A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-05 / 4. (5.!) szám

+&0 Qrc g kommunisták VOROS BIZALMI VOLTAM Minden nagy reményünk szertefoszlott 1919 augusztusában. Tudod, az úgy volt, hogy először végigjártuk a háborút. Voltam én Oroszországban, Lengyelországban, meg az olasz fronton is. — Mesélte nagyapám, Pukkai Ferenc, ma már 76 éves, munkában megöregedett, de még most is elég eleven ember. Mondogatták, hogy ez a mi háborúnk, de az első srapnel után tudtuk: ez csak annyiban a mi háborúnk, hogy mink lehetünk az elsők a — lövészárokban. Igyekeztem is én ellógni, ahonnan csak lehetett. Hol beteg voltam, hol szimuláltam, hol eltévedtem. Szávai azt mondtam mindig magamban: „Ferkó, irány, amerre tisztább a levegő." Különösen tizenhét őszétől nem akaródzott már nekünk harcolni. Hallottuk, hogy az oroszok békét hirdetnek, meg földet osztanak a parasztoknak, meg hogy a munkás- és katonatanácsok vannak hatalmon. Hazulról betegszabadságról visszajött közülünk valaki, hozta hazulról a híreket: kevés az élelem, tönkremegy minden, szóval az emberek megunták a háborút. Aztán szétesett a Monarchia. Kun Béla lett a király, — mert mink csak úgy mondtuk, hogy Kun Béla a királyunk; a munkások és parasztok királya. De hát az oroszoktól segítséget nem kaphattunk, itt meg mind ellenünk voltak, hát aztán csak megint nekünk dirigáltak továbbra is. No, azt hittük, hogy „a csehek alatt" jobb lesz, de itt becsaptak bennünket, nem a nép került hatalomra, csak éppen gazdát cseréltünk. Elégedetlenek voltunk, megbeszéltük gondjainkat, bajainkat, kerestük a kiutat. 1920 őszén már kezdett nálunk is formálódni a szociáldemokrata párt balszárnya, de az általános sztrájkot csak nem nyertük meg. Januárban — ez már 1921-ben volt — már okosabbak lettünk. Vígh Sándor meg Takács Dezső visszajöttek Fenyőházáról (Luboehna), s mondták, hogy megalakult a kommunista párt. öreg kommunisták Tornóc főterén A tornóci manlfesztáció 30. évfordulóján rendezett ünnepség A CSKP emlékmüve Tornócon Vörös zászló a gyárkéményen Bauer Béla Bauer Béla idős diószegi (Sládkovióovo) kommunista meséli. Tizenhét éves voltam, amikor megkezdődött az első világháború. Mivel az apám is szocialista gondolkodású ember volt, tudtam valamit a szocializmusról, de igazán csak Isionban, — Harkov mellett, ismerkedtem meg a kommunizmus lényegével. Az úgy történt, hogy 1916. július 9-én — úgy emlékszem rá, mintha ma lenne — Kasztilovkánál orosz fogságban estem. A Zemszkaja Űprava gazdákhoz adott ki bennünket. Először Kapusiankában voltam, majd Isionba kerültem. Itt, mint a városi fürdő villanyszerelője dolgoztam. Egész szép fizetést kaptam. 72 rubelt. A Kerenszkij-féle forradalomról is itt értesültünk, majd a későbbi fejlemények alatt is a városban éltem. 1917 novemberében az októberi forradalom híre ide is eljutott s az egész város munkássága készülődni kezdett. Mi hadifoglyok is. Egy Waizinger nevű német hadifogoly az tanácsolta nekünk, hogy a város legmagasabb pontjára ki kellene tűzni a vörös zászlót. Előzőleg már vettünk 7X15 méter nagyságú vörös szövetet. Csak az volt a kérdés, hogy hová húzzuk fel a zászlót. A város legmagasabb pontja a villanytelep kéménye volt. Mivel a fűtés állandó volt, nem lehetett a kéménybe felmászni. Ekkor azt kérdezi tőlem a német, tudok-e sárkányt készíteni. No, elkészült a sárkány, s vártuk az alkalmas szelet. Sikerült is a sárkányt a kémény villámhárítójára ráakasztani; s ennek segítségével acéldróttal felhúztuk a zászlót. Nagy tömeg verődött össze. A fehérek persze már előzőleg elhagyták a falut, s egy este a villany telepre, ahol a szállásom is volt, bezörögtek a vörösök. — Piros kokárda volt a sapkájukon, érdeklődtek tőlem, vannak-e a városban fehérek, s hogy hogyan lehet átjutni a Donyecon. Sikerült a tervük, mert mikor visszajöttek, az este még morcos tisztnek nagyon jó kedve volt. Megdicsért, s adott egy igazolványt, amit ha felmutattam, éjjel-nappal oda mehettem, ahová nekem tetszett.' Karácsonykor a környéken élő hadifoglyok gyűlést tartottak. Ezen a találkozáson megbeszéltük helyzetünket, természetesen sok szó esett az otthon levőkről is, és elhatároztuk, hogy közülünk a legfiatalabb 9—10 ember hazamegy körülnézni, hírt vinni az otthon maradottaknak, az élőkről, a hadifoglyokról. Ez volt a határozat egyik fele A második az volt, hogy vissza is kellett volna mennünk a hírrel, mi újság otthon, ki van hatalmon. Gyűjtöttünk is az útra pénzt, élelmet, fontosabb ruhadarabokat. Elindultunk Minszk felé, mert olyan híreink voltak, hogy itt a leggyöngébb a németek vonala. Közben vörösökkel találkoztunk, s mikor elmondottuk, mi járatban vagyunk, nagyon biztattak bennünket, hogy csak menjünk haza, s szervezzük meg mi is a munkások és parasztok forradalmát. Azonban a környéken erős ellenséges egységek is voltak, s egyelőre nem volt tanácsos tovább menni. Jelentkeztünk a vörösöknél, s mivel már ismertek bennünket, befogadtak maguk közé. így lettem vörösgárdista. A tűzkeresztségen Kijev térségében estem át. Megkedveltek bennünket az oroszok, s bíztak is bennünk, mert egy parancs szerint áttettek bennünket egyik páncélvonatjukra. A vörös páncélvonattal Kijevet ostromoltuk. Hát Kijevig csak eljutottunk, gondoltuk magunkban. Innen már csak pár lépés a Kárpátok. Orosz barátaink mintha gondolatolvasók lettek volna, észrevették rágódásunkat, s itt újra azt a tanácsot kaptuk, hogy csak menjünk tovább, csak menjünk Magyarországra, s döntsük meg az elnyomók hatalmát. Hát ami azt illeti, szerencsénk is volt. De a pripjati mocsaraknál elfogtak bennünket Wrangel fehérgárdistái. Dorbézoló, részeg társaság volt. Mikor a vallatásnál elmondtuk, hogy mi a céljuk, nagy meglepetésre továbbengedtek bennünket, de meg kellett esküdnünk, hogy az oroszok ellen harcolni nem fogunk. Sejtettük, hogy ez nem tiszta munka. Egy kozák magyarázta az utat, amelyről ha letérünk, azt mondták, lelőnek bennünket. Az út a mocsaraknak vezetett... S alig indultunk el, máris fütyültek utánunk a géppuskagolyók! Zinger Jánosnak köszönhetjük az életünket, aki alföldi ember volt, és ismerte a járást a csillagok szerint. Ki is vezetett bennünket a lápvilágból. Áldottuk is érte; ha tudnám, merre, hol találom — ha még ugyan él —, levelet írnék neki vagy talán személyesen is felkeresném. Mozgalmas világ volt már akkor itthon is. A menekülés után bujkáltunk többen is, majd beálltunk Kun Béla katonái közé* Megint vörösök lettünk. Katonák, akik megdöntöttük Magyarországon is a tőke hatalmát. — Sajnos csak rövid időre. A Monarchia szétesése után megalakult a Csehszlovák Köztársaság. A forradalomról, a szocializmusról azonban lemondani már nem tudtunk. Először a szociáldemokrata párt baloldalát szerveztük meg Diószegen, majd 1921-ben a kommunista pártot.