A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-29 / 43. szám

Ján Smrek két verse Őszelő Ha szép cselekvés gazdagítja, nem vész el napunk. — Írj hát, gép. Nem lehet hamis az a líra, mely híven hordja keresztjét. Lám, tiszta mottó, poézis sír bennem, s gépem is zörgi már. A Garam vagy a Quadalquivír ríkat meg? Hol vagy, láthatár? Jó tartós köldökzsinór kapcsol a nagyvilághoz, s nem tudom, hol vár reám kéj, öröm, asszony, anyám, testvérem, rokonom. Itt él-e, akit látni esdek? Kolumbusz! jobb, ha te regélsz: az jár-e jól, ki otthon tesped, vagy a harcias tengerész? Régi álmok! ó, mit írsz, gépem? Adsz-e észt? erőm cserbenhagy! Dalom mint levél ring a légben, köd szitál, jön a kemény fagy. Nehéz muzsika Munkám, ez egyszer engedj el, hadd legyek ma egy percig boldog: aranypénzt ver a szeptember, s pírfoltosak az erdős dombok. Százezeréves ez a kép; de amíg szívem-táján érzem, enyém e drága színjáték, bölcsőmtől holtomig dicsérem. Magam vagyok a mindenség. Belenőttem a természetbe. Az őszi hegy csak akkor szép, ha én csodálom örvendezve. Ha bú tör, s jókedv nem vet szét, mit ér a kincs, mit földünk termett? Köd fonja át a földtekét, sok vize jégburokká dermed. Csupán az ember, kit megejt a fény, eső, a réti pára, csak ő adhat itt életjelt, nélküle minden sírba-szállna. Ha földed töretlen marad, s nem veted bele lelked, álmod, kavics lepi be, sivatag, sosem lesz imádott, sem áldott. Csáder László felvétele Ügy látszik, ebben megnyugodtak, mert lassan klsiult az arcuk és nem beszéltek többé a dologról... Néhány nappal később ismét villamoson utaztam, nikor két fiatal lány szállt fel. Az egyik szőke volt, másik barna. A villamosban véletlenül kevés volt : utas, ami eléggé ritka dolog manapság. — Jé! — kiált a szőke —, nézd csak, két üres hely. — Bomba jó! — ujjong a barna. — Gyere, huppannk le gyorsan, amíg nem jönnek a vén nyanyák. Gyorsan odacsörtettek és rávetették magukat az ülés— Te, mi van velük, hogy egyet sem látok a villaosban? — kérdezi a szőke lány és tréfásan oldalba ki barátnőjét. — Hűvös van, biztosan befagyott a menőkéjük — tcarászik a barna és fázósan dörzsöli össze tenyerét. — Pompás! Jól kezdődik a napunk... Legalább átsietjük a matematikát. Kotorásznak a táskájukban, könyveket szednek elő. e a könyv felett tovább társalognak. — Ha tudnád, mennyire utálom ezeket az öreg... Elharapja a mondatot, körülpillant a kocsiban. A máknak értően villan a szeme. — Hát még én! Ügy érzem, az ördög bújik belém, amikor látom, hogy jönnek, törtetnek előre. Mert azt csinálják, törtetnek. — £s mindjárt arrafelé nyomakodnak, ahol a fiatalokat látják ülni. Föléjük állnak és szinte szuggerálják őket. Es jaj annak, aki nem emelkedik fel a helyéről s nem adja át nekik. Kezdődnek a megjegyzések, hogy így a mai fiatalok, meg úgy a mai fiatalok... bezzeg a mi korunkban... Brrr... A hátam is borsózik ettől a százszor eldarált szövegtől. — Mintha ők jobbak lettek volna fiatal korukban. — Nem is emlékeznek rá, csak mondják a magukét, hogy minket bosszantsanak. — Képzeld a szomszédunkban lakik egy ilyen „öreglány", testvérek között is megvan nyolcvan éves. Kétszer sem ült életében villamoson. Most megkapta az ingyenjegyet, és utazgat. Kitalálta, hogy szekálja a menye és kiutálja a házból. Így hát eldőcög a megállóhoz, felsegítteti magát a kocsiba és ott szundikál órákon át. Azt mondja, hogy ott a legjobb, az emberek között. Az új kocsikban olyan jó meleg van és olyan szépen elringatja az embert... Na mit szólsz hozzá? — Azt, hogy ülhetne otthon az ilyen múmia és békén hagyhatna bennünket... Ecyébként a ml szomszédunkban is lakik egy ilyen öregasszony. Az is folyton utazik, igaz, a lánya meg a veje is unszolják. Menjen, mama, magának úgysem kerül pénzbe. Menjen, intézze el a dolgot, hiszen mehet nyugodtan, mert Ingyenjegye van ... Hát így! — De a villamosokon meg a buszban elvárják, hogy átadjuk nekik a helyet... Bizony nekünk is jól esne egy kicsit leülni, megpihenni, hiszen néha hatszor, nyolcszor is utaznunk kell napjában. Muszájból utazgatunk, nem Időtöltésből vagy szórakozásból, mint az öregek. — Könnyű nekik — mondja epésen a barna —, hiszen öregek. De lennének csak fiatalok, majd megtudnák, mi az a strapa. Van olyan nap, hogy már a lábamat sem érzem ... No, de hagyjuk az egészet, inkább lássunk hozzá a matematikához, mert még be találunk zúgni. — Késő — szólt a szőke lány —, nézd csak, egy egész tucatra való csörtet befelé... Es én még azt hittem, hogy jól kezdődik a napunk, ördög és pokol! Gyerünk innen! A lányok gyorsan eltüntetik könyveiket, felugranak a helyükről és a kocsi hátsó felébe vonulnak. Helyükre két öregasszony telepedik. — Látod — mondja a soványabb a kis gömbölydednek — milyen jól nevelt lányok. Alig pillantottak meg bennünket az ajtóban, máris átadták a helyüket. Ritka az ilyesmi manapság ... DÉNES GYÖRGY is