A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-04 / 5. szám

„Bár lehetnék én egy könnyű kismadár, ha érzi, hogy jön a hideg szél, messze száll..." — énekli a táncdalénekes, mert a repülés nemcsak a gon­dolat szárnyán, de a valóságban is csodálatos. Onnan fentről, a végtelen kék ég hazájából le­tekintve a földre, minden nagyon apróvá zsugoro­dik, a távolság varázskeze liliputivá változtatja a házakat, hegyeket, folyókat. Az emberek hangyáknak látszanak. Viszont először szemlélve közelről az ezüstös repülőgépet, a meglepő kü­lönbség ismét ámulatba ejti az egyszerű földi halandót. Mert ami ott fenn a magasban egy nagyobb madárhoz hasonló, a földön bizony jóval testesebb. Aki először utazik repülőgépen, egyszerre vib­rál benne az öröm, félelem és kíváncsiság. S ha nincs jó ismerős, barát a közelében, az elhagya­­tottság, tanácstalanság érzése is úrrá lesz rajta, mindaddig, amíg mosolyogva hozzá nem fordul egy kedves és rendszerint csinos teremtés, a ma­gasság tündére, — a légikisasszony. Ilyen esetben ő jelenti a biztonságot, hiszen az utasok olyan unott szenvtelenséggel sorakoznak a gép belsejébe, hogy félve a gúnymosolytól, igyekszik hasonlóan viselkedni, mímelni a lehető legnyugodtabb arcot. Az ilyen „elsős“ utas az út • folyamán is — különösen, ha a gép a légüres tér­ben lejjebb „csúszik“ néhány métert, összeszorult torokkal vizsgálgatja a szomszédja, a többi utas arcát. Megnyugvást újra a légikisasszony moso­lyából merit, aki kedves magabiztonsággal mozog a gépen, s mindent megtesz annak érdekében, hogy az utasok a felhők birodalmában kelleme­sen érezzék magukat, pontosan úgy, mintha egy kis presszóban töltenék Idejüket. Ezek a légikisasszonyok nemcsak kedvesek, de műveltek is és több idegen nyelven beszélnek tökéletesen. S mindez természetesen nemcsak született tehetségből fakad, hanem kitartó tanu­lás eredménye. Közismert az a tény, hogy a különböző nemze­tek légitársaságai komoly figyelmet szentelnek a légikisasszonyok szakmai tudásának. Erről ta­núskodnak a különböző nemzetközi stewardess versenyek is. Nem elég csak a megnyerő külső, de mind gyakorlati, mind szellemi téren ugyan­csak helyt kell állni annak, aki repülni akar. Ezért is választják ki versenyszerű felvételik alapján a légikisasszonyokat. A mezőny nem könnyű, s elnyerni e beosztást ugyancsak siker­nek számit, de a bratislavai Alena Megovának sikerült, s jelenleg őt nevezhetjük Szlovákia leg­jobb légikisasszonyának. A kezdet kicsit regé­nyes, mert ő is, mint már néhány fiatal, titokban a szülei tudta nélkül pályázott, de bekerült a dön­tőbe, győzött és mi marad ilyenkor az édesanya számára, mint a büszkeség és beleegyezés és ez esetben persze a szorongás is, amikor Alena a felhők hátán utazik. Megová Alena jelenleg Prá­gában működik. Ez is bizonyitja, hogy valóban bevált. Kedvtelései is hasznosak. Egyedül szabja és varrja ruháit. Szeret főzni, olvasni. Így nem csoda, ha a férfiakra eddig még nem jutott ideje. Bár azok bizonyára nemegyszer felfigyeltek a há­romszoros „Miss kisasszonyra“. Ugyanis még mielőtt légikisasszony lett, elnyerte a „Miss Ko­márno“ cimet, majd Bulgáriában a „Miss Toalett“ és a „Miss Tengerpart“ hölgye díját is megkapta. Alena Megová gépipari szakiskolát végzett Komárnóban (Komárom), tegyük hozzá, hogy ki­tüntetéssel. Mint diák is szeretett sportolni, sza­valni. Tanulmányait a nyitrai Pedagógiai fakul­táson folytatta, egy ideig tarfított, de mivel re­pülni akart és tudta, hogy ma már sehová sem elég a csinos külső, hanem a tudást is figyelembe veszik, igyekezett hát a követelményeknek meg­felelően képezni magát, hogy elérje távolabbi vá­gyát, mert a repülés is csak valóságos földön­járó alapokból sikerülhet. S mert tudta ezt, neki sikerült. — kasza —

Next

/
Thumbnails
Contents