A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-25 / 8. szám
j n Š« tan síi: k sulii M. H., Kráľ. Chlmec-i (királyhelmeci) olvasónknak válaszoljuk: Hosszú panaszos levelére — jogi tanácsadóink véleménye alapján — a következőkben válaszolunk; Nem érintjük és nem akarunk részletesen foglalkozni problémájának emberi és társadalmi oldalával. Bizonyára az érdekelt szervek, az illetékes személyek jóindulatával és segítőkészségével lehetne az önök esetében is olyan megoldást találni, amely megfelelne elsősorban kiskorú gyermekük érdekének; és az ön életfeltételeit és zilált családi viszonyait is elviselhetővé tenné a végleges jogi rendezés. A hatóságok eljárásával kapcsolatban azt akarjuk leszögezni, hogy kötelességük a polgárokat kioktatni jogaikról, kötelesek kérvényeiket és beadványaikat elintézni s ezekre írásbeli választ adni. Az elutasító határozatot is írásban kell kiadni és meg kell indokolni. Amennyiben ügyében nem így jártak el az illetékes tényezők, panaszszal fordulhat vagy az illetékes nemzeti bizottság ellenőrző osztályához, vagy elnökéhez, vagy ha ez sem jár eredménnyel, a felettes szervhez, tehát a járási nemzeti bizottságokhoz. Kérvénye érdemében azonban sajnos nem tudjuk reménnyel kecsegtetni. Mint bizonyára nagyon jól tudja, lakás aránylag kevés van és jogosult igénylő és a rászoruló kérvényező még mindig több. Ezek kielégítése — még a törvényadta keretek között is sokszor sokáig tart. A maguk helyzete több szempontból is nehezen megoldható. Elsősorban saját házukban laknak, amely nyilván mindkettőjük tulajdonát képezi. fgy mindkettőjüknek joguk van a házat használni s a lakásban lakni, mert társtulajdonosok. Egyébként is a házastársaknak — míg nincsenek elválva — közös lakáshasználati joguk van. fgy egyiküknek sincs igénye arra, hogy más — lényegileg második — lakást kérjen, illetve kapjon. Természetesen, ha valamelyikük önként kiköltözik, illetve elhagyja a közös lakást, akkor ez a másik, bentmaradt házastársnak marad meg egyedüli használatra. Ha a bíróság majd jogerősen kimondja a válást,, akkor a közös vagyon megosztása keretében eldönti azt is, hogy a közös ház melyiküké lesz, illetve dönt majd arról, hogy a lakáshasználati jog melyik házastársat illeti majd meg. Ennél a döntésnél a bíróság mindig tekintetbe veszi azt is, hogy a kiskorú gyermeket kinek a gondjaira bízták. A másik házastársat a bíróság ilyenkor kötelezi, hogy a volt közös lakást elhagyja, illetve ebből kiköltözzék, természetesen, csak akkor, ha a_nemzeti bizottság számára megfelelő pótlakást, vagy pót-elszállásolást biztosít. Ami a levelében kérdezett 19. és 30. paragrafust illeti, ezek a lakástörvény rendelkezései és arról szólnak, hogy mikor lehet valakinek lakást kiutalni akkor, ha nincs benn az igénylők jegyzékében és hogy mikor és kinek kell jóváhagynia a lakáscserét. Ami végezetül a gyermektartási díj kérdését illeti, ezt visszamenőleg is lehet érvényesíteni, mégpedig a bírósági kereset beadásától visszamenően számított három évre. Ha a válópert már megindította, igyekezzék azt mielőbb befejezni, mert ennek jogerős befejezése után kerülhet sor a közös vagyon megosztására, valamint a közös lakás megosztásának, illetve odaítélésének végleges megoldására. Dr. BERTHA GÉZA «M P. Havran felvétele ninlinri Javaslat a „síró öregek“ problémáira A saját elképzelésemet szeretném röviden elmondani, a „síré öregek“ problémáiról. Véleményem szerint, ahogy minden faluban építenek óvó dát, ugyanúgy építhetnének öregek otthonát is, hogy ne kellene egyetlen öregnek sem elhagynia a saját faluját, városát, hogy ne kellene az egészséges testű, de fáradt lelkű öregeket kórházba dugni, messze Idegenbe, aggházakba küldeni. Hiszen ezek az öregek egész életükben értünk fáradoztak, gürcöltek. Sokszor a saját szájuktól is megvonták a falatot, hogy nekünk, gyermekeiknek több jusson. A gyermekek viszont hálátlansággal fizetnek a sok jóért, szobát se biztosítanak nekik abban a lakásban, amelyet Igen gyakran maguk az öregek építettek. Ezen én úgy segítenék, hogy privát penziókat nyitnék, esetleg az állam Is kiutalhatna 4—5 szobás lakásokat, ahol 8—10 embert két ápoló felügyelete alatt szépen el lehetne helyezni. Ha ugyanis egy öreg 800 korona nyugdíjat kap, akkor ez 10 ember után 8000 korona havi jövedelmet jelentene. Ez olyan összeg, amiből már szépen lehetne gazdálkodni. Ezen túl azonban a hatóságoknak síin; ni: Is erélyesebb intézkedéseket kellene hoznia. Ha ugyanis a szülőt törvény kötelezi a gyermeke felnevelésére, akkor a gyermeket is törvényesen kellene kötelezni öreg szülei eltartására. Ilyen törvény létezik, de az öregek szégyenkeznek bírósághoz fordulni. Ezért a hivatalos szerveknek kellene nyitott szemmel őrködni az elhagyatott öregek felett. Egy szomorú anya Legalább levelező barátot... Nagyon sokat gondolkoztam, mielőtt elhatároztam volna, hogy írok az Emberi sorsok rovatának. Rendszeres olvasója vagyok a Hétnek, minden számban elolvasom az Emberi sorsok rovatában megjelenő leveleket. Azért fogtam tollat, hogy az Emberi sorsok rovatán keresztül megismerkedhessek valakivel, hogy legalább levelező barátot szerezhessek magamnak. Már sok szó esett az úgynevezett ,,fogyatékosok“-ról. £n is ehhez az embercsoporthoz tartozom. Harmincegy éves vagyok, nem szép, de nem is csúnya. Már férjhez mehettem volna, de túl komolyan veszem a sorsomat és a sors bizony alaposan elbánt velem. Magam Is jól tudom, hogy nem vagyok szép, de azt sohasem tudnám elviselni, hogy valaki a szemembe mondaná, hogy „nyomorék“. Egy családban ugyanis minden megtörténhet. Túl érzékeny vagyok ahhoz, az ilyen szemrehányást aligha viselném el a férjemtől. Ezért olyan 35—36 éves férfi Ismeretségét keresem, aki megértő lenne Irántam. Nem számít az sem, ha már volt valakije. Az a lényeg, hogy megértsen, együtt érezzen velem, örüljön nekem, megelégedne velem úgy, amilyen vagyok. Nincs vagyonom, szép se vagyok, de kétkezi munkámmal keresek annyit, hogy senkire se kell rászorulnom. Remélem, hogy a levelem elolvassa olyan férfi is, aki megérti sorsomat, és válaszolni fog legalább néhány sorban. „Édes élet, miért vagy ily gonosz“ Tanácstalan vagyok Harmincegy éve élek a férjemmel, aki nagyon goromba hozzám és folyton Iszik. Evekig bíztam benne, hogy majd csak megjavul, de most már elvesztettem minden reményemet. Ha Józan, akkor sincs hozzám egyetlen kedves szava sem. Gyűlölködve néz és legtöbbször meg sem szólal. Amíg a gyerekek kicsik voltak, mindent eltűrtem. Ma már mind felnőttek, de én tovább szenvedek. Arra kérem az „Emberi sorsok“ rovatának levelezőit, hogy adjanak tanácsot. Mit tegyek a férjemmel, hogy megváltozzék. Szeretnék vele legalább egy kicsit boldog lenni. Jelige nélkül Boldog házasság A hallgatás művészete. A veszekedés hez ketten kellenek. A régiek harci jel mondata: „Lármával az ellenségre, és csendben küzdj meg vele!“ Ha te hallgatsz, a veszekedésnek vége. Ez leghatásosabb módja a másik lecsendesítésének; sem a vita nem jé, sem az, ha rászólunk: „Hagyd már, kérlek, abba!“, mert ez mind arra ingerli, hogy megint elölről kezdje, már csak azért is, hogy neki legyen igaza, tovább beszéljen. A jó házasságban módot kell adni a másiknak, hogy könnyítsen a lelkén. Attól a szóáradattól, amit elmondhat valakinek, megkönnyebbül. Talán nem is mostani probléma izgatja, hanem régebben felgyülemlett feszültségtűi szeretne megszabadulni. Hagyjuk, hogy kíbeszélhessemagát, az ordító gyereket Is úgy nyug-7. tatjuk meg legjobban, ha tudomást se veszünk róla. Ne várjunk hálát! A házasságban nincs te és én, csak mi, mert amit a másiknak teszünk, azt mindig kettőnkért tesszük. Sohase tehetünk valamit a „másikért“, mindig csak a házasságunkért. Ha meg tudnánk szokni, hogy az „én“ és a „te" névmásokat egyáltalán ne használjuk, hanem mindig csak ezt mondanánk: „ml“, nem is kerülne sor arra, hogy akár az egyik, akár a másik valamiért „hálát“ várna. A házasságban nem lehet szó há Iáról. Ez nem állás, ahol az ember bérért dolgozik. Ha egy gyerek a folyóba esik, az ember utána ugrik és kimenti. Eszébe jutna a megmentének, hogy a gyermek apjától elázott öltönye rendbehozatalát követelje? Vagy hogy számlát nyújtson be neki: Egy gyerek megmentése — ezer korona?! Megdöbbentő, hogy a mai modern Időkben milyen gyakran hallja az ember, amint az asszonyok felsorolják, mi mindent csináltak meg a férjüknek: mostak rá, ebédet főztek, mintha csak nem is feleségek lennének, hanem háztartási alkalmazottak. Az az asszony, aki szolgálataiért hálát vagy pláne, ahogy válőperes tárgyaláson gyakran szégyentelenül elhangzik, fizetséget kér, sohasem volt Igazi feleség. A házasságban végzett szolgálatok megfizethetetlenek, ezek a szerelem szolgá lotai. Az az asszony pedig, aki szerelmi szolgálataiért fizetséget kér, prostituált. De mivel az emancipáció óta az asszonyok megszokták, hogy munkájukat megfizetik, ijesztően gyakran csempészik be a prostitúció filozófiáját a házasságba. Ez olyan szörnyű, hogy már szörnyülködnl sem lehet rajta, inkább részvétet érzünk a női nem iránt, amelynek asszonyait ilyen szép vívmány mint az eman clpácló, úgy meg tudott zavarni, hogy a legnagyobbat és a legszentebbet, ami asszonyt csak érhet, a házasságot, min den női hivatás legmélyére, a megfizetett szerelem nívójára tudta lealacsonyítani. (Folytatjuk] héU 20
