A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-26 / 47. szám

A Vasárnapi Üj Szó 1971. február 21-i számában megjelent egy, a bábjátszással foglalkozó, cikkem. Hangsúlyoztam a bábjátszás társadalmi jelentőségét, pszichológiai, esztétikai és pedagógiai fontosságát a felnövekvő szocialista nemzedék életében. Mondanivalómat neves művészek — Obrazcov, Sztaniszavszkij és J. Skupa — véleményével támasztottam alá. Idéztem Tersánszky J. Jenőt, aki a bábművészetről a következőket vallotta: „Azoknak, akik lekicsinyléssel szólnak p. gyerekszórakoztatós műveiről, rögtön hivatkozni lehet Swift Gulliverjére. A gyermek szórakozik a törpék és óriások világán. Ám a felnőttek a világ egyik legkitűnőbb és legmaróbb társadalmi szatíráját élvezhetik ugyanezen mesék révén." Az írás azonban nem talált visszhangra hivatalos körökben. Csupán dr. Szőke István a Vasárnapi Üj Szó egyik áprilisi számában erősítette meg. illetve bővítette ki mondanivalómat. Vajon miért volt a hallgatás cikkem és dr. Szőke István cikke után? Talán azért, mert a két cikk nem érintett senkit, nem vágott senkinek a vékonyába? A kérdés lehet nem helyénvaló, de jogos, mivel addig, amíg dr. Szőke István nem említette Bodnár Bélónak, a Csemadok KB osztályvezetőjének a nevét, nem reagált rá senki. Ezúttal örömmel olvashattuk, hogy a Hét 40. számában e szerkesztőség teret és lehetőséget bocsát a különböző öntevékeny művészeti tevékenységeknek, így a bábjátszás feladatának, jelentőségének és esélyeinek megvitatására. A bábjátszás még amatőr vonalon is művészet, csak olyan, őszinte hittel és alkotói szándékkal szabad közeledni hozzá, amely minden művészetnél kötelező. Dramaturgiai, technikai és műfaji ismeretek hiányában nem lehet eredményes bábjátszást folytatni. A cseh bábművészet több száz éves múltra tekint vissza. Az utóbbi években a szlovák hivatásos bábművészet is nagyot lépett előre, s ugyanakkor a műkedvelő bábjátszók is lépést tartottak a fejlődéssel. A felszabadulás után a Szovjetunióban és Magyarországon is úgyszólván a semmiből kezdték kialakítani a szocialista bábművészetet. Elsősorban az írók, a pedagógusok és más kultúrmunkások kezdtek foglalkozni a bábjátszás kérdéseivel. Az állami és társadalmi szervektől, szervezetektől kapott támogatás nélkül a bábjátszás nem képes fejlődni. Így tehát kézenfekvő, hogy magyar vonalon a Csemadok központnak újra foglalkozni kellene a bábjátszás problémáival, felmérve a konkrét helyzetet s a lehetőségeket. Ugyanakkor a Szlovák Népművelési Intézet Nemzetiségi Osztálya se zárkózzék el a probléma elöl. A Szlovákiai Írók Szövetségének magyar alosztálya is foglalkozhatna a műsoranyag biztosításának lehetőségeivel. Különben a Magyarországon nyomtatásban megjelentetett iskolai bábjátékok teljesen megfelelőek és előadhatók. A múlt hónapban a Móra Könyvkiadó az „Iskolai Színpad" sorozatban Bábjátékok címmel egy bábjátékot tartalmazó kiadványt jelentetett meg. Mindegyik bábjátékhoz könnyen megérthető rendezői utasítás is van. A bábjátszás fellendítésének érdekében jól felkészült vezetőket kell képeznünk, ami csakis a társadalmi szervek bevonásával történhet. További fontos feladat a meglevő bábegyüttesek vezetőinek összehívása; közülük alakíthatnánk meg a bábjátszás dramaturgiai szakbizottságát. Mindennek központilag kellene történnie, mert ha az irányítást a járási szervekre bízzuk a Csemadok, illetve a Népművelési Intézet vonalán, ez csak az erők szétforgácsolásához vezet. Ezek után mintacsoportokat lehetne alakítani s ezek rendszeres bemutatókat tartanónak. Végezetül a jövőben gondolni kellene egy állandó hivatásos magyar bábjátszó együttes létrehozására is. MOTESÍKY ARPAD „Egyetlen színész sem képes az ember általános és teljes ábrázolására, mivel ő maga is ember, erre csak a bábu képes, éppen azért, mert nem az." Obrazcov Húsz-egynéhány évvel ezelőtt — zsenge gyermekkoromban — találkoztam először a bábjátszással. Ugyanis abban az időben gyakori volt falunkban a „vásári" bábjátékosok szereplése. A több mint két évtized távlatából az említett fellépéseket úgy tudom megítélni, hogy jól szórakoztunk. Tekintet nélkül a giccses előadási módra és a művészetnek aligha nevezhető produkciókra. A vásári bábjátékosok az ötvenes évek elejéig még járták a magyarlakta falvakat, de idővel elmaradtak, s így a bábjátszás csaknem teljesen kiesett az életünkből. A vásári bábjátékosok népi darabokat — Rózsa Sándor, Paprika Jancsi, Vitéz László és Gasparko történeteket mutattak be. Rendszerint ugyanazon együttes jött el hozzánk évről évre, ugyanazokat a darabokai játszotta, aminek az lett a következménye, hogy a közönség ráunt a bábjátszásra, csökkent a látogatottság, és végül a vásári bábjátékosok, a rosszul menő üzlet láttán felhagytak a szerepléssel. Az évek folyamán egyre ritkábban kerültem kapcsolatba a bábjátszással Az okait nem akarom kutatni, mivel kielégítő magyarázatot úgysem találnék mentségül. A műkedvelő bábjátszó együttesek alakításának érdekében bizony keveset tettünk mi pedagógusok, és keveset tettek a társadalmi szervek is. Ezért a hibát, a mulasztást nem lehet csak az egyik vagy a másik kontójára írni. Három vagy négy esztendővel ezelőtt társasági körömben valahogy újra felvetődött a bábjátszás problémája. Egy egészen friss bábszínházi élményről számoltam be barátaimnak, amelyet tanítványaimmal a nyitrai hivatásos bábművészek előadása nyomán szereztünk. És akkor Csicsátka Ferenc, volt hivatásos bábművész, feltette a kérdést: Mi a helyzet a műkedvelő bábjátszás terén a magyar oktatásnyelvű iskolákban? A kérdés annyira váratlanul ért, hogy nem tudtam rá válaszolni. Ezt követően figyeltem a sajtót és ha felbukkant egy-egy rövid hír arról, hogy itt vagy ott bábelőadást tartottak, örömmel töltött el. Idővel a rövid hírek is elmaradtak. Érdekes kezdeményezés Luéenecen (Losoncon) érdekes és teljesen újszerű művészeti klubot alakított a PoTana üzem szakszervezete. Már a neve sem mindennapi: 30 + 2 szék! A klub tulajdonképpen Ruzsinszky Zoltán, Bobrovská Nóra és Sadilek Vladimír kezdeményezésére jött létre. A nyár végén indult meg a munka, és szeptember 24-én már megtörtént a bemutatkozás is. A luéeneci (losonci) Porana üzemi klubhelyiségének földszinti kistermében a megnyitón 30 széken ült a meghívott közönség, a szereplők pedig a színpadon két széken. Innen a klub elnevezése. Két témakörről folyt az első előadás s az ezt követő vita. Szünet előtti téma: a boldogság volt. Az abszurdumból indultak ki: arról beszéltek, hogy egy mai apának fia van, aki tőle egy fillért sem fogad el, azzal a megokolással, hogy öt nem boldogítja a pénz. A felvetett téma alapján élénk beszélgetés kezdődött, amelynek eredményeként leszögezték, hogy ma sem a pénzen alapul a boldogság! A szereplők beszélgetésébe bekapcsolódtak a hallgatók ls. A szünet utáni beszélgetés témája: meghalt Andersen, nincs többé mese. Erről elmélkedett a Ruzsinszky—Bobrovská—Sadilek hármas. Szembeállították a régi meséket a maiakkal. £s kialakult az általános vélemény: nagy hiba, hogy a gyerekekből kisöregeket nevelnek azzal, hogy korán és túladagolják az életismereteket, később aztán már nem érdekli őket semmi. A túl modern meséket sem érti a legtöbb gyerek. Itt az a vélemény alakult ki, hogy mind a felnőttek, mind a fiatalok elsekélyedett érzelmi világát kellene gazdagítani. További terveikről Ruzsinszky Zoltán ezeket mondja: — Elképzelésünk, hogy egy-egy előadásunkat a premieren kívül még 3-4-szer bemutatjuk. Persze mindegyikre másokat hívnánk meg. A dolgozó fiatalokon kívül idősebb diákok meghívását ls tervezzük. Október végére például beszélgetést tervezünk a vietnami háború kérdéséről, utána az abszurd zenei művek bemutatására és ehhez kapcsolódó vitára készülünk. Előadásainkra idősebbeket is meghívunk. A Porana üzemi klub részünkre eddig minden támogatást megad és biztosit... SÓLYOM LÁSZLÓ