A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-12 / 45. szám

a XIII. század második felében egy legendában fordul elő első ízben, ezért az Anonymus-másolat keletkezését a XIII.—XIV. század fordulójára tehetjük. A P iniciálé rajzai feltűnő hasonlóságot mutatnak IV. Béla király egyes okleveleinek iniciálé-díszeivel. Az iniciálét tovább vallatva kiderült, — a régi monogram technika elveinek megfelelően —, hogy a P magában rejti a szerző nevét is. A P öblében O betű van, annak belsejében jól kivehető a V—, ez a középkorban U-t jelentett—, a P öblének jobb szélében, az első sor vonalában, a szabad szem elől festékkel takarva, de az ultraviola sugárral készített felvételen előtűnik a név második szótagja, a „gA". Együtt tehát a név: Pousa, vagyis Pósa. A középkorban a névrejtés általános szokás volt. A szerzők, akár félelmükben, akár az irigyektől való félelmükben, elrejtették nevüket. Ám olykor egész jeligéket, ajánlásokat is elrejtettek egy-egy nagyobb, szépen díszített monogramba. — Szerintem téves volt — mondta dr. Karsai Géza —, legalábbis a régiek szempontjából Anonymusnak, vagyis névtelennek nevezni a mű szerzőjét, amikor ott állt — igaz rejtett formában — a középkor embere számára, a beavatottak számára egyértelműen: Pósa. Ez a Pósa azonos az Aranybulla rövid életű első kormányának országbírójával, aki azonban hamarosan eltűnik a közéletből. Jó oka volt rá, hiszen az Aranybulla olyan jogokat biztosított a köznemességnek — még a királlval szemben is—, hogy általános felháborodást váltott ki a főurak és a királyi család körében. Pósa külföldre ment, Bolognába és Párizsba, ahol együtt tanult Csák Ugrinnal, a későbbi spalatói érsekkel. Csák Ugrin volt Pósa kedves tanulótársa, akivel lelkesedve olvasták Trója történetét. Ekkor kérte meg Csák Ugrin Pósát, hogy hasonló modorban, lovagi regény formájában írja meg a magyarok történetét. A tatárdúlás tönkretette Pósa missziós területét is. A püspökség székhelyét Szarajevó tájékáról közelebb kellett hozni a magyar terület felé. Pósa Djakovár körül nagyobb birtokot kapott IV. Bélától, aki megerősítette a Kálmán herceg által előzőleg adományozott javakat is. Ez a birtoklevél az egyik legfőbb bizonyítéka annak, hogy Pósa bejáratos volt a királyi udvarba. Nem egyszerű nótárius, hanem a király titkos jegyzője, belső bizalmas embere, aki a király pecsétgyűrűjét is kezelte. Mint ilyen, beavatott volt az ország legbizalmasabb terveibe, tudott minden fontos jelentésről, amely a királyi udvarhoz befutott. Alig két éve annak, hogy Győrffy György ezt veti papírra: „Anonymus minden vonatkozásban tatárjárás előtti állapotokat tükröz." Annak ellenére teszi ezt, hogy Pray György, Marczali Henrik ugyanarra az eredményre jutott, mint a ma kutató Karsai: a Gesta szerzője felhasználja a tatárjárás eseményeit. A Gesta Hungarorum félreérthetetlenül tükrözi a XIII. századi mongol hódítás, főként az oroszországi és a magvarországi hadjárat főbb mozzanatait, számos más, oklevelekkel és írott forrásokkal igazolható adat mellett. A IV. Béla korát igazoló tény legdöntőbben a mongol invázió élmény- és forrásanyagában van. Ezekből merített Pósa színeket és adatokat költői honfoglalástörténete megírásához. Ismerte a Julianusz barát útlairól készített jelentéseket; Rogerius és Piano Carpini monográfiáit a tatárjárásról; a domonkosok, a királyi udvar, a főúri társaság köreiben elrejtett híreket, és a maga módján rendkívül ügyesen a honfoglaló magyarokra vonatkoztatta azokat. Csak így érthető, hogy a Gesta Hungarorum előtt soha sem hallott nevek és adatok fordulnak elő művében. A Gesta Hungarorum szerzője a magyarok őshazájában egészen a Távol-Keletre teszi, Góg és Magóg bezárt néoeinek nyugati szomszédsáaába (Kína), azonosítja, a tatárok hazáiával, Külső-Mongóliával. Innen indulnak el a honfoglalók 884-ben, és 903-ban elfoglalják a Bodrogközt. A két szám közötti 19 év kísértetiesen azonos azzal a 19 éves hadjárattal, amelyet a trónra emelt Güjük nagykán 1246-ban hirdetett meg Nyugat ellen. Ezt a 19 évet a Gesta szerzője csak IV. Béla követeinek jelentéséből ismerhette. Piano Carpini — aki a 3000 követ között részt vett Gülük választásának és trónra emelésének ünnepségén — csak 18 évet ír. Érdekes összevetni azt, hogy a Gestáb-=>n 18 év esik a magvarok vándorlására az őshazától az Etil-ig (Volga), és alig egy év Orosz és Kunország meghódítására, a Bodrogközig való eljutására. Világtörténelmi adat a Volgának — török nevén Etil — átléoése. Az Etilről elsőként Julianusz barát hozott hírt, amikor az őshazában maradt magyarokat kutatva 1236-ban elérte a hatalmas folyót. Julianusz előtt egyetlen nyugati forrás sem említi, ismeri az Etil nevet. Batu 1237. novemberében kelt át a befagyott óriásfolvamon. Ezt az átkelést és a Julianusz elbeszéléseiből merített adatokat tükrözi a gesta hetedik fejezete. Befejezése a következő számunkban. Rejtvényünkben Cslky Gergely hét ismert művének címét rejtettük el a vízszintes 1, 52, 78, függőleges 6, 14, 18. és 49. számú sorokban. Vízszintes sorok: 15. A vadászat istennője. 18. Szlovák tudomány. 17. Zora betűi. 19. Indulatszó. 21. Balatoni üdülőhely. 23. Fiatal kecske. 25. Indok. 28. Nem egészen nagytucat. 28. Szülői. 30. Zola Emil ismert regénye. 32. Ák! 33. Angol hosszmérték. 35. Híres olasz hegedűkészítő. 37. Becsinált hús fűszeres lével. 39. Tisztít. 40. Visszaélt! 42 cédula, gyászjelentés. 44. Nemesgáz (Ne). 46. Nem ama. 48. Római ötven, ötven és ezer. 50. Torony németül. 51. Menetrendi rövidítés. 55. Gyulladás. 56. Fegyverét használja. 57. Német nőnemű névelő. 58. Francia művészet. 59. Mértani fogalom. 61. Tiltószó. 62. Textilnövény. 64. Vastag drótkötél. 65. Kritikában van! 67. Eszköz. 69. Osztrák zeneszerző. 71. A ház része. 73. Folyó spanyolul. 75. Nyár eleje és vége. 76. Vonatkozó névmás. 79. A spanyolországi motorgépkocsik nemzetközi jelzése. 80. Egy oroszul. Függőleges sorok: 2. Végnélküli idő. 3. Gyermeke. 4. Arai betűi felcserélve. 5. Idegen női név. 7. Véd. 8. összeadást jelentő szócska. 9. Az északi germánok főistene. 10. Rádiólokátor rövid elnevezése. 11. Kettős betű. 12. Kevert éra. 13. Idegen hegy. 20. Kronométer. 22. Ak! 24. Égitest névelővel. 27. Hegycsúcsok. 29. Nem ott. 31. Achát (é. h.). 34. Spanyol úr. 36. Szag. 38. Gurulásban van! 41. Móka. 43. Királyi szék. 45. Energia. 46. A máj váladéka. 47. Idegen korszak. 52. Vágány. 53. Három több szláv nyelvben. 54. Retesz. 57. Ugyancsak. 60. Bírósági ügy. 62. Kedves — németül. 63. írországi kikötőváros. 64. Hímállat. 66. összevissza túr. 68. Csonthéjú gyümölcs. 70. Becézett nagyszülő. 72. Strázsa. 74. Indok. 76. Ajándékoz. 77. Izomszalag. Beküldendő a vízszintes 1, 52, 78, függőleges 6, 14, 18. és 49. számú sorok megfejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül, lehetőleg postalevelezőlapon. Az előző rejtvény helyes megfejtése: „A mainál nagyobb napot nem látott még a világ, munkásoké, parasztoké lesz végre egész Oroszország." féegcnbás * parbajdk Párbajozó tudósok A XIX. század legnagyobb magyar matematikusa. Bolyai János írta híres önéletrajzában: „Hétévesen kezdtem el németül és hegedülni tanulni. Kilencévesen matézist és latint... A kollégiumban történettant, természethistóriát s füvészetet tanultam ... A katonai mérnöki akadémián, kadettságom alatt — amikor csak szerét tehettem — a gyönyörű bécsi színházakban pontosan megjelenni el nem mulasztottam, jelesen az operákban és balettekben, s oly gyönyört leltem azokban, hogy Bécset semmiért sem sajnáltam úgy elhagyni, mint azon ritka színházakért. A szünet nélküli szolgálatokat untam, látván, hogy azt akármelyik társam képes véghezvinni, azt pedig, amit én akarok és elkezdtem, még senki sem tette. Erősen könnyen voltam sérthető, azt gondolván, hogy szégyen, ha nem Indulok föl rajta. Ezért több ízben kardra hivattam, ami mellett azonban szerencsésen elkerültem minden testi sérülést." Bolyai János tizenhat éves korában került a katonai akadémiára, s azt elvégezvén haladt a ranglétrán: 21 éves korában hadnagy, 22 éves korában főhadnagy, 24 éves korában pedig már kapitány volt. A fiatal mérnökkari tiszt nemcsak kiváló matematikus tudásáról volt híres a hadseregben, hanem virtuóz hegedűjátékáról és kivételes kardvívó tehetségéről is. Ez utóbbi azért volt veszedelmes, mert Bolyai — anyai örökségeként — meglehetősen Ideges természetű volt, így aztán gyakran keveredett bele olyasmibe, aminek párbaj lett a vége. Egy alkalommal például — valami tiszti dáridó során — megsértett egy dragonyos tisztet, mire a jelenlevő öszszes dragonyos tiszt — szám szerint tizenhárom! — párbajra hívta ki Bolyait. Bolyai valamennyi kihívást elfogadta, azzal a kikötéssel, hogy két-két párbaj között legalább annyi időt adjanak neki pihenésül, hogy egy magyar nótát játszhasson el a hegedűjén. A furcsa feltételt a párbajsegédek elfogadták, és Bolyai hétszer játszotta el hegedűjén egy-egy kedvenc nótáját, ami azt jelenti, hogy mind a tizenhárom ellenfelét legyőzte. (Bolyai szerint — szemének gyengülése miatt — később otthagyta a katonaságot, és teljesen a matematikának szentelte az életét. Az abszolút geometriából és a komplex számok elméletéről szóló munkáját kortársai — Gauss kivételével — nem értették meg, és nem méltányolták. Az elismerés hiányától mélységesen elkeseredve, önmagával meghasonlottan halt meg, 1860-ban.) Egy évtizeddel később Herman Ottó, a kiváló magyar természettudós és néprajzkutató vívott párbajt egy gróffal. A sértés politikai természetű volt: a közismerten Kossuth-párti Herman Ottó — aki két ízben is meglátogatta a kormányzót Turinban — éles hangú cikkben válaszolt az osztrákbarát gróf egyik nyilvános felszólalására. A dolognak pisztolybárbaj lett a vége, a golyók azonban (feltehetően a segédek „Jóvoltából") egyik oldalon sem találtak. Herman Ottó azonban sohasem békült ki politikai ellenfelével. Régente egy-egy - nylvánosan elhangzott — felszólalásnak gyakran volt a folytatása kard- vagy pisztolypárbaj. De mert az utazási ösztön már akkor is élénken élt az emberekben, így aztán a megyei gyűlések is követték a pesti szokást, azzal a módosítással, hogy ott helyben kaptak kardra és fokosra a megye ural, s verték egymást agyba-főbc Zárt helyiségben, mondjuk a megyeháza tanácstermében meg éppenséggel izgalmasan folyt le egy-egy Ilyen paláver, 1835-ben például - az egyik alföldi kun városban — a sűrű vérű kun atyafiak nemcsak érvelésük argumentumalt, hanem a tanácsterem mozgatható tárgyait is egymás fejéhez vagdosták: repült a kalamáris, a porzótartó, az elnöki csengő, a pecsétviasztartó, a fallóra, a csibuk, a vaskos jegyzőkönyv, de repültek a székek, asztalfiókok, letört asztallábak, kilincsek, gyertyatartók, kancsók, padok s más földi holmik is. Miután a tekintetes megyei rendek minden tárgyat pozdorjává zúztak, az elnöklő alispán — vagy ahogy akkoriban hívták az Alföldön: az alkunkapltány — így zárta be a nevezetes összejövetelt: — Több tárgy nem lévén, az ülést bérekesztem! Nagykőrösön — még abban az időben, amikor Arany János ott tanárkodott — volt a református gimnáziumnak két tudós tanára: Mentovich Ferenc és Losonczy László. Ez a két komoly tudós egy szép napon — ki tudja ma már, hogy miért? — annyira összezördült egymással, hogy a dolognak párbaj lett a vége. Segédeik kíséretében ki is mentek a temetőbe, hogy - annak rendje és módja szerint - pisztollyal intézzék el a dolgot. Amikor felálltak, a segédek — a szokáshoz híven — még egyszer felszólították az ellenfeleket, hogy béküljenek kl egymással. De Losonczy László megmakacsolta magát, és nem akart engedni. Dacos hangon kiáltotta oda ellenfelének: — Egyikünk itt marad! Mire a szelíd Mentovich így válaszolt: — Rendben van, Laci! Te csak maradj itt, én majd hazamegyek! S azzal szép nyugodtan elballagott hazafelé. A párbajból, persze, nem lett semmi; a megszégyenített Losonczy nevetve ment bölcs barátja után. Párizsban — még a múlt század elején — két híres sebészorvos hívta kl egymást párbajra. Vívni ugyan nem tudtak, de annál nagyobb hévvel csapkodták kardjaikat. A segédek, akik jó barátaik voltak, ijedten néztek össze: - Ezek meg akarják egymást ölni! -suttogta ijedten az egyik, mire a másik így válaszolt: - Hallatlan milyen telhetetlenek! Hát nem elég nekik az a sok beteg?! S még egy orvostörténet, ugyancsak Párizsból. A Jelenkor című folyóiratban jelent meg - még 1837-ben. Valami súlyos sértés miatt egy sebészorvos és egy ismert gyógyszerész pisztolypárbajt vívott egymással. A csípős őszi hideg és a lassan szemerkélő eső ellenére, levetették felsőkabátjukat, és - a megegyezés szerint — kétszer egymásra lőttek. A golyók ugyan nem találtak, de egy héten belül mégis meghaltak mind a ketten. Tüdőgyulladásban. A párbajozó tudósok e rövid felsorolásából - természetesen - nem hiányozhatnak az irodalom tudósai sem. Gyulai Pál, a híres irodalomtörténész és kritikus, aki Kolozsvárról került fel Budapestre, éles hangú bírálataival hívta fel magára a figyelmet. Különösen Tóth Kálmánt, a neves költőt és drámaírót „vesézte kl" gyakran. A költő végül ls megunta a dolgot és barátai biztatására — párbajra hívta ki Gyulait. Tóthék tréfának szánták a dolgot, s előre nevettek, miként fog meghátrálni a „kisember", ahogy - alacsony termete miatt - Gyulait hívták Irodalmi körökben. Gyulai azonban nem Ijedt meg, hanem bátran kiállt a párbajra, amely pisztolyra szólt. A véletlen — mert Tóth Kálmánnak, természetesen, esze ágában sem volt, hogy kárt tegyen Gyulaiban - úgy akarta, hogy Tóth golyója Gyulai bal lábába fúródjék, mire Gyulai fájdalmában eljajdult, s felkapva meglőtt lábát, s máslkon ugrálva, ezt kiáltotta Tóth Kálmánnak: - Jó lősz, jó lősz, de azért mégis rossz verseket írsz! S ha Gyulai Pálnak, kora valóban legjelesebb kritikusának, nem is volt teljesen igaza Tóth Kálmánt Illetőleg, jellembeli szilárdságából mindenesetre jelesre vizsgázott. És ez nagy dolog! S nemcsak a kritikusi pályán ... (Következő számunkban: Két titán között egy óriás) K^fcí 17