A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-07 / 18. szám

emuéi énképek események 18 hot Talán tizenöt esztendeje, hogy utoljára jártam a szovjet fővárosban. Ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott: a lakosság száma csaknem megkétszereződött — ma már körülbelül hétmillió. Ezzel Moszkva a világ legnagyobb gazdasági, kulturális és közigazgatási központjai közé tartozik, mint amilyenek New York, London, Párizs vagy Tokió. Azok számára, akiknek a nagyváros mértékéül általában az egymilliós Prága vagy a kétmilliós Budapest szolgál, hadd álljon itt legalább néhány jellemző adat. A belső város körüli „kiskörút" hossza 16 kilométer, s a nagykörút, amit itt „kolcó"-nak hívnak, hosszabb, minta Bratislava és Komárom közti távolság — 109 kilométer. Az előregyártóit elemekből épülő lakóház-tömbök 16 és több emeletesek. A Hotel Rosszija, ez a csupa üveg, acél és alumínium épület, ma a legnagyobb szálló Európában s Moszkva városképének — a Kreml és a Vaszili) Blazsennij templom szomszédságában — új jellegzetes színfoltja. A városnak, ahol az elmúlt hetekben az SZKP XXIV. kongresszusának a Szovjetunió határain túl terjedő jelentőségű tárgyalásai folytak, többszáz filmszínháza, számos alul- és felüljárója s olyan széles sugárútjai vannak, mint a Fifth Avenue, a Champs Elysées, az Oxford Street, vagy a Kurfürsterdamm. A luzsnyiki stadion százezer néző számára épült. A Bolsoj Tyeátr, a Nagy Színház nézőtere 2300 embert fogad be, s a Csajkovszkij Terem hangversenyeit egyszerre másfél ezer zenekedvelő hallgathatja. A Lomonoszov Egyetemen 40 000 hallgató tanul. A Lenin-hegyeket, ahol 1953 óta az egyetem épületcsoportja áll, két kilométer hosszú kétszintes híd köti össze a belvárossal; az alsó szinten jár a metro, az „emeleten" közlekednek a gépkocsik. Moszkvában ma 30 000 orvos dolgozik (1971 előtt az egész cári Oroszországnak összesen 28 000 orvosa volt). Naponta 350 család költözik új lakásba. A havi lakbér 13 kopejka négyzetméterenként, egy kilowattóra villanyáram négy kopejka, egy köbméter háztartási gáz 20 kopejka. A metrón — átszállással is — öt kopejkáért lehet utazni, ugyanígy a városi autó- és trolibusz-vonalakon is. A Moszkva folyó és a csatornák öt tengerrel kötik össze a szovjet fővárost; Moszkvának kilenc nagy pályaudvara és öt repülőtere van, ahonnan közvetlen légiúton a világ valamennyi nagyvárosa elérhető. S az ipar? A városban ma ötezer ipari üzem működik, ezek közül a legjelentősebbek: a Lihacsev Autógyár, a Lenin Müvek és a Dinamó. Moszkvának ma három és félszer annyi ipari üzeme van, mint amennyivel az egész cári Oroszország rendelkezett. A régi Moszkva házai földszintesek és egyenletesek voltak, éspedig — noha a várost „bjelokamennájának" (fehér kövekből épültek) hívták — jórészt faházak. Még tizenöt évvel ezelőtt is elég volt letérni akármelyik főútvonalról s tucatjával láthattunk ilyeneket. Ma már ezek a régi faházak gyorsan eltűnnek a városközpontból, csak a muzeológiai értékűek maradnak meg. Persze a gigászi méretek önmagukban még nem mondják meg, milyen is ez vagy az a város. New York és London is hatalmas agglomerációk, ez azonban még mit sem mond ezeknek a városoknak az életéről. A szovjet metropolist sem lehet megismerni csak számokból és adatokból. Mert ezekből mindig hiányoznak az emberek, a város lakói és építői. Moszkvát látni s a moszkvaiakat ismerni kell! Lassan leszáll az alkony. A gyárakban, hivatalokban, kutatóintézetekben befejeződik a munka, az egyetemeken, főiskolákon az előadás. Tánya, ez a csinos, húszéves kislány is átadja helyét a szövőgépsor mellett és megy a zuhanyozóba, hogy rendbehozza magát. Ma nincs előadás a technikumban, az esti tagozaton — így van egy szabad estéje. Otthon már közölte a szüleivel — akikkel együtt lakik egy új, modern háztömbben a város túlsó végén —, hogy ma későbben megy haza, szeretne egy kicsit szórakozni. De hát mit kezdjen az estéjével? Igaz, a lányok hívták, tartson velük, végigmennek az Űj-Arbat sugárúton, megnézik a kirakatokat, bemennek az üzletekbe s talán vesznek is valamit. Nyinocska ki is szemelt magának egy pár svéd fűzős csizmát, csak hát mindig akkora tömeg tülekszik az ilyen divatcikkekért, hogy alig lehet odajutni a pulthoz. Ma talán szerencséje lesz. Tánya végül is úgy dönt, hogy egyelőre elkíséri a barátnőit, aztán majd meglátja... Közben kigyulladtak a város fényei. Ide látszik a Lomonoszov Egyetem kivilágított tornya. Rubin fényben ragyognak a Kreml tornyainak csillagai s aranyosan villognak a reflektorok fényében a templomok hagymakupolái. A Gorkij sugárúton az egyik áruház hatalmas kivilágított kirakatai előtt hosszasabban elidőznek a lányok Érdemes megjegyezni a nevét Bizony érdemes, hiszen a jelek szerint Tracey Crisp lesz Raquel Welch utódja. Minden bizonnyal hallunk még erről a csinos angol filmszínésznőről. Erre enged következtetni John Huston rendező véleménye is, aki nem először dolgozik Tracey Crisppel: „Tehetsége annyira nyilvánvaló, hogy nem lehet jelentéktelen szerepet adni neki." Aki csak ránéz a képre, elfogadja a rendező véleményét. A megállt kultúra maradványai Történészek, régészek, az emberiség múltjának kutatói tudják csak igazán, hogy milyen csodálatos találmány is a betű. Valóságos csoda. De mi volt akkor, amikor ez a csoda még nem született meg, amikor a legendák félistenei még nem ajándékozták meg vele az emberiséget? Mi volt a betű előtt? A betű előtt voltak a kövek. Nyugat-Európa partvidékein elszórtan óriási kőtömbök emelkednek az idegen ámulatára, titokzatosan, némán és rejtélyesen. A helybeli lakosok tündérek, varázslók vagy óriások munkájának tartják ezeket, meséket és legendákat fűznek keletkezésükhöz, rendeltetésükhöz. Ezek a hatalmas, alig faragott tömbök ezrével sorakoznak ismeretlen rendeltetésű csoportokká, néha kapukká, mert óriási kőlap fekszik a tetejükön, mások obeliszkszerűen magányosan merednek az ég felé. Ezek az ún. „megalit kultúra" maradványai. A megalit szó óriási követ jelent.