A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-12 / 45. szám

Szégyenérzettel hajtott végig a fa­lun. Azt hitte, hogy mindenki őt fi­gyeli, s nemcsak figyeli, hanem tud­ja is róla, mit csinált, hová megy. Pe­dig a kutya sem törődött vele. Még mindig idegen volt a megbolygatott falu. A lakosságcsere, a vegyítés fel­törte, szétmorzsolta évszázados erköl­csét, szokásait. Rozi, az orosz asszony ugyan rákiál­tott a kiskapuból s kérdezte, hová megy, de ő nem válaszolt, csak a tá­volba mutatott, s köszönés félét mor­molt az orra alatt. Majd megtudja ap­jáéktól. Nemcsak ő, az egész falu. Ilyesminek hamar szétszalad a híre. Két-három napig csámcsognak rajta az emberek, végül abbahagyják. Az is lehet, hogy senki nem beszél róla, legfeljebb a közeli ismerősök. Meg hát a nagyanyja. Szinte hallja a szitkozó­dását. Elpocsékolta a pénzét kerékpár­ra, új ruhára. Inkább a tűzre dobta volna, most nyugodtabb lenne a lel­kiismerete. Távolodva a falutól némileg meg­nyugodott. Most már nem érezte azt a fájdalommal vegyes szorongást, ami az utcán kavargott a mellében. Tel­jesen nyugodt sem volt. Jól, okosan döntött-e? Tudja-e, mit vállalt magára? Végiggondolta-e teljes egészében, hogy milyen következményekkel járhat ez a lépése? Egykedvűen nyomta a pedált. Igen, tudja. Számításba vett minden eshe-< tőséget. Erős, egészséges, bírja a mun­kát, s ha valaki dolgozik, nem igaz, hogy éhen halhat. S vajon hogy fogadja Gréti? Félúton megállt, árokszélre döntöt­te a kerékpárt, leült és rágyújtott. Me­legen tűzött a nap. Elnézett a távolba, hazafelé. A haragoszöld kukoricások mellett tarlók sárgállottak, itt-ott hán­tották a tarlót, ki tehén-, ki meg ló­fogattal. Ojra csak Grétire gondolt. Nem idegen a számára, de azon túl vajmi kevés köze van hozzá. Most mégis hozzámegy s összeköti vele az életét. Érdekes módon cseppet sem zavarja a lány múltja, pedig ha jól belegon­dol... mindegy. Mikor a lány meglátta Lacit a cso­magtartóra kötözött motyóval, majd összeesett meglepetésében. — Befogadsz? — kérdezte Laci mo­solyogva, viccesen. Széles mozdulattal a csomagjára mutatott: látod, itt az egész vagyonom, ez az egész. Se több, se kevesebb. No, meg itt vagyok én is, mért azért csak én is megérek tán valamit! Gréti mozdulatlanul állt. Ez a vá­ratlanul rászakadt esemény megza­varta és felkavarta. Nem akart hinni a szemének és a fülének: valóban igaz lehet, hogy Kocsis Laci azért jött hozzá, mert véglegesen nála akar ma­radni, vele akar élni, vele a volt...? Laci a falhoz támasztotta a kerék­gott a lány. — A világ legfurább há párt, leült a lépcsőre, cigarettára gyúj­tott és felnézett a lányra. — Szóval nem fogadsz be... Ezzel is számolnom kellett volna. Mindegy. Annyit azért megengedsz, hogy meg­pihenjek egy kicsit. Aztán már itt sem vagyok. — Miért játszol velem!? — Én!?... Dehogy játszom! Látom, nem hiszel nekem — mondta Laci és nagy füstfelhőket eregetett. — Komo­lyan kérdeztem, hogy befogadsz-e? — Mi történt veled? — hitetlenke­dett még mindig a lány. — Biztosan • összevesztél a szeleiddel...? — Talán, de az sem biztos, s ha igen, mit számít az?. Semmit sem változtat a tényeken. Most azon van a hangsúly, hogy te mit válaszolsz. Sokáig hallgattak. Gréti csendesen sírdogált. — Később megbánhatod. — Meglehet. — Jól meggondoltad, hogy mit te­szel? , — Meg. — S ha netán elpárolog a haragod? Mi lesz egy hónap vagy egy fél év után? Arra is gondoltál? — Már elpárolgott... útközben ... Tulajdonképpen nem is beszélhetünk haragról. Hiszen elmondtam a múlt­kor a helyzetemet, vagy már elfelej­tetted ? ... Most az a helyzet, hogy itt vagyok nálad, s ha jónak látod, itt is maradok. Végleg ... — Hm, csak úgy itt maradsz, vég­leg... Aztán mi leszek én neked, La­ci? Élettársad? Feleséged?... Vagy csak élünk egymás mellett, mint vi­rág a mezőn és messzire virítunk, hogy mindenki észre vegyen és lás­son? — Szégyellnéd? — Nem... Én nem. — Hát akkor meg mi a bajod? — Mit tudom én — vonta meg a vállát Gréti és maga elé nézett. — És mi történik akkor, ha megunsz és to­vább állsz? — Mit veszíthetsz? — Ha úgy vesszük, semmit... mé­gis sokat, talán mindent. — Nem értem — nézett Laci a lány­ra s újabb cigarettára gyújtott. — Pedig érthető — mondta Gréti. — Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem je­lentsz semmit a számomra. Ne érts félre, Laci, ezzel nem azt akarom mondani, hogy halálosan, szerelmes vagyok beléd. Nem, távolról sem. Ne­vetségesen is hangzana te is jól tu­dod. Azért én mégis csak szeretlek téged a magam módján, te viszont engem egyáltalán nem. Látod, hát eb­ből adódik az a felemás érzés és bi­zonytalanság, ezért félek én egy ki­csit a jövönktől. \ — Miből gondolod, hogy én egyál­talán nem szeretlek? — Hagyjuk ezt, Laci! — nézett a fiúra kesernyés mosollyal Gréti. — Inkább azt beszéljük meg okosan, ho­gyan tovább. — Igazad van, Gréti, az most a fon­tosabb. — Én is azt hiszem. — Feltétlenül az... A többi majd jön magától. — Véletlenekre akarod bízni a sor­sod? — Dehogy akarom — mondta Laci. — Előbb munkát keresek. Azt hiszem, hogy valamelyik építkezésre felvesz­nek, ahhoz értek is valamit, eleget csi­náltam odakinn, aztán ... — Aztán? — Akár össze is házasodhatunk. — Ezt komolyan gondolod? — A legkomolyabban! — mondta Laci. — Akár holnap ls megtehetjük, benne vagyok. — Furcsa házasság lesz — kunco­— Az nem biztos, egyáltalán nen biztos, Gréti — mondta a fiú elko molyodva. — Mi tökéletesen ismer jük egymást, és ez nagy dolog. Zömé vei akadnak olyan házastársak, akii életük végéig nem ismerik ki egy mást. Mi mások vagyunk. Semmit nen vethetünk egymás szemére, nem kel alakoskodnunk, bújócskát játsszanunk nem kell titkolóznunk és állandóai rettegnünk, hogy valami is kitudód hat rólunk. Egyszóval nekünk nagyoi nagy előnyünk van. Ilyen előnnyel ke vés ember rendelkezik. Gréti felnevetett. — A végén kisül, hogy a mi házas ságunk lesz a legtökéletesebb. Lac Laci, még mindig a régi, nagy gyere] vagy! — Annak örülj, különben majd el válik — mondta Laci és oldozni kezd te a csomagját. — Éhes vagyok, meg kínálhatnál valamivel, mert könnye Itt pusztulok el a szemed láttán, neked nem lesz férjed, legalább i ilyen nem lesz, mint én vagyok... Nevettek. Elmúlt egy hónap. Mikor Laci fel vette az első fizetését, összeházasod tak. Két kőműves társát hívta me tanúnak. A ceremónia után részegr itták magukat. Gréti kevesett ivot annál többet nevetett, s készítette jó és ízletes vacsorát. A két tanú ner várta meg, összekapaszkodva daloltá végig az utcát. Dolgoztak, szépítgették az udvart, la kást, vidámak voltak, jól éltek. Ka rácsonykor nagy fát állítottak, rádic vettek, olvastak, mind jobban egymás hoz melegedtek. A következő év nyarán Gréti egész séges fiúgyermeket szült. Nagyon bol dog volt. Laci is örült, mikor azon ban meglátta a fiát, elkeseredett. For mátlannak találta a fejét, riasztóna és csúnyának a vörös bőrét. — Csúnyácska, istentelenül csúny; — kesergett. — Két hét múlva rá sem isme; olyan lesz, mint a virág! — biztatt őt a kórházban a szülésznő. S a szülésznőnek lett igaza. A gye rek szépen fejlődött és igen megszé pült. Madarat lehetett volna fogatr az ifjú apával. Akkor már ősz volt. A vándormada rak régen elköltöztek, s csapatokb verődve károgtak a varjak. A dé megcsípte a füvet, virágokat, bősége sen hullott a falevél. Reggelenkér köd ülte a határt. Egyik vasárnap délelőtt szekér ál] meg a ház előtt. Kocsis István lépel le róla kissé bizonytalanul. Láthatóa beivott. —Folytatjuk­asiátvfé/tá féz* fitmrwsftff 2 Egy fogorvosi értekezleten megkérdeztem a jelenlevőket, melyik foglalkozás az, amelyikkel a legritkábban találkoznak a rendelőben. Kitűnt hogy a fogorvosi széket leginkább az újságírók kerülik. Megkíséreltem, hogy közelebbről elemezve a kérdést, a nyilvánosság számára is feltárjam szerkesztő barátaim tartózkodásának lélektani okait. Íme, vizsgálódásom eredménye: Zalán Pétert, hajdan szülei ijesztgették azzal, hogy elviszik a fogorvoshoz. Gyermekeinek ma ő emlegeti a fogászt mumus gyanánt. Balkezes János valaha bíráló cikket irt a fo­gászati ellátás visszáságairól. Fehér Zdenkóról egy fogász tudja, hogy be­járatos volt egy ma már nem létező párt titkár­ságára. Bősze Pista a fogorvosa feleségével szűrte ösz­sze a levet. Szodomka Rezső olvasatlanul dobta a szerkesz­tőségi papírkosárba egy diák verseit. Nem sejt­hette, hogy később fogorvos lesz belőle. Beszédes Irma egyszer csúnya pletykát csinált a helybeli fogorvos főasszisztensnőjéről. Futtó Feri odahaza egymaga iszogatta ki a bort abból a demizsonból, amelyet fogorvosának ígért. Gáspár Lajos az egészségügyi statisztikában lapozgatva elájult a járásban kihúzott fogak számát olvasva. Menyhért Ilona pedig megfigyelte, hogy egyes fogorvosok is inkább rossz fogakkal rágnak.,. SZÁNTÓ GYÖRGY hot 14

Next

/
Thumbnails
Contents