A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-25 / 8. szám
Egy rendőrtiszt naplójából 2. Lábas Zoltán nagyon mélyen aludt. A nagy dörömbölésre is csak nehezen nyitott ajtót. Percekig azt sem értette miért jött érte a rendőr, miért kell neki bemenni a rendőrkapitányságra. Amikor azután már a nyomozók előtt ült, barna bőre sárga volt az ijedtségtől. — Kérem, higgyék el, én most tudtam meg önöktől, hogy Faragó Illést megölték. — Móndja el, mit csinált tegnap este? — Záróra után néhány percre még elmentem a szomszédos bárba. Ott megittam egy üveg sört. Két óra volt, amikor hazajöttem. Elkértem Faragó Illéstől a szobám kulcsát és lefeküdtem aludni. Én kérem mindennap reggel 9—10 óráig alszom ... — Miért volt rossz viszonyban a portással? — Amikor ide kerültem Sz-ra az étterembe zenésznek, a szállodában kaptam egy személyzeti szobát. Néha vendégeim jöttek. Faragó ezért haragudott, lehordott mindenféle link alaknak. Én sem hagytam magam ... de én nem fenyegettem meg, és főleg nem öltem meg... — Hát jó ... — Engem kérem mindenkor megtalálnak, én nem vagyok gyilkos ... ■ öt órája folyt a nyomozás. Meghallgattak számtalan tanút a nyomozók, amikor a tapasztalatok összegezésére, megbeszélésére hívta őket Almási László alezredes. — No, elvtársak, eddig nem sok eredményt értünk el. Gyanúsított több is van; az ismeretlen, a zenész ... — És miért ne lehetne a gyilkos az üzletvezető? — kérdezte az egyik fiatal nyomozó. — Hátha az ismeretlen is a halottól ijedt meg, amikor meglátta, ezért sietett ki a szállodából. — Egyszóval, elvtársak, biztosat nem tudunk. Folytatni kell a nyomozást. Ojabb tanúkat kell felkutatnunk, meghallgatnunk, hátha ráakadunk a biztos nyomra. Kopogtattak az ajtón, a titkárnő lépett be: — Alezredes elvtárs kérem, a portáról szóltak fel, hogy útépítő munkások vannak itt. Egy bőröndöt találtak, azt hozták be. Állítólag a bőröndben pénzes kazetták vannak. A nyomozók összenéztek. Almási szinte rákiáltott a nőre. — Azonnal küldjék fel ide őket! Az aszfaltozok reggel 7-kor álltak munkába. Kovács István nem érezte jól magát, elrontotta a gyomrát. A többiek ugratták: — Hasadra ment a szerelem, te Pista. Mondtuk, hogy nősülj meg ... — Ördög a bocskorotokba — válaszolta Kovács. — Az este egy kicsit kiruccantunk aztán az a baj... — azzal elindult az út mellett húzódó parkba. Gondolta jobb híján majd ott könnyít magán. Néhány perc múlva kiáltozni kezdett: Hé ... hé, Áron, gyertek csak! Balogh Áron a brigádvezető odaszól a többiekhez: — Hát ezt meg mi lelte? Csak nincs rosszul? — s hogy a hívás megismétlődött, ő is, meg még néhányan elindultak Kovács István után. Kovács egy bokor mellett állt, s egy barna bőröndöt tartott a kezében. . ' — Hát az meg mi a fene? — Itt volt a bokor aljában — biztos valaki itt felejtette — válaszolta Kovács. — De nagyon nehéz, nem tudom mi van benne. — Nézzük meg — mondta a brigádvezető. Hátha nincs lezárva. — Hát így történt alezredes elvtárs, így találtuk mi meg a bőröndöt. — Köszönjük a segítséget emberek — mondta Szitányi alezredes. A nyomozók jelenlétében Almási alezredes kinyitotta a bőröndöt. Ott voltak benne a kazetták, pontosan hét. Egy közülük véres volt. A bőrönd fedelén belülről valaki tintával beírta: „Dr. Ábel Imre“. Pillanatnyi csend után már elhangzott az alezredes utasítása: „Kasza elvtárs, azonnal telefonáljon a vendéglátóipari vállalathoz, jöjjenek ide az üzletvezetők a kulcsokkal, felnyitni a kazettákat. Pacsai elvtárs a lakcím nyilvántartóból azonnal derítse ki, ki ez a dr. Ábel.“ ■ Doktor Ábel Imre nyugdíjas ügyvéd háza kertjében üldögélt, élvezte a déli napsütést. Valaki hirtelen megnyomta a kapu csengőjét. Beszólt lányához a konyhába: — Ildikém, nyiss kaput, valaki csönget. A fiatal nő kisietett. Két férfi állt ott. — Itt lakik dr. Ábel Imre? — Igen, az édesapám. — A rendőrségtől jöttünk. Idehaza van? Az idős ember, aki a kertben minden szót hallott, most odakiáltott: „Itt vagyok, mit óhajtanak az urak?“ A nyomozók odamentek az öreghez. — Elnézést, hogy zavarjuk, csupán azt szeretnénk megkérdezni, van-e önnek egy barna bőröndje? — Bőröndöm? Egy szürke bőröndöm van. Volt egy barna is, de azt, amikor a lányom férjhez ment, neki adtam. Ugye Ildikém? — fordult a fiatal nőhöz. — Asszonyom ön megismerné azt a táskát, ha látná? — Természetesen — mosolyodott el a fiatalasszony. — De mit akarnak vele. A férjem éppen tegnapelőtt vitt benne ruhaneműt Pestre a nővéréhez és nála hagyta. — A férje nem volt idehaza a napokban? — Nem, a kisfiámmal együtt Budapestre mentek a vásárba, közben meglátogatták a sógornőmet is. — És mikor jöttek haza? — Ma a hajnali vonattal. — Most hol van a férje? — Bent van a bankban, ahol dolgozik. — Megkérhetjük, hogy jöjjön velünk a rendőrségre? Az asszony először csodálkozott, majd tekintete döbbent lett: — Természetesen, dehát miért? — Igen, ez az apám bőröndje... de nem tudom elhinni, hogy a férjem gyilkos legyen, hiszen mindig vidám, rendes embernek ismertem ... 6, kérem, higgyék el, itt valami végzetes félreértés van. — Mikor ismerkedtek meg a férjével?-I Tizenkét évvel ezelőtt. Én akkor Budapesten jártam iskolába, ő ott dolgozott. A szüleim ellenezték a házasságunkat, de tudják hogy van az... a szerelem. Később a férjem Pesten elvesztette az állását, akkor jöttünk haza M-ra., a szüléimhez. Aztán dolgozott Sz-on, a vendéglátóipari vállalatnál, de azt otthagyta. Onnét idehaza az építőipari ktsz-nál kapott munkát, nem egyezett a vezetőkkel. Eljött és a bankban helyezkedett el. — Nem voltak anyagi gondjaik? — Nem élünk fényesen, a férjem nem sokat keres. Én sem. — Nincs a férjének valamilyen szenvedélye? — Szenvedélye? Volt, a lóverseny. Kértem, hagyja abba ... többször is kértem ... megígérte, és én hittem, hogy megváltozik. — Miért ment a férje Budapestre? — Megígérte a kisfiúnknak, hogy megnézik az ipari vásárt. Én mondtam, hogy vasárnap este a gyorssal jöjjenek haza, mert a gyereknek ma iskolába kellett menni, hadd pihenje ki magát. De lekésték a vonatot és így az éjszakaival jöttek. — Vitt a férje valami csomagot magával? — Két bőröndöt vittek, én még kérdeztem is, minek annyi csomag, de nem hallgatott rám. Amikor hajnalban megérkeztek, mindjárt észrevettem, hogy az egyik táska hiányzik. Kérdeztem tőle, hová tette, azt válaszolta, Pesten hagyta. Aztán a ruháját sem láttam a szekrényben. Mikor ezt szóvátettem azt mondta, megsértette az ujját, a ballonkabátja meg a nadrágja véres lett, beáztatta egy lavórba .. . haragudtam, hiszen én könnyen kitisztíthattam volna mindkettőt... gondolja, hogy a férjem ... — Nézze asszonyom, mint mondtam, ma éjszaka Sz-on megölték a Vörös Csillag szálló portását és kirabolták ... Az asszony összetört: — Nem ... nem. .. az én Imrém nem lehet gyilkos... hozzám, a gyerekekhez mindig jó volt... — Hány gyerekük van? — Három... Imruska, aki vele volt Pesten a legnagyobb, most 11 éves... A kollégáknak is feltűnt: M. Imre ezen a hétfői napon túlságosan szórakozott volt. Irénke, a pénztáros, háromszor is szólt hozzá de nem kapott választ. A szeme is olyan fáradt, fátyolos volt. Már véget ért az ügyfélfogadás, amikor három férfi lépett be a bank ajtaján. — M. Imrét keressük. A férfi felnézett, sápadt arca még fehérebb lett. — Tessék, én vagyok az. Az érkezők közül az egyik odalépett hozzá: — Pacsai János rendőrszázados vagyok. A törvény nevében letartóztatom Faragó Illés meggyilkolásának alapos gyanúja miatt. A bankban a dolgozók döbbenten álltak. — Tehát nem ez volt az első rablása? — Nem! A vendéglátóipari vállalatnál dolgoztam, tudtam, hogy az egységek éjszaka a Vörös Csillag szálló portájára adják le a bevételt megőrzésre. Tavaly júliusban, akkor már nem dolgoztam ott, egyik éjszaka, mivel ismertem a járást, elloptam a szálloda étterméből, illetve az üzletvezető irodájából a pénzt, még mielőtt leadhatta volna. Nem akadtak a nyomomra. Kellett a pénz, mert a bankban elsikkasztottam 33 ezer forintot... abból pótoltam. — Mire kellett magának ez a rengeteg pénz? — Kergettem a szerencsét... a lóverseny sokba kerül, különösen, ha az embernek nincs szerencséje ... — Mi történt az elmúlt éjszaka? — A késői vonattal indultunk vissza Budapestről a kisfiámmal... — Maga már akkor elhatározta, hogy betör a Vörös Csillag Szállóba? — Mit tagadjam, így volt. Fél háromkor hajnalban érkeztünk meg Sz-ra. A fiamat bevittem a gyermekváróterembe, lefektettem, aztán azzal, hogy ott nem lehet cigarettázni, eljöttem. Az egyik bőröndöt betettem a csomagmegőrzőbe, a másikat magammal hoztam ... — Mennyi idő alatt ért a szállodához? — Körülbelül 15 perc alatt. A kapun bejutottam, mert nem volt bezárva. Láttam, hogy régi ismerősöm van szolgálatban. Azzal mentem, hogy van-e kiadó szobájuk. Elfordult, hogy megnézi a könyvet, én akkor elővettem a zsebemben tartott klóretilt, azt hittem attól elbódul, de nem így történt. Védekezett ... én ütöttem... kellett a pénz ... nagyon kellett. — És mi történt aztán? — A páncélszekrényt kinyitottam, a kasszákat a bőröndbe tettem ... láttam, újra magához tér, akkor a kazettával ütöttem és többet nem mozdult. Sietnem kellett... így is találkoztam két férfivel, amikor kifelé jöttem. Még féltem is, észreveszik, mi történt a portásfülkében ... de nem jött utánam senki... útközben levetettem a ballont, mert láttam, véres 'lett... aztán nagyon elgyengültem. Egy parkban eldugtam a bőröndöt, gondoltam majd éjszaka bejövök érte... Én nem akartam megölni azt az embert, higgye el, nem akartam megölni, de kellett a pénz ... Tessék mondani, most mi lesz velem, a családommal, nem maradhatnak támasz nélkül... ... M. Imre tárgyalásán a vádlott felesége felcsukló zokogással hallgatta: életfogytiglani az ítélet. Mellette volt a kisfia is. A másik padsorban ott álltak az áldozat hozzátartozói. A gyászruhás asszony mellett is 11 éves kisfiú volt. A két gyerek sokáig farkasszemet nézett egymással... más körülmények között talán jó barátok lehettek volna. SZ. GYÖRGY
