniségének, világszemléletének a kialakulására.

A gyermek eleinte önkéntelenül, nem tudatosan utánozza a szülők viselkedését, cselekedeteit. Később az utánzás és idomulás tudatában, mégpedig annál nagyobb mértékben, minél hatékonyabb nevelői irányításban részesül a gyermek a szülők részéről.

Mindezekből láthatjuk, hogy a családi nevelés döntő tényező a gyermek iskolai nevelésének munkája szempontjából.

A szülők és az egész család nevelő hatása akkor válik a társadalom számára értékessé, ha kiegészíti az iskolai nevelő munkát, segíti és támogatja azt a társadalmi fejlődés érdekeinek megfelelő célkitűzések és nevelési feladatok megvalósításában.

A gyermek egyik nagyon fontos nevelési területe a szocialista hazafiságra való nevelés.

Szocialista társadalmat, tehát magasabb fokú társadalmi rendszert építünk, a hazafiságra való nevelésben sem maradhatunk meg a régebbi tartalomnál.

Negatív jellel a jó hazafiságra való nevelést megtaláljuk a burzsoá rendszer nevelésében is. Ez a burzsoá rendszer a hazafiság jelszavával vitte pusztulásba családok, apák, anyák, sőt gyermekek százezreit az elmúlt pusztító világháborúkban. Ez a burzsoá hazafiság gyűlöltette meg már az iskola padjaiban a szomszéd népeket a gyermekekkel.

Épülő társadalmunknak nem érdeke a békétlenség. Nem célja a mesterségesen felszínen tartott állandó feszültség, a szomszédos és az együtt élő nemzetek között. Ebben a társadalomban nem a szép szavak, nem az üres frázisok tesznek valakit jó hazafivá, hanem tettei, amit tesz, amilyen áldozatokat hoz a magasabb rendű társadalmi rendszert építő dolgozó nép érdekében. A szocialista hazafiság elsősorban az itt élő népek szeretetét, a dolgozó nép iránti odaadást jelenti. A csehszlovák haza szeretetére való nevelés tehát az iskolákban és a családokban egyaránt arra irányuljon, hogy hazánk minden polgára küzdeni, dolgozni, harcolni tudjon dolgozó népünk boldogsága és gyermekeink szebb jövője érdekében.

Bármilyen nevelési módszer segítségével akarjuk megvalósítani a szocialista hazafiságra való nevelés nagy munkáját, mindig tartsuk szem előtt azt a fontos követelményt, hogy eredményt csak akkor érhetünk el, ha munkánkat szervezetten, tervszerűen és következetes rendszerességgel végezzük. További követelmény, hogy szoros bensőséges és tartós kapcsolatot teremtsünk az iskola, és a család között, mert a tartós kapcsolat és a család segítő munkája nélkül az iskolai nevelés sem érhet el tartós eredményeket.

—forr—

hct 10

I