A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-30 / 30. szám

A Karpatin ukrán vendégegyüttes „A pórt vonala a dolgozók kommunista öntudatának emelése a tudomány és a kultúra széleskörű fejlesztése, a párton belül és kívül olyan erkölcsi és politikai légkör megteremtése, amelyben az ember számára könnyű lélegezni, jólesik dolgoznia és elégedetten élhet." N. POLOSZKOV, a Szovjetunió bratislavai konzuljának Gombaszögön elhangzott beszédéből vetjük, úgy vélem, az Ifjú Szívek esetében mégiscsak egyetlen együttesről van szó, amelynek számtalan lehetősége van akár egetverő sikereket aratni, például az ez évi nyári körútján Dél-Szlovákia különböző vidékein. A műkedvelők évi munkájukat jórészt csak Zselizre és némileg Gombaszögre összpontosítják. Ezektől magasabb fórum számukra nem létezik. Sajnos az is tény, hogy a szakmai irányító munka terén is ilyen egyedi beállítottságot támogatunk. Egy együttesért mellőzzük a többit. Pedig a Csemadok járási titkárai szinte könyörögnek a segítségért. (Táncinstruktorokat, szervezőirányító szakembereket kérnek.) Jelenlegi egyetlen országos táncszakelőadónk azonban energiája legnagyobb részét egyetlen együttesre, a Szőttesre 'összpontosítja. Igazán szép és értékes munkát végez. A Szőttes színvonala reményekre jogosít. De akkor legyen valaki, aki elfogadható módon és mértékben szervezi, irányítja a többi kb. 160 Csemadok tánccsoportot. Nem is beszélve a jövő táncosait nevelő utánpótlásról gondoskodó számos iskolai tánccsoportról, melyeknek irányítása szintén ránk vár. Tudatosítanunk kell végre, hogy a tisztán hivatásosok műsorát bizonyára sokkal nehezebben tudnánk anyagilag fedezni, akár Gombaszögön, akár Zselízen. Ha azonban a legjobb műkedvelőket is hovatovább és egyre nagyobb mértékben csak „tölteléknek" fogjuk használni, odajutunk, hogy megcsappan kedvük, színvonaluk, de létszámuk is annyira, hogy kénytelenek leszünk nagy összegeket áldozni a hivatásos együttesek szerepeltetésére. Ez lesz aztán a kétszeres és szomorú ráfizetés. Az utóbbi időben elvettük a műkedvelőktől a legegyszerűbbet, az ösztönzést is. És miért? A szombat esti „pehelykönnyű" műfajért? Egészségtelen példamutatás ez. A jövőt illetőleg a pénzügyi problémákat meg kell oldani, a hivatalos szervek és több szakmai tanácsadó bevonásával. A KÖZÖNSÉG A csalódott: Vasárnap barátnőmmel járom a hegyoldalt. Lemarad tőlem, a bokrok felé veszi útját... — Megzavarja a szerelmeseket — szól utána egy fiatalember. Gúnyos, epés a hangja, savanyú az arca. Sokat halljuk ezt, még „szebbeket" is: „szocialista búcsú, bokor, szerelem ..." — A szerelmesek nemcsak Gombaszögön, de Budapesten, Prágában sót Londonban és Berlinben is megkeresik egymást — jegyzi meg mellette álló barátja. A harminc körüli fiatalember arca változatlanul epés marad. Milyen bölcs és öreg. Ezt talán nem is anya szülte, lehet, készen bújt ki egy tojásból. Az az okos típus, aki nem hagyja magát „befonni" és nőtlen marad. Ez az én meggyőződésem. A fitymáló vonásokat azonban elönti az egészséges emberi pír a következő megjegyzésre: A közönség éjjel is kitartott Prandl Sándor felvételei — Mit savanyodsz, nem jött, hát nem jött — mármint a kislány. Melléfogtam. Csak egy egyszerű csalódott fiatalemberről volt szó, aki nem találta kedvesét Gombaszögön. — Hogy tetszett a szombat esti műsor? — teszem fel a kérdést, őszinte a válasz. — Volt ami tetszett, de az is, ami nem. Például a „hangnélküli" táncdalok zongorakísérettel és a túl sok operettszám sem az én ízlésem szerint való és . . . A szenvelgők: — Hogy tetszik a műsor? — Felelet nélkül hagyják, ök kérdeznek valamiféle szenvelgő pózzal és gúnnyal: — Minden a régi „odafent"? Megindult a földszagú péterpálok korszaka? — A műsornak és tömegnek háttal állnak és piszkálódnak, hátha rombadől minden, s akkor nekik lesz igazuk. Elegánsak, férfi létükre aranykarkötősek, de pózoláson és szenvelgé- . sen túl másra nincs erejük. Az új kispolgárok a legrosszabb fajta, de ... ök is ott voltak, hogy minek? Nem tudom. Csak azt, hogy ők azok, akik lerendelik a Hetet, az Űj Szót, akik azt hiszik, hogyha a magyar lapokat olvassák, ezzel valamiféle általuk elképzelt péterpálokat támogatnak „odafönn". Olyan „entellektüell" típusok. De a szó pejoratív értelmezése is csak dicséret számukra. Rossz kedvem támad tőlük. — Dőljön rájuk az egyik hegyoldal — vigasztal barátnőm és én hallgatólag egyetértek vele, hogy levegőért esedezve hívjanak: „Húzzatok ki, szükségünk van egymásra." Igen, akadtak ilyenek is Gombaszögön. De sokkal-sokkal többen, akik örömmel és tisztelettel nézték végig a műsort, ismerkedtek, vitatkoztak és találkoztak mindazokkal, akikkel régóta szerettek volna ... És vége a műsoroknak. És Gombaszög még tele emberekkel... Barátnőmet kísérem az állomásra. A vonatra nagy tömeg vár. Zsong az ízes, gömöri beszéd, amitől mindig jókedvem támad. A néni: — Melássák, nem férőnk fel... — Akkor jövőre már el sem jön a néni? —» Nem a nyavalyát, kedves, eltör oszt a motrok, mer kell e csepp vígság igaz-e? ... — Szép volt? — Szép, nagyon szép! Csak má fáj a boncom (combom) a sok gyövésmenéstő. No nyomakoggyounk akkor! Tolakodás, morgás, nevetés. Mindenki felfér, a néni, aki lehet negyvenöt, de hatvan is, eljut egészen az ablakig. — Hogy hívják a nénit? — Mé, oszt ki maga? A vonat elindul s én ott maradok pirosra gyúlt arccal. Igaza van a néninek, ki vagyok én, hogy bemutatkozás nélkül kérdezek. Ez Gömör. Hízelgéstől mentes modor, de ha a beszéd nem is hangzik túl irodalmian, csupaszív emberek laknak ott és élő, őszinte az őszinteségük. Ami a fő, Gombaszögöt magukénak tartják. (Olyanok, akik megvásárolják a belépőjegyeket az egész család számára, akkor is, ha a fele betegen fekszik.) Gombaszögöt úgy hirdetjük: dal- és táncünnepély. De tudjuk — azon túl, hogy a magyar nagyközönség, a szlovák és más nemzetiségű vendégek nagy találkozója — ott mérhetők le a legjobban a Dél-Szlovákiából odasereglett emberek nézeti különbségei is. Nem, nemcsak dal- és táncünnepély, de egészséges, baráti, művészi és egyéb emberi eszmecserék színhelye. Tehát mind a műsor, mind a közönség összetételéről könnyen megállapíthatjuk, ma még Gombaszögnek is két arca van. Nem valamiféle elvont Janus-arc, de kitapintható, élő, valóságos, egymással olykor még harcoló, de nagyobb részt már eggyé simuló fejlődő arca. Az egyik sápad, hervad, mert lehervasztja a másik, a figyelő, bátran vitázó s talán olykor naiv, de dolgozó, építő arc, hogy birtokába vegye az egészet, a való életet és a biztos jövőt. Mint filmszalag visszaperegnek a' két nap eseményei. Hallom az ünnepi beszédeket, Fábry István elvtárs szavait, aki a rozsnyói járás forradalmi hagyományainak méltó folytatását látta a gombaszögi dal- és táncünnepély megrendezésében. Lőríncz Gyula elvtárs beszédét, aki a párt irányvonalának, a proletár internacionalizmusnak a népek egymás mellett élésének elmélyítéséről beszélt, s arról, hogy a párt biztosítéka volt és lesz a nemzetiségi kérdés marxistaleninista megoldásának. S eszembe jut a nem várt, de éppen ezért kedves meglepetés is. N. Poloszkov elvtársnak a Szovjetunió bratislavai konzuljának meleghangú beszéde, amellyel a megjelent közönséget köszöntötte ... Elmondhatjuk, hogy értékes volt a gombaszögi találkozó. Egymásért voltunk ott, azért, hogy elmerüljünk, oldódjunk, értékeljük és még jobban megszeressük kulturális hagyományainkat, azt, ami csak a miénk, hogy szépségén, tartalmán gazdagodva kifejezzük, megfogalmazzuk távlatokba vetett hitünket és vágyainkat. T. KASZA IDA