A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-08 / 40. szám

melet z ódon épület küszöbét koptatták. A nízeumban Ferenczy vésőjére gonölva újra és újra rádöbbenek: erős karattal a legkeményebb követ is mber-arccá lehet idomítani. Néha, ha zomorú vagyok, Blaháné hangja viasztal, régi, kopott lemez serceg: Barókné zongorajátékát hallom s fonóan serénykedő lányok dalait. Máskor zínes, forgatagos látomás vibrál előtsm: turbános törökök, felszabadulásuat ünneplő jobbágyok, s a szabadsáért harcba induló gömöri ezred katoái nyüzsögnek... Fiatalok arca ködlik fel, kik a mü'elődési ház színpadán Petőfi, Tompa, llyés verseit szavalják. Fáklyák fénye dlágit: 1967-ben Ján Smrek szlovák :öltőt fáklyásmenettel fogadtuk itt, s . lobogó fáklyákat magyar középiskoísok keze emelte, bizonyítva, hogy tt élő véreim hazám népének kultúr:lncseit íj magukénak vallják. Szúk utcák régi macskaköveiről itrájkoló pékek, nyomdászok bakancsa topog vissza a múltból. Az az ember, ki a munkásmozgalom megtestesítője, egendás alakja volt környékünkön, lemrég búcsúzott el örökre városunkól. A véletlen úgy hozta, hogy pár lappal halála előtt ott ültem Réthy stván betegágya szélén, s csonttá>őrré aszott kezét szorongathattam, jsontos kezéből átáradt belém a tá>ozó harcos végrendelete: nem szabad negállni, munkálkodva kell kimúlni. Azért is szeretem városomat, mert 12 új sörgyár ízes nedűjét messzi földől érkező halandók is őszintén dicséik. A gyárak villogó tetejű csarnokai, ! munkából hazafelé siető emberek, a tarkolóhelyeken szoroskodó sok autó. 12 új panelházak, a piaci pultok gyümölcs-piramisai a jelent, az építés sikereit dicsérik. Szeretem ezt a várost, mert számomra az itteni miniszoknyás lányok a legszebbek a világon, s annyian vannak, hogy káprázni kezd a szemed, ha túl sokáig bolyongsz az utcákon. Ha Csokonai meglátná őket, mikor az iskolakapun kifutnak, az autóbuszra várnak, vagy a mozi előtt gyülekeznek, rögtön elfelejtené Lilláját, s őróluk írna verset... Nézem a hetedik emeletről a várost — a Fekete Sas fogadót, a dohánygyár tetejét, a vidám fiatalokat s a sok autót — és múlt, jelen, jövő egybefonódva, egymást kiegészítve és szinesitve kavarog bensőmben. Ez az én városom. Színes panorámafilmként pereg az élet benne, s én — életem tartama alatt csak egy kis részletét láthatom a hosszú filmnek. A nézőt kiviszik majd a temetőbe, de a film, az élet tovább fut, újabb 700 évig s annál is tovább... S amíg itt vagyunk? Amíg benne mozgunk magunk is a színes képben? Ablakommal szemközt, lent, egészen közel György Dezső háromablakos, ko- ' pott szülőháza áll a — valószínűleg lebontásra ítélt — Tímár-sor végén. Nem takarja semmi, ha lenézek, akaratlanul is rásiklik a pillantásom. Állok az ablaknál, nézem, a vén házat, s magam mögött érzem a szekrénypolcon György „Zengő Dunatáj" című kötetét. Előttem a szülőház: az indulás, mögöttem a válogatott versek: a kifejlet. Ma költő ennél kedvezőbb helyen aligha lakhatna. A két pólus közt, szeretett városomat nézve s benne lekicsinyítve az emberiséget látva, felelősségemre és küldetésemre kell gondolnom, s minduntalan belémnyilall a sokaknak szóló intés: magunkban kell keresnünk „tettleg az Embernek Fiát". VERES JÄNOS al professzort, a virosi — Gömör meyel — múzeum megalapítóját. Nem bennszülött" 6 ugyan, de minden száláal idegyökeresedett végül. A neves taksay István professzor azonban Itteni zületés. Ilyen kiválóságok és társaik evelték Mikszáthot, a gömöri — radnovei (nemesradnóti) — születésü Pósa .aJost, TCrs Kálmánt és a múlt század zámos jelesét emberré, Íróvá. A régi rofesszorok gárdájából ma ls él méjg gylke a legkiválóbbaknak, a roíftavai rozsnyói) születésű Holéczy Miklós, fesöművész, szobrászművész, sokáig a múeum igazgatója is. A két világháború :özött a „Holéczy-ház" volt a városi szelem! élet egyik központja, a háziasszony, f. Jaczkó Ilona Írónő vendégszeretetével ;is Irodalmi szalonja, ahol Móricz Zslgnondtól és Mécs Lászlótól kezdve Bárók Béláig és színművészekig minden valamirevaló" rimaszombati vendég negfordult. S hogy még mindig a nevelőknél tartunk: a szlovák szellemi és politikai élet ;ésőbbi jelesel közül a gimnáziumba járt án Jesenskjt, Ján Botto, Vladimir Daxter, Ján Cajak, Skultéty és Igen sok más nég. A termés kifogyhatatlan. Kérem is a :edves olvasót, ne unja a nevek lexlká-Is felsorolását. Művészeink közül az első nagyar szobrászművész, Ferenczy István a múlt század legkiválóbb ötvöseinek gylke született itt: Szentpétery József. 1 jelen század festőművész-kiválóságai ;özül a méltatlanul elfeledett Putra Ede :raf!kus származott innen s egy nemrég Jhunyt mélylátású arckép- és tájfestő, dátrai Makovlts Jenö. Az új költőket a zlováklat modern lira egyik legkiválóbilka, Győry Dezső képviseli. Az Írók soából a múlt századvég sikeres „beszélyrója", a Petőfi Társaság tagja: Bodon ózsef is. És költőül, a legnagyobbak gylke: Tompa Mihály. Egyetlen bomba sett az elmúlt háború során a belvárosa, az is pontosan Tompa szülőházát alálta el. Mily szerencse, hogy a ház nűvészl mása egy művészi ihletésű aszalosmester, Molnár Gerő jóvoltából a núzeumban látható. Asztalosmester és ;öltő egyben: ilyen Is élt itt a két világháború között, Telek Antal Sándor, a borongós nemzeti líra művelője. S még mindig művészet: rimaszombati születésü a ma is sokat szereplő Pásztory Ditta zongoraművésznő, Bartók Béla megértő hitvese. De a muzsikus dinasztiáról még mindig van mondanivalónk: Czinka Panna nagyapja sajógömörl születésü. A nagyapa volt Rákóczi fejedelmünk tábori muzsikusa; később született Czinka Pannát is Gemeren (Sajögömörön) temették el. Katonánk ls van. Kmetty György tábornok, az 1818-as szabadságharc egyik vezére Pokovadzén (Pokorágyon) született. S abban az utcában, amelyet később erről a Kmettyről neveztek el, vendégeskedett a fiatal Petőfi. Az édes dél-gömörl táj a szlovákiai magyar Írók harmadik nemzedékének Jelentkezésébe is beleszólt kedvezően: Mács Józsefet, Tőzsér Árpádot, Batta Györgyöt adta szellemi életünknek. Sakktáblához hasonlítanám azt a térképet, amelyen a jelen gömöri szülöttek származó-helyét jelölném. Hol egy magyar, hol egy szlovák egyéniség tűnik elő. A Rima völgye és a vele szomszédos táj kiváló szlovák fiaknak ls bölcsője. Egy kicsi faluban, Potokon született Jozef Skultéty, a Szlovák Matlcának hosszú időn át volt vezetője és LukovlStén Ján Botto, költői nevén Ivan Krasko. Rlmavská Baftán Juraj Palkovié, a költő, akit Bratislavában Kisfaludy Sándor barátjaként ls emlegettek. Nyustyán Ján Franciscl — azaz Jankó Rlmavská — és a vele szomszédos Klenovcén a modern szlovák irók egyik jelese, Vladimir Mináé. Pílán az első szlovák női lap szerkesztője, Terézia Vansová élt haláláig lelkész feleségeként. Valóban csak név-vlllantások ezek; egy kései utód — egyben kortárs — büszke jelzései arről, hogy ez a táj „sem élt hiába". Ha mit s kit felejtettem: a bőség zavarából tettem, nem szándékosan. Jut talán még egyszer arra Idő, hogy szélesebb ecsettel, gazdagabb színekkel festhessem meg a feledhetetlen szülővárost, és a drága Gömört, magyart, szlovákot és dobsinai bulénert szívbéli közös szeretettel egyaránt. SZOMBATHY VIKTOR Motto: Mily csöpp a „Nagyrima" már ma. Ha ráhajlok a korlátra, keskeny fapallóján kezem füzes parttól fűzig ér. (Csapongás a Rimánál. „Az élő válaszol". 1903.) Győry Dezső szülőháza a Rimapart utcában, a Tímárzug mellett. A kapu előtt a költő Idy húgával, 1963-ban Rimapart Nemcsak kivétel erősíti a szabályt Van örökérvény is. Ilyen a szülőváros, a gyermekkor, az első erdő, az első szerelem, az első nyomda. Ügy mondják két „szülőházam" is van. A Rlmapart-utcai, ahol születtem és a volt Honvéd, most Gorkij utcai, ahol nevelkedtem, s ahová majd hetven éven át jártam „haza". A változós kegyetlenül szép törvénye szerint a Tímár zugnál már eltűnt a Rima is, a másik „kiskert"je elől, pedig a ház gazdaváltozásakor, a velem egyidős puszpángbokor — melyet születésemkor ültetett tamésfalvai udvarába Miska nagyapám, a „Viharviróg" regényhőse, „Bem apó hadnagya" — újabb átültetéssel kikerült a Városkertbe, a Tompa-szobor közelébe. De a város 700 esztendős históriája, lakói és a Bátyit környező táj ott él sok versemben és az 1848/49-es szabadságharcról, a 19-es vöröshadjáratról, az 1944-es szlovákiai felkelés Fábry József vezette partizán Petőfi brigádjónak Rima-völgyi harcairól írt s egyéb regényeimben is. Ami szép és jó volt a város és a „Hegyvidék" életében, Igyekeztem örökíteni: a táj lelkét is. Apám kiskoromban esténként sétálni hordott a pokorágyi dombra, a „Törökhíd" dűlőjéig, a Gas-patak csermelyéig. (Nem a Nagyrima Szabadka-pusztai kőhídját nevezték így!) És számolgatta a téglagyár, a konzervgyár és az acélgyár kéményeit. Mikor jónéhány éve a Sarlókongresszusi cseh forradalmár J. Fuöík író-mártír emlékének dedikáltam a várostól, Ifjúságomtól s a Rimavölgytől búcsúzó versciklusomat, a szülőházam előtti Rima-parti öreg fűzfák alatt — akkor még megvoltak —, elgondolkoztam az életemben hallott szép jóslatok és bölcs népi közmondások értelmén és érvényén. Sok mély igazság van bennük, ha mint a kútban a maga képét eltöprengve keresi az ember. Ilyenkor persze nem kell a kút víztükrét felzavarni sem kaviccsal, sem vödörrel. Ideköt az első szerelem, az első múzsa, az első szoknya, az első redakció. Életem derekán virógozást, boldogságot, szépségeket és szerelmet kívántam az embereknek, kiváltképp a fiataloknak ezen a tájon is, a tájon, ahol mór gepidák, jazygok, avarok és mindenfajta törzsek szerettek, szaporodtak és eltűntek. Félannyi idős voltam, mint most. És egy városkerti padon, valahol a velem egyidős bukszusbokor helye és a Miska nagyapóm-építette kőkerítés között, fázós ujjakkal írtam derűlátó és derűt-kívónó, ma már Idejét múlt végrendeletemet, Mindszenti óhajomat. Versben: Ha a tüzem kialszik, én tűzben égettessem, virágozást unszoljon a marék por, a testem, az egyik felét szórják a szabadkai rétre, a másik felét szórják a kertünk közepébe, és Mindenszentek napján egy ifjú pár keresse lelkem nyomát az őszben. S az életet szeresse. Köszönöm a városnak, a temetőnek, a tájnak, hogy emberré nevelt. És hogy ma is szeretem. GYÖRY DEZSŐ Üdvözlet Prágából A véletlen nemegyszer megtréfált már azzal, hogy Prágában hozott és ismertetett össze a szűkebb pátriámbeitekkel ls. Egy este az Üj Szó prágai szerkesztőjével ültem és beszélgettem a Városi Múzeum parkjában, amikor bemutatkozik és leül mellénk egy 15 éves forma legényke, az iparművészeti szakközépiskola ötvös tanszakos növendéke. Mikor elköszönt tőlünk, még megkérdezte, megvan-e az egyetemen a nagy ötvösmester, Szentpéteri József életrajza. Máskor éppen a könyvtárban ültem, amikor bekopog egy fiatalember: — Dobrí deft prajem. Hradám póna docenta Rókosa ... Még a szlovák beszéden át is mindjárt megütötte a fülemet a hazai palóc akcentus, s nyomban magyarul válaszoltam: - Mindjárt visszajön, foglalj helyet. Ml járatban vagy? Megmondja, hogy néhány verset hozott, és szeretné kikérni Rákos tanár úr véleményét. Kérdezősködésemre azt Is elmondta, hogy atomfizikát tanul, de az irodalom is érdekli, s maga is szokott irogatni. - Tudod-e kl volt Hatvani István professzor? — Lóttam a debreceni kollégium könyvtárában a fizikai és csillagászati instrumentumait.. . — Honnan való vagy? - Rimaszombatból. Azazhogy Tamósfalván születtem, de amióta hozzónk csatolták Rimaszombatot, mink ls batyiak vagyunk. A két fiú nevét egyelőre nem árulom el, nehogy elbizzák magukat. Majd ha egyszer olyan nevezetesek lesznek, mint az említett hajdani mesterek, akkor már talán a palóc akcentusuk miatt sem fogják megmosolyogni őket. Aki már beszélt cseh anyanyelvű prágai magyar szakos tanítványainkkal, annak az is feltűnt, hogy az „a" hangot ők Is olyan ékes nyíltsággal ejtik, mint a gömöriek, mivelhogy az ö nyelvükben is igy hangzik ez. öreg barátom, T. Béla művészettörténész nem mulasztotta el egyszer egy napon Illusztris tudós társaságban megjegyezni: A prágai egyetemen van a világ egyetlen palóc tanszéke ... A „palóc tanszék" nevében üdvözletét küldi az ünneplő hétszázéves városnak: BREDAR GYULA Köt 7