A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-12-24 / 51. szám
ember születik — Nagyon fájt, amikor én születtem? — kérdeztem régen anyámtól. — Fájt. — Felelte egyszerűen, — de millió asszony kibírta és millió kibírja még. Az nem olyan fájdalom. — Milyen? — Majd megtudod. Megtudtam. Minden asszony beleborzong, de el ls mosolyogja magát. Sejtelmes, büszke, mindenttudó mosollyal. Nem mondja ki, talán meg sem fogalmazza, de egész lényét átjárja és bűvkOrt varázsol köré a tudat: ÉLETET ADTAM. Az ember születése mindennapi és mégis egyedülálló pillanata az életnek. Egy pillanat, amikor minden asszony egyformán csapzott hajjal, kimerülten, de békés örömmel tudatosítja: ANYA VAGYOK! így karácsony és általában az ünnepek táján az ember születése még varázslatosabb, mint máskor. Hányszor hallottuk már a büszke melegséggel kimondott szavakat. — Az én kislányom karácsonyra született, őt kapta az édesapja és én is a karácsonyfa alá. Nekem a második kisfiam szilveszter éjszakáján. Az enyém újévkor. — Az enyém, az enyém, az enyém. Még kimondani is jóleső érzés. Aztán ott gügyög a szobában, majd futkározik. Tágra nyílt szemmel várja a karácsonyt és Télapót, az első hó lehullását. A legkomorabb felnőtt ls gyermekké válik őszinte örömüktől és soha senki és semmi sem idézheti fel úgy a régi szép vagy szomorú gyermekkorunkat, mint ők. Ilona asszony szintén karácsony táján várja kisbabáját. — Ne fényképezzenek le! — mondja huncut mosollyal, majd inkább akkor, ba már karcsú leszek újra. — Második gyermekét várja? — A harmadikat. Két fiam van, most egy kislányt szeretnék, hogy meglegyen az egyensúly. — Akkor sem lesz meg. Az apuka és két fiú, s maguk csak ketten lesznek. — Két nő akármikor elbánik három férfival! — s jókedvűen nevet. — Nem baj, hogy esetleg az ünnepek alatt lesz majd kórházban. — Nem. A nagymama mindent elintéz. A férjem ls segít. Nagyon szeretném, ha karácsonyig meglenne, vagy Szilveszterre, hogy már együtt töltenénk az ünnepeket. — Az első mikor született? — Májusban. Szerelemgyerek! — És újra nevet. — A második? — December 22-én. — Akkor egy karácsony estét már töltött a szülészeten? — Igen. — Hogy érezte magát? — Boldog voltam. Minden rendben volt. Fenyőgallyal kidíszitették a szobánkat és behozták a kicsinyeket ls soron kívül néhány percre. Erika a másik asszony, ö is valahogy az ünnepekre várja a kisbabát. 24 éves, másfél éve van férjnél. Természetesen az elsőt várja. — örül? — Nagyon, de félek is. — Mitől? — Hogy fáj. Magának már van gyermeke. Fájt, amikor született? — Millió asszony kibírta és millió kibirja még. Az nem olyan fájdalom. — Milyen? — Majd megtudja. És egymásra mosolygunk. A szülészet folyosóján viszik a kisgyermekeket az édesanyákhoz etetésre. Gátlástalanok. A legkomorabb embernek is visszafeleselnek. Sírnak, vagy gőgicsélnek, akad olyan is, aki alszik vagy mosolyog, A kezük is be van kötve a pólyába, hogy össze ne karmolják arcukat. Az egyik — gondolom birkózó lesz — kiszabadítja karját és vígan hadonászik. Csuklóján szalag, a szalagon érmecske kettős számjeggyel, s az édesanyáén ugyanolyan. Amint megszületett, abban a pillanatban megjelölik, kihez tartozik, hogy el ne vesszen. Szükség van rá! Egyre inkább szükség van minden emberre. És ki tudja, hátha második Einstein, Shakespeare, Darwin, Ibarruri, Lomonoszov, esetleg egy kiváló építész lesz belőle, hogy ne hulljon le a vakolat már a második évben az új lakások faláról, de lehet bányász is és elmondhatja: „Ki több nálam?" Kis emberkék. Fiúk és lányok. Feleseljetek. Kérjétek, amire szükségetek van. Követeljétek, hogy aztán adni Is tudjatok. A szülészeti folyosón sietnek az orvosok. Csend, csend, csend! Aztán az újszülött zeneszónak beillő sirása, amikor rácsodál az oxigénnel teli nagy világra. Csend! ö már az ünnepekre otthon lesz. Az anya mosolyog. ÉLETET ADOTT - EMBER SZÜLETETT! TRI