A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-04 / 5. szám

KELET-BENGÁLIA - BANGLA DESH A két ország függetlenségének kivívá­sa, 1947 éta India és Pakisztán már a harmadik háborút vívta egymással. A leg­utolsó mindössze 14 napig tartott s India teljes győzelmével végződött: a Kelet Pakisztánban operáló mintegy 35 0D0 fő nyi pakisztáni haderő feltétel nélkül le tette a fegyvert; Kelet-Fakisztán Bangla Desh néven független állammá alakult. Pakisztán kezdettől fogva természet­­ellenes államalakulat volt: az ország nyugati és keleti részét légvonalban 1800 km, tengeri úton — az Indiai-fél­sziget megkerülésével — 4500 km válasz­totta el egymástól. Nyugat-Pakisztánra esett az ország összterületének 85 szá­zaléka (804 ezer km2), Kelet-Paklsztánra mindössze 15 százaléka (141 ezer km2), ezzel szemben a népességnek 55 száza­léka Kelet-Pakisztánt lakta (kb. 70 mil­lió — 1970). Fajllag és nyelvileg sokféle népcsoport él Pakisztán területén: kele­ten főként bengálok, nyugaton főként pandzsábok, továbbá az ugyancsak az Indiai nyelvcsoporthoz tartozó szlndhek (5,5 millió), valamint az iráni nyelvcso­porthoz tartozó pastuk, pathánok, be­­ludzsok stb. Nemzeti nyelv Nyugat-Paklsz­­tánban az urdu, Kelet-Pakisztánban a bengáli, összefogó, egységes nyelv az angol volt. Pakisztán 1947-ben az addigi Brit-India mohamedán többségű terüle­teiből alakult, s a két országrészt lé­nyegében csak a közös vallás fogta ősz sze. Gazdaságilag nagyok voltak az ellenié tek, s tulajdonképpen ez vezetett a sza kadáshoz. Kelet-Pakisztánban, a Gangesz folyó termékeny deltájában jelentős mennyiségű jutá* termelnek, s ebből eredt egész Pakisztán exportbevételeinek 95 százaléka, viszont az exportjövedel meket nagy részben Nyugat-Pakisztán iparosítására használták fel, Kelet-Pa kisztánnak a beruházásokból alig jutott, azonkívül a keleti országrész közigazga­tását s a hadsereget is nyugat-pakisztá­niak tartották kézben. Pakisztánban, megalakulása óta, kato­nai diktatúra volt uralmon. 1970. decem­ber 7-én tartották meg az első demokra­tikus választásokat, amelyeken a Mudzsi­­bur Rahmán sejk vezette kelet-pakisztáni Awami Liga győzött, megszerezve ezzel az abszolút többséget a központi parla­mentben is, tehát az Awami Liga parla­menti úton is el tudta volna érni Kelet- Paklsztán autonómiáját. Ebben a hely­zetben Ajub Kán államelnök csapatokat küldött Kelet-Pakisztánba a függetlensé­gi törekvések elfojtására. A nyugat pa­kisztáni kormánycsapatok véres kegyet­lenséggel letörték a felkelést, Mudzsi­­bur Rahmán sejket pedig bebörtönözték. A következik, hónapok folyamán a véres terror elől mintegy tízmillió ember me­nekült Indiába. Kelet-Pakisztánban egyre növekedett a népi ellenállás a központi kormány had­seregének terrorjával szemben. A Mukhti Bahlni szervezet tagjai kiterjedt parti­zánakciókat hajtottak végre. Egyre több fegyveres összetűzésre kerül* sor az in­diai—kelet-pakisztáni határon, míg végül 1971. december 4-én megindult a háború. Az indiai csapatok 14 nap alatt megtör­ték a pakisztáni haderő ellenállását, s a Bangla Desh bejelentette elszakadá­sát Pakisztántól. Ajub Kán pakisztáni el­nök lemondott s átadta helyét All Bhu­­tónak, aki elrendelte Mudzsibur Rahmán sejk szabadonbocsátását s legutóbb — az ország egységének megőrzése érdekében — felajánlotta neki egész Pakisztán mi­niszterelnöki tisztét. — la — Tompán morajlott a Tyaj folyó (neve vietnami nyelven azt jelenti gyors). A zsilipek áll­kapcsai ontották a vízárada­tot, amely tajtékot hányva sustorgott-zubogott a levezető csa­tornában. Odébb pedig, a duzzasztó­gát testében, ünnepi eseményre ké­szülnek az energetikusok: most he­lyezik üzembe az első turbinát. Az erőmű Hanoitól északra épül, sűrű, zöld növényzettel borított me­redek hegyek között. De nemcsak építkezés ez, hanem hatalmas iskola is egyben: Itt képezik ki a vietnami energiaipari szakembereket. Nguyen Van Bhe-vel, az építkezés helyettes igazgatójával egy hangula­tos kis udvarban beszélgettünk. Job­ban mondva házigazdánk beszélt, mi csak feljegyeztük szavait. — Az erőmű üzembe helyezése több szempontból is nagy jelentősé­gű. Mindenekelőtt olcsó energiához jutunk, erre pedig nagyon nagy szükségünk van. A vízierőmű évente fél millió tonna szén megtakarítását teszi majd lehetővé. A gát által kép­zett víztároló medence ugyanakkor elősegíti a Tyaj folyón a hajózás és a halászat fejlődését is. A víztárolón máris létrejött néhány haltenyésztő telep. A szakemberek szerint évente 5000 tonna halra számíthatunk majd. Tíz nap a demokratikus Vietnamban A gát ezenkívül lehetővé teszi a fo­lyó szintjének szabályozását is. A szá­raz évszakban öntözésre használjuk majd azt a vizet, amely az esős év­szakban összegyűlik a víztárolóban. Nguyen Van Bhe elmagyarázta, milyen súlyos katasztrófát jelent Vietnam számára az áradás. Augusz­tusban még ezen a vidéken is szo­katlanul erős esőzések voltak, s a folyó szintje rendkívül magasra emelkedett. A víz átszakította a töl­téseket és elöntötte a síkságokat. Több méter magas hullámok zúdul­tak a termőföldekre, a falvakra, a gyárakra. Az árvíz legsúlyosabb következmé­nyeit már sikerült felszámolni. Harc­ra kelt az egész nép: munkások, diá­kok, a néphadsereg katonái, isko­lásgyermekek. Majdnem minden vé­dőtöltést helyreállítottak, a földek­ről elvezették a vizet. Az élet nor­malizálódott. Utunk ezután Haiphongba veze­tett, Vietnam tengeri erődjébe, az agresszorok elleni harc előretolt ál­lásába. A VDK Haiphongon keresz­tül bonyolítja le tengeri szállításai­nak jelentős részét, s ezért az ellen­ség különösen ádáz dühvei támadta a kikötővárost. Az amerikai repülő­gépek 20 000 tonna bombát szórtak rá. több mint 1200 objektumát bom­bázták. Ám éppen Haiphongnál je­lentős veszteségeket is szenvedtek: a VDK légvédelme 257 ellenséges re­pülőgépet lőtt le ebben a térségben. Ezért ma különleges nyomatékot és jelentőséget nyer a város neve. Hai­phong ugyanis ezt jelenti „a tenger­part védelmezője“. Alacsony felhők tornyosultak az égen, sűrű zápor csapkodta a földe­ket, amikor a haiphongi kikötő igaz­gatóságát felkerestük. Mi azonban nemigen törődtünk az időjárással, Le Chay, a kikötő megbízott igaz­gatója ugyanis rendkívül érdekes dolgokról beszélt. Elmondta, milyen önfeláldozóan dolgoztak a kikötői munkások a bombázások idején: még a legnagyobb bombazáporok köze­pette is folytatták a szállítmányok kirakását. Az igazgató hosszan be­szélt arról is, milyen jelentős test­véri segítséget nyújt a Szovjetunió más szocialista államokkal egyetem­ben. — Eredményeink, sikereink, az amerikai imperialistákkal szemben kivívott győzelmeink — mondta Le Ngok Chay — elválaszthatatlanok attól a segítségtől, amelyet a Szov­jetuniótól, a testvéri országoktól, az egész haladó szellemű emberiségtől kapunk. A kikötőmunkások már helyre­hozták az amerikai légierők által okozott károkat, s most mindennapi munkájukat végzik. A haiphongiak azonban nem felejtik el, hogy állan­dó veszedelem fenyegeti őket. Az agresszorok időnként behatolnak a a város légiterébe. 1971 februárjá­ban a város fölött pilóta nélküli felderítő gépet lőttek le az önvédel­mi osztag harcosai. Vietnam hősi népe — miközben ébersége nem lankad — szívósan végzi békés munkáját. Javulnak az életkörülmények, egyre több köz­szükségleti és fogyasztási cikket gyár­tanak, s nő a mezőgazdasági terme­lés is. Egészségvédelmi intézmények, iskolák épülnek. Ottjártunkkor a kikötőben hor­gonyzott a Mediny nevű szovjet ha­jó — ellátogattunk annak fedélzeté­re is. Iván Revin kapitánytól meg­tudtuk, hogy ipari berendezéseket, mezőgazdasági gépeket, élelmiszert, műtrágyát hoztak Vietnamba. Felkerestük többek között a szov­jet szakemberek közreműködésével épült Hanoi Gépgyárat is. Ez az üzem még a legádázabb légitáma­dások napjaiban sem állt le, szünet nélkül gyártotta fontos termékeit. A gyárat most bővítik, a Szovjetunió a legmodernebb berendezéseket szál­lítja hozzá. Mindenütt látni annak a segítség­nek az eredményeit, amelyet a szov­jet nép nyújtott és nyújt vietnami barátainak. 1955 óta, amikor a Szov­jetunió és a VDK aláírták az első gazdasági és műszaki segélynyújtási egyezményeket, több mint 150 ipari, mezőgazdasági és egyéb létesítmény épült a VDK-ban, s negyven új ál­lami gazdaság termel kávét, teát, citruszféléket, kaucsukot. A Szovjet­unió jelenleg további 45 gyár és más létesítmény felépítéséhez nyújt gaz­dasági és műszaki segítséget. Tiszta, világos, őszi reggel repül­tünk el Hanoiból. Nehéz volt elvál­ni ettől az országtól, csodálatramél­tó, hősi népétől. Ugyanakkor azon­ban jóleső érzéssel töltött el az a tudat, hogy tehetséges, szabadság­szerető emberek élnek és dolgoznak itt, akik szilárd elhatározással, szí­vós kitartással boldog életet építe­nek maguknak és utódaiknak. Szöveg: G. SZAVICSEV Képek: V. KIVRIN (A Szovjetunió c. lapból)

Next

/
Thumbnails
Contents