A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-21 / 20. szám
Háztartási tanácsok Divatosak manapság az övek, gyöngyök, láncok, sálak stb. Hogy ezek a divatcikkek minél kevesebb problémát okozzanak és mindig kéznél legyenek, célszerű egy helyre tenni őket, s erre igen alkalmas a szekrényajtó belső oldala. Vágjunk 1,5X2 centiméteres lécecskéket és erősítsük jó ragasztóval a szekrényajtóra, majd mindegyik lécecskébe csavarazzunk egy-egy kis akasztót, amit az üzletben készen veszünk. Mindegyik akasztóra egy-egy övet, sálat síb. helyezünk. Így mindig megtaláljuk keresés nélkül, amire szükségünk van és nem foglal el külön helyet. m Tavaszi nagytakarítás idején nem elegendő, ha csak poroljuk a szőnyeget, ki is kell tisztítani, hiszen a tgbbhónapos téli fűtés elkerülhetetlen következménye néhány koromfolt. A foltokat szórjuk be konyhasóval, majd fél óra múlva száraz kefével alaposan keféljük ki. Ezután jól poroljuk ki a szőnyeget (ilyenkor nem elég a porszívó), seperjük le, majd terítsük száraz tiszta helyre. Készítsünk 400 gramm ecetből, 100 gramm ammóniákból és fél liter vízből keveréket és ezzel keféljük át a szőnyeget, majd tiszta vízzel (esetleg néhány csepp ecetet tehetünk még bele) keféljük át és hagyjuk teljesen megszáradni. A szőnyegről eltűnnek a foltok és visszanyeri eredeti színét. Grillezett ételek grillsütő nélkül Egyre jobban tért hódítanak a grillsütőben készült húsételek. Persze a borsos áron vásárolható grillsütőket kevesen engedhetik meg maguknak. Egy kis fantáziával, néhány jó ötlettel segíthetünk ezen. A nyársat kiválóan helyettesíti az egyszerű fapálcika, vagy hurkapálca. Készítsünk elő keskenyebb tepsit (ebbe fog csöpögni a hús leve), a peremén fektessük keresztül a nyársat, így tesszük az egyszerű sütőbe. A grillételek előnye, hogy szinte teljesen zsiradék nélkül készülnek, tehát igen egészségesek. Alapvetően fontos kellék a sokféle fűszer. Itt nem méregerős fűszereken van a hangsúly, hanem a gondosan összeválogatott, új ízeket adó fűszernövényekre gondolunk. Ilyen például a kakukkfű, borókabogyó, bazsalikom, gyömbér, szerecsendió, pirospaprika (lehetőleg többféle), fokhagyma stb. Ha csirkét sütünk, először spárgával kössük össze, olvasztott zsiradékkal kenjük meg, úgy húzzuk a grillre. Meleg vízben tömény sóoldatot készítünk, ezzel ecseteljük a csirkét sütés közben. Coco Chanel, a nemrégen elhunyt világhírű divattervezőnő úgyszólván élete utolsó pillanatáig dolgozott. Párizsban közölték, hogy a képen látható tavaszi kosztüm az egyik utolsó alkotása. Anyaga tweed, vonala — meg kell hagyni — nagyon elegáns. A másik képen a tervezőnő fiatalkori, 1937-ben készült fényképe, amelyen saját modelljét viseli. Viszatér a régi divat Aki harmincnál több (sokkal több) tavaszt ért meg, ismerősnek találja majd ezeket a cipőket. Valahol, valamikor látta már a modelleket, amelyeket az idei tavaszra, nyárra terveztek a divatkreátorok. Divat volt már néhány évtizeddel ezelőtt ez a vastag, lent szélesedő sarok, a bokához közel, magasan a lábfejen záródó fazon. Az idei tavaszra és nyárra — természetesen a hagyományos körömripőn kívül, ami még mindig nagyon elegáns — divatos lesz minden olyan cipő. amelyet a lábfejen keresztül pánt díszít (fűzövei. csattal, esetleg gombbal). A cipők a szivárvány minden színében divatosak lesznek. Fehértől a halványsárgán, rózsaszínen, kéken, lilán keresztül a feketéig. Természetesen a eipö színével megegyező táskával! Anyaguk lakk, antilop, kígyóbőr és borjúbox. hot- 21