A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-04 / 22. szám

— ... kiszállnak a buszból és már helyben is vannak. A házunk előtt egy fehér Renault áll — mondta bele a telefonba a vonal másik végén DuSan Grún táncdalénekes. — Nyolcra várjuk magukat. — Pontosak leszünk. Viszontlátásra. Álltuk a szavunkat. Pontosan este nyolckor becsengettünk hozzájuk. Mosolygós, kedves fiatalember, olyan közvetlen, mintha már nagyon sokszor találkoztunk volna. Huszonkilenc esztendős, de már van szép lakása, autója, szép felesége és nemcsak itthon, de a határokon túl is ismerik már a nevét s főképp hangját. Turnézott már Jugoszláviában, a Szovjetunióban, Svédországban, az NDK-ban, Nyugat-Németországban, Ausztriában és Lengyelországban. — Fiatal vagyok, így pár mondatba belefér az életrajzom. Zsolnán (Zilina) születtem. Hétéves koromban örököltem a nagybácsimtól egy hegedűt, s azonnal pengetni kezdtem. Apám látta, hogy van hallásom — ekkor már Kassán (Koäice) laktunk —, és beíratott a zeneiskolába. Kassán le is érettségiztem, s azután mint trombitás játszottam egy zenekarban. Talán még magam sem tudtam, mit is akarok tulajdonképpen, de az apám azt akarta, hogy kenyér legyen a kezemben. Így kerültem az osztravai kohászati főiskolára, de annyira lefoglalt a zene, hogy többet voltam a stúdióban, mint az előadásokon. Azután 1965-ben felfedezett Veléovsky barátom, meghívott a zenekarába és azóta együtt dolgozunk. — Ezek a férjem legújabb lemezei. Meghallgatják őket? — kérdi a miniszoknyás szép szőke fiatalasszony. — Természetesen. Bizonyára sok helyre hívják Önöket. — Nagyon sok ajánlatot kapunk, kül- és belföldit egyaránt; Szlovákiát képviseljük külföldön, ezért elég keveset szerepelünk itthon. — Legkedvesebb élménye? — Ha két-három hónapos külföldi vendégszereplés után hazajöhetek. A hivatásomból eredő szórakozottságom volt az oka például annak, ami Svédországban történt velem. Indulás előtt gondolni kell mindenre. Nem is felejtettem itthon semmit, csak éppen a mikrofont. Azt hagytam itt, amire a legnagyobb szükségem volt... — Volt zenész a családban? — Apámnak és anyámnak jó hallása volt, s örültek is annak, hogy muzikális vagyok, egészen addig, amíg meg nem tudták, hogy nemcsak hobbym lesz a zene és az ének. — Ha már a vesszőparipánál tartunk, beszéljen erről, ha van. — Sportrajongó nem vagyok, s a motorizmus is csak annyiban érdekel, hogy autó nélkül tehetetlen lennék. — Kedvenc énekesei? — Tom Jones és Barbara Streissand. — Sok levelet kap? — Rengeteget. Még az a jó, hogy a feleségem segít rájuk válaszolni. — Hová látogat el legszívesebben? — Kassára. De elsősorban nem a barátaimat, ismerőseimet keresem fel, hanem az édesanyámat. Az édesapám, sajnos, már meghalt, testvérem nincs, egyetlen gyerek voltam. Másra terelődik a szó, és Dusán barátunk felvidul. Régi, recsegő lemezeket rak fel a gramafonra, dúdolja a régi-régi dalokat, majd hirtelen elkomolyodik: — Most édesapám kedvenc nótáját teszem fel... Gyönyörű nóta, de a lemez már öregebb, mint én vagyok. „Kék nefelejcs, kék nefelejcs virágzik a, virágzik a tó partján..." DuSan megilletődve hallgatja. — Ha három kívánságát teljesíthetnénk, mint a mesében? — Kettő már teljesült: megértő, szép feleség és autó. A harmadik kívánságomat — talán babonából — nem árulhatom el... — Köszönjük. Viszontlátásra a Bratislava! Lírán. N. L. E. Stubnya A. felvételei