A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-06 / 31. szám

Azért fordulok önökhöz, mert egyedül képtelen vagyok megoldani családi problémáimat. Nagyon örülnék, ha a levelemet leközölnék és az olvasók elmondanák róla a véleményüket. Igenrégen előfizetője vagyok az újságjuknak, szívesen olvasom a benne megjelenő értékes cikkeket. Az utóbbi időben különösen az Emberi sorsok című rovat érdekel a legjobban, mivel az én családi életem sincs teljesen rendben. Négy évvel ezelőtt nősültem, hogy úgymondjam „benősültem" a feleségem családjába. Kezdetben minden jól sikerült, csupán az utóbbi két évben került válságba a családi életem, mégpedig az anyósom jóvoltából. ö ugyanis minden ellenségeskedésnek az elindítója. Nagyon büszke, hangulat-ember, aki ráadásul még ingerült és agresszív is. Éppen ezért minduntalan veszekedéseket robbant ki. Amíg dolgozott, nagy jóindulattal úgyahogy még ki lehetett jönni vele, ha az ember engedékeny és elnéző volt. Most azonban amióta nyugdíjba ment, szinte kibírhatatlan a természete. Ráadásul még mindennap be is rúg, és így esztelenül össze-vissza parancsolgat. Igyekeztem mindig a kedvébe járni, teljesítettem minden kívánságát. Mindezt a családi nyugalom és béke érdekében tettem. Csakhogy ami sok az már valóban sok. Engedelmeskedni a szeszélyeinek és eltűrni minden durvaságát — ez már kibírhatatlan. Éppen ezért egyszer én is kikeltem magamból. Azóta látni sem bír és a halálos ellenségem. Minduntalan követeli, hogy költözzek el tőlük. Én azonban egyszer és mindenkorra megmondtam neki, hogy a családomat nem hagyom el. Éppen ezért most mindenáron, minden erejével azon fáradozik, hogy felborítsa a családi életemet, amely máskülönben csendes és rendezett. Mindannak ellenére, amit az anyósom csinál a feleségemmel, szeretjük egymást. Az anyósomat viszont csöppet sem zavarná, ha a lánya elválna tőlem. Más szülők örülnek, ha gyermekük rendezett családi életet él, ő azonban jobb szeretné, ha a mi házasságunk teljesen felborulna. Hároméves, szép és egészséges kisfiunk van. A gyermek azonban teljesen az ö befolyása alá került. Mi, a szülei semmiért sem fedhetjük meg, mert akkor rögtön kitör a házban a háború. Az anyósom viszont a kisfiúnkat ellenünk neveli, tudatosan mindent megenged neki, amit mi megtiltottunk és ha mégis megbüntetjük, az anyósom válogatlan szavakkal öszszeszid bennünket. Mindez már odáig fajult, hogy a gyermek kezd bennünket nem szeretni. És a helyzet egyre rosszabbodik. A kisfiú már ismeri az összes káromkodást, minden csúnya szavat, amiben az anyanyelvünk eléggé gazdag. Minderre viszont az apósom tanítja, akinek nagy kedve telik a dologban. Napról napra rosszabb a helyzetünk. Ha a munkából hazatérek, sohasem tudhatom, hogy milyen felfordulás vár odahaza. Ha a családomat nem szeretném, akkor már rég elváltam volna a feleségemtől. De miért hagyjam el, amikor ő semmiről sem tehet. Éppen ezért lakást hajszolok, hogy elkerüljek az anyósom szeme elől. Mindenki tudja azonban, hogy milyen nehéz lakáshoz jutni. Lehet, hogy létezik más megoldás is, jó lenne, ha ezt az Emberi sorsok rovatának levelezői megírnák nekem. M. P. Losonc Csak az anyósomnak volt szava Senki sincs probléma nélkül, éppen ezért én is megírom a magam problémáit az Emberi sorsok rovatának. A házasságomról van szó, amelyben azonban nem az alkohol, nem is a hűtlenség játszotta a negatív szerepet, hanem az anyósom. Tíz évvel ezelőtt hunyt el az első férjem. Ekkor harminchat éves voltam, és négy kis gyermek maradt a gondjaimra. Falusi származású vagyok, de városra mentem feleségül. A föld és a falu szeretete azonban sohasem szűnt meg bennem. Amikor a gyermekek még kicsik voltak, nem gondolhattam újabb házasságra. Tudtam, hogy idegen gyermekkel senki sem vesződik szívesen. Amikor azonban a gyermekek felnőttek és önállósultak, 42 éves koromban ismét férjhez mentem. Egy EFSZ-taghoz mentem feleségül, mert ahogy már írtam, mindig is szerettem a falut és a mezőgazdaságot. Azután, hogy leköltöztem Dél-Szloii hi huri »iir» iik vákiába a férjemhez, fél évig minden nagyon jól ment. De aztán az anyósom mindent elrontott. Kezdte a szememre hányni, hogy semmit sem hoztam a házasságba és annak megfelelően bánt velem. Szegény már nagyon öreg, munkaképtelen, de úgy parancsolgatott, mintha a múlt világban élnénk és én a cselédlányuk lennék. Nagyon jól tudom, hogy miként bántak akkor a cselédekkel és a szolgálólányokkal: ugyanúgy bánt ő is velem. Elfeledte, hogy a fia felesége vagyok, akinek az első házasságát már felborította. Fiának az első felesége ugyanis fél évvel a házasságuk után kénytelen volt megszökni tőlük. Azontúl, hogy a szememre hányta, hogy semmit se hoztam a házasságba, folyton gyanúsítgatott, hogy meglopom őket, hogy elviszem a pénzüket. Arra is rászedte a férjemet, hogy a közös keresetünket megosszuk. Mindent elzárt előlem, de ez nem nagyon zavart, mert tudom, hogy az idős emberek sokszor bogarasak. Mégis úgy gondolom, hogy emberségesebben is bánhatott volna velem. Legjobban azonban az bántott, hogy a férjem teljesen az ő befolyása alá került. Mind a ketten szembefordultak velem, tgy hát megbukott a házasságunk, kénytelen voltam elköltözni tőlük. Szomorú, hogy még ma is léteznek olyan emberek, akiknek mindenük a pénz. Az emberi szorgalom és a dolgos kéz az ő szemükben semmi. Jelige: Nem minden a pénz A „példás" nagyapó Házasulandók iskolája A szerelmesek keresik a magányt akkor is, ha szeretik a társaságot, barátaikat, szüleiket. Az új kapcsolat eltávolítja őket eddigi környezetüktől, közös érzelmi világba zárja őket. Számukra úgy tűnik, hogy ez az állapot sohasem fog megváltozni, hogy mindig ők fognak dönteni életükről, csakis maguk fogják formálni sorsukat, s a maguk akarata szerint rendezhetik el a házaséletüket. Ha ez az érzés elképzelés a jegyesség, sőt a házasság időszakában is megmaradt bennük, akkor komoly összeütközésekre és konfliktusokra fog vezetni. Az ember nem egyedül él e földön. Két egyén szövetsége ugyan új közösséget, családot hoz létre, de ezzel egyiküknek sem szűnnek meg a régi kapcsolataik, hacsak azokat szándékosan és erőszakkal szét nem tépik. Habár a szerelmesek ritkán tűrik, hogy a családjuk tagjai — apjuk, anyjuk, testvéreik vagy távolabbi rokonaik — jelentősebben befolyásolhassák a házaséletüket, de ezzel a lehetőséggel is számolniuk kell. Nem minden házaspár olyan szerencsés, hogy rögtön saját lakásában kezdheti meg az új életét. De ha még így is történik, akkor sem kizárt, hogy a szülők nem befolyásolhatják a házastársak családi életét. Még a legtapintatosabb, legintelligensebb szülők sem képesek azonnal beletörődni, hogy nincs beleszólásuk a fiatalok életébe, hogy azok a házassággal önállósították magukat. Gyermekük „elvesztésébe" sehogy sem tudnak belenyugodni és ezért továbbra is a legbensőségesebb, legintenzívebb kapcsolatban akarnak velük maradni. Tekintettel arra, hogy a jegyesség időszakában az ember a saját partnerét se képes százszázalékig megismerni, duplán vonatkozik ez a házastárs hozzátartozóira, szüleire. Házasság előtt mindegyik a legjobb, a legvonzóbb oldalá-3 ról igyekszik bemutatkozni és így a teljes nyíltság szinte elképzelhetetlen. Ezért ahogy az egyik magyar közmondás is állítja, igen gyakran előfordul, hogy „fenn az ernyő, nincsen kas", vagyis nem minden van úgy a valóságban, ahogy a házasság előtt azt a házasulandó felek családjai mondják. A jegyeseknek tehát számolniok kell azzal, hogy egyéb külső befolyások mellett két család vonzóterébe kerülnek, amely családok nemegyszer igen eltérő tradíciókkal, életstílussal, nevelési elvekkel rendelkeznek. Ha az ifjú pár bizonytalan vagy anyagilag nem teljesen független a szülőktől, akkor a szülők befolyása automatikusan megnövekszik. Ilyenkor ha az ifjú házaspár között konfliktus támad szinte természetes, hogy mindegyik „az övéinek" a védelmére kel. Ha valaki nem számol a szülői befolyással és azt nem irányítja kellően, az katasztrofális következményekkel is járhat. Nem azért, mintha a szülők nerr szeretnék a gyermekeiket és nem « javukat akarnák. Ellenkezőleg, épper azért, mert szeretik őket, a boldo* családi életről vallott saját elképzeléseiket szeretnék az ifjú házaspár családi életébe is átültetni. Éppen azzal hogy fokozni próbálják gondoskodásukat, megzavarják az ifjú pár kapcsolatát, mivel az önállóságra, szabac döntésjogra és intimitásra vágyik. Másrészt viszont az a fiatal pár is hibát követ el, amely túlságosar igénybe veszi a szülők támogatását mert előfordulhat, hogy a szülők min dent a saját belátásuk szerint rendeznek el az életükben. Tudniuk kell f fiatal házasoknak, hogy házasságköté sük a szülők életét is „megzavarta" Különösen így van ez akkor, ha a fia talok közös háztartásban maradnak Í szülőkkel. Ezért helyes, ha már a je gyesség időszakában felkészülünl ezekre a gondokra és elrendezzük vi szonyunkat a szélesebb családi kör nyezettél is.