A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-07-02 / 26. szám

LOVICSEK BÉLA István cigarettára gyújtott és folytatta. — Előbb-utóbb hazaengedik, örökké csak nem tartják ott, miért is tartanák ... Meglátod, Margit, egy-két éven belül hazajön, tán még hamarább, akkor aztán csapunk nagy lakodalmat és várjuk az unokát. A térdemre ültetem, fütyülök, dalolok néki, te meg csak úgy gyönyörködsz benne. Biztosan fiú lesz. Én már annyit törtem a fejem, minek is kereszteljük, de a sok név közül nem és nem tudok választani ... Margit jól ismerte a „mesemondó" párját, nem tudta őt meggyőzni és megnyugtatni bármennyire igyekezett is. Valahol a szíve mélyén rosszat érzett, amitől nem bírt szabadulni. Április végén már Moszkvában is melegen sütött a napocska. Néha ugyan elkomorodott az idő, meglódult a szél és hátborzongatóan vinnyogott a láger szögesdrót kerítésén. A láger a Moszkva folyó partján állt. Rögtönzött barakkjaiban négy-ötezer hadifogoly élt. Túl a folyón nagy repülőtér terült el, kifutóiról tízpercenként szálltak fel a kisebb-nagyobb gépek. A hadifoglyok vágyakozva nézték a magasba emelkedő ezüstösen csillogó madarakat mindaddig, míg el nem tűntek a kéklő messzeségben. Gondolatban hazafelé utaztak. Kocsis Laci kissé megvékonyodott s eléggé furán nézett ki a kopaszra nyírt fejével. Gyakran megsimogatta tar fejét, nagyon sajnálta hullámos hajfürtjeit. — Mint a kugligolyó — szokta mondogatni fanyar iróniával Balázs Janinak, akivel a fogságba esés perceiben ismerkedett meg. Azóta is tart a barátságuk, sőt egyre jobban elmélyül. Földlek voltak, ami arra kötelezte őket, hogy jóban-rosszban kitartsanak egymás mellett, szorult helyzetükben kölcsönösen segítsék, támogassák és biztassák egymást. A hadifogságot nem volt könnyű elviselni, pedig nem fenyegette őket állandó halálveszély, mint a fronton. Nagyon kellett vigyázniuk az egészségükre, erejüket is gazdaságosan kellett beosztaniuk, vagyis minden felesleges mozgást kerülniök kellett. Azonkívül minden ehetőt megettek, amihez hozzájutottak. Egy-két hétig nem dolgoztatták őket. Lityegtek-lötyögtek. Nem haragudtak érte, egyetlen porcikájuk sem kívánta a munkát. A nap minden percében otthon jártak gondolatban. Később tíztagú brigádokba osztották őket, s megkezdték a munkát. Alapot ástak, betont kevertek, falaztak, valamiféle raktárakat építettek — egész telepre valót. — No, pajtás, ha lehúzunk itt néhány évet, rendesen kitanuljuk a kőműves mesterséget — mondta Jani vigyorogva, egy kicsit ugratva Lacit, mert tudta róla, mennyire vágyik a menyasszonya után. — Ne fesd az ördögöt a falra! — Mindennel számolnunk kell: lehet ebből egy év, öt év, akár tíz is... — Lehet — sóhajtott Laci. — Ez a borzasztó, ez a bizonytalanság... Ha azt mondanák az embernek, idefigyelj te barom, ledolgozol három évet és el van boronálva az egész, mehetsz haza, hát ledolgozná becsülettel, aztán menne a fenébe. De így! Csak várunk, várunk valami csodára és sehol semmi... — Jobb is, hogy nem mehetünk még — mondta Jani hamisan. — Bolond vagy? — Ha a Gizikéd meglátna a holdvilág fejeddel, örökre kiábrándulna belőled! Mézzel sem tudnád magadhoz édesíteni. Laci nem sértődött meg, ellenkezőleg: átvette a vicces hangot, de hogy még nagyobb súlyt adjon a szavának, kicsit kivárt. — Állítólag a bolha köhögése nem hallik fel az égig — mondta maga elé és kihívón az égre bámult. Balázs Jani vékonydongájú legényke volt, mindamellett szívós. Nem bírta elviselni harag nélkül, ha valaki a termetét böcsmérelte. Most azonban nem sértődött meg. — Szent igaz — bizonyította bólogatva. — Valóban azt hiszed, hogy megvár? — Azt. — Én nem lennék olyan biztos a dolgomban — mondta Jani. — Nagyon nehéz eligazodni a nőkön, Lacikám ... Azóta már akár férjhez is mehetett. Bizony. És mást ölel a karja... mást csókol a szája... te meg mást sem teszel, csak epekedsz utána... Huncutok a nők és kiszámíthatatlanok, mint az áprilisi időjárás! — Lehet, hogy igazad van, én mégis bízom benne. — A te dolgod, csak bízzál, annál nagyobbat csalódsz majd. — Bánom is én — mondta Laci komolyan. — Legalább van kire gondolnom. Te, Jani, tudod ... érdekes módon éjszakánként, mikor nem tudok aludni, vele beszélgetek, tervezgetek: mi lesz, hogy lesz, ha egyszer hazakerülök ... — Elég bolond vagy — mondta Jani. — Isten az atyám, én már hetek óta, hogyis mondjam, azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány ... Egyszerűen nem érzem magam férfinak. Te hogy vagy vele? — Hasonlóan — vonta meg a vállát Laci. — No, látod, hát akkor mit akarsz a Gizikéddel?! — Nem értsz hozzá, neked ez magas. — Rendben van, magas, mégis mit csinálsz akkor, ha valóban férjhez megy, mire hazakerülsz!? — Nyugodt lehetsz, nem akasztom fel magam ... Hagyjuk ezt a témát, inkább gyújtsunk rá... vagy főzzünk valami jó vacsorát és feküdjünk le... A főzés abból állott, hogy felsorolták kedvenc ételeiket, közben nagyokat nyeltek, aztán keserűen, korgó gyomorral elaludtak. Leggyakrabban ettek-ittak álmukban, mint a szegény ember, aki csak álmában lakott jól istenigazából. A lágerparancsnok — magas, szikár, csupaideg őrnagy — június közepe táján felsorakoztatta a foglyokat és hetvenet-nyolcvanat kiválasztott közülük. — Hadifoglyok! — mondotta. — Katonai kisegítők lesztek, a munkahelyek körül fogtok őrködni. Én megbízom bennetek, ne éljetek vissza a bizalmammal! Kocsis Laci és Balázs Jani is a kiválasztottak közé került. Szívből örültek. Legfőképp annak örültek, hogj nem kellett dolgozniok, márpedig az sokat jelentett a számukra. A nyolcvantagú csoportot külön barakkban helyezték el. Egy hétig semmi mást nem csináltak, csak fürdeni jártak meg heverésztek naphosszat. Aztán megkapták a fegyverüket — egy fütyülőt —, meg a bal karjukra a véká jelzésű szalagot, az különböztette meg őket dolgozó társaiktól. Amikor a lágerparancsnok szolgálatos volt, benn maradt a lágerban, Olyankor elővette a hegedűjét, s órák hosszat eljátszogatott a maga szórakoztatására. Laci gyakran odaállt a nyitott ablak alá és áhítattal hallgatta az édesbús orosz dalokat. Az őrnagy észrevette Laci érdeklődését, behívta. — Szereted a zenét? — kérdezte. — Igen. — Talán hegedülni is tudsz? — Tudok — bólintott Laci. Felcsillant az őrnagy szeme és Laci kezébe nyomta a hegedűt. Rágyújtott és érdeklődéssel várta Laci játékát. — No, kezdjed már... valami szépet ... magyart...! Kocsis Laci játszani kezdett. Egyik nótát a másik után húzta, mindjobban belelendült, később már énekelt is ... Az őrnagy, a kemény, szikár parancsnok gyönyörűséggel hallgatta, vonásai ellágyultak, majd a számára ismeretlen, de a fülének kellemes dallamokat együtt dúdolta a fiúval... Így kezdődött kettőjük között a barátság. Egyik este azt mondta Lacinak. — Választol magad mellé négy kőművest. Hétfőtől kezdve egy többemeletes bérházba jársz velük, ahol javítási munkákat fogtok végezni... A két szemed rajtuk legyen, te felelsz értük. Ha valaki megszökik ... a többit tudod. Kocsis Laci hétfőn reggel a szokásos eligazítás után elindult az új munkahelyre a négy kőművessel. Hétnyolcszáz métert kellett gyalogolniok. Laci a gondnoktól megkapta a parancsot, melyik lakásban milyen munkát kell elvégeztetnie. Laci jól érezte magát, féligmeddig szabad ember volt. Attól nem félt, hogy valamelyik társa megszökik. Tisztában voltak azzal, hogy kilátástalan és veszélyes helyzetbe kerülnének. A kőművesek lassan, de jól dolgoztak, s nem maradt el a háziasszonyok hálája: mindenütt kaptak ebédet. Ráadásul este a lágerben is megkapták az ebéd és vacsora részüket, jól éltek. —Folytatjuk— Jan Kurczab: HÉT ZÖLD FÜZET A varsói gimnazista lányt, Beátát, kizárják az Iskolából. Az egyéves kényszerpihenő alatt írja tele a hét zöld füzet lapjait, kínzó gondolataitól menekülve s számot vetve azzal, ami történt. Hogy mi történt? Valójában csak az első könnyelmű lépéseket tette meg az erkölcsi bukás felé — s csak részben köszönheti ezt saját „erotikus fantáziájának" és a „kaland" iránti kíváncsiságának. A diáklány naplójában Jan Kurczab ismert lengyel író olyan történeteket tár fel, melyeken remekül szórakozva nemcsak a varsói fiatalok és felnőttek problémáira ismerhet az olvasó ... Rudolf Daumann: SÁRKÁNYOK NYOMABAN Egy regényt és két nagyszerű elbeszélést nyújtunk át sorozatunk olvasóinak. Szerzőnk ezúttal Rudolf Daumann, a Német Demokratikus Köztársaság híres kalandregényírója, akinek izgalmas regényei arról nevezetesek, hogy bennük ezer veszélyt sejtető egzotikus tájak világa elevenedik meg, és a sodró iramú mesében az igaz hősök nemcsak a természettel vívják harcukat, hanem annál alattomosabb ellenséggel is: a nincstelenséggel, a balszerencsével vagy éppen az olyan hatalmas mammutérdekeltséggel, mint a húszas évek nagy kongói gyémánttrösztje. S aki az izgalmas történeten túl érdekes ismeretekre is vágyik, ezúttal sem csalódik: megismerheti a komodól sárkánygyfkok életét éppúgy, mint belső Afrika különös, erdei zsiráfjának históriáját. Nemes László: MÉLYHŰTÖTT SZERELEM Ez a regény a mai Amerikában kezdődik, és a jövőben folytatódik. Machpherson professzor örök Élet Intézete bárkire hajlandó hideg csipkerózsika-álmot bocsátani, aki jól megfizeti. Mit tegyen hát e könyv szerelmespárja, ha többféle ok akadályozza a házasságot? Befagyasztják magukat, hogy kétszáz esztendő múlva ott folytathassák szerelmüket, ahol ma abbahagyták. És vajon fölébrednek-e? Miféle meglepetés várja őket kétszáz esztendőnyi messzeségben? Kellemes vagy szörnyű élmények sorozata? Mindezekre a kérdésekre azonban már a könyv adja meg a választ, amely jó sodrású, izgalmas történetben meséli el egy „mélyhűtött szerelem" elgondolkoztató történetét. Szabó Pál: KÁNIKULA Szabó Pál életművének sajátos éghajlata van, és ebben a harmatosan üde, derűsen csillogó világban minden hősének különös természete, mindenkiétől elütő viselkedésformája van, akár parasztról, akár városi emberről, akár régi korok vitézkedő, falut teremtő emberéről van szó. Kötetünk Szabó Pálnak olyan kevéssé ismert vagy eddig kiadatlan műveit tartalmazza, melyeket 1931 és 1947 között irt, elbeszéléseket, kisregényeket és lirai életképeket. Illés Endre: A TÖVISSZÜRO Illés Endre új könyvének írásai: változatok egy témára, változatok egy dallamra, a szerelemre. „Sokáig tűnődtem, milyen cfmet is ír-Jak erre a kötetre? — olvassuk a bevezetőben. — Szavakat, félmondatokat Irkáltam egy papírlapra, s rögtön át is húztam őket... Végül legeslegvégül egy jelzőt választottam, körüljártam, megforgattam, még bele ls vágtam, milyen ízü a vére? — majd a határozott névelővel főnévvé változtattam: a címlapon már igy találkozhat vele az olvasó." Inöt^ 14