A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-30 / 17. szám

A meggondolatlanság és következményei A nyugati propaganda megtalálja a különféle rejtekutakat hozzánk is a nyugati divathóborttal együtt. S a fiatalok nálunk is — éppen tapasztalatlanságuk révén — hiszékenyek. Elhiszik, hogy a nyugati országokban könnyű karriert csinálni, milliókról, csodálatos autókról és még csodálatosabb nőkről álmodnak. Éppen ezek a kritikátlan álmok hajtják őket a kaland karjaiba. „Nyugaton az élet olyan, mint egy virágoskert, ahol magas életszínvonal, korlátlan szabadság és csodálatos kalandok várnak azokra, akik nem riadnak vissza a kockázattól." Sok fiatal elhitte, hogy ott még dolgozni sem kell, csupa élvezet az élet. Ilyen és hasonló illúziókban ringatták magukat és elhatározták, hogy illegálisan átjutnak a határon. Sokan közülük már visszajöttek és megbánták azt, amit tettek. S akik még nem jöttek vissza, kijózanodtak már. A nyugati „jólét" és „virágoskert" helyett az ottani élet vaskemény realitása fogadta őket. Kockáztattak valamit és veszítettek. Mint a kivándorlók általában, ők is csak a legrosszabbul fizetett munkahelyen kaptak alkalmazást, s még az ilyen munkának is örülniük kellett. Nem egy és nem kettő írta hozzátartozóinak, hogy milyen keményen kell dolgoznia azért, hogy el ne bocsássák a munkahelyéről, hogy biztosíthassa magának alétminimumót. Vannak olyanok is, akik még bíznak a szerencsecsillagukban. Nagyon nyomasztóan hat kl rájuk az ottani atmoszféra, az a hidegség és kimértség, ahogyan a bevándorlókkal bánnak Nyugaton. Előfordultak olyan esetek is, hogy a többnyire nagyon fiatal és tapasztalatlan egyének az életüket és az egészségüket kockáztatták csak azért, hogy átszökhessenek a határon. Jozef K. (szül. 1952-ben) és Iván M. (szül. 1951-ben). illegális úton akartak Ausztriába szökni és ezért a bratislavai hídról kötélen leereszkedtek a Karl Werner elnevezésű osztrák hajó fedélzetére. Nem jutottak messzire. A hajó kapitánya átadta őket a határőrségnek. Hasonlóképpen járt két ligetfalusi (Petrüalka) fiatalember: Pavol R. és Jozef L. is. Éjszaka a Duna-hídról a Dinar vontató egyik tartályhajójára ugrottak. Az ugrás jól sikerült, sérülés nélkül megúszták, de a hajó kapitánya őket is kiszolgáltatta a határőrségnek. Életveszélyes tettre szánta el magát a pőstyéni (Pieäfany) Ladislav K., nki Bratislavában felugrott egy robogó dán teherautóra és elbújt a ponyva alatt. A magyar határon megtalálták őt a határőrök. A meggondolatlan fiatalok találékonysága határtalan. Egy kassai (Ko-Sice) diák az autóbusz alján készített magának bújóhelyet, mivel tudta, hogy az autóbusz Olaszországba megy. Két nyugatnémet állampolgár, Rudolf Zawrel és Elza Karfman személykocsijának a csomagtartójában találták meg a pőstyéni Ján K.-t a vámvizsgálatnál. És hogy erről ne tudtak volna nyugatnémet vendégeink? A bratislavai Béke lakótelep három fiatal lakosa, Milan R., Zoltán O., Stefan R., azt hitték, hogy a mozdonyban elrejtőzve kijutnak Nyugatra. Franti-Sek B. és Duäan S. losonci (Luőenec) diákok azt hitték, hogy a csehszlovák határon kényelmesen átsétálhatnak. Nehogy azt higgye valaki, hogy ilyesmi csak nálunk fordul elő. Ez egy szociális jelenség, amely minden társadalmi rendszerben megesett. De minden ilyen szökési esetet vagy kísérletet individuálisan kell megítélnünk. A belső tényezőkön kívül bizonyos külső tényezők is közrejátszanak minden egyes esetben. Ilyen külső tényező a család, az iskola, az iskolánkívüli munka megszervezése, és még sok más dolog befolyásolja a fiatalokat, míg végül szökésre szánják magukat. Tehát nemcsak ők a hibásak! ANTON BEZÁK Embercsempészés autóban. A YA R D mítosza A Scotland Yard által a nyilvánosságra hozott statisztika, úgy tűnik, szétrombol egy mítoszt, amit a bűnügyi regények íróinak hadserege a detektívtörténetek ezreiben teremtett meg. Ez a mítosz arról a nem feltűnő rendőrtisztviselőről szólt, akinek a legkörmönfontabb gazember is áldozatául esik. A Scotland Yard tudvalevően nem országos intézmény, csupán a londoni rendőrség központja, amely csak egész kivételes esetekben foglalkozik Londonon kívüli ügyekkel. A Yard három esztendővel ezelőtt egy Victoria korbeli erődítményszerű épületből átköltözött London egyik legkorszerűbb irodaházába. A nagyszerű, távvezérelt apparátus, a korszerű számítógépek és a kriminalisztikai technika legmodernebb eszközei mellett mégis az utcán szolgálatot teljesítő rendőr és a „snout" — a besúgó — a Yard legfontosabb emberei. Az új épületbe történt bevonulással egy időben (ahol egyébként éjjel-nappal ezer tisztviselő dolgozik) újjá is szervezték a Scotland Yardot. Osztályokra osztották, amelyeket az ABC betűivel jelölnek. A három legfontosabb osztály: A — közbiztonsági, B — közlekedésrendészeti és C — bűnügyi nyomozó csoport. Az A és B osztályt a világszerte közismert jóindulatú és szolgálatkész „Bobby" képviseli. Az elnevezés az első londoni rendőrfőnökre, Sir Robert (becenevén Bobby) Peelre vezethető vissza, aki a Yard hírnevét megalapozta: — AC osztály pedig a legendák, A C/l alosztály tizenegy csoportra oszlik, ezek közül a legismertebb a gyilkossági csoport. Külön csoport foglalkozik a hamisításokkal. A kábítószercsoport 18 ezer olyan brit állampolgárt tart nyilván, akik a legutóbbi tíz év során bármilyen összeköttetésben álltak kábítószer-ügyekkel. A 80 főből álló készenléti osztag tisztviselői jelennek meg legelőször a bűncselekmények színhelyén. Ezek a legtúlterheltebbek: gyakran hetekig is szolgálatban vannak. A C/ll, az információs alosztály a legérdekesebb. Ez végzi ugyanis a bűnözők nyilvántartását. A bűnügyi nyilvántartásban ott szerepel mindenki, akinek egyszer meggyűlt a baja a rendőrséggel: a nagy gengszter főnököktől kezdve a kis alkalmi bűnözőkig. Ezeknek minden jellegzetes tulajdonságát, szokását nyilvántartják. Tudják mindegyikről, hogy sörét melyik kocsmában issza meg, felesége vagy barátnője melyik fodrászhoz jár, a hét melyik napján szokta szüleit meglátogatni, ismerik barátnőjének és tejkihordójának nevét. Ezek a látszatra gyakran lényegtelen részletek már számos esetben sikert eredményeztek. Amikor például egy London-szerte ismert betörő új sportkocsihoz jutott, annak rendszámát már másnap feljegyezték a Scotland Yardnál. Néhány hónappal később egy bankrablás alkalmával egy utcai járókelő megjegyezte egy sportkocsi rendszámát. Néhány órával később a bankrablók rács mögött voltak. Az úgynevezett „snout"-októl származó információk megszerzésére a C/ll alosztag pénzügyi alappal rendelkezik. Ez az összeg azonban lényegesen kisebb, mint ahogy ezt általában hiszik. Az informátorok nagyrésze ellenszolgáltatás 8 hct nélkül „köp", azzal a céllal, hogy ha maga is pácba kerülne — enyhébb büntetést remélhessen. Bármennyire is szervezett a világ egyik legismertebb rendőrsége, ma már neliezen felel meg feladatának. Rávilágít erre egy jellemző példa. Nem is olyan régen a Soho egyik jólmenő klubjában megjelent három disztingvált gentleman. Fél óra elteltével ketten távoztak, a harmadik —. kezében diplomatatáskával — a klub főnökével kívánt beszélni. A kölcsönös bemutatkozás után a disztingvált gentleman megszólalt: — ön minden bizonnyal látta az imént távozott két ismerősömet? — Igen, volt szerencsém látni őket — így a főnök. — Nos ez a két úr nemcsak ismerősöm, ők cégem igazgatói és én az ő jogtanácsosuk vagyok. Nos, az igazgatók megnézték maguknak az ön kitűnő klubját, ami nagy hatással volt rájuk. Megbíztak, fejezzem ki önnek szerencskívánataikat. Egyidejűleg közölnöm kell, hogy szeretnének bizonyos érdekeltséget szerezni az ön üzletében. A klub főnöke azonnal megértette, hogy a látogatás után havi jövedelme néhány ezer fonttal csökkenni fog, mert ha nem, esetleg már a közeljövőben — mintegy véletlenül — verekedés törhet ki a lokáljában, s ennek során jó ízléssel összeválogatott bútorai könnyen tönkremehetnek. A zsarolásnak ez a fajtája, az alvilágnak az üzleti nyereségben való csendes részvétele Londonban ma egyike a legelterjedtebb bűncselekményeknek. A Scotland Yard tudja ezt, mégis tehetetlen, mert hiányzik a legfontosabb feltétel ahhoz, hogy nyakoncsíphesse a zsarolókat. Tanúk ugyanis nincsenek. A Sohóban és a londoni East Enden volt néhány ember, aki köpött. Ezek azóta olyan sebhelyeket viselnek, amelyek a szájuk szögletétől a fülükig húzódnak. Az alvilágból úgy látszik még nem veszett ki a jelképek iránti érzék. A Scotland Yard felügyelőinek az a mítosza, hogy csalhatatlan a szimatjuk, amelynek még a legkörmönfontabb gazember is áldozatául esik, úgy tűnik, tényleg lealkonyodóban van.