A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-16 / 28. szám

A vásár megnyitásán jelen volt a Csehszlovák Szocialista Köztársaság sző- A kiállítók között igen előkelő helyet foglalt el vetségi kormányának miniszterelnöke Lubomir Strougal elvtárs is. a Német Demokratikus Köztársaság. ismét viísi v varom kibontakoztatását a kiállításon résztvevő államok és cégek között Úgy gondoljuk, hogy a vásár eze­ket a célkitűzéseket maradéktalanul teljesítette, hi­szen a hazai vegyipari gyárak termékei mellett ott voltak tizenkilenc ország legnagyobb vegyipari vál­lalatainak pavilonjai és kereskedelmi képviseletei is. Hogy csak néhányat említsünk. A hazai Slovnaft, Chemosvit, Palma, Kozmetika, Juta mellett ott vol­tak a Német Demokratikus Köztársaság világszer­te jól ismert vegyiparának legnagyobb vállalatai, a szovjet Medexport, a magyar Medimpex, a román Chimimpcrt, a bulgár Neftochin, az angol I. C. I, a British Petroleum, az olasz A. N. I. C. Milano, az amerikai Shell, a nyugatnémet Henkel und Co., a japán Mitsubishi stb. Aki a vásárra ellátogatott, meggyőződhetett róla, hogy a vegyipar termékei ma már megtalálhatók az élet minden területén. A festékek tömkelege, az ajakrúzstól egészen a legkiválóbb autólakkokig, gu­mi- és üvegtermékek, műbőrök, műanyagok, mű­szálas ruhaszövetek, gyógyszerek, vegyszerek, tisz­tító és mosószerek, műtrágyák, rovar és gyomirtó­szerek, piperecikkek stb. — mindezt a vegyipar fogyasztási cikkeket termelő ágazatai gyártják. És hogy a készítményekből, alaptermékekből mi min­den készül, azt szinte számba se lehet' venni. Ké­szülnek ma már műanyagból gépalkatrészek, női fehérnemű, férfi ruhaszövet és autókarosszéria, épületelemek, autótömlök, dísztárgyak, bútor, hűtő­szekrény és fűtőberendezés, gumilabda és motor­csónak, sátor és ágymatrac, autóbenzin és konyak, kátránypapír és ragasztó, gramofonlemez és hor­gászzslnór, cipő és kesztyű, villanykapcsoló és isko­lásfüzet, műszerek és televízió-képernyők, cipő­krém és űrhajósruha, kölnivíz, parfüm és rovarirtó­szer, robbanóanyagok és százféle szigetelő anyag, sportszer és gyógyszerek tömkelege. A vásár abból a szempontból is jó szolgálatot tett, hogy bővítette a látogatók ezreinek Ismereteit a vegyipari termékek hihetetlen térhódításáról. Még sokan emlékeznek rá, hogy a második világháború alatt forgalomba hozott műrostos ruhák milyen si­lány minőségűek voltak. Közel két évtized kellett hozzá, hogy a „műrostos" szó negatív értelme jóra forduljon. Ma már a műszálas selymek és szövetek nem egy esetben keresettebbek és jobbak, mint a klasszikus anyagokból készült szövetek és kelmék. Ez az apró példa is mutatja, hogy a vegyipar mekkora utat járt végig az elmúlt két-három év­tizedben. 1929-ben a Korunk egyik cikkírója még így álmodozott: „Ma még a szerves világ szolgál­tatja a nyersanyagokat, de kl tudja, nem fogunk-e holnapután ásványokból, kövekből nyert anyagok­ból készült ruhákban járni?" Az utópisztikusnak tűnő álom ma már valóság. Ügy lehet, hogy a cikk írója még ma ls él, és ha végigtekint önmagán, a maga ruházatán, bizonyára Igen kevés szerves anyagból készült ruhadarabot talál magán. Egyet­len emberöltő elegendő volt, hogy a legfantaszti­kusabb álmon is túl tegyen a valóság, az ember törhetetlen szorgalmából eredő fejlődés. Ezt a hi­hetetlen fejlődést példázta az INCHEBA 1971 is. —kösse— ponti Bizottsága szakemberekből álló néprajzi, nyelvművelő, helytörténeti, honismereti és irodalmi munkacsopor­tokat szervez. Járási bizottságaink népművelési szakbizottságai a CSKP megalakulá­sának 50. évfordulójával kapcsolatban feldolgozták a járások munkásmoz­galmi történetét, s ezeket az anyago­kat kulturális hetilapunk a Hét „Be­szélő múlt" rovatában közli. Nagy népszerűségnek örvendenek az irodal­mi vitaestek, író-olvasó találkozók. Az állami és pártszervekkel együtt­működve emlékünnepélyt rendeztünk Kossúton az 1931. évi véres csendőr­sortűz negyvenedik évfordulója alkal­mából. A Szocialista Ifjúsági Szövet­séggel együttműködve szeminárium­mal egybekötött emlékestet tartunk Gombaszögön a Sarló baloldali ifjú­sági egyesület megalakulása 40. évfor­dulója alkalmából. A rozsnyói járási pártbizottsággal és a nemzeti bizottság illetékes művelődésügyi szerveivel kö­zösen megszervezzük Rozsnyón az egykori Petőfi partizánosztag volt harcosainak találkozóját. 1971. április 2—3-án országos szemi­náriumot rendeztünk történelemsza­kos tanárok, illetve tanítók számára a CSKP megalakulásának 50. évfordu­lójával kapcsolatban. A pedagógusok iskolázását azért tartjuk szükséges­nek, mert a járásokban mint előadók szerepelnek a Csemadok járási bizott­ságai és a TIT előadói testületében. Szövetségünknek megalakulása óta egyik fontos munkaterülete a művé­szeti tömegmozgalom fejlesztése. Is­meretes, hogy az öntevékeny kollektív vagy egyéni szereplés — megfelelő irányítás mellett minden művészeti ágazatban nagy eredményeket hozhat. A felszabadulás után, szövetségünk megalakulásával a Csemadok helyi szervezetei ezen a területen fejtették ki a legtöbb munkát. Az öntevékeny színjátszó csoportok mellett eredmé­nyes tevékenységet fejtenek ki az iro­dalmi színpadok. A színjátszás mellett fokozatosan áttértünk más művészeti tevékenységre is. Mindent elkövet­tünk, hogy újra meginduljon az ének­kari mozgalom, annál is inkább, mert tudjuk, milyen fontos harci eszközt jelentettek a múltban a munkás ének­karok és a szavalókórusok. Az ének­kari mozgalom megindulásával egy időben hozzáláttunk a népi, majd a társastánc csoportok szervezéséhez is. Működik néhány országos viszonylat­ban is kiváló állandó népművészeti együttesünk. Ma már minden ágazatban Járási fesztiválokat rendezünk, Ilyenek a dal- és táncünnepélyek, az énekkari versenyek, a népdal- és táncdal-fesz­tiválok, a színjátszó csoportok és iro­dalmi színpadok fesztiváljai. A fejlő­dést mutatja, hogy már másfél évti­zede országos jellegű fesztiválokat is tudunk rendezni. Ilyen jellegű, orszá­gos fesztivál zselici és gombaszögi rendezvényünk, ahol helyet kapnak a hazai népdalénekesek, folklór csopor­tok, műkedvelő népművészeti együtte­sek szlovák, csehszlovákiai ukrán és lengyel együttesek ls. Országos fóru­mot kaptak az elmúlt két évtized alatt az öntevékeny színjátszó csoportok és az irodalmi színpadok, a vers- és pró­zamondók Komáromban, ahol évről évre megrendezzük a Jókai-napokat. Az énekkari mozgalomban is elér­keztünk addig, hogy már országos jellegű énekkari fesztiválokat tudunk rendezni a felnőtt és az iskolai kó­rusok részére. De részt vesznek ének­karaink a szlovákiai fesztiválokon is, ahol kiválóan szerepelnek, díjakat nyernek. Nagy Jelentőségű tény, hogy a Csemadok KB kezdeményezésére és támogatásával megalakult a Csehszlo­vákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, nagy hatással van mind a karvezetők képzésére, mind pedig újabb énekkarok alakulására. Üjabban nagy fejlődésnek indult a népdal- és táncdalénekesek vetélke­dője, elsősorban a fiatalok között. Ezen a területen is elérkeztünk oda, hogy járási és országos fesztiválokat rendezzünk. Rendszeresebbé tettük a csehszlovákiai magyar tájegységek te­rületén a néprajzi gyűjtőmunkát, melynek hatására felszínre kerülnek eredeti népi hagyományok: népdalok, népi táncok, népszokások stb. Ugyan­akkor megkezdtük néprajzi szobák, falumúzeumok szervezését is, hogy megmentsük a még fellelhető tárgyi néprajzi hagyományokat. Hogy ered­ményeinket konkrét adatokkal is bi­zonyítsuk: járási bizottságaink az el­múlt évben 81 alkalommal rendeztek járási méretű akciót és 7 alkalommal rendeztünk országos méretű fesztivá­lokat. Ezeken a rendezvényeken 9500 szereplő lépett fel és műsoraikat mintegy 150 000 ember nézte végig. A szereplők s a rendezők is igénye­sebbekké váltak önmagukkal és a kö­zönséggel szemben. Énekkaraink mű­sorpolitikája minden követelménynek megfelel és a művészi igényesség mel­lett nagy súlyt helyeznek a műsorok összeállítására. A táncegyüttesek is nagy lépést tettek előre az elmúlt tíz évben. Felelősséggel fordultak a népi hagyományok, a tiszta folklór felé, de ugyanakkor nem hanyagolták el a tematikus feldolgozásokat sem. E művészeti törekvések hatása nagy­ban megmutatkozik a közönség igé­nyében is. Ma már nem fogadná el közönségünk a selejtes előadásokat, hiszen a közönség soraiban ezrével ülnek olyanok, akik maguk is, mint előadók, műkedvelők szerepeltek az elmúlt 22 esztendő alatt. A Csemadok azonban nem érheti be az elért eredményekkel. Továbbra is arra törekszünk, hogy a meglévő formákat jobban kihasználjuk, ma­gasabb szintre emeljük. BODNAK BÉLA h3

Next

/
Thumbnails
Contents