A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
ssóggal vádolva A paragrafus árnyékában meghalt, a két testvér egyedül maradt. Míg a fiatalabbik a szokásos utat járja, egzintenciájának alapjait igyekszik megvetni, terveket kovácsol a jövőre, Stanislav egyre veszedelmesebb kalandokba bocsátkozik. Nem döbben rá, hogy az oly nehezen viselt korlátok nemcsak a szabadság béklyói, hanem védik is az embert a belső és a külső anarchia ellen. Szereti a sebességet, a gyors helyváltoztatást, az abszolút függetlenséget. Autót, motorkerékpárt ott vesz igénybe, ahol éppen talál, s végigrobogja velük az egész országot, kisebb-nagyobb gaztettek, betörések, lopások nyomait hagyva maga után. Motorizált bandita lesz belőle. Hajszás életében érdekes módon azért arra is talál időt, hogy észrevegyen egy kislányt. Gyors elhatározással házasságot köt. Stanislav életmódjában túl nagy változást ez sem hozott. 'Házasságából egy gyermek született, de gyermeke sem csiholta ki belőle sem az ösztönös szülői szeretetet, sem a kötelességtudat szikráját. Családját Korponán hagyva folytatja magányos farkas életét. Máig 17 ezer ko-' róna díjjal van hátralékban.Az elkövetett bűntetteknél néha társai is közreműködtek, de ezek mindig csak alkalmi szövetkezések maradtak. Valójában egyedül állt, senkit sem tudott igazán szívébe fogadni. Ha ezen a szomorú körülményen elgondolkodom, azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, mikor úgy vélem, szerencsétlen, szomorú, a bűnözés mérföldkövével jelzett életútjának fő indítóoka ebben rejlik. Tehet-e valaki róla vagy pedig születési hiba, ha olyan szívvel jön a világra, amely képtelen megnyílni, befogadni, szeretni, nem tudom. A tárgyalás folyamán elhangzott ajkairól egy groteszk és egyben megdöbbentő vallomás, amely szerint egész életében egyetlen lényt érzett barátjának, akit szeretett: egy lovat. Ez a kijelentés nem volt részéről cinizmus. Általában a tárgyalások folyamán nem viselkedett cinikusan, intelligens, értelmes válaszokat ad, talán kicsit túlságosan okoskodó. Az orvosi vélemények szerint beszámítható, de kétségkívül pszichopata.Ez alkalommal nem egyedül került a vádlottak padjára, bűntársai is vannak. Egyikükkel éppen a fogházban valamelyik büntetés letöltésének idején ismerkedett össze. Egyre merészebb, egyre súlyosabb bűncselekményekre ragadtatta magát. Autólopások, apróbb betörések, tolvajlások már nem elégítették ki, Ha úgy fordult, ember ellen támadott. Szliácson behatolt egy lakásba, amelyről kiszimatolta, hogy senki sem tartózkodik benne. Miközben a pénz után kutatott, a lakás gazdája, egy asszony, visszaérkezett. A meglepetés nem bénította meg a hívatlan látogatót, Stanislav széket emelt rá és pénzt követelt. A megrémült nő át is adta az 1900.— koronát kitevő minden készpénzét. A fosztogató ezt keveselte. Székkel leütötte az asszonyt és tovább kutatott pénz után, de eredménytelenül. A magatehetetlen nőt a garázsba hurcolta, kezét-lábát az autó gumiabroncsaihoz kötözte, száját betömte, majd rázárta az ajtót és elszelelt. Az áldozat, ha nincs szerencséje, az életével is ráfizethetett volna a támadásra. így egy idegsokkal és eléggé súlyos sérülésekkel megúszta. Stanislav a szembesítéskor ránézett az asszonyra és kijelentette, hogy ezért a tettéért mélyen szégyelli magát. Beismerése őszintének hatott. Az útról, amelyen járt, már mégsem tudott visszafordulni. Igazán veszélyessé akkor vált Stanislav, mikor Zilinán egy betörés alkalmával két pisztoly került a birtokába. Mindeneseire magához vette, bár komolyan talán nem latolgatta, hogy majd használni fogja egyszer. 1970. januárjában két alkalmi társával úgy tervezték, hogy Kassán az Eperjesi út egyik házában lakó egyedülálló öregasszonyt rabolják ki. Be is hatoltak a lakásba, de az éjszakai zajra az öregasszony helyett egy férfi ugrott ki az ágyból. Inkább a váratlan fordulat feletti meglepetés okozta zavarban, mint a férfitól való félelmükben kereket oldottak, s hogy az üldözőtől megszabaduljanak, Stanislav a fegyverét használta. A férfi megsebesült, de a találat nem bizonyult halálosnak. Stanislav kiegyenlítetlen számlájának terhét immár egy gyilkossági kísérlet is súlyosbította. Két társát még január 17-én elfogták, ő azonban eltűnt Kassáról, mintha a föld nyelte volna el. A motorizált bandita Csehországban bukkant fel, és menekülő útját még egy-két betöréssel is tarkította, öt napig hiába körözték, végül is 22-én, mikor egy lopott kolíni autóval visszamerészkedett Kassára, sikerült őt elfogniok. Tehát ismét a rendőrségen kötött ki. Szemben ült egymással a bűnöző és a közbiztonság három képviselője. Stanislavot természetesen megmotozták és meg is találták nála a pisztolyt, amivel a lövést leadta. Fegyverét elvették, de a motozás nem volt alapos. A fiú nadrágszárában, lenn a cipőjénél ott lapult a másik pisztoly. Túl nagy a kísértés. A pillanat lázas izgalmában talán még el is tudta hitetni magával, hogy utat vághat vele vissza az ő rettenetesen ferdén értelmezett, másokat fenyegető szabadságába. Villámgyors mozdulat, előrántja a pisztolyt s a másodperc töredéke alatt három lövés dördül el. Az egyik azonnal emberhalált követel, a másik súlyos sebet ejt, amivel a rendőr hónapokig kórházi kezelésre szorult, a harmadiknak a golyó csak a gallérját tépte szét. Stanislav valóban kitört a rendőrség épületéből. Ilyesmit még a kassai rendőrség krónikájában aligha jegyeztek fel.A szabadság azonban, amellyel állandóan visszaélt, nem rejtette őt el. A kétségbeesett kísérlet nem járhatott eredménnyel. A gyilkossággal és a vagy harminc rendbeli más bűncselekménnyel vádolt Stanislav nem kerülheti el az igazságszolgáltatás büntető kezét. ítéletére vár, perének zárótárgyalására szerdán, december 17-én került sor. Mire rövid története az olvasó elé kerül, az ítélet már elhangzott felette, aki 25 éves életében csak az anarchikus szabadságot, az erőszakot szerette, s igaz barátságot, szeretetet csak egy ló iránt érzett. ORDÓDY KATALIN utak, pillanatok tének elnöke elmondották, hogy a prágai kiállítást követően ez év elején náluk is bemutatják a fiatal szerző képeit. A kulcsodi szövetkezet ugyanis anyagilag elég erősnek érzi magát hasonló kulturális akciók támogatására. Szívesen gyönyörködnek náluk a tagok mindenben, ami szép. így azután ahelyett, hogy a kocsmában költenék el keresetük java részét, a legtöbben a műélvezetet részesítik előnyben. — Bizony nem ártana — célozgatnak általában a falusiakra —, ha másutt is hasonló véleményen volnának . . . De térjünk vissza a Tóthpál Gyula egyéniségét tükröző bemutatóra. A sajtó szempontjából egyre jelentősebb szerepet tölt be a foto és noha rendszerint nem annyira képzőművészeti értékére fektetjük a hangsúlyt, mint inkább arra, hogy hűen tudósítson, a tájékoztatás minősége, színvonala mégis lényeges követelményeket támaszt a fotóriporterrel szemben. A szlovákiai magyar sajtó — s ezen beiül az Új Szó és a Hét olvasói is — nemegyszer meggyőződhettek már róla, hogy Tóthpál Gyula ezeknek az igényeknek nemcsak megfelel, hanem meglátásával, képeinek művészi felfogásával és kidolgozásával sokszor többet nyújt, mint amennyit egy fotóriportertől elvár az olvasó. Ezt bizonyítja a most kiállított anyag is. Különösen érdekesek portréi. Ezek közül is külön figyelmet érdemel például- a cigányasszony cigarettával és az öregember kalappal című képei. De a pillanatfelvételek, a való életből ellesett jelenetek, vagy akár a fotoriporter nyugtalan, mindig újat, ismeretlent kereső természetét tükröző képek is rendkívül eredetiek és szerzőjük jó ízlését, szépérzékét, éleslátását dicsérik. Ez nem is csoda, hiszen Tóthpál Gyula 29 éve ellenére sem tekinthető kezdőnek ezen a pályán. Középiskolai tanulmányai során ugyan sokféle érdeklődési köre miatt nem a fényképezés volt a vesszőparipája. Az iskolában mértani rajzaira, ezek pontosságára, tisztaságára figyeltek fel a tanítói, De kivette részét az iskola kulturális életéből is: szólótáncos volt a javából, s emellett arra is futotta az idejéből, hogy mint az iskolai CSISZ-csoport alelnöke az Ifjúság érdekeinek a szószólója legyen. Sokoldalú tevékenysége ellenére is 1959-ben jó eredménnyel végezte el középiskolai tanulmányait Királyhelmecen. Szülei érettségi ajándéka egy szovjet fényképezőgép volt, s ez sorsdöntőén hatott ki egész további tevékenységére . . . Ettől a perctől kezdve vált szenvedélyévé a fényképezés, ekkor választotta magának ezt az izgalmas és érdekes mesterséget, mely — — amint mondja — nemcsak hogy hivatása, de egyenesen a szerelme. Kezdetben csak a Perbenyíki EFSZ részére készítette a faliújságokat. De keresztapja biztatására, aki a helybeli nemzeti bizottság kultúrfelelőse volt, egyre gyakrabban szegődött gépével az „örege" kísérőjévé. Kettesben járták többnyire a földeket, a mezőket s míg az egyik oktatta és szórakoztatta a parasztokat, előadásokat tartott nekik, a másik lencsevégre kapta őket... így ment ez egy ideig és mivel gyakorlat teszi a mestert, természetes, hogy egyre jobban sikerültek az alkotásai. Képeit céltudatosan és kitartóan igyekezett szakfolyóiratokban elhelyezni. így került az Új Szó szerkesztőségébe, ma mint hivatásos fotoriporter keresi a kenyerét. — Még alaposabban meg akarom ismerni az életet — vallja —, hogy úgy örökítsem meg, mint amilyen' a valóságban. Ez ugyanis szerintem a lelkiismeretes fotoriporter legfőbb feladata és az is, hogy jó papként holtig tanuljon. Mert csak így érhet el eredményeket, szólhat az emberekhez úgy, hogy képeit s magát a szerzőt maradéktalanul megértsék, bármilyen nemzetiségűek. KARDOS MÁRTA Tóthpál Gyula fényképkiállítása Prágában
