A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-10-01 / 39. szám

is Iii Ii I! ri liiirsiik Sokan vagyunk Mivel rendszeres olvasója vagyok a Hétnek, régóta figyelem az Emberi sorsok rovatát és nemegyszer elgondolkozom, hogy milyen sokan vagyunk olyanok, akik csalódtak az életben és az egyik ilyen, a másik olyan tanácsot kér önöktől. Mivel az én sorsom is hasonló, úgy határoztam, hogy én is a szerkesztőséghez fordulok. Nem a legszerencsésebb csillagzat alatt születtem. Negyvenéves, rokkant férfi vagyok, egyik lábamat a háború alatt elvitte a gránát. Huszonhárom éve mint iparos dolgozom. A kálváriám azonban akkor kezdődött, amikor megnősültem. Van, ahol a férfi viszi a pénzt a kocsmába, nálam a feleségem vitte, semmivel sem törődött, nem segített idős szüleimnek, elhanyagolta a háztartást és olyasmiket művelt, amit leírni sem lehet. Rövid házasság után elváltam. Azóta sokszor gondoltam rá, hogy véget vetek az életemnek, mert úgy sincs semmi értelme, de visszatartott az, hogy az idős szüleim még élnek, törődnöm kell velük. Megvan mindenem, lakásom stb., mégis úgy érzem, hogy a munkából semmi hasznom sincsen, mert amikor hazatérek, idős szüleimen kívül senki sem vár. Kellene valaki, akiért érdemes élni, érdemes hazasietni, kellene feleség, szeretnék gyerekeket, hogy nekem is mondaná valaki: apukám. Azért fordulok önökhöz, hogy hátha akad az Emberi sorsok rovatának levelezői között olyan megértő csalódott asszony, akinek nem számít, hogy rokkant a férje, hiszen a rokkant ember is olyan, mint a többi. Nagyon kérem önöket, hogy levelemet közöljék a Hétben. Jelige: Hűség i Válasz Akácfasor jeligére Érdeklődéssel olvastam a Hétben megjelent levelét, ön is tanácsot, vigasztalást kér, de lehet-e egyáltalán vigaszt nyújtani a húsz éven keresztül elszenvedett gyötrelmekért? Sajnos az ön gyötrelmét az is fokozza, hogy nem szerelemből ment férjhez. Ez nagy hiba volt, de nem a legnagyobb, mert az ital még a kölcsönös szerelemmel induló házasságot is tönkreteheti. Nem vigasztalhatom magát másként, csak úgy, hogy szomorú sorsában nincs egyedül. Én is hasonló sorsban élek. Huszonegy évi házasságunk során négy gyermekünk született. Az évek során azonban hány álmatlan éjszakát sírtam keresztül az italozás miatt. De a férjemnek volt még egy különös szenvedélye. Nem szeretett otthon lenni a falujában. Mivel évekig távol dolgozott és nem volt hajlandó hazajönni, mi is utána mentünk, hogy együtt lehessen a család. Csallóközből Csehországba költöztünk, de sajnos ő akkor sem változott meg, mert ivócimbora mindenütt akad. Az életünk azonban bizonyos mértékig javult, mert én munkába állhattam, hogy eltarthassam a gyermekeimet. Azóta is dolgozom és egyedül tartom el a családot, mert a férjem elhagyott bennünket. Számomra kötelesség az otthonunkat megtartani, a gyermekeimet felnevelni, pedig a magány, az egyedüllét sokszor kínoz. Közben ugyanis a gyermekek is megnőttek, tanulnak és csak a szabad idejükben járnak haza. Velem csupán a legkisebb él. Már előre rettegek attól a pillanattól, amikor ő is kilép az életbe és nekem nem marad más mint a magány itt távol a szülőfalumtól. Azért írtam le röviden az eddigi életemet, hogy vigasztalást nyújtsak önnek. Reméljen abban, hogy a gyermekek felnőnek és kevesebb gond hárul majd magára. A kevesebb gond, kevesebb veszekedésre ad okot, és ez lehet, hogy a férjét is megváltoztatja. Ami a régi udvarlóját illeti, csak azt mondhatom, hogy szép az emlékezés, de csak emészti az embert. Ha azonban a régi udvarlója mégis jelentkezne és úgy döntene, hogy az ő javára dönt, akkor legyen bátor és vállalja a küzdelmet. Ehhez sok boldogságot kívánok. T. T. — Csehország Nem vagy legény... A Hét 28. számában István a Nyitra-mellékéről jeligével megjelenő levélhez szeretnék hozzászólni. Kedves István öcsém! Remélem szólíthatom így, mivel még csak huszonnyolc éves, én meg sokkal idősebb vagyok. Nálunk ugyan az ilyen fiatal Istvánokat még Pistáknak nevezik és ezért ne haragudjék, ha én is így szólítom. Elolvastam szomorkodó sorait, de isten tudja miért, én nem szomorodtam el. Inkább tréfásan azt gondoltam, hogy: nem vagy legény Berci!... Remélem ismeri ezt a nótát. Levelében azt írja, hogy a mezőgazdaság több ágazatában dolgozott. Volt már traktorista is. Anyámaszszony katonája nem volt. Hiszen ha valaki traktorista, azután a lányok valósággal futnak, mert a traktorista igen jól keres. Ezért csodálkozom magán, hogy nem tudott megfelelő lánnyal kikezdeni. Ne legyen a népdalban emlegetett Bercihez hasonló. Még csak huszonnyolc éves, tehát igen korai, ha már nem törődik a nőkkel. Fél tőlük? Ne igyon, mert a züllésbe viszi. Inkább foglalkozzon a lányokkal. Ha jól körülnéz, akkor egész biztosan talál magához valót. Hiszen ma még a 60 évesek is megnősülnek, mert meg akarnak nősülni. Falusi közmondás szerint minden zsákra akad folt, kire vászon, kire gyolcs. Hogy aztán melyik a jobb a házasélet során, azt az élet dönti el. Nem kell, hogy a nagyon szépek közt keressen magához valót. Ha talál magának egy takaros, dolgos nőt, akkor minden megváltozik az életében. Jó szívvel megy majd haza, mert várni fogják otthon. Bizonyára akkor az édesanyja sem lesz veszekedős, ő is másképp néz majd magára. Ezen az úton induljon, mert ez a fiatalok útja. És ez a rendes út az életben, mert a kocsmábajárás és az iszákosság csak zsákutcába vezet. Kerülje a kocsmát, a züllést, akkor hamarabb belebotlik a lányokba is. A lánvnk is másként néznek majd magára, mert nem lesz kocsmatöltelék. Egy idős olvasója a Hétnek Házasulandók iskolája 9 A szerelmesek ismeretségük elején szeretnek hosszan szótlanul andalogni, s ezt a szótlan andalgást csak a folyton megismétlődő szerelmi vallomások szakítják meg. A jegyeseknél törvényszerűen új beszélgetési témák jelentkeznek. Előtérbe kerülnek a szürke hétköznapok reális problémái. Jó azonban, ha a fiatal pár kapcsolata ebben az időszakban sem szürkül el, nem jó azonban, ha az előttük álló házasságra mint „az álmok mesés birodalmának megvalósulására" tekintenek. Aki ilyen álmodozón indul neki a házasságnak, azt csakhamar csalódások érhetik. A jegyesek legfőbb beszédtémája jövő életük elrendezése. Ezt azonban igen gyakran megzavarja az egymás múltját fürkésző kérdezősködés. Az a vágy, hogy a jegyesemről „mindent" meg akarok tudni, sok okból származhat. Legtöbbször abból a természetes vágyból ered, hogy a jövő élettársamat minden oldalról tökéletesen meg akarom ismerni. De előfordul az is, hogy az érdeklődés féltékenységből táplálkozik. Ilyenkor mindent meg akarunk tudni a mennyasszonyunk vagy a vőlegényünk előző szerelmeiről, szerelmi kalandjairól. És itt felmerül a kérdés: elmondjunk-e mindent vagy nem? Olyan dolgoknak a megvallása, amelyek egész jövendő házasságunk alakulását befolyásolhatják, elkerülhetetlen. Olyan dolgoknak az elhallgatása, amelyek alapvető jellembeli vagy testi fogyatékosságunkra vonatkoznak, káros, mivel ha később kiderülnek, negatívan befolyásolhatják közös életünket. Sokkal problematikusabb azonban, hogy mennyire lehetünk közlékenyek előző szerelmünkre és érzelmi életünkre vonatkozóan. Kockázatos ilyen kérdéseket jövendő élettársunknak feltenni, de ugyanúgy nagy rizikó az ilyen kérdésekre válaszolni. Az elmúlt érzelmi 8 h^tí kapcsolatainkról jó szándékkal elmondott apró vagy nagy titok nem kell hogy rögtön abban a pillanatban negatív, kellemetlen hatást gyakoroljon a kapcsolatunkra, de az első veszekedés során, amikor komoly konfliktus támad a fiatal pár között, mint érv, bizonyíték ismét felszínre kerülhet. Elegendő például, ha gyanútlanul bevalljuk, hogy ezzel vagy azzal a lánnyal táncoltunk valaha a legszívesebben, mert egy adódó alkalommal lakodalomban vagy mulatságon, amikor ismét táncra kérjük, élettársunktól rögtön megkaphatjuk az ironikus választ: „Tudom, hogy velem sohase tudtál olyan jól táncolni, mint vele." Hasonló meglepetések érhetnek, ha bevalljuk, hogy melyik udvarlónk tudott a legjobban csókolózni, vagy melyik lánynak az öltözködése tetszett a legjobban stb. Ha a múltra vonatkozó kérdések féltékenységből táplálkoznak, akkor ezeknek a kérdéseknek az őszinte megválaszolása egyre kínzóbb képzelődésekre adhat alkalmat a kérdező félnek. Ezeknek a képzelődéseknek bizonyos esetekben semmi sem szab határt. A féltékeny ember egyre apróbb és apróbb részletekre kíváncsi, és azok megválaszolása egyre kínosabb, míg végül is a folyton visszatérő kérdések megmérgezik a fiatal pár életét. Régi szerelmünkről ártatlanul elejtett megjegyzésünk fantasztikusan felnövekedhet partnerünk szemében és teljesen megingathatja érzelmi kapcsolatunkat. A féltékeny fél folyton szerelmünk bizonyítását követeli, s ez a bizonyítás idővel kínossá vagy mechanikussá válhat. Tehát mihelyst észrevesszük, hogy élettársunk folyton kérdésekkel zaklat, amelyek belső tépelődésből, önmarcangolásból erednek, akkor határozott álláspontra kell helyezkednünk. El kell zárkóznunk a kérdések megválaszolása elől, semmire sem szabad feleletet adni. Csakis így érhetjük el, hogy a folyton ismétlődő kérdések hiábavalókká, tárgytalanokká válnak. A fiatalok célja az legyen, hogy közös életük tökéletesítésén fáradozzanak, és azt a múltra vonatkozó fölösleges kérdezősködéssel, jelentéktelen apróságokkal, szemrehányásokkal ne zavarják, (Folytatjuk)