A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-09-24 / 38. szám

32. Sándor Rúkabögyös Irányába vágtatott. Anna már várta. De ját esett ránésnl nevető lejére. Szereti ez őtet. Még a bánetát ls megkérdi tfile. Senki más, csak Anna. Mondja ls neki, hogy Pirost odaadta az öccsének. Ahogy csókolózás közben a szemközti falat nézte, teltfint neki, hogy lehelne rá ejtát tenni. Ha a 16 be van kötve a szín alá, nem tűnik hamar szembe, s ha a falat kl lehet nyitni, felugrani a lóra, akkor aztán jöhetnek a pandúrok. Megszólal: Keríts fürésit, baltát, vágjál jó hajlós vesszót sokat! Holnapra. Majd visszagyövök. 29. Pisze Matyi oldalát fúrja valami. De kerülgeti a szót, alig lehet megérteni. Végűi csak kinyögi, hogy hát megszerezték a lovat, s azt Rózsa Bandi kapta, dohát mit kapót ö a munkáért: „Enneköm feleségről, asszonyrul, gyerekről kö gondoskodni. Nem hacározhatók én má csak úgy ingyen, isten nevibe ..." — Sándor ebbe igazat adott a komának. Megkérdezte: „Ml köll?" „Neköm semmi. Egy üsző, egy meddő tehén . . „Hát jö — mondta Sándor, avval kiment a csárdából, utána a két cimbora. „Rajtéi" — szólott nekik, s felvetette magút a lóra. Neki a pusztának Halas Iránt. 34. Juliska meg se mert fordulat. A keze, mint két dareb fa, kát fénylő szeme belerekedt a fénybe, a a kát kis kemény melle a kemény ingben, mint a kö. Kiszúrta a vásznat. Apja meg folyton beszélt azon a nagy vidám hangján: Sándor egy szót sem szólt. Megdobbant jullska szive, mikor azt látta, hogy elsőnek s legény nyúlt a tálba. Hát ö az első. Képregény 5. Mért somolyog Bujkó uram? 30. Elhajtják Gárgyán Mihály kát meddő tehenét. Gyárgyán már a rettenetes éccaka után betegnek érezte magát. Az bántotta, hogy megmondta, hol van a pejkó. Rozgonyl uram őket tisztára agyon vereti. Nagy méreggel hűhóval elindult, virradozott, mikor a ha lasl határra ért. Akivel aztán ta lálkozott, mindnek olmondta az ö nagy bánatját. Csak úgy dűlt belőle az Igazság: „Ogy bizony, olyan betyár gyerökök vótak azok. hogy aranyrojtos gatyába jártak, s mind a tizenketten kihasítottak mán egy-egy asszonyt, hogy a hasából az ártatlan gyerók ujját klvögyék. A gyereknjj világit nékik, azon járnak a betyárok . .. Mögyök a klnyiradú gazdámhú, mert kérőm kárvallott vónék, az éccaka egy falka betyár rátört a házamra, fölgyújtotta, aztán kifosztottak ..." A blr villámgyorsan járt. Csakhogy másképpen a gazdák között, és másképpen fújták a sziigények. 31. Rúzsa Sándornak semmi sem kell a zsákmánybúi. A lovat az öccsének, a teheneket ls soha a maga szükségére meg nem szerezte volna: ezt is csak a cimboráknak. Dörmögi Pisze Matyi: „Embör vagy. Tlsztösséges jóravaló igazi betyárklrálynak való . .." Sándor várta, hogy mit akar még ez a gazember. Aztán rájött, hogy ez a bitang ke vesli a rossz kis tehenet két napi mnnkájáért, s mondta Imrének: „Mond mög neki, hogy az övé mind a kettő ... Te ne búsújj, mire e nap mégeccő fölgyön, lösz olyan két címeres ökröd ..." — Pisze hízelegve, sunyi őrömmel hálálkodik, de Sándor már rúgtatja is a lovit. 35. Topogó • ménesmester, Rózsa Bandit kommendálja Bujkó Gyurinál, a gazdasági szenátornál. Mert Bujká azt akarja, hogy a betyárt befogják a kelepcébe és dolgoztassák. Látni, hogy nem Rózsa Sándor itt a betyár, nem Veszelka a koma a zsivány, nem Topogó a bnjnylk, hanem Bujkó Gyuri • gazembör, a méregkeverő, a zsebmetszö. — Veszelka már várta Topogót. „Aszongya most má mög kö kezdeni a dógot... — morogta Topogó. — Mint most öt esztendeje. Szabadkai vásár. Oda • város sokat hajt. Lovat ls mög marhát. Tlx-tlzBnkél dareb fog kőlleni." Veszelka felhorkan: „Honnan?" — Hazaérve Rózsa Bandinak adta ki a parancsét. „Hunnen, gazduram?" — „A mán a ti dögötök." Főtt a lelke a fiúnak. Csak nyögte Sándornak a parancsot. Sándor nem szól. „Mit mondasz?" — nyögi gyáván Bandi. — A bátyja ránéz. „Mingyán levág lak arröl a lóról. Nékőd errU! tudni se szabad ... Nem ártöd?" (Folytatjuk) 33. Veszelkáéknál éccaka megver'ék az ablakot. „Kl az? kiáltott fulladtan Veszelkáné, s megráz'a az urát. Veszelka egyáltalán nem ijedt meg. Orgazda nem Ijedős, áecakai ablskzörgetésre. Éccaka gyün a seft. Barátságos méreggel kiált: „No a rothadás ögyön mög... Mögyök má, mögyök!" — Kívülről hallani a hangokat, jullska a hangból értett. Rájött, hogy fi nem sejti, de a szive tudja, hogy az van itt Kl van ott?" — kérdi az apja. Veszelka Imre szól: „Nem Bsmer mög, Pétör bátyám?" „Hun jársz Itt?" — „Hajtunk." jullska rtilel. Hajtunk? Mit hajtanak, hányan? Zsibbadni kezd újra a szive. „Ketten vannak" — mondja az anyja csendesen. „Meglehetős két állat, öcsém" — mondta Veszelka, s veregeti az ökrök tomporát. „Inkább máshová vitted vúna. Csak gondot hoztá a nyakamba." 'mre megijed: „Virrad. Mán ljenkor hová menjen az embör?" De Sándor kemóny hangja szúl: „Ne lőtsttk az időt! Ha kendnek nem kő, nem kő. Gyerünk tovább." Ravaszkodik Veszelka: „Felőlem möhettek. De nem addig, mig mög nem eszitök, amit nénétek főzött."