A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-15 / 41. szám

Vigasztalan egyhangúsággal kígyózik előre a vasti kocsik sora. A becsukott ablakon keresztül is lyemen érzem a síkság porát. Tudom, csak rövid leig tart, mégis szomjas leszek, pedig tulajdonéppen nem vagyok szomjas. Ha a síkságon kellene Inem, kiszáradnék. Kiszikkadna a vér a testemből, zámomra a rónaságnak a vize is száraz. Ügy ér',m a szép, dús gondolatokat is megaszalja, kiszív-i az ember agytekervényeiből. Nem szeretem a kságot, a végtelen egyhangúságot, a monoton voatkattogást érzékelem, ott kopog a koponyámon, míg türelmetlenül várok, várok ... Lassan eszmél a táj. Fokozatosan kezdődik az •et, a változatosság. Először csak aprócska halom ukkan fel, sárgássá színeződve, de helyenként csöönyösen őrizve zöldjét. Azután egy nagyobb domb üti fel a fejét, olyan közel, mintha kezemmel is elérném derekát, amslyen színes csokorként csipkebokor bólogat, rengeteg tűzpiros bogyóival. Igazi égő csipkebokor. Aztán még egy... és még egy. Az óriás barna emelkedés oldalában zajdult lángoló tenger hullámzik. Az ezeregyszépségű bíborlóheresáv. Nemcsak szemem gyönyörködik a képben, szinte ízelgetem a szép fogalmat: bíbor. A rubinpiros hosszú bársony szőnyeg, megadón, alázatosan rásimul szerelmese testére, a földre. Piros, mint a lángoló arc, az égő szem, mint a vér, mint a szerelem... Magas délceg bölcs alak lépdel a szőnyeg közepén ... Igen, ő az, a szép Salamon király. Türelmetlenül mozdul. Szulamitot várja? Mert erős a szeretet, mint a halál, lágjai bíborszínűek, mert hangja édes, arca kedves neki? Szulamit nem jön, letelt a hét nap, valahol messze jár, a kék felhőkről nézi Salamont, szívén Eliava bíborpecsétje ... Méregzöld ruhában, a bíborszőnyeg szélén alázattal hajlong egy nőalak. Koromfeketén csillogó hajtincse arcába hull. Kleopátra lenne? Igen. Kígyózöld a ruhája és ravasz alázattal térdel Caesar elé. Aranyos fények villódznak a szemében, vérvörös az ajka, gyémánt fülönfüggői szikráznak a napfényben. Elérte célját: meghódította Caesart, a világ urát, s császárnő lett. Felegyenesedik a nagy bíborcsokrot győzelmesen szívére szorítja, de az vérré válik és elönti alakját... A bíbor szőnyeg túlsó sarkán apró termetű lányka labdázik. Ki lenne más, mint a kis Tit? Kezében a sárga hold. Eldobja, de mindig visszagurul. Nagyon fél tőle ... Most lépett elé valaki és messze röpíti a sápadt gömböt s az csengve gurul a palota felé. Tit megbátorodik, és halvány pír önti el keskeny arcát. Egymásra csodálkoznak a hamvas arcú Gránátvirággal. Egyszerre kérdik: Kurucz Sándor felvételei — Árnyául elfogadsz sugárzó életednek? A bíborszőnyeg felett fekete raj repül. Elfordulok. Nem akarom látni, amikor éles csőrükkel belevájnak Titanilla és Gránátvirág szívébe. Mire viszszatekintek a vérszínű szőnyeg apró villanásnyi, majd teljesen felgöngyöli a távolodás. I Most hosszú-hosszú fasor rohan a vonat mellett. Két óriás egészen közel merészkedik. Terhesek. Agaikat lehúzzák a piros és sárga almagömb gyerekek. Kisebbek, nagyobbak. Melyik milyen kedvvel szívta tele magát anyja terebélyességéből. Egy leugrott anyja karjáról és messze gurul, de csak a közeli árokig jut el... Fakósárga napraforgók bólogatnak. Evadvégi színésznő sereg. Fáradtan és mégis kecsesen hajladoznak. Az üresek keveset, az idősebbek bölcs öregekként mélyen meghajtják súlyos magfejüket, mintegy köszönve a napsugárnak, hogy egy hosszú ' nyári évadon át, fénysikerben fürösztötte arcukat ... A patakpartról kiszáradt sokágú óriás barnás fatörzs integet... Döbbenten rájövök, hogy halálra sebzett szépséges csodaszarvas. Milyen szomjas lehetett, hogy ily messze kimerészkedett a védelmet nyújtó erdőből. Már ihatott, mohón, önfeledten, amikor váratlanul a szívébe fúródott a kegyetlen , nyílvessző. S úgy maradt térdre zuhanva, fejét díszes agancskoronájával kétségbeesetten emeli azóta is az ég felé. A fehér galambokat kéri, vinnék a sötét hírt párjának, ne várja, öltözzön gyászba ... Ahogy távolodik, egyre békésebb a mozdulata, beleolvad a sejtelmes tájba. Megérkeztem? A nap nem felel, pedig még süt, mélázó tűnődéssel. Nem perzsel már, de nyugtatón melegít. Megbékélt hanyatló erejével. Ősz van. T. KASZA IDA i így a kötet címadó költeményét az íenet a barlangból-t vagy az Empíria nű allegorikus versét, amelyben „megibben a gondolattól, hogy ő még nem tott élő krokodilust". Zs. Nagy Lajos a gondolati-erkölcsi flexiók, példázatok és korszerűsített isonlatok tárgyi-hangulati kereteinek okványos alkalmazásával fogalmazza szerkeszti meg a korunkra jellemző -ugtalanító témákat. De frappáns gonilataihoz bővíteni kellene a szókincsét, így a versek rímeinek és gondolat:musának harmóniája erőteljesebb szociációkban ütközzék ki. Az élet fölötti meditálás, a nyugalom, békevágy a szerelmi vallomások opti-Isztikus kicsengése hangolja színesebbé ilteményeit, amelyeknek szemlélete iy és József Attila költészetére emlé:ztet. Jelzői és ritmusvariációi is erre alnak. Meditativ hajlama főleg lírai ánerképeiben nyilvánul meg, amikor ánatalt rostálja" vagy amikor „útmutást ad" kortársainak. Ez teremti meg elképes ráolvasásainak" sajátos formát és jelent határozott előbbrelépést izai líránk összképében. Szuchy M. Emil Ajtót se csapva Nem akkor megy el, amikor hiszed, nem akkor hagy cl, aki a tied. Egy reggel, éppen úgy mint annyi éve. felkel, nyújtózik, és papucsba lépve mosdani megy, és fogat mos a csapnál, aztán a törött kapcsolóval babrál újságot böngész a reggeli mellett, latolgatja a vasárnapi meccset, aztán egyszercsak megdöbbenve felnéz: egy idegen nő kérdi tőle: „Nem kérsz?" És aztán... minden megy tovább, mint régen, Maja Boriszova nem támad tűzvész az asztalközépen, és a fürdőszobában változatlan vékonyul tovább a családi szappan ... És aztán lassan gördül év az évre, a házban kövült nyugalom és béke, hanem az asszony fázik, egyre fázik nem érti. Pedig minden rendben látszik: takarékos, józan, derék a férje... Az ég hideg, s mintha esőt ígérne... ö ment el, rég, a napjai közül, ajtót se csapva, észrevétlenül. Rab Zsuzsa fordítása hot 15