A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-05-07 / 18. szám
fóMékete nyilvánosan, kijelenti, hogy mindaz, amit azelőtt az embereknek a kommunizmusról, a proletár internacionalizmusról és a kizsákmányolók elleni harcról mondott, az hazugság. Ettől kezdve nem hittem már a csodákban és elátkoztam az egész úri rendet. Ez az esemény megedzett engem, a többi bányászt és kommunista elvtársat Rozsnyón. Hiszen a helyi pártszervezet egyik alapító tagja a legnehezebb próbát is kiállta. Mert a kérdés "az volt: kihasználja-e az alkalmat, hogy kenyeret adhat a gyerekeinek és kezeltetheti a betegségét, vagy hű marad a párthoz. Fábrynénak könnybe lábadtak a szemei, amikor visszaemlékezett az éhségre, a szenvedésekre és a férjére. — „A kapitalistákkal nem lehet alkudni — így oktatott állandóan. — Közös erővel kell őket legyőzni." — A párt iránti hűsége és kitartása adta nekem az erőt, hogy megőriztem azt a zászlót, melyet a magyar küldöttség visszahozott. Igen értékes ez a számomra, mert a férjem volt az első, aki a falvakat járta aláírásokat gyűjtve, én pedig a magyar csendőrök elől a padló alatt, a padláson vagy a ruhák alatt rejtegettem a zászlót, amely később rozsnyói kommunisták között vándorolt. Végre a partizán Fábry József útján Budapestre került. Molnár Béla elvtárs, rozsnyói vnb elnök megmagyarázta a zászló további jelentőségét. A munkások, párttagok a zászló útján fejezték ki köszönetüket a párt központi bizottságának. Annak idején nem lehetett üdvözlő táviratot küldeni a kon-Fábry Ferenc ferenciákról és gyűlésekről. Ehelyett zászlókat küldtek külön futárral a párt vezetőségének. Ma már kevesen élnek azon háromszáz kommunista közül, akiknek nevét ott láthatjuk a zászlón. Koncentrációs táborokban vesztették életüket, vagy agyonlőtték őket elhurcolásuk közben, mint például Bulik Mártont, Subovits Jánost, Kúth Árpádot, Drgost, Pindrót és sokan másokat. A zászlót, mint a rozsnyói bányászok és munkások háborúellenes egységfront-harcának jelképét Kassán a Munkásmozgalmi Múzeumban állították ki. A* /A\ Í779 Fáhri Fer®ncné, i kozsnví. Értesítő lap, amelyen közlik, hogy a bebörtönzött kommunisták hozzátartozóitól megvonják a táppénzt tries item, hogy férje internálásának idejére táppénz ne:: utalt* tó ^ Fel ,5 b iróság PC0/11-1P27. uáau ítélete ugyanis kimondja, Lcgy szabadságiérates bhntetés idejére táppénz nem jár. . /„<-„,.«• H Ezen intézkedés ellen a kézhezvételt? 1 számított 8 napon belül a tárrpénztár elnökéhez felezólamlás sal élhet. Diósgyőrvasgvár, augusztus o. V....Z I -,4.riV'Sflv.... <M Ll'.H Uh- Ö t. -Hi P-.GFOAI TARSPÉNZUÜ.', dolgozóinak harcai si is volt, ezek a konferencia tárgyalásai folyamán a legaktívabbak közé tartoztak. A papírgyárban akcióbizottságot szerveztek, ennek feladata volt, hogy lépéseket tegyen az üzem megmentésére. A bizottság memorandumot nyújtott be a kormánynak az üzem leszerelése ellen. A papírgyár megmentésére több gyűlést és tüntetést szerveztek; némelyikén Antonín Zápotocky, a vörös szakszervezetek vezetője is részt vett. A nagyszlabosi küldöttséget menesztették Prágába és Brünnbe is. Dr. Dérer akkori miniszterelnök a tiltakozó mozgalom nyomására megígérte, hogy kormányküldöttséget küld Nagyszlabosra, amely azután megállapította, hogy az üzem fenntartására Gömörben rengeteg fa áfll rendelkezésére, csak állami hozzájárulással modernizálni kellene. Ez a nagyszlabosi kommunisták és munkások győzelme volt a cseh nagytőke felett: a 18 milliós állami támogatásból 1927—1928-ban sok új gépet vásároltak és állítottak üzemfie. A papírgyár csakhamar már megállta a helyét a piacokon, az erős cseh konkurrenciával szemben is. Ennek köszönhető, hogy a nagy gazdasági válság idején sem kellett leállítani a gyárat, amely akkor külföldi — kínai, indiai és törökországi — exportra termelt. A nagyszlabosi kommunista pártszervezet és a vörös szakszervezet továbbra is harcajfo a helyi munkásság szociális körülményeinek megjavításáért. A nagyszlabosi asszonyok a szlovák klerikál fasiszta rendszer idején az élelmiszeradagok felemeléséért tüntettek a jegyzői hivatal előtt, utána pedig éhségmenetet és még sok más tüntetést szerveztek. Néhány vezetőjük életével fizetett meggyőződéséért. Sokat közülük munkatáborba hurcoltak, ahonnan nem tértek vissza. Amikor kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés, az egész papírgyár phrtizán üzem lett. Röpcédulákat nyomtak, a csehszlovák és szovjet parancsnokok innen irányították a harcokat, gránátokat is gyártottak itt, ezeknek a segítségével német csapategységeket támadtak meg. Szomorú, hogy egy szerencsétlen robbanás több tehetséges és aktív parancsnokot ölt meg. — jg— Hatvannégy mártír Ezerkilencszáznegyvennégy december eleje. A fegyverek Gömör déli részén ropogtak. A német fasiszták elhurcolták a még nem katonaköteles fiatal fiúkat is. A jolsvai ifjúmunkások, érezve a veszélyt, kimentek a hegyekbe, ott bujdostak. Vezetőjük Remete László evangélikus lelkész volt. A fiatalok teljes bizalmát élvezte. Elelmiszerutánpótlást a lakosságtól kaptak. Vadászkunyhókban és az erdészlakban melegedtek meg néha-néha, mert a tél eléggé zord volt. A fiúknál akadt egy-két pisztoly is. A bizalom és a remény tartotta össze őket. Majd csak vége lesz a kegyetlen háborúnak, már nem tarthat sokáig — biztatgatták egymást. Az események nem hoztak sok jót. Jolsva tele volt német katonákkal. Levél érkezett a bujdosókhoz. Kérték benne Remete Lászlót, hogy jöjjön be a városba. Rövid gondolkozás után elhatározta, hogy belopakodik és kiszimatolja, mi a helyzet. Megkondult a harang. A lelkész a templomba igyekezett. Mire azonban észre vehette volna a veszélyt, már késő volt. Katonák hatoltak be a templomba. Senki sem távozhatott. A parancsnok magához intette Remete Lászlót, majd a lakására kísértette. Házkutatást tartottak nála, iratait megsemmisítették. Lakásáról a Koburg-kastélyba, a Gestapó főhadiszállására kísérték. Árulás történt. A hegyekben tartózkodó 63 fiatalt elfogták, majd minden 18—40 év közötti férfit letartóztattak Jolsván és Besztercebányára (Banská Bystrica) hurcolták őket. 1945. január 9-ig a fogházban tartották. majd innen gépkocsikon Nemecká községbe szállították s a Hlinka-gárda külön osztagainak örizetére bízták őket. Másnap a falu szélén valamennyi foglyot agyonlőtték, holttestüket a mészégetőben hamvasztották el. majd a maradványaikat a Garam vizébe szórták. Egy nappal később már ezt a községet is felszabadították a szovjet csapatok. Mindez titok maradt volna, ha Besztercebányán 1958-ban egy mozi átépítésekor meg nem találják a Hlinka-gárdisták befalazott fegyvereit és iratait. A leletről még abban az évben beszámoltak az újságok. Hogyan lett Remete László a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevője? Erre egy levél adja meg a választ, melyet Remete László érdemeinek elismeréseképpen a budapesti csehszlovák nagykövetség 1960. január 12-én intézett a vértanú lelkész özvegyéhez, melyben ez áll: férjét a Felkelés résztvevőjének tekintik. Kot 9
