A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-10-22 / 42. szám
a Hat taimasiil Jogi tanácsadó F. J. Radzovce-i olvasónk levelére válaSoljuk Kedves olvasónk! Azt írja, hogy édesapja házát édesanyjuk halála után az ön bátyjára és kiskorú öccsére Íratta, ön a ház végében megtakarított pénzéből egy szobakonyhás előszobából és éléskamrából álló lakást épített. A házra építési engedélye nem volt. Közben bátyja megnősült, elvált asszonyt vett el, akinek már volt egy gyermeke. Most meghalt a bátyja majd utána a felesége is. Bátyja után minthogy saját gyermeke nem volt, az özvegye örökölt, úgyszintén örökölt az édesapjuk is, mégpedig mindketten fele-fele arányban. Bátyja után a felesége első házasságából származó gyermeke nem örököl. Minthogy azonban az özvegy is meghalt, utána saját gyermeke örököl, mégpedig az anya saját vagyonát s ennek férjétől (az ön elhalt bátyjától örökölt) vagyonát is. Természetesen ön érvényesítheti az örökösödési eljárás során a hagyatékot tárgyaló állami közjegyzőnél az ön által felépített lakáshoz való tulajdonjogát. Erre a közjegyzőnek figyelemmel kell lennie s az ingatlan felbecsülésénél, valamint a hagyaték összeírásánál az ön tulajdonát képező részt ki kell hagynia, miután ez nem képezheti az örökösödési eljárás tárgyát. Ha azonban az örökös nem ismerné el az ön tulajdonjogát, akkor ezt önnek peres eljárással a bíróságtól kell kérnie. Azt tanácsoljuk, hogy elsősorban jelentse be tulajdonjogi igényét a bátyja és felesége utáni hagyatéki eljárást lefolytató állami közjegyzőségnél. Ha jogi tanácsra lesz szüksége, forduljon az Ügyvédi Munkaközösség (Advokátská poradfta) vezetőjéhez, aki indokolt esetben kedvezményt is adhat a képviseleti költségek fizetésénél. Dr. Bertha Géza Egészség - betegség Reumás láz (akut poliartritlsz) Elsősorban a gyermek- és fiatalkor betegsége. 25 éves koron túl igen ritka, 40 éves kor felett pedig csak szórványosan fordul elő. 25 éves kor alatt viszont sajnos elég gyakori. Ezért a reumás lázat a fiatalok reumájának is mondják. Mivel rendszerint nemcsak egy, hanem több ízületre terjed ki, sokízületi gyulladásnak is nevezik. Jellegzetes tünetei: ízületről ízületre vándorló fájdalom, piros, meleg duzzanat a beteg ízületnek megfelelően és magas láz. A betegséget kórházban kel) kezelni. A kezelés gyulladáscsökkentő gyógyszerek adásából áll. A reumás lázban vagy sokízületi gyulladásban szenvedő gyermek bejelentési kötelezettség alá esik. A bejelentett beteget a gondozóhálózat nyilvántartásba veszi és további sorsát nyomon kíséri. A gondozás azért szükséges, mert az embereknek mintegy 1—3%-a — valószínűleg örökletes hajlam miatt — érzékeny bizonyos garatűri sztreptokokkusz-fertőzésekkel szemben. Az elsőt követő második fertőzés okozza tulajdonképpen a sokízületi gyulladást az érzékennyé vált szervezetben. A gyulladásos jelenségek nemcsak az ízületekre, hanem a szívizomra, a szívbelhártyára is ráterjedhetnek. A gondozás célja tulajdonképpen az, hogy a szív részvételét, sérülését és az ebből származó szívbillentyű-bántalmat kivédje. A szülő kínos gonddal tegyen eleget a gondozó vagy a körzeti orvos utasításainak és ne mulassza el a fertőzés megelőzését szolgáló penicilin vagy más tabletták szedetését. Dr. Sz. A. Motorosoknak Jól működd hengerek Egy- vagy kéthengeres motor működésében még a kezdő autós is észreveszi a gyújtás- vagy egyéb hibát, mert a nagy teljesítménycsökkenés miatt üresjáratban esetleg le is áll a motor. A négy- vagy hathengeres motorok esetében — ide számítható a háromhengeres kétütemű is — már nehezebb megállapítani, ha nem működik valamelyik henger. Még bonyolultabb a hiba megállapítása, ha gyújtáskihagyás okozza. A kihagyás viszonylag kis teljesítménycsökkenéssel jár. melyet a vezető nagyobb gázadással szinte észrevétlenül ellensúlyozhat. Sokszor csak a végteljesítménvnél veszi észre az autós, hogy lassúbb a kocsi a szokottnál és a rendellenességet csak az ellenőrző vizsgálat során fedezik fel. A kihagyással üzemelő vagy az egyáltalán nem működő henger jelentősen növeli a benzinfogyasztást. Célszerű tehát a hibát mielőbb elhárítani. A fő feladat annak megállaDÍtása: működik-e minden henger? Korszerű műszeres vizsgálatnál ez nem probléma, s az időszakos ellenőrzés része. Rutinos szakember a kipufogás üteméről is megállapítja, ha kihagv valamelyik henger. Járó motornál egvenként levesszük a gvertvakábeleket a gyertyákról, miközben megfigveüük, csökken-e a fordulatszám? Az a henger hibás, amelyiknél a gvúitókábel eltávolítása nem csökkenti a motor fordulatszámát. A hiba íigv is megállapítható, hogy megfigyeljük a kioufoeócsatorna kiömlőcsonkiainak elszíneződését. Ame-Ivík hengeré kevésbé kiégett, tehát nem vörös, hanem barnább színű, az a hibás henger. A nem működő henger kinufogó-csatorna-ága ugyanis kevésbé égeti le magáról az olajszennyeződóst. Surányi Gyógynövények Nadragulya Maszlagos nadragulya. Erősen mérgező! A burgonyafélék családiába tartozó, bükk- és gyertyánirtásokban, ritkás erdőkben termő, évelő növény. Fontosabb előfordulási helyei: a Hegyalja, a Bükk, a Mátra, a Börzsöny és a Pilis hegyvidékek. Gyökere karó alakú, 30—50 cm hosszú, 2—3 ujjnyi vastag, egyszerű vagy elágazó, több fejű, húsos, kívül szürkés világosbarna, belül szennyes fehér színű, enyhe szagú, undorító ízű. Szára 1—2 m magas, egyenes, hengeres, tetején elágazó. Levelei nyelesek, alul szórtan, feljebb párosan állók. Lemezük 10—20 cm hosszú, ellipszis vagy tojásdad, kihegyezett, ép szélű, nyélbe keskenyedő. Termése 10—15 mm átmérőjű, lapított gömb alakú, fénylő fekete, lila nedvű, sokmagvú bogyó; júniustól szeptemberig virágzik. A növény levelét és gyökerét kell gyűjteni. A levél kb. 6:1, a gyökér pedig kb. 5:1 arányban szárad be. Mind a gyökérdrog, mint a levéldrog fő hatóanyagtartalma az erősen mérgező hatású atropinalkaloid. Háziszerként semmi esetre sem használhatók — az ipar készít belőlük görcsoldó és fájdalomcsillapító hatású gyógyszereket. A levéldrog az asztma elleni füstölőporok és szivarkák egyik alkotórésze. Mit ajándékozzunk névnapra? Halottak napja Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély, sötét vizekbe néma, lassú hálók KépeK, már megmerevedtek és örökre szépek. — írja Kosztolányi Dezső a halottakról. Szenteljünk emléküknek mi is egy napot. A legszerényebb megemlékezés: egy csokor fenyőből, tujából, borostyánból, mahóniából. Bárki elkészítheti. Az örökzöld lombok sokáig megmaradnak és tartósságukkal az emlékezést szimbolizálják. Akárcsak a virágok közül a nefelejcs. A nefelejcsről jut eszünkbe egy régi kedves, ha nem is éppen Har lottak napjára való szokás. Kedves halottunk névnapján vagy a gyász évfordulóján köttessünk a kék virágokból kis koszorút vagy csokrot a sírhalomra. Sulyok — Tímár Dísznövények védelmére Vakond A 10—12 cm hosszú, fekete prémes testű, ásólábú vakondot hasznos állatnak tekinthetjük. A vető- és palántaágyásokban járataival, túrásaival viszont kárt tehet. Néha a kósza pocok szálláscsinálója. A növényeket nem rágja meg. Védekezés: járataiba helyezett karbid darabkákkal elűzhetjük. Bélyegsarok A párizsi kommün 100. évfordulója alkalmából a magyar posta egy három forint névértékű szép emlékbélyeget adott ki, amelyet a mai számunkban mutatunk be. A bélyeghez egy elsőnapi boríték is készült. A többi újdonságokból a következőket említjük meg. Belgium: turizmus, bélyegpór. — Comores-szigetek: tengeri kagyló, öt érték. — Elefántcsontpart: tengeri fauna, háromcímletű sor. — Felső-Volta: lepkék, hat bélyeg. — Luxemburg: tájak és épületek, három érték. — Monaco: Jean Antoine Watteau (1684— 1721) halálának 250. évfordulójára — egyik festményét ábrázoló — 3 frankos bélyeg. — Nyugat-Berlin: Herman von Helmholtz (1821—1894) fizikus és fiziológus születésének 150. évfordulójára, arcképét ábrázoló 25 pf bélyeg. — Német Demokratikus Köztársaság: hajók, hatcímletű sor. — Olaszország: 25 éves a köztársaság, bélyegpór. — Svájc: híres orvosok, öt címlet. Az egyes bélyegeken a következők arcképe szerepel: Alekszander Jersin (1863 —1943) botanikus, Auguste Forel (1848—1931) idegorvos, Jules Gonln (1870—1935) szemorvos, Robert Koch (1843-1910) bakteriológus. Frederick Grant Banting (1891—1941) fiziológus. — Togo: turizmus, hat címlet. * 20 Köt