A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-28 / 21. szám

Nevető világ TEXAS A kocsmában összeverekednek a legények. Szirénázva megérkezik a rendőrség. Az egyik rendőr sajnálkozva letérdel a földön fekvő férfi mellé, akinek a hátából egy kés markolata látszik ki. — Mondd, Bili, nagyon fáj? A sebesült a rendőrre pislog: — Csak ha nevetek, Joe!... LONDON Két hölgy sétáltatja kutyáját a Trafalgar Square-en. Szó nélkül mennek egymás mellett hosszú ideig. A csöndet a fekete hajú hölgy töri meg: — Te, Fanny, az az érzésem, a férjem hűtlen lett hozzám. A barna hajú hölgynek arcizma sem rándul, csak a sarkon, ahol a kutyák miatt megállnak, kérdezi meg: — Miből gondolod, Agatha? — Már két éve egyáltalán nem jár haza... ROMA Marcella, a csinos fiatal leány kissé szemérmesen áll a kezdő festő műtermében, Évakosztümben, a dobogón: — Azt mondják, én vagyok az első modell a maestro műtermében. Mire a festő büszkén: — Korántsem, signorina. Már volt két alma, egy fületlen köcsög, egy hal és egy csokor rózsa... BRÜSSZEL Múzeumi portás az őrhöz: — Látja azt a magas férfit, aki a kardok terme felé tart? Kövesse! — Miért? Tolvaj? — Nem, de láttam őt a napokban a cirkuszban kardot nyelni.,. BÉCS A rettenetesen csúnya Hufnagel ül a barátjával a kávéházban. Belép egy gyönyörű, elegáns fiatal leány és Hufnagellel néhány szót váltva, eltávozik. — Ki volt ez a csodálatos nő? — kérdi a barát. — A lányom. Néhány perc múlva egy magas, jólszabott ruhájú fiatalember lép Hufnagelhez, néhány szót mond neki, aztán elmegy. — Hát ez ki volt? — A fiam. A barát elhűlve kérdi: — Mondja Hufnagelkém, hol dolgoztat maga?... BUDAPEST — Miért van az, Jucika, hogy amikor én bejövök, maga sohasem dolgozik? Jucika ártatlan arccal válaszolja: — Mert az osztályvezető kartársnak gumitalpú cipője van... RÖMA Sötét van, pereg a film. A zsúfolt nézőtér halálos csendben figyeli az izgalmas történetet. Hirtelen megszólal egy mély férfihang: — Bocsánat, uram, ez nem szoknya, hanem reverenda!... 16 Írlöt. gZASA'DOK Pilzeni sör a perzsaszőnyegen Ha pipiskedő vénlány lennék, hát bizony nem vallanám be, hogy vagy húsz esztendeje annak, amiről szólni készülök. Csakhogy azóta — két évtized alatt — nagyot fejlődtünk, még jobban begyepesedtünk, sokból okultunk, még többet tanultunk és így ma az ilyen epizódokra úgy emlékezünk vissza, mint szükséges kísérő jelenségre, melynek megtörténte nélkül még aligha jutottunk volna el a mához. Nem győzzük elég gyakran hangsúlyozni, hogy az emberi együttélés, vagy egymás mellett élés legelsőrendűbb követelménye egymás megismerése. Ennek a megismerésnek szolgálatába kell állítanunk minden erőnket, tudásunkat, akarásunkat. Már most minden politikai megismeréshez a kulturális megismerésen át kell eljutni. És a kulturális megismerés alapkövetelménye, hogy kölcsönösen megismerkedjünk népeink szellemi életének minden megnyilvánulásával. Ezt a célt szolgálja a kultúrközeledés, melynek egyik legalkalmasabb formája az irodalmi művekkel való ismerkedés. Az ismerkedést és ezen át a megismerést a személyi kapcsolatok ápolása segíti elő a legjobban. Egy Ilyen kedves személyi kapcsolatról szabadjon szólanom néhány szót. Gergely Sándort, a Magyar írószövetség elnökét, számosan ismerték városunkban. Gyakran látogatott el hozzánk, hogy elbeszélgessen írótársaival, szlovák értelmiségiekkel, hogy bebarangolják városunkat és szilárdítsák a szlovák és a magyar nép barátságát. Gergely Sándor az első világháborúban egy yperites támadáskor majdnem szemevilágát vesztette. Azóta kezelésre szorult, fekete szemüveget hordott és bér Moszkvában élt emigrációban, minden évben eljött kezelésre Bratislavába dr. Fisch szemorvoshoz. A Dózsa-trilógiát Gergely Moszkvában írta meg. Mikor a regény a felszabadulás után megjelent Budapesten, nagy érdeklődéssel olvastam el az 1514. évi magyar parasztlázadásról írt művet. Eltekintve attól, hogy a regényben van néhány szlovákiai vonatkozású utalás, az alaposan megírt, nagy meglátású mű elolvasása után elhatároztam, hogy lefordítom szlovákra. Még csak levelezés indult köztem és a Matica közt, de én már nekiültem a fordításnak. Nem tartott sokáig, szerződést kötöttünk és most már „hivatalosan" folytattam munkámat. A bratislavai Üj Színpadon akkoriban készültek Gergely Sándor „Vitézek és Hősök" című drámájának bemutatására Ctibor Stítnlck£ fordításában. Megtudtam, hogy Gergely Sándor egy küldöttséggel Csehszlovákiába érkezik és Bratislavában is tárgyalásokat folytat. Csak természetes volt, hogy azonnal felhívtam a Maticát, meghívhatom-e Gergelyt a Matlcába. Öriási örömmel fogadták a hírt és meghagyták, tegyek meg mindent annak érdekében, hogy Gergelyt üdvözölhessék Mártonban, a Matica központjában. Nem is lehetett ez másképpen. A küldöttség a bratislavai tárgyalások után Gergely nélkül folytatta útját Prágába. A Vitézek és Hősök előadásáról Gergely többek között elmondta, hogy ezt a darabot nemcsak a Szovjetunióban, hanem szerte a világon játszották, számos nagy művésznőt látott az Anya szerepében, de a legmeggyőzőbb, a legmegrázóbb, legművészibb alakítást Mllada Zelenská nyújtotta. Másnap reggel aztán elindultunk Mártonba. A Tátra expresszel utaztunk, így akarta Gergely. Gyönyörködni akart a Vág völgyének szépségeiben. Vendéglátóink Ruttkán (Vrútky) vártak autóval. A fogadtatás a Matica épületében valóban kedves, megható volt. A meghitt beszélgetés a nagy kerekasztal körül folyt le, majd rövid pihenő után Gergely meg akarta tekinteni a Szlovák Nemzeti Múzeumot. Utána ebéd volt, rövid pihenő, majd befejező megbeszélés és utazós vissza Bratislavába. Ez volt a látogatás kerete. Csakhogy a kerekasztalnál elhangzott kérdések és válaszok nagymértékben hozzájárultak nemcsak a magyar és szlovák lelkivilág megismeréséhez, hanem Gergely Sándor közelebb hozta nekünk a Szovjetuniót ls. Azt gondolom, hogy abból a valóban értékes tapasztalatátadásból, amiben részünk volt, két kérdésre adott magyarázatáról kell szólnom. Az egyik kérdés körülbelül úgy hangzott, mivel magyarázza Gergely, hogy a Szovjetunióban — tudván, milyen nagy volt az írástudatlanok száma a cári birodalomban — ma olyan hatalmas példányszámban adnak ki könyveket. Gergely Sándor rámutatott arra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a szovjet hatalom valóban szomorú örökséget vett át. Súlyos volt a gazdasági, a társadalmi és a politikai helyzet. Nem kétséges, hogy ennek az állapotnak egyik okozója a hatalmas méretű írástudatlanság ls volt. A szovjet kormány tehát egyik elsőrendű feladatának tekintette az írástudatlanság felszámolását. A feladat megoldásának egyik formája például az volt, hogy a moszkvai gyárakban megtartott pártgyűlésekre egy-egy teherautónyi könyvet is küldtek. A gyűlésen természetesen megvitatták a gyár munkáját, mely bizony nagyon sok kívánnivalót hagyott hátra. Ez nem is volt csoda, hiszen mindent az alapok lerakásával kellett elindítani és ezt a munkát 13 20 24 31 35 21 16 32 37 41 45 52 58~ 46 42 54 70 71 Mr 75 67 17 10 11 22 12 23 29 33 30 38 43 34 44 51 61 68 3