A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-23 / 29. szám

kell dobni. Persze már fel is jegyeztem, erre az összegyűrt papírra rá is van írva, hogy a spárgára semmi szükség, azt majd el kell dobni alkalomad­tán; itt is van egy darab papír, erre felírtam, hogy minek hor­dok mindenféle vacakot a zse­bemben. De most nem erről van szó, mindent a maga idejé­ben, most én keresek valamit — mi ez itt a jobb külső-alsóba? Levelek? Felbontatlan levelek? Né, hisz még el se olvastam, tyű, hisz ezeket én írtam, bé­lyeg is van rajtuk — sssz! Hát azért nem felel nekem három hónapja a Kulcsár, mert én nem adtam fel a levelet? Én meg hogy haragudtam rá, minden­felé szidtam, hogy milyen gaz­ember. Gyorsan vissza a zse­bembe, ezt még ma feladom. Ez az órám, ez meg a másik kés, ez meg az öngyújtó, ami nem működik fél éve, mert nem tudok kapni tűzkövet sehol, ez meg két rozsdás toll, ez meg három összetört cigaretta, ez meg egy üres tok, mi lehetett benne? Ez meg egy villamos­jegy. ez meg egy színházjegy 1905-ből ez meg egy névjegy, ez meg egy kis stanicli, tíz da­rab kis kövecske van benne mire való ez? Ahá, ez biztosan tűzkő lesz, ezt vettem valami­kor, de mire kellett nekem a tűzkő? Már nem jut eszembe, régen volt, ez meg egy skatula gyufa. Ez meg az erszényem, ez a zsebkendőm, ez egy szipka, meg még egy szipka, mért nem használom? Ez meg egy darab üveg, ez meg egy csomó ... Egy csomó vacak ... tyű, ezt* nem bontom fel, itt ezer dolog van, amit el kell intézni, meg kell nézni, erre most nem érek rá, vissza a zsebbe ... különben most úgyis más dolgom van, keresek valamit, mit is kere­sek? Ja, azt a izét, azt a no­teszt, vagy papírt vagy mit már nem tudom, mi volt az, csak arra emlékszem, hogy valami volt, amire felírtam... mit is? ... tudom már, amire felír­tam ... mit is? ... tudom már, amire felírtam tegnap, hogy ,a jövőben ne írjak mindenféle je­lentéktelen szamárságról és sze­mélyes dolgokról, ami nem ér­dekli az embereket, csak rám tartozik, hanem inkább gondol­kodjam és valami közérdekű és komoly témát keressek magam­nak. Na, rendben van, akkor nem keresgélek tovább. kát. Remegett minden ízében. — Miért félsz tőlem? — kérdezte hal­kan és felnézett Lacira. Előbb csak leheletszerűen érintette meg ajkóval az ajkát, aztán már vadul, hosszan csókolta. Mintha szédítő körforgás­ba fogott volna a szoba, mintha perzselő lángnyelvek csaptak volna ki a falakból. A heverőre szédültek ... Laci so­ha életében nem érzett akkora for­róságot és annyi szenvedélyességet nőben, mint Tamarában. Kocsis Laci vacsora után végig­dűlt a priccsén, karját a tarkója alá vetette és szótlanul bámulta a mennyezetet. Vérében még benne zúgott a délutáni élmény gyönyörű­sége. Balázs Jani hiába faggatta, hogy mi történt vele, ő csak hallga­tott és mosolygott. Jani már-már azt hitte, hogy eszét vesztette a ba­rátja, mellé térdelt, fölibe hajolt, s rémülten fürkészte az arcát. — Szólalj már meg, mert lehara­pom a füled! — Harapd! Jani a priccs szélére ült, némileg megnyugodott. — Csak riasztgatod az embert, nyavalyás!... Adhatnál egy csava­rás dohányt, az enyém elfogyott. Laci elővette zsebéből a kétszáz­grammos paklit, átnyújtotta, Janinak mellére esett az álla. — Hol vetted? — Hol vette király a várát? — Ne marhulj, tényleg hol vet­ted? — Kaptam ... egy angyaltól... egy jószívű tündérkétől... — Mondd a bolondnak! —% Komolyan beszélek: egy szép­asszonytól kaptam. — Kikezdtél vele? — No, hallod! Varga Erzsébet versei Tévúton — Rendesen? — Hogyhogy rendesen ? ... Más­képp is lehet? — Hülye vagy! — mondta Jani dorgálón. Féltő aggodalom érződött ki a szavából. — Miért lennék hülye? Te talán visszautasítottad volna? — Vissza! — felelte Jani határo­zottan. — Hát persze, aki hónapok óta ártánynak érzi magát. — Másról van szó, Laci össze­szedsz valami nyavalyát, aztán me­hetsz zabot hegyezni. Sosem látod meg a faludat. — Mesebeszéd. Tudod milyen nő ez!?... Mint a harmat. Gyöngy tisz­ta, hiszen óvónő, nem holmi repedt­sarkú ! — Hallottam én mór vérbajos grófnőről is, pajtás — morfondíro­zott feddőn Jani. — Azt mondom én neked, ne pocsékold szét az erődet, ilyen koszton nem lehet bikásdit játszani! — Ha tudnád, mennyi tűz van benne! — mondta Laci emlékező áhítattal és felsóhajtott. — Hisz éppen arról van szó: majd elhamvaszt azzal a fene nagy tü­zével .,. Mihelyt elmozdulsz mellő­lem, rögtön csinálsz valami marha­ságot. — Nagy füstöket eregetett, köpött is hegyeset. — Hagyd aztfez asszonyt békén... Ha nem hallgatsz rám, megmondom az őrnagynak, meg, én! — Kiverem a fogad, ha szólni mersz neki. — Nem félek tőled: igenis meg­mondom ... Laci csak nevette a bábáskodó barátját. Körülöttük csendesen szu­szogtak és horkoltak a társaik... — Folytatjuk — lábam alatt eltévedtek az utak ó soha soha nem találok vissza búzavirágszemű gyerekkoromba a mindig-hazaváró édesanyához ó soha soha nem találok vissza testvéreimhez akiket eladtam lábam alatt eltévedtek az utak és nincs aki irányt mutasson MÄ#! rim1 Anyámnak kissé megkésve halálodból nőtt keresztem véresre sebzi hátamat véresre sebzett hátamon dédelgetem halálodat Naplemente Teremtek elvágta ujját az alkonyat piros vérét szétkeni a horizonton bemocskolja az ég fehér zászlóit Fogadd el az én csókjaim keserűk és fájnak ó fogadd el mérgét a számnak nem semmiből — férgek gyűrűző szenvedéséből növények fagyhalál-kínjából gizgazok tavaszi tűzhalálából teremtek nektek világot nem semmiből — porrá-foszlott uborkaindákból nyálkássá-rohadt gyökerekből fák elvesztett koronájából teremtek nektek humuszt nem semmiből — gyerekek örömöt-kéklő szemeiből madarak felhőket-porzó szárnyaiból kakasok hajnali kukorításából teremtek nektek eget nem semmiből — pipacsok vörös méregkelyhéből katonák vérgőzös halálfélelméből galambok fehér szárnycsapásaiból teremtek nektek békét: „szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet" I DÚDOR ISTVÁN rajzai »

Next

/
Thumbnails
Contents