A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-15 / 41. szám

A napokban Balogh Edgár, az Ismert kritikus és publlclszta volt szerkesztőségünk vendége. Újságíróként a szlovákiai magyar baloldali mozgalmak, így a Sarlós mozgalom egyik vezetője lett. Harcos publicisztikában tiltakozott a cseh burzsoázia nemzetiségi és szociális politikája ellen. Számos cikkben leplezte le a fasizmust. 1935-ben kiutasították az országból, ezután Erdélybe költözött. Ott is tevékenyen vette ki részét a haladó és fasisztaellenes mozgalmakban. A felszabadulás éta a romániai magyar irodalmi élet egyik vezetője. A nagyrabecsült vendéggel hosszan elbeszélgettünk, 8 rögzítettük is kérdéseinkre adott válaszát. A Hét vendége Ojra Itthon, kedves Balogh Edgár elvtárs. Milyen érzések és emlékek kavarognak ilyenkor az emberben? — Valójában még mindig nem tudok az emlékekre teljesen berendezkedni... Még mindig munkaerőben érzem és tudom magam. Most is munkára jöttem, azért, hogy előadást tartsak a Komensky Egyetem magyar tanszékének egy nyelv-és irodalomápoló konferenciáján. Történetesen azonban az emlékeim mégiscsak előtolulnak, mert éppen negyven esztendővel ezelőtt, ebben a városban zajlott le a Sarlónak az a kongresszusa, amelyről ma sok szó esik. Részben azért, mert ezen a kongresszuson ért el fejlődése során a Sarló fiatal értelmiségi csoportja a kommunizmusig, részben pedig azért, mert ezen a kongresszuson egy olyan személyiség jelent meg, akit ma az egész világon tisztelnek: Julius Fuőík. Úgyhogy, akarva, akaratlan bratislavai tartózkodásom nemcsak munkára sarkall és mai munkaproblémákat vet fel számomra, hanem egyúttal emlékeket is felidéz. Említést tett Balogh elvtárs a Sarlóról. Hogyan ítéli meg mai szemmel a tevékenységét? — Ha nagyon röviden össze akarnám foglalni azt az utat, amit a Sarló megtett, akkor azt kellene mondanom: egy fiatal értelmiségi csoport megfogadja, hogy a népért (a széles nép-tömegekért) műveli magát. Es hogy ezt megtehesse, meg kell ismernie a nép életét. Innen vannak etnográfiai vándorlásaink és följegyzéseink, folklór gyűjtéseink, erre vezethetők vissza az etnográfiai fölmérések, és amint ez a sok anyag összegyűlt a vándorlásokon, akkor jöttek a szemináriumi földolgozások. Mi annak idején bejártuk a Tiszahát, Gömör, a Mátyusföld, a Csallóköz, az Ipolyvidék magyar falvait — éspedig gyalog. Ezeken a vándorlásokon alakultunk át tulajdonképpen. Mert először azzal a vágyódással Indultunk, hogy valami ősi kincset keressünk. Nem mondom, ezt az ősi kincset népdalban és népi játékokban, népnyelvben meg ls találtuk, de pusztulóban. Viszont annál riasztóbb volt számunkra a társadalmi helyzet, a társadalmi változás, mondhatnám az elnyomorodásnak a képe. Ez radikalizált minket, és amikor azután hazatérve ezekről az anyaggyűjtő utakról diákszemináriumokban feldolgoztuk a témát, akkor jutottunk el a szociográfiától a szoclológiá-Balogh Edgár hoz, az értelmezéshez. Es azután szabad volt számunkra az út egészen addig a marxi—lenini értelmezésig, amely tudományosan megmagyarázta a számunkra annyira megdöbbentő jelenségeket. A Sarlónak tehát egyik ilyen népismereti, nemzetiségi önismereti, ahogy akkor mondtuk, kisebbségi önismereti munkaszakasza az, amelyet nem szabad elhanyagolni csak azért, mert akkor még nem voltunk tudományosan gondolkozók, vagy nem voltunk még kommunisták. Tudniillik, sosem lettünk volna kommunisták, ha ezt az utat végig nem járjuk. Ezért tartom fontosnak a népiséget és ezért kívánom a mai fiatalságtól is újra meg újra, hogy a népismeretet falurólfalura, városról-városra, tájról-tájra minden szempontból a szakmájának megfelelően begyűjtse. Mert az egészségügytől a nyelvészetig, a műszaki épitkezéstől egészen a mezőgazdaságig és ipari modern föllendülésig minden itt és most van valahol, tehát térben és időben konkrét, ezért nem helyesek a spekulatív intellektuális fölfogások, és ezért fontos az az intellektuális felelősség, amely a konkrétum felé, a haza, a szülőföld, a falu, a táj felé irányítja a fiatalságot. Ez volna tehát a Sarló önismereti tevékenysége. És hát természetesen ezen az 1931-ben itt lezajlott kongresszuson levontuk a konklúziókat, és azt mondottuk, hogy egy világnézet, egy tudományos értelmezés, egy pártosság, egy szubjektív történelmi állásfoglalás, tehát egy kommunista pártos magatartás az, amely megszüntetheti azokat az anomáliákat, melyeket akár nemzetiségi téren, akár a parasztkérdésben, akár a munkásság életében tapasztaltunk. Fábry Zoltán mellett Balogh Edgárt tartjuk számon ml csehszlovákiai magyarok a szocialista publicisztika egyértelmű képviselőjeként. A szocialista publicisztika közűgyszolgálatot jelentett abban az időben, azt jelenti ma is. Mit mondana a publicisztikai tevékenység jelentőségéről nekünk, a fiatalabb nemzedék tagjainak? — A szépirodalmat nagyon sokan leválasztják a közügyl irodalomról és a tudományos Irodalomról, és mintegy öncélúan és önmagában űzik. Én annak a felfogásnak vagyok a hive, amely tulajdonképpen az elmúlt századokban, a szépirodalom primátusának a kibontakozása előtt már divatos volt, hogy a közügyl irodalom és tudományos Irodalom is Irodalom. Például most szerkesztem 40 társammal a romániai magyar lexikont. Első pillanatra mindenki szépirodalmi lexikonra gondol, igenám, de mi ebben az előbb említett értelmezésben a tudományos szakirodalmat és a közügyl Irodalmat, a publicisztikát Is a szépirodalomba számítjuk, és így a romániai magyar irodalom 50 esztendejének lexikonjában ezek együtt szerepelnek. Én nem vagyok szépíró. Voltak kísérleteim, jók, rosszak, de inkább roszszak. Én közügyi író vagyok, publlclszta, erre büszke is vagyok és egyáltalán nem érzem alacsonyabb rendűnek ezt a formát. Igenám. csak egy nagy baj van. Íróink művelődnek, nyilvánvalóan íróink, szépíróink tudnak is Írni, ezzel szemben sokkal nehezebb a szakírókat ma megtalálnunk a nemzetiségi területeken. A romániai gyakorlatban a Korunk szerkesztésében például a szépírók kéziratait rögtön le tudjuk adni a nyomdába, de hogyha egy geológustól, hidrológustól, statisztikustól, fizikustól vagy egy tparl vagy mezőgazdasági szakembertől kérünk cikket, akkor bizony a szerkesztőségnek össze kell ülnie, gondoskodni kell arról, hogy a szakirodalmi kifejezések megfelelőképpen érvényesüljenek és megfeleljenek egy olyan gyakorlatnak, amely az egész nyelvterületen érvényes. Stllárisan gyengék sokszor a szakembereink és a közügyi irodalom nagyon sokszor silány, üres járatú. Én egy életet arra akartam szánni, hogy a publicisztikának, a közügyi irodalomnak Irodalmi rangot szerezzek. Erre magam igyekeztem többkevesebb sikerrel példát szolgáltatni. Ami a publicisztikát illeti, úgy gondolom, hogy helyes volt iskolázni ls ezt a kérdést. A kolozsvári egyetemen a magyar tanszéken például publicisztikai tanfolyamot tartottunk, amelyre nemcsak a magvar tanszék hallgatói jártak el. Arra törekedtünk, például a Korunk szerkesztőségében is, hogy a legkülönfélébb szakoknak a diákjai kifejezési formát tudjanak találni az írásban, Írásbeliségük megfeleljen a szaktudományok mai magyar színvonalának. Azt hiszem helves volna itt is valahogyan gondoskodni róla — ez talán a szerkesztőségek feladata, esetleg éppen a Hét feladata volna —, hogy a különféle egyetemeken, főiskolákon tanuló magyar diákokat felkarolják és megtanítsák őket olyan nyelvi kifejezési formulákra, fogásokra, olyan stiláris gyakorlatokra, amelyek lehetővé tennék azt, hogv a szlovákiai magyar sajtónak is mindig legyen tartaléka orvosokból, mérnökökből, agrármérnökökből, tehát olyan szakemberekből, akik írásban is ki tudják magukat fejezni. Ha ebben a tekintetben a publi-i cisztikának. a közügyi irodalomnak súlyt és jelentőséget szerezhettem, akkor nem éltem hiába. Kedves Balogh Edgár, Romániából Jött haza. s ha visszatér Kolozsvárra, Csehszlovákiából megy haza. Érdekelne bennünket, milyen a romániai magvarság helyzete ma? Milyenek a kilátások, s mik az ön tervel az elkövetkezendő esztendőkre? — Én azt hiszem, hogy a nemzetiségek prosperálása mindenkor egy ország demokratizálódásának is a függvénye. Románia szocialista köztársaság, általános demokratikus közéleti fellődése számunkra is újabb és újabb kibontakozási szakaszokat jelent. Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségi kérdés megoldását elvben véglegesnek, a gyakorlatban azonban folyamatosnak tekintjük, és így mindig újabb és újabb vívmányoknak örvendhetünk s újabb és újabb feladatokat tűzhetünk magunk elé. E pillanatban talán a romániai magyarság szellemi életében nemzeti hagyományaink föltárásának, a mindennapi életben való ünneplésének, fölúiitásának a jegyében élünk. Nemrég, néhány napja avatták fel Kézdivásárhely főterén Gábor Aron szobrát. De már azelőtt Kovászna megyében fölavatták Barabás Miklós festőnek a szobrát. Megünnepeltük Orbán Balázst és Kőrt Csorna Sándort, Mikes Elemért, Tamá Áront, Benedek Eleket, tehát egy oly* mozgásban van a romániai magyarsá hogy a román néppel együtt mi is me, szereztük újra a jogunkat a történele nagy hagyományainak az ápolásáhc a történelem nagy örökségét most mi mi is betudhatjuk szocialista kultúrán! ba, vagy hogy ne legyek egyoldalú és múltba forduló, a tudományos műszál forradalomban való részvételünknek íf alapkérdése az, hogy a szakműveltség mennyire tudjuk anyanyelvünkön k fejteni. E tekintetben örvendünk anm a 19 új magyar szakiskolának, amelyne a tankönyvel nyilvánvalóan a különfé mezőgazdasági vagy ipari technológi eljárások magyar szakkifejezéseit fogjí a fiatalság, egyúttal a jövő rendelkezési re ls bocsátani. Vagy itt vannak szabat egyetemeink magyarul is, a román nye vű előadásokkal párhuzamosan. Ezeke az előadásokon a kb. öt-hatszáz főn; egyetemi, főiskolai magyar szakkádi szerepel a maga legkülönfélébb előadí salval. En főleg irodalmi, irodaion történeti előadásokat tartottam Már* marosszigettől Brassóig és Aradig. Ezt ken az előadásokon az emlékezés irodí lombeli szerepét fejtegettem, szóval memoárirodalomról beszéltem, mint eg olyan jelenségről, amely például a föl lendült romániai magyar irodalmat i könyvkiadást jellemzi. A romániai ma gyar könyveket bizonyára itt, Szlováklá ban is örömmel fogadják. Itt vannal hogy úgy mondjam bestsellerjeink, de 1 kell szögeznem, hogy ezek éppen a leg klasszikusabb, legszebb alkotásaink. II van például a Kallós Zoltán-féle balla dagyűjtemény vagy Sütő Andrásnak maga ifjúkoráról és családjáról írt em lékező regénye, vagy Itt vannak Kacs Sándor vagy Nagy István emlékirata Nem véletlen, hogy sor került ezeknel a memoároknak a megírására. 50 eszten dőre tekintünk már vissza, illetve má túl is haladtuk a kisebbségi élet 50 esz tendejét, és ezalatt annyi sajátos romá niai, erdélyi magyar emlék gyülemlet föl, hogy ezeket most már irodalmi for mába kell önteni. Én magam Intelmei címen a fiatalsághoz fordulok egy készü lő könyvemben, melyet Bukarestbei most készítenek kiadásra. Ebben az In telmek című kötetben, amelynek folyó Iratokban már megjelent egy-egy részié te, a fiatalsághoz próbálok szólni, nen azért, mintha ki akarnám oktatni őket Föltételezem, és ez a benyomásom pe dagógus tapasztalataimból is származik hogy többet tudnak, mint az én nemzedékem. Ök már szocialista viszonyol között élnek, bővebben, gazdagabban informálódnak a haladó világról, de valahogy a kötődés a hazához, a szülőföldhöz, az anyanyelvhez, a nemzetiséghez az országhoz, a szocializmushoz, a szocialista internacionalizmushoz — legalábbis mi öregek félünk tőle - kihagyna néha és egy bizonyos elidegenedettség, bizonyos nehezen mondom ki, meri vádlóan hangzik, bizonyos cinizmus is jelentkeznék a fiatalok soraiban. A2 Intelmek erre vonatkoznak, az én intelmem is mindig az, ha a fiatalokkal beszélek, hogy azt a többletet, amivel ők rendelkeznek, kössék össze újra meg újra — mi elmúlt időnk tapasztalatai szerint — a felelősséggel azért, ami vagyunk, a tömegek népszolgálatával, a tömegek érdekeinek, a nemzetiségi életnek a népszolgálatával. Ezt a szót, hogy népszolgálat után túl sokszor ls mondom, de ez volt negyven évvel ezelőtt a Sarló ifjúsági mozgalmának a legfőbb jelszava, és ez legyen a ml intelmeinknek, a ml örökségünknek ls mintegy a motója. A beszélgetést vezette: MACS JÓZSEF 1971. X. 17. OKTÓBER V 17 Hedvig H 18 Lukács K 19 Nándor Sz 20 Vendel, Irén Cs 21 Orsolya P 22 Előd Sz 23 Gyöngyi A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja. — Főszerkesztő: Major Ágoston. — Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. - Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyettes 328-84, szerkesztőség: 328-65. - Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. - Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ustredná expedícia tlaőe, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. — Nyomja a Vychodoslovenské tlaőiarne, n. p„ Kortice. - Előfizetési díj negyedévre 39,- Kős, fél évre 78,- Kős, egész évre 156,- Kős. - Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon P. Havran a 24. oldalon Prandl Sándor (elvétele