A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-22 / 42. szám

nellett három nemzeti bizottság, há­om államhatalmi szerv működik, 'agyis tulajdonképpen egyik sem le­let a partnere... A nemzeti bizottság pillanatnyilag íárom napot Nagyfaluban, hármat Jzécsénykén tölt s végzi az ügyinté­íést. Bálik elnöktől tudom meg, hogy Izécsényke lakóinak száma a legutób­>i népszámlálás szerint 599. Ebből kb. 05 ember dolgozik „idegenben", azaz i közeli és távolabbi vidékek külön­éle munkahelyein, mintegy 20—25 sszony és lány az ipolysági Pletában s Szántón, a többiek a szövetkezet­ien. — Főbb problémáink? — teszi fel i kérdést önmagának Balík elvtárs. - Mindenki építkezik, mindenki gya­apítja a maga kis mennyországát, izécsénykén 170 házból kb. 100 telje­en "új vagy újjáépített. Ez szép dó­ig, jó dolog. Ugyanakkor a középü­etek dolgában siralmas a helyzet, ireg a községháza, az iskola, nincs így rendes vegyesbolt, rendes ven­léglő. A bolt problémája különösen ájdalmas. Az ún. Z-akció keretében karjuk felépíteni, kb. 700 000 koro­iás épület lesz, félmillió korona hi­elt kapunk ró. De hol ez, hol amaz ékezi, telekügyek, a lakosság, sőt még gyes funkcionáriusok közönye, nem­ürődömsége is. Iskolaépítésre viszont iligha kerül sor. Az utolsó találkozás Épp ezért az iskolába is beállítot­am. A hulló vakolatú, öreg grófi kas-Hy köré szorgalmas kezek mesebeli irágoskertet varázsoltak. Tavaly a fel­zabadulás 25. évfordulója alkalmából skolaszépítési akció volt a járásban, i versenyben a szécsénykei általános ikola végzett az első helyen. A szülői lemer József, a gyomirtás mestere munkaközösség, a tanulók és tanítók összesen 250 000 korona értékű társa­dalmi munkát végeztek. Parkosítot­ták, fenyőfacsemetékkel, virággal ül­tették be az iskola környékét. A jnb oktatásügyi szakosztályától 20 000 ko­rona jutalmat kaptak. — Úgy gondoltuk — mondja Kiss Sándor iskolaigazgató —, a szép kör­nyezet még jobban kiemeli az iskola­épület korszerűtlenségét, azt, hogy a célnak, az oktatás-nevelés céljainak és mai követelményeinek már egyál­talán nem felel meg. Ügy véltük, az illetékeseknek is feltűnik majd s épí­tenek, építtetnek egy új iskolaépüle­tet. Sajnos — legyint —, az építkezés még csak a tízéves távlati tervbe sem került be. Inkább olyasmit hallani, hogy részben megszüntetik az iskolát, hogy csak az alsó tagozatokat (első­ötödik évfolyam) hagyják meg a köz­ségben, a hatodik—kilencedik évfolya­mokat elosztják az ipolybalogi és az ipolynyéki Iskolák között. Csupán az a baj, hogy ez a két iskola se bírná befogadni az itteni tanulókat. Ugyan­akkor — folytatja — úgy vélem, a taní­tás színvonalára nem lehet különö­sebb panasz. Annak ellenére, hogy korszerűtlen tantermekben tanítunk, szaktantermek, tornaterem híján sok nehézséggel kell megküzdenünk, az eredmény, ami a munka megítélése szempontjából a legfontosabb, jó. A végzett tanulókat csaknem minden évben sikerül oda elhelyeznünk, aho­vá jelentkeztek. Az iskolából kikerült fiatalokkal is igyekszünk törődni. Ebben Török Feri kollégám jár az élen. ö volt az, aki egy évvel ezelőtt 23 fiatallal megala­kította a SZISZ helyi szervezetét s most is állandóan segíti, irányítja őket. Ifjúsági klubot létesítettek — ve­zetője a nagyon agilis, ügyes Szabó Kiss Sándor, iskolaigazgató Laci. A klubban elszórakoznak, tár­sasági életet élnek a fiatalok, civili­zált kulturált módon. Tantestületünk kilenc tagú, össze­szokott kis közösség. Pedagógusaink képesítése megfelelő. Ami viszont nem megfelelő, az, hogy csupán egyet­lenegy tanítói lakás van a községben. A tanítók kivétel nélkül bejárók, ami a tanításon kívüli, társadalmi munka szempontjából jelent elsősorban aka­dályt. • Amit még el kellett volna monda­ni, de amire úgy látom alig marad már hely, a falu kulturális élete, amit elsősorban a Csemadok szervez. A Csemadok helyi szervezetének több mint 100 tagja van. Kiss Sándor sze­rint, aki egyébként titkára a szerve­zetnek, mindaddig nagyon jól mun­kálkodtak, amíg a járási titkárság „le nem vette rólunk a kezét". Meg is magyarázza, mit ért ezen: öt éven át Szécsénykén rendezték meg a járási dal- és táncünnepélyt. Ezek a kultu­rális megmozdulások minden évben kitűnően sikerültek. Most azonban, mivel új szervezeteket akarnak fellen­díteni, „oda viszik az akciókat". Az ám, csakhogy így itt akadozik a mun­ka. Remélhetőleg ideiglenes megtor­panásról van szó. A tagok elhatároz­ták, hogy ha a járás az említett ak­ciókat állandósítja a községekben, ak­kor a híres szécsénykei angol parkban szabadtéri színpadot és lelátót építe­nek. A dolog sajnos itt helyben bukott meg. Építőanyagot ugyanis a hnb-től és a szövetkezettől kértek, amit azok nem tudtak biztosítani. Hát így: fények és árnyak váltogat­ják egymást Szécsénykén, akárcsak a hol borús, hol derűs őszi égen. ZS. NAGY LAJOS Prandl Sándor felvételei Török Ferenc, a fiatalok „patrónusa" Kanada, Kanada! Pályaudvar. Az érkező villamo­sokról, trolikról ömlik lefele az em­berár. Várakozom. Van még bőven időm a vonat indulásáig. Élvezem az őszi napsugár langyos cirógatását. Né­hány méterrel távolabb háttal felém zömök férfi álldogál nadrágzsebbe süllyesztett kézzel. Egyszerű szürke öltönye régi szabású: bő nadrágszár, nagy válltömés. Szembetűnő a ka­lapja is. Rejtély, hogy miért, egyszercsak elibém áll a hatvan év körüli bácsi. — Beszél magyarul? — Igen. — Legyen szíves érdeklődje meg, mikor indul vonat Bécsbe. — Tizenhét harminckor — mon­dom. — Oda utazik? — Igen. Onnan pedig repülőgép­pel Kanadába. — Látogatóba? — kérdem, közben jól megnézem a bütykös ujju, duz­zadt-eres, kidolgozott kezét. — Nem. Ott élek már harminchá­rom éve. 1938-ban vándoroltam ki a családommal Kelet-Szlovákiából. Most harmincnapos látogatóban vol­tunk a rokonoknál a feleségemmel. — Mivel foglalkozik odakinn? — Kétszáz holdnyi területen far­merkodom. — És hogy élnek? — Nehéz az élet, keményen kell dolgozni. Az utóbbi egy-két év alatt ugyan valamit javult a helyzet, azt megelőzően azonban bajok voltak a termény értékesítésével. — Mennyit tud félretenni évente, dollárban? — Félretenni!? — néz rám csodál­kozva. — Semmit... Nyolc-tízezer dollár az évi jövedelmem — ha minden sikerül —, de sok a kiadás is. Közben élni is kell. Nem köny­nyű... — Mit csinálnak a gyerekei? — A legidősebb fiamat májusban temettük el, a szíve vitte el. A má­sik fiam technikus. Az idősebbik lányom tanítónő, a fiatalabbik lá­nyom most végez. Ápolónő lesz a közeli kisvárosban. — Mit tapasztalt idehaza?' — Óriási a változás! Mondhatom, alig ismertem rá a szülőföldemre, Veiké KapuSany (Nagykapós) kör­nyékére. Jól és könnyen élnek az emberek. Ha odakinn úgy és annyit dolgoznának csak, mint itt, éhen halnának — mondja mosolyogva. Szerencsés utat kívántam és elvál­tunk. Belevegyült a tömegbe. Fur­csa, szívszorító hangulatot hagyott maga után... (L. B.) Szabó Géza felvétele félen

Next

/
Thumbnails
Contents