A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-26 / 47. szám

világ minden kulturált nagy-Avárosa különböző típusú színházakkal büszkélkedhet, amelyeknek színpadán helyet kapnak a legkülönfélébb zsánerok: a prózai színjátszás, az opera, a balett, az operett, a zenés bohózat és a musical. A szovjet fővárosban s a Szovjetunió nagyobb városaiban sincs ez másként. Csakhogy mi nem akarjuk untatni az olvasót mindazoknak a színházi zsáneroknak a felsorolásával, amelyek a szovjet nézők rendelkezésére állnak. Csak az utolsóról — a musicalről akarunk beszélni. De mielőtt bemutatnánk a legérdekesebb szovjet együttest, szóljunk valamit erről a legfiatalabb színházi produkcióról. A musical, mint tudjuk, az operettből fejlődött ki. Az operett a múlt század hatvanas éveiben született meg Párizsban, szülőatyja Jacques Offenbach, szülőanyja az Opéra Comique. (Második virágzását századunk elején Lehár Ferenc fellépése indította meg. Legkiválóbb magyar művelői Kálmán Imre és Ábrahám Pál, akinek zenéje már a jazz hatása alatt áll.) Az operett meghódította az egész világot, éppen úgy, mint most, a második világháborút követő években a musical. Születési helye New York, a St. James Theatre, amelynek színpadán 1943-ban mutatták be az első musicalt, az Oklahomát. Ennek cselekvénye igen egyszerű volt: szerelmi háromszög, tragikus véggel. A főszereplőknek — Judnak, Curlynak és a bájos Laureynak — nemcsak a premieren tapsoltak: a darab 2247 előadást ért meg! Hasonló sikert arattak a következő musicalok is: a Körhinta, a Kiss me, Kate (Csókolj meg, Katám), majd a legújabbak, a Hello, Dolly, a West Side Story, az Anatevka (Hegedűs a háztetőn) vagy a Bemard Shaw híres darabjából, a Pygmalionból készült My fair Lady, amely a premiert követően 2717 előadást ért meg a Broadwayn s utána folytatta diadalútját a világ csaknem valamennyi nagyvárosának színpadán New Yorktól, Londonon, Párizson, Helsinkin, Buenos Airesen, Mexico-Cityn, Bécsen, Budapesten, Prágán keresztül egészen Moszkváig, ahol először egy amerikai együttes mutatta be, majd a moszkvaiak az ottani zenés színház társulatának előadásában láthatták 1964-től kezdve „Moja prekrasznaja Lady" címen, azonkívül akárcsak nálunk — a mozikban a darabból készült nagysikerű filmet. Hogyan lehetne a legtalálóbban jellemezni a musicalt? Minden ember életében a szomorú és komoly pillanatokon kívül akadnak momentumok, amikor egyszerre dalolni és táncolni van kedve; hosszú, türelmetlen várakozás után gyermeke születik, szerettei közül valaki hosszú fájdalmas betegség után meggyógyul, nagyobb öszszeget nyer a lottón ... boldogságérzete meghaladja a normális méreteket, baloldali beállítottságú lapoknak is el kellett ismerniök, hogy az együttes produkciója igen magas művészi színvonalú. Riporterek a lányokat, az együttes tagjait „moszkvai hercegnők"-nek nevezték. Az együttes mostani programja a „Szivárvány"-nak a párizsi közönséggel való találkozása nyomán született meg, címe: Százegy nap Párizsban. A repertoár harminc számból áll és elegendő három teljes esti előadásra. A táncosnőket két csoportba osztották be — de nem szépségük, hanem teljesítményük szerint. A számokat más-más szereposztásban mutatják be. Az „idősebbek" és tapasztaltabbak csoportjába tartozó minden táncosnő tudja, hogy ha csökkenő teljesítményt mutat fel, akkor fiatalabb és ügyesebb lány kerül a helyébe. Nap mint nap keményen gyakorolnak déli tizenkettőtől délután két óráig, esténként pedig fellépnek. Mivel a muslcalban elsődleges szerepe van a zenének — ezt egy fiatal, de már igen sikeres zeneszerzőre, Vlagyimir Rubasevszkljre bízták. Az együttes műsorában sokféle zenés zsáner szerepel. Minden egyes számon meglátszik A. P. Kronnyikov rendező és E. Stenberg színpadképtervező igényes munkája. A neonfényes moszkvai éjszaka magába fogadja a színházból jó hangulatban, jó érzésekkel távozó közönséget. Hasonló érzésekkel távoznak a szereplők is. ök egyébként már nem „moszkvai hercegnők", levetették a csillogó kosztümöket, s elvegyülnek a moszkvai utcák forgatagában. Mennek, hogy kipihenjék az est fáradalmait. Egyik-másik Tányicskára, Vjeruskára vagy Marjuskára ott vár a metro lejárójánál egy fiú, hogy hazakísérje. Mert ezek a kis hercegnők is csak — lányok ... M. MURAZOV felvételei Hasonló komplex művészi alkotásra törekednek a moszkvai „Szivárvány" együttes tagjai. Az együttes tíz évvel ezelőtt alakult. Nem egyszerre, hanem mintegy mozaikként rakta össze N. Sz. Holfin balettmester. A lányoknak igen szigorú felvételi vizsgán kellett keresztülmennlök. S éppen ennek köszönhető, hogy fellépéseik progamról programra egyre csiszoltabbak, egyre tökéletesebbek voltak. Ma már Európa számos országában, sőt az Egyesült Államokban is ismerik őket. Hét évvel ezelőtt a világhírű párizsi Olympia színpadán lépett fel a „Szivárvány" együttes. A siker valóban minden várakozást felülmúlt. A premiert megelőzően a párizsi lapok csak pár soros cikkekben tájékoztatták a közönséget a szovjet együttesről. De az Olympiában aratott hatalmas közönségsiker után még a nem éppen elemi erővel kívánkozik ki belőle az öröm. Ha ezt átvisszük a színpadra — az ének és a tánc éppen akkor és ott jelenik meg a musicalben, ahol az logikus. Emlékezzünk csak az eddig legsikeresebb musicalra, a My fair Ladyre: abban a pillanatban, amikor Lizának először sikerül helyes kiejtéssel elmondania egy mondatot, mindenki táncra perdül a színpadon. A musicalban a szereplők személyiségének, érzelmeinek, hangulatainak kifejezése mind-mind énekkel, tánccal történik. Gideon Freud azt állítja, hogy „a musical a ma komplex művészi alkotása".