A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-20 / 33. szám

lácsi már a hangszernél ült és játszott. Az érkező ;yerekek a harmónium köré gyülekeztek, s mire besengettek, együtt • énekelt az egész osztály. A to-ábbi években sem telt el egyetlen nap ének néllüI. A lévai gimnáziumban tagja lettem az iskola ifrneves énekkarának, amit ifjabb Heckmann Ist-án vezetett. Az énekkar akkor az iskola élgárlája volt. Ezt nem én állapítottam meg, hanem az gazgatónk, aki évvégi beszédében külön megdicsére az énekkar minden tagját, mert mind magaviseetben, mind előmenetelben az iskola legjobbjai volak. Akkoriban úgy éreztem, hogy ez a dicséret nem :gészen illeti meg az énekkart, de most, 30 év után udom, hogy igaza volt igazgatómnak. A háború borzalmai nem kerülték el kis városunkat sem. Kerek két hónapot töltöttünk éjjel-nappal i pincében. S amikor mi fiatalok láttuk, hogy szüeinken és ismerőseinken a kétségbeesés vett erőt, dőbb halkan, majd hangosabban énekeltünk. Nemiokára velünk énekelt az egész pince ... Hihetetlen negnyugvást adott a dal, az ének. 1947-ben Bajára kerültem. Itt tagja lettem az Vrató Pál által vezetett gimnáziumi énekkarnak. \rató Pál nagyon igényes karmester volt. Énekkaában csak a legjobbakat tűrte meg. Minden tagnak udnia kellett saját szólamán kívül a többi szólanot is. Büszke érzés tölt el még most is, hogy kiartottam ebben a kórusban. Nagyon sokat turnézunk. Bejártuk egész Dél-Magyarországot. Több íz>en énekeltünk a rádióban is. 1950-ben a Komáromi (Komárno) Magyar Gimnáűumba kerültem, ahol Mózsi Ferenc, akkori tanáom vezetésével megalakult az iskola énekkara. 3oldogan jelentkeztem én is. Munkánkat itt is siker toronázta. A főiskola elvégzése után 1955-ben Pórlányba (Stúrovo) kerültem, ahol a matematikát és iizikát tanítom a mai napig. A zene, az éneklés izonban továbbra is szívügyem maradt. Szerettem /olna diákjaimnak — legalább részben — azt a kinondhatatlan örömet nyújtani, amiben nekem is •észem volt tanulmányaim alatt. Boldog lennék, ha iiztosan tudnám, hogy célom legalább részben sike-ült. Abban már biztos vagyok, hogy az iskolának lágyon sokat jelent az énekkar, hiszen nincs olyan skolai vagy városi ünnepély, amelyen az énekkar íe szerepelne, méltó keretet adva az ünnepély han(ulatának. Hogy emlékszik vissza a kezdeti nehézségekre, az ílső sikerekre? — Nehézségek? Akadtak bőven. Főleg a kezdet cezdetén. Az énekkart megalakítani, — gondolom — ez volt a legkönnyebb. De hogyan kezdjek a tanításhoz, mit énekeljünk? Ez volt a legnehezebb, kkkor döbbentem csak rá, hogy énekelni és énelet tanítani, — óriási különbség. Kottaanyagom nem volt, és a vezényléssel is bajok voltak. Szeren:sére a Népművelési Intézet és a Csemadok rende?ett Léván egy többnapos tanfolyamot, majd később Brünnben (Brno) és Pozsonyban hároméves karvesetöi továbbképző iskolázáson vettem részt, amelyet sikerrel el is végeztem. A hangképzést, az intonációs gyakorlatot, az összhangzattant, valamint a vezénylést a legjobb szakemberektói: Szíjjártó Jenő zeneszerzőtől, Schleicher László tanár úrtól és Viczay Pál karmestertől tanultam. Ezúton is csak köszönetet tudok mondani nekik. A legjobb karvezetői iskolának mégis a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara bizonyult, melynek egyik alapító tagja voltam és 5 éven keresztül merítettem erőt, sok-sok tapasztalatot a karmesterek énekkarral végzett munkájából. Az első sikerek? Mindjárt az első évben bejártuk énekkarunkkal Párkány környékét, úgynevezett kultúrbrigádokat szerveztünk. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak bennünket, és fellépéseinket nagy /ii enenKUT es vezeioi tapssal jutalmazták. Ezek a sikerek a legmaradandóbbak bennem, mert ezek nélkül talán nem is folytattam volna az énekkari munkát. 1959-ben részt vettünk Léván az Ifjúsági Alkotóversenyen. A kórust akkor iskolánk zenekara kísérte Brigan Dezső kolléga vezetésével. Nagy sikert arattunk, a mi kategóriánkban a második helyezést értük el. 1965-ben részt vettünk Zselízen az első Országos Énekkari Fesztiválon. Sikeres szereplésünkért díszoklevelet kaptunk. Az érsekújvári járás Ifjúsági Alkotóversenyein nyolc éven át mindig az első helyen végeztünk. Nagy élmény volt a kórus tagjainak két ízben együtt énekelni a Magyar Rádió Gyermekkarával, melyet Párkányban láttunk vendégül. Arra törekszem, hogy az énekkar színvonala egyre magasabbra íveljen és a sikeres szerepléseken keresztül újabb élményekkel gazdagodjanak gyermekeink, hogy legalább olyan emlékeket őrizzenek meg, mint amilyeneket én őrzök. Stelner Mártát arról kérdezzük, hogy véleménye szerint mégis mi az, ami az iskolai énekkari mozgalmat az utóbbi években ilyen nagymértékben fellendítette? — Bevezetőben meg kell említeni, hogy a párkányi iskola énekkara az elsók között alakult. Mindvégig jó hírnévnek örvendett. Jóleső érzéssel mondom azt is, hogy énekkarunk jelenleg is színvonalas munkát végez, amit az I. Országos Gyermekfesztiválon a szakemberek is megállapítottak. Az iskolai énekkari mozgalom utóbbi éveinek Örvendetes fellendülésében véleményem szerint óriási szerepe van a CSMTKE megalakulásának és sikeres működésének. Én, aki zeneszakos tanító vagyok, kimondhatatlanul sok módszertani, gyakorlati ismeretet sajátítottam el a CSMTKE karnagyaitól, melyeket igyekszem munkámban alkalmazni. Mindig kedves szórakozásnak tartottam az éneklést. Talán ezért vallom, hogy a leghálásabb tantárgy a karének. Kodálytól olvastam, hogy sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelkeket a zenének. Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: kialakítása az iskola kötelessége. A gyermek torkában olyan hangszer van, amely szebben szól a világ minden hegedűjénél, csak legyen, aki megszólaltassa, aki irányítsa. A zene iránti szereteten kívül ezek a gondolatok késztettek arra, hogy szerény képességeimhez mérten én is megszólaltassam ezeket a „hangszereket". Slabák József né: Egy éve vesz részt az énekkari munkában, mi az eddigi tapasztalata, véleménye? — Mivel még csak egy éve dolgozom az énekkarral, őszintén megvallva ez olyan kevés idő, hogy részemről jogtalan tolakodásnak vélem osztozni kollégáim sokéves és fáradságos munkájának sikereiben. Tény azonban, hogy nagy örömet leltem már eddig is ebben a munkában. Pontosabban talán így fogalmaznám: A szép gyermekhang már önmagában is magas esztétikai érzéseket kelt, s ezt a hangot tovább csiszolgatni, fejleszteni egy igazi pedagógusnak, zenekedvelőnek, csak örömet jelenthet. • A fenti válaszokból kitűnik, hogy minden nehézség ellenére is — kezdve az együttes létrejöttének kezdeti problémáitól a felkészítés és felkészülés igényes munkafolyamatain keresztül a szervezési és más gondokig, de a tartalmas siker, ami a mások örömének a jele, — a gyermekek zenei képzése, fejlődése csak örömet jelenthet azoknak, akik e szép munkát végzik. Illik azonban még hozzátenni, hogy e három tanító a gyermekkarral végzett munkáján kívül a felnőttek énekkari mozgalmát is irányította, tanítóit vagy Csemadok énekkart. S ami talán még ennél is fontosabb: jónéhány volt énekkari tag tevékenykedik már mint zeneszakos tanító és énekkar vezető a környezó iskolákban s így tanítványaik tanítványai folytatják majd ezt az értékes munkát, hogy megállás nélkül zengjen, szálljon a dal. —es— » Köztársaság idején, de a gyűlölt dzsentri Horthy rendszer alatt sem lapultak. Kínzás, verések, majd koncentrációs tábor várta érte. Amikor Béres Jánost éjjel a csendórök elhurcolták, elképzelhető, mit érzett az édesanya, de nem alázkodott meg, nem jajveszékelt, harcos munkás asszonyhoz méltón viselte a csapásokat Szina község elöljárói és az úttörők meleg,szeretettel gratuláltak Béres néninek 90. születésnapja alkalmából, mert ez az ünnepség mindenképpen kedves, hiszen Színának már 27 éve, hogy nem volt 90 éves lakója. Erőt, egészséget és további nyugodt szép esztendőket kívánunk Béres néninek mindannyian. Schmidt Ferencz A kis zenész A negyedi (Neded) általános iskola méltán büszke lehet tanulójára, Gyöpös István 5. A osztályos tanulóra, aki 1971. május 6-án az Üstí nad Orlicí-i Jaroslav Kocián nemzetközi hegedűversenyen vett részt, mint a vágsellyei (Safa) zeneiskola 6. osztályos hegedűszakos hallgatója. Ezen a versenyen részt vettek a csehszlovák, szovjet, magyar, jugoszláv, bolgár, NSZK és Nagy Britannia fiatal hegedűsei 8—16 éves korig Tudását és szorgalmát, valamint a nemzetközi versenyen való részvételét a zsűri elismerő oklevéllel jutalmazta. Gyöpös Pityu nagy zenerajongó. Szereti, imádja a zenét és a különböző műveket nagy tehetséggel, átéléssel adja elő. Részt vesz minden Gyöpös István járási és helyi zenei versenyen, ahol évfolyamtársait magasan túlszárnyalja. Szabadidejét gyakorlással tölti. Egyformán szeret hegedűn és zongorán játszani. A zenetanulás minden vágya s mi bízunk benne, hogy tehetségénél és nagy szorgalmánál fogva eléri a legmagasabb zenei műveltséget. Tanítócsaládból származik. Apja a helyi alapiskola zeneszakos tanítója. Pityu már kicsi korától fogva hallhatta és megkedvelhette a szép muzsikát édesapjától. Otthon a családi házban hatalmas koncertzongora, hegedű és harmonika az, amin a kis zenész és édesapja játszik. Jó tanulást, egészséget kívánunk tehetséges és szorgalmas tanulónknak. Szabó Andorne h^fc; 11