A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-21 / 20. szám

1835), a „bécsi Szapphó" „bécsi Szapphó" néven emlegették — lett később Batsányi János neje. A Kuftsteinből szabadult költő ugyanis tanácsosabbnak tartotta, ha nem tér vissza Magyarországra, s Bécsben vál­lalt állást 45 krajcár napidijért. Nagy műveltsége, nyelvtudása, kitűnő meg­jelenése ennek ellenére megnyitotta előtte a szalonok ajtaját. így ismer­kedett meg az akkor már 33 éves, nála három évvel fiatalabb költőnő­vel, aki azért maradt olyan sokáig pártában, mivel nem akart hozzámen­ni a szülők által kiszemelt vőlegény­hez. Anyja ellenezte Batsányi iránt érzett vonzalmát is, akinek különben sem volt meg az anyagi alapja a nő­süléshez. Végre 1805-ben egybe tud­tak kelni. Pedig Gabriella már első levelében — az ő levelezésük is ránk maradt — 1799. november 4-én igy ír leendő férjének: Életünk ősze már be­köszöntött, a tavasz és nyár mind­kettőnkre nézve szinte már elveszett. Ki tudja, nem lep-e meg bennünket a tél, mielőtt gyanítanék? A tél... 1809-ben Napóleon bevonul Bécsbe. A magyarokhoz intézett hires proklamációjának fordításában Batsá­nyi is részt vesz, ezért Napóleon tá­voztával 6 is francia földre megy. Waterloo után bebörtönzik az osztrá­kok, s felesége csak egy év múlva tudja kieszközölni szabadonbocsátását. Linzet jelölik ki számára kényszertar­tózkodási helyül. 1816-ban oda köl­töznek, s vakvágányra futott életük ott folyik csendben. Társuk a csekély­ke francia évjáradék és az osztrák rendőrség kitartó figyelme. Húsz év múlva, 70 esztendős korában meghal Gabriella. Leánykori barátnője, akit hajdanán vele együtt ünnepelt a bé­csi társaság, csak évek múlva értesült haláláról. Az egyedüli vigasztaló tu­dat — írta akkor —, amelyben a ba­ráti részvét megnyugodhatik, hogy ő boldognak érezte magát oly férj olda­lán, kinek szerelme kárpótolta őt a szenvedésekért. Férje egy évtizeddel élte túl. Ma már feleségével együtt a tapolcai te­metőben nyugszik. Kelecsényi Gábor Batsányi János (1763—1845), „a kor legszebb férfiúja" nok után itt, a „naptalan keleten", irodalom és olvasóközönség nélkül. Ügy érzi, ezt meg kell teremtenie, s lázas szervezkedésbe kezd. 1794-ben megindítja az Uránia című folyóira­tot. Bevezetőjében hangsúlyozza, hogy célja az olvasás megszerettetése, amely sok részeiben hazánknak csak a jó könyvek nemléte által fojtatik el. Kezdeményezésének sikerét a nőkre alapozza: Nem bántjuk meg a férfiúi nemet, ha azt állítjuk, hogy a szép­nem az Ízlés uralkodónéja ... A női szivek számára jelent meg a folyóirat hasábjain legismertebb írása, elbeszélő irodalmunk első remeke, a Fanni hagyományai. Fanninak, az ár­va leánynak története, akinek az a sorsa, hogy mostohatestvéreinek szol­gálója legyen. Még a szerelem is szen­vedéssé válik számára, amelyből csak lassú hervadás és halál a kiút. A grófnővel való szenvedélyes kapcsola­ta ebben a hófehér, szentimentális történetben csapódott le. A regényt folytatásokban közölte három számot megért folyóirata. Majd 1795 áprilisában hazament szülőváro­sába, Losoncra, az apja temetésére, s ott is maradt a saját temetéséig. Majdnem száz esztendő múltán nővé­rének leánya, az akkor már 82 esz­tendős Jaán Zsigmondné így számolt be a régi történetről: Egy napon — édesanyámtól sokszor hallottam emlegetni — nagybátyám kiment a kertbe sétálni. Édesanyámat is kihívta. Nagyon le volt verve, foly­ton az óráját nézte. Körülbelül két óra eltelte után azt mondta: „Most már mindennek vége. Pedig ártatla­nul szenvedtek." Aztán anyámra bí­zott egy ládika írást. „Majd halálom után — mondta — többen jönnek ezért. A ládika tetejére van ragaszt­va egy elszakadt papírdarab. Csak annak add oda, aki a hiányzó részt előmutatja." Martinovics lefejezése után 14 napra meghalt. Holta után többen jöttek az irományokért, még a nádor megbízottja is. Mig végre jött az igazi, egy úrforma férfi, aki na­gyon sírt Kármán elhunyta felett, de édesanyám soha nem tudta meg, ki volt. Az elvitt minden irományt. Milyen irományok voltak? Mi volt Kármán kapcsolata a jakobinusokkal? Kik és honnan tudtak az írásokról? Batsányiné Baumberg Gabriella (1766— Titok mind a mai napig. Az tény, hogy Martinovics és társai elítélésével az ügy nem zárult le. Bécsben pél­dául még másfél évvel később is le­tartóztattak egy testőrtisztet a jako­binusokkal való cimborálás gyanúja miatt. Történetünk ennek a tisztnek uno­kahúgával, Baumberg Gabriellával folytatódik. A bécsi társaságnak ez az ünnepelt szépsége és költője — a Nevető világ A házasság áldásai — Ha nem házasodom meg ide­jében, az egész vagyonomat el­költöttem volna. — És így? — Így a feleségem költi el. A vén lump — Vizsgálóbíró úr, beszélhet­nék azzal az emberrel, aki a múlt hét egyik éjszakáján betört ná­lam? — Mit akar tőle? — Meg akarom kérdezni, ho­gyan jött be úgy a lakásba, hogy a feleségem nem ébredt fel. Békés családi élet — Ki törte be nálatok az abla­kot? — A mama. De a papa a hibás, mert félreugrott. Űj vezetés — Mondja, pincér, hogyan le­hetséges az, hogy még mindig a régi tulajdonost látom, pedig azt hirdették, hogy a vendéglő új ve­zetés alá került. — A tulajdonos a régi, csak­hogy már megnősült. Ami az egyiknek rossz ... — Hogy vagy megelégedve az­zal a használt autóval, amit nem­rég vettél? — Nem túlságosan. Ügy zaka­tol, hogy egy szót sem hallok ab­ból, amit a feleségem beszél. — Ha el akarod adni, okvetle­nül szólj nekem. Harmadik osztály — Temetést tetszik parancsol­ni? — kérdezi a temetkezési vál­lalat dolgozója a megrendelőtől. — Igen. — Hát kérem van első, máso­dik és harmadik osztályú temeté­sünk. — Milyen a harmadik osztályú temetés ? — A halott maga viszi a kopor­sóját ... Hölgyvezető Az asszony vezeti az autót, a férje mellette ül. Egy utcakeresz­teződéshez érnek. Az asszony méltatlankodni kezd: — Rettenetesek ezek a gyalo­gosok, nézd, össze-vissza ugrálnak itt előttem. Mire a férj csendesen megjegy­zi. — Ne sopánkodj, inkább gyere le a járdáról! Abszolút — Tudod te, ml az abszolút balszerencse? — ?? — Ha valaki magába roskad és melléesik... Nagy szerencse Kovács áradozik: — Képzeljétek, micsoda nagy öröm ért tegnap: a Gazember ne­vű lóra fogadtam és tízezer koro­nát nyertem! — És ki adta a tippet? — A feleségem! Amikor elin­dultam hazulról, azt kiabálta utá­nam: Már megint a lóversenyre mégy, te gazember?! höt, 17

Next

/
Thumbnails
Contents