A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1971-08-20 / 33. szám
Csuk a templomtorony a régi A szövetkezet irodájában majdnem mnyiszor megfordul Jancsa Ferenc, i kőhidgyarmati (Kamenny Most) Semzeti Bizottság elnöke, mint Kara Márton, az Egyesült Barátság szővet<cezet helyi részlegének az irányítója i községházán. A nemzeti bizottságban végzett közös munka „forrasztotta" össze a két érett férfit. Majdnem egykorúak, s mindketten túllépték már az ötvenet. Márton bátyánk szikár, magas, napbarnított ircú férfi. Jancsa elvtárs alacsony, köpcös, megnyerő arcú ember. De :sak alakra különböznek egymástól, gondolkozásban egyformák és mindkettőjüknek egy a célja, a falu és a közös felvirágoztatása. A nemzeti bizottság elnöke már 36 éve dolgozik a közigazgatásban. A régi közjegyzőségek idejében is ott körmölt a jegyző úr mellett. Amikor megalakult a nemzeti bizottság, a nép belé helyezte bizalmát. Valaki csodálkozva kérdezhetné: — A régi világban is jó volt, s most is jó? Jancsa Ferenc esetében ez valóban így van. Sokat segítettek neki a jegyzőségen eltöltött évek. Azért tudja olyan jól, mi a különbség az akkori és a mostani irányítás között. Abban az időben szent volt, amit a jegyző úr mondott. Választottak ugyan a faluban bírót, képviselőtestület is létezett, de tagjai rendszerint csak bólintgattak, ha a tekintetes jegyző úr valamit véghez akart vinni. Az 1300 lakosú Garam menti községben 54 tagja van a nemzeti bizottságnak. Hogy többségükben rátermettek, az meg is látszik a községen. Aki régóta nem látta a falut, lassanként már csak a kimagasló templomtorony emlékeztet a régebbi időkre. Pedig a második világháború után kevés olyan tönkrement helység volt, mint Kőhídgyarmat. Három hónapig állt ott a front, s a házak jó része tönkrement, megrongálódott. A szorgalmas lakosok azóta mutatós házakat építettek és a régebbi épületeket is rendbehozták. A nemzeti bizottság mozgósította a lakosságot és társadalmi munkával teszik széppé a falut. Napjainkban már járdán kopognak a cipők, s hasonlóan, mint a városi parkokban, virág és zöld gyepszőnyeg szépíti a falut. A fák hűs árnyékában padokon pihenhet az arra vágyó. Este neonfényben fürödnek a házak. Az oszlopok helyét társadalmi munkával ásták ki a kőhídgyarmatiak. A vizvezetékhálózat létesítésénél is sokan szorgoskodtak ön-Kara Márton, a szövetkezet elnöke, a jnb képviselője, az aranytiszta, üveges búzát nézi m a n Jancsa Ferencnek, a hnb elnökének is jólesik a pihenés a hűs fák árnyékában zetlenül. De még így is másfél millióba került, míg a „Hegyfarokról" a faluba került o kitűnő ivóvíz. A sportpálya, az iskola, az üzlet, a szép vendéglő, a temető körülkerítése mind az elnök és a nemzeti bizottság jó munkáját dicséri. Nem csoda hát, ha hazánk felszabadulása 25. évfordulójára indított faluszépítési versenyben a megtisztelő második helyre kerültek és jelentős pénzjutalomban részesültek. Most sem tétlenkednek a kőhídgyarmatiak. Pártunk megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére 515 egyéni és hat kollektív kötelezettségvállalást tettek, amelyek értéke meghaladja az egymillió koronát. A falu széppé, kulturálttá tételében a falu gazdasági ereje, a szövetkezet is részt vállalt. Ha valamit szállítani kellett, az elnök csak átszólt a szövetkezet irodájába. — Márton, holnapra két traktor kellene. — Hány órakor induljanak? — hangzott mindannyiszor a válasz. Kara Márton megérti, s mindenben segíti a tanács elképzeléseinek megvalósítását. Hogy is tehetne másképp, amikor ő is tagja a nemzeti bizottságnak, a nép képviseleti szervének. Eleinte csak otthon dolgozott a tanácsban, aztán a kerületi nemzeti bizottság munkájából is kivette részét, mint a környékbeli falvak képviselője. Jelenleg a járási nemzeti bizottság tagja. , Kara Márton sok-sok népgyűlésen vett részt a járás és a kerület képviseletében. S milyen látogatottak voltak a megbeszélések! Kérdések özöne zúdult felé, s bizony össze kellett szednie az eszét, hogy kielégítő válaszokat adjon. Sajnos, a jó személyi kapcsolat az utóbbi években megszűnt. A demokráciának ezt a helyes formáját nagyon kevés helyen alkalmazták. A tömegek tájékoztatása a képviselő elsőrendű feladata. Ezt sohasem szabad szem elöl téveszteni — vallja a szövetkezet elnöke. Sok félreértést elkerülhetnénk, ha újból szerveznénk nyilvános gyűléseket. Márton bátyánk kétszer is átgondol valamit, mielőtt valamihez hozzálát. A környéken utolsóként alakították meg a közöst. De alig telt el néhány év, s máris a legjobbak között emlegették a kőhídgyarmatiakat. Az egyesülés után is az Egyesült Barátság szövetkezet legszilárdabb részlegét képezik. Háromszor mérj, egyszer nyírj — elvét vallják a gyarmati elnökök. Meggondoltságuk eredménye, hogy szép a falu, gazdag a szövetkezet. Hét év múlt el a legutóbbi választásoktól, s azóta az ízlésesen berendezett esküvői teremben sok fiatal párt indított útjára a hnb elnöke. -A névadó ünnepségeken a fiatal kismamák jónéhányszor hallgatták meg csillogó szemmel az elnök bensőséges szavait. Gyűlések sokasága van a két elnök mögött. Igaz, ha mérlegelik a hoszszú választási időszakban elért eredményeket, elégedettek lehetnek. Aki régen nem járt Kőhídgyarmaton, már csak a templomtoronyról ismer rá a falura. TÓTH DEZSŐ Versenyfelhívás Kapcsolódjon be On is a Hét előfizetési versenyébei Mindenki nyerhet, aki előfizetőt szerezi Százötven díj! A Csemadok Központi Bizottsága és a Hét szerkesztősége versenyt indít a lap terjesztésére, új előfizetők szerzésére. Felhívjuk a Hét minden hűséges olvasóját, a Csemadok tagjait és funkcionáriusait, hogy szereízenek további új előfizetőket a Hétre. A verseny 1971. augusztus 15-én indul és 1971. december közepén műsorral egybekötött nyilvános sorsolással ér véget. A sorsolás helyét és időpontját később köröljük. A versenyben részt vehet Csehszlovákia minden állampolgára, aki megrendeli a Hetet vagy legalább egy előfizetőt szerez a Hétre és beküldi a posta által lepecsételt megrendelést igazoló szelvényt a szerkesztőségünkbe. Mindenki annyi szelvénnyel vehet részt a sorsolásban, ahány előfizetőt szerzett. Az előfizetést igazoló szelvényt 1971. december 15-ig kell beküldeni a Hét szerkesztőségének címére: Redakcia Hét, Obchodná 7, Bratislava, Versenydíjak: a) Aki egy előfizetőt szerez, azok között száz értékes könyvet sorsolunk ki. b) Aki legalább tíz, vagy tíznél több előfizetőt szerez, azok között a következő díjakat sorsoljuk ki: 1. díj: Külföldi utazás a Szovjetunióba 2. díj: Konyhai robotgép 3. díj: Rádió-készülék 4. díj: Tranzisztoros rádió 5. díj: Bőr aktatáska 6. díj: Dohányzó készlet 7.—10. díj: Könyvkollekció 11.—50. díj: Könyvek c) Mindazok akik legalább 30 előfizetőt szereznek, a sorsoláson kívül, további jutalomként egy évig ingyen kapják a Hetet. A sorsolásban részt vesz minden előfizetést igazoló szelvény, ha azt láttamoztatják és időben beküldik. Ezért ne feledje el a szelvényen feltüntetni a pontos címét. A verseny sorsolásának eredményét lapunkban közöljük. Kapcsolódjon be ön is a Hét új előfizetőket toborzó versenyébe! A Hét az ön lapja! Vegyen részt a Hét terjesztési versenyében! Sok sikert! A Csemadok Központi Bizottsága és a Hét szerkesztősége. Rendelje meg On is a Hetet. Kérjük, hogy az alábbi megrendelő lapot kitöltve adja le a helyi postahivatalnak és az előfizetést igazoló szelvényt lepecsételve küldje be a Hét szerkesztőségébe: Bratislava, Obchodná 7. MEGRENDELŐLAP Alulírott 1971 1-től egy évre,-fél évre, i negyedévre megrendelem a Hét című képes hetilapot. « Az előfizető neve: Pontos címe: Járás: t Dátum: Saját kezű aláírás: Az előfizetést igazoló szelvény A igazolja, hogy: Név: község, város postahivatala Pontos cím: Előfizető szerzőtől a megrendelést átvette Az előfizetést igazoló postahivatal pecsétje, aláírása Hot. 3