A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-25 / 25. szám

urat telefonhoz kérik Az utolsó években a világsajtóban egyre gyakrabban jelentek meg szenzációs, szinte hihetetlen jelentések a delfinek intelligenciájáról, képességeiről. A legnagyobb feltűnést az a hír keltette, hogy felfedezték a delfinek beszédét. Lilly amerikai tudós ezzel összefüggésben azt a reményét fejezte ki, hogy a jövőben majd elbeszélgetünk a delfinekkel. A szenzációs újsághíreknek Lilly könyve szolgált alapul, mely 1961-ben „Az ember és a delfin" címmel jelent meg New Yorkban. A könyv a következő szavakkal kezdődik: „A legközelebbi tíz-húsz évben az ember beszéddel embertársain kívül más lényekkel is képes lesz megértetni magát. Nagyon valószínű, hogy ez magas intelligenciájú, fejlett aggyal rendelkező élőlény lesz." Vajon megfelel-e ez a jóslat azoknak a tényeknek és ismereteknek, melyeket időközben a delfinek beszédképességeiről szereztünk? A delfinfélék a cetek rendjébe tartoznak, tehát emlősök; a fókához hasonlóan egykor elhagyták a szárazföldet és a vízben folytatták az életüket. Fejlődésükben kiválóan alkalmazkodtak új környezetükhöz, lábaik uszonyokká alakultak, megváltozott testalkatuk alkalmas a vízben való mozgásra, azonkívül számos más körülmény is bizonyítja az új életfeltételekhez való alkalmazkodásukat, például tájékozódásuk módja, mely az echolot módszeren alapszik. A szárazföldi emlősök többsége szaglóvagy látószerve segítségével tájékoakadályoztatás feszültsége, a frusztráció rendszerint agresszivitást vált ki. Paul Leyhausen nyugatnémet tudós azt írja, hogy ötévi tartózkodás a hadifogolytáborban megtanította: a túlzsúfoltság az emberekből ugyanolyan tüneteket vált ki, mint a kísérleti ketrecekben összezsúfolt farkasokból, macskákból, kecskékből, egerekből, patkányokból vagy tengerimalacokból. A legtöbb emlősállat bizonyos nagyságú terrénumot igényel. Ha ezt idegenek sértik, vagy ha az állat a neki „dukáló" körletnél szűkebb területre kényszerül, agresszívvé válik. Gyilkosság óránként Dr. Philipp Zlmbardo, a Stanford Egyetem kutatója érdekes kísérletet hajtott végre. Két autót vett, és mindkettőt három napig magára hagyta az utcán, lecsapott tetővel, leszerelt rendszámtáblával; az egyiket Palo Altóban az egyetem előtt, a másikat New Yorkban. A mintegy ötvenezer lakosú Palo Altóban semmi bántódása nem esett a kocsinak, sőt egyszer, amikor zivatar tört ki, néhány járókelő tető alá tolta. New Yorkban viszont a kocsi mindössze 7 percig maradt sértetlenül, s a kísérlet végére teljesen kifosztott roncs vált belőle. Az agresszivitást a legnagyobb mértékben erősítheti, vagy ellenkezőleg: leépítheti a nevelés, amelynek legfontosabb része a gyermek környezetében élők személyes magatartása. Ide értendő a tévé is, hiszen például Amerikában a gyerekek ma ugyanannyi időt töltenek el a képernyő előtt, mint az iskolában, életük első hat évében pedig nevelésük legfontosabb tényezője a tévé. Márpedig az amerikai tévé-műsor valósággal az erőszak iskolája. A statisztikák szerint minden műsorórára egy gyilkosság jut, és minden 8 percben látható valamilyen erőszakos cselekedet. Egy indonéz szociológus, dr. Makamian Makagiansar a párizsi konferencián elmondotta, hogy amikor Párizsba érkezett, úgy gondolta, képtelen lesz az itteni forgalomban autót vezetni. És egyszer csak azon kapta magát, hogy a zsúfolt utakon ugyanolyan agresszíven hajt, mint a párizsi gépkocsivezetők. „Meg kell változtatni azokat az intézményeket — mondotta —, amelyek olyan helyzeteket teremtenek, hogy ha életben akarunk maradni, agresszíveknek kell lennünk." Minden olyan faj kipusztul, amely nem alkalmazkodik a körülményekhez. Az ember alaposan megváltoztatta saját környezetét, s rajta áll, hogy most már ő alkalmazkodjék a megváltozott feltételekhez — a Homo sapienshez 1116 módon. NEUKUM LEA A világ - Kina, India után - harmadik legnépesebb országában, a Szovjetunióban. 1670 januárjában tartott népszámlálás adatai alapján a lakosság száma 241.72 millió fő volt, 16 százalékkal magasabb, mini az előző népszámláláskor. Az egyes köztársaságok között népességszámukat tekintve hatalmas különbségek vannak: a három legnépesebb köztársaság, az Oroszországi Föderativ SZSZK 130,08 millió, az Ukrán SZSZK 47,13 millió, a Kazah SZSZK pedig 12,85 millió lakosú, a legkisebb népességszámú Eszt SZSZK-ban viszont csupán 1,36 millió ember él. Legmagasabb volt a tényleges szaporodás Közép-Azsla gyorsan iparosodó köztársaságaiban, a legalacsonyabb pedig a nagy népsűrűségű európai gazdasági körzetekben, valamint a zord éghajlatú uráli és nyugat-szibériai területeken. Az egyre gyorsuló urbanizáció következtében a városi lakosság mintegy 36 millió fővel gyarapodott (ebból 14,6 millió főnyi a természetes szaporodás, 5 millió fő a várossá nyilvánított települések lakossága. 18 millió fő pedig bekőltőző), ezáltal a városi lakosság az össz-népesség 56 szálaiékát adta. (1913-ban csupán a lakosság 18 százaléka volt városlakó.) Csökkent, de még mindig Igen jelentős a nemek közötti aránytalan különbség, ami a II. világháború következménye. 1970-ben a Szovjetunió területén 111.4 millió férfi és 130.3 millió nó élt. A sok nemzetiségű ország legnagyobb nemzetiségei: az orosz (129,015 millió fö), az ukrán (40,753 millió fő), az üzbég (9.195 millió fö), a belorusz (5.299 millió 16). A Szovjetunió területén 166 000 magyar nemzetiségű lakos él. A-memzetlségek közötti közvetítő orosz nyelvet az ország lakosságának több mint háromnegyed része beszéli, közöttük 13 millió nem orosz nemzetiségű lakos anyanyelvként, további 41,9 millió lakos pedig második, társalgási nyelvként. A népszámlálás adatai a lakosság kulturális felemelkedését is tanúsítják: a forradalom előli a lakosság 75 százaléka Írástudatlan volt. 1970-re a számuk 439 ezer főre (ebből 170 ezer férfi 269 ezer nő) csökkent, akik zömmel az 50 évnél idősebb korosztályból kerülnek ki. A közép- és felsőfokú végzettségűek száma 1959 és 1970 kőzött 62 százalékkal növekedett, az 1000 foglalkoztatottra számított számuk 653 fő (1959-ben 433). Legmagasabb a részarányuk Grúziában, Örményországban, Türkméniában. Valamennyi nemzetiségi területen megtörtént a felzárkózás az országos átlaghoz, sőt, egyes körzetekben már túl Is szárnyalta azt. — Terra — Delfin zódik. Kivételt csak a denevérek képeznek, mert repülés közben hangokat sugároznak ki, és képesek a visszatérő hanghullámokat felfogni. Ennek a „radar-berendezésnek" a segítségével tájékozódnak sötétben is — és állapítják meg áldozatuk tartózkodási helyét, vagy az akadályokat, melyeknek ki kell térniük. Hasonló a delfinek echolot-módszere, amit a megszelíritett állatokkal végzett kísérletek alapján bizonyítottak be. A delfinek által kibocsájtott hangok lényegesen magasabb frekvenciájúak, mint aminőket az ember füle felfoghat; 20 000 Hzen felüliek. Ez annyit jelent, hogy az ember hallószerve másodpercenként 20 000, a kutyáé 38 000, az egéré 70 000, a denevéré 150 000 rezgést képes felfogni, de a delfinek egy jól ismert faja 170 000 Hz magasságú ultrahangokat bocsát ki, éspedig a szájukból, sugárkéveszerüen. Ha ezek a sugárkéveszerüen terjedő hangrezgések sziklákat érnek, vagy más halakba ütköznek, visszaverődnek, és a delfinek ezeket felfogva tájékozódnak a veszedelemről vagy a táplálék helyéről. Megállapíthatjuk tehát, hogy a delfinek hangkibocsátása a tájékozódást szolgálja. Bennnünket nem is anynyira ez a tény érdekel, mint a tenger e csodálatos gyermekének beszéde. Valóban tény, hogy a delfinek másféle hangokat is kibocsátanak melyek nem az echolot-módszerrel való tájékozódást szolgálják. Ma már kaphatók hanglemezek, amelyeken delfinek hangjait rögzítették, és láthatunk idomított delfineket, melyek adott jelre a vízben elhelyezett mikrofonhoz úsznak és ott hangokat hallatnak. Ezeket a nézők, hangszórók segítségével a saját fülükkel érzékelhetik. Lilly szondák segítségével megvizsgálta a delfinek agyát. E módszer azon alapszik, hogy a koponyacsonton át elektródákat vezetnek az agyba. Elektromos árammal bizonyos idegközpontokat ingerelnek és megfigyelik az állat reakcióját. Az agyműködés vizsgálására fel lehet használni ezt a módszert, de idomitási célokra nem. Maradjunk azonban Lilly kísérleteinél. Egyes idegközpontok ingerlésénél megállapította, hol van a „jóérzés központja", tehát az a felület, melynek ingerlése az öröm érzetét váltja ki. Lilly megtanította a delfineket, hogy ők maguk működtessék a szerkezetet. A delfin, miközben a kapcsolóval foglalatoskodott, Jcülönféle hangokat hallatott. Mikor kikapcsolták az áramot — azonnal elhallgatott, majd a másoktól hallott hangokat utánozta, így például Lilly hangját, és amikor Lilly felesége szívből jövőn kacagott, a delfin azonnal utánozta az asszony kacagását. Ez a képesség nem egyedülálló az állatvilágban. Különösen a madarak, hollók, papagájok tudják utánoznia különböző emberi hangokat. Ha az ilyen fejlett agyú és élesértelmü állatok a delfinekéhez hasonló képességekkel rendelkeznek, az ember és állat közti érintkezés új lehetőségei tárulnak fel. Bebizonyított tény, hogy a delfinek hangokkal értetik meg magukat egymással. A beteg vagy sérült állatok bizonyos hangokat bocsátanak ki, hogy magukra vonják társaik figyelmét. Az így összehívott delfinek legyengült társuk közelében tartózkodnak, közrefogják és a viz felett tartják, hogy lélegzeni tudjon. Az ilyen mentő munkálatokban a delfinek váltják egymást. Felfogták már két elkülönített medencében tartózkodó delfinnek „beszélgetését" is. Ez a „beszélgetés" nagyon fegyelmezett volt, míg az egyik beszélt, addig a másik hallgatott és figyelt. A kibocsátott hangok különböző árnyalatúnk voltak. A delfineknél eddig 32 különböző, időnként ismétlődő jelet állapítottak meg. Feltételezhető, hogy a bizonyos értelemmel rendelkező hangok száma még nagyobb. Dr. Kenneth S. Norris a Hawaii-szigetek Ocenográfiai Intézetének dolgozója telefonkapcsolatot létesített Floridában ottani delfinekkel. Viz alatti mikrofonokkal és hangszórókkal „beszélgettek" a delfinek egymás közt. Hogy mit „mondtak" egymásnak, eddig nem sikerült megfejteni. Valószínű, hogy „beszélgetésük" fő témája a halak, sziklák, zátonyok és — cápák voltak. BA