A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-09 / 27. szám

KARINTHY FRIGYES ^ / ML áS&HMyif Az ember ne feleseljen az asszonynyal, mert az asszonynak mindig igaza van, aztán szégyellhetnéd magad, hogy egy ostoba asszony lám, megmondta, és mégis úgy van, ahogy ő mondta, nem úgy, ahogy te mondtad, lám, Lipi barátom is megjárta, pedig Lipi csak okos ember, nagy matematikus, még Párizsban is ismerik a nevét az akadémikusok — mégis kár volt neki kintfelejteni az íróasztalán azt a legújabb geometria-könyvet, ami nemrég óriási feltűnést keltett a tudományos világban, kár volt neki, mondom, mert hazajön, direkt, hogy nekifekszik, hát csodálkozva látja, hogy az eleje meg a vége fel van vágva a könyvének, kérdi az asszonyt, ki vágta fel ezt a könyvet és ha már, mért nem az egészet — mondja az asszony, én vágtam fel, mondhatom neked, elég unalmas az eleje, nem értem, mért vannak úgy fel vele, te ls milyen elragadtatással beszéltél róla múltkor a Könignek, hogy ez micsoda egy remek könyv lehet, abból Ítélve, amit a kritikákban olvastál róla — na hát, akár el se olvasd, bizonyisten nincs benne semmi különös, felfújták az egészet, esküszöm, a Guido de Verona legújabb regénye, a „Megsebzett Szívek" sokkal jobb és eredetibb, mire a Lipi kap a fejéhez, te ostoba asszony, aszongya, megbolondultál, hiszen ez egy tudományos könyv a legmagasabb matematika szféráiból, mit fecsegsz te itt, hogy regény, meg unalmas, meg érdekes, meg Guido de Verona, és mért vágtad fel a végét, mire az asszony, hát csak azért, mert kíváncsi voltam a végére, hogy megkapják-e egymást — hát mondhatom, ez is csak olyan, mint a többi, hadd el, mi az, hogy magas szférából: hidd el nekem, az is csak a közönség ízlésének akar hízelegni, mint a többi, afféle happy end, boldog befejezés — nem akarom előre elrontani a mulatságodat, csak azt árulom el, hogy igenis, ha tudni akarod, megkapják egymást a végén, csakúgy, mint a Verona meg a Courts-Mahler regényeiben, mire a Lipi őrülten röhög, hiszen te őrült vagy, ostoba asszony, kik kapják meg egymást, hát te ezt úgy olvastad, mint valami szerelmi históriát, mire az asszony, sértődötten, hát tessék, nézd meg, ha nem hiszed — igenis, megkapják egymást, az a két párhuzamos, akikről itt az elején szó van, az Abé meg a Bécé, akik úgy szerettek volna találkozni; különösen a Bécé, amelyiknek az a függvénye van (biztosan az valami régebbi udvarlója, azt még nem olvastam) — hát itt írja, hogy igenis találkoznak és metszik egymást, akárhogy intrikált az a Bólyai Farkas meg a Poincaré, akik azt állítják, hogy nekik nem szabad találkozni. Török Elemér két verse Táj parasztokkal Zöldaranyban fürdenek a lombok a madarak füttyel köszöntik egymást ősi tőrvények szerint hangya méh pók cipeli terhét — ó micsoda nyüzsgés jönnek a szótlan parasztok is távoli emlékek derűjével szemükben a margaréták fehér gyöngysorai közt Erdő Ú erdő szép vagy miként a hajnal csordultig tölt ősszel a csönd s nyáron a madárdal lombjaid közt rakott gyermekkor álmainak fészke üres már mint dlnnyeföldön nyárvégén a kunyhó Csáder László felvétele Ján Smrek három verse Virágzó palánkok Napomat senki nem lophatja el, ha már magamba zártam. Bénítják ajkam, mégis szólni tudok a falu nyelvén, bátran. Ma meglestem, hogy minden rossz palánk szemhunyás alatt szökőkúttá szépül, az alkony szürkéje s a szurok éj hajnalra gyorsan, vígan kifehérül. 8 jóízű árként kifröccsen a tej, mely összegyűlt a fák dús emlőjében. Issza majd méh, madár, a föld s a lég, és én ls jóllakok vele, elég ha nézem. Nydri virradat Felszáll a nap, adjunk a sorsnak hálát. Az ember elalszik, ébred az állat. A szarvas Imára görbíti lábát. A fák és bokrok uralkodni vágynak. Az ablakokat még redőny takarja, de dereng már a tenger láthatára, a hajósokat frissült Illat csalja, s felkel a beteg, gyógyirt kér bajára. Éjszakai ének / Fenséges ez az éjszaka. De nekem már egy csepp borom sincs. Hogyan beszéljek veled, föld, Ily elfásultan — ha megszólftsz? Érzem, a humusz s vadvizek szaga árad a kertek alól. És megszólalt a csalogány, szivfájditóan vígan dalol. Lám, a pacsirta azért száll felhőkbe, roppant magasságba, hogy az ember őt minden más madárnál jobban megcsodálja. Nagyon gyötör, hogy semmim sincs mivel rigómnak meghálálnám a sejtelmes szép riadót, mit kicsiny csőre fúj a hársfán. Szikkadt vagyok, a förgeteg muskátlim szikes földbe ásta, s összetörte a hordóim, fahangú okarinán Játszva. Fordította Veres János