A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-25 / 16. szám

lensége, mint a többi mészárló konkvisztádor tökéletes ellentéte, először elküldi rabszolgáját, Enrique-et és a mór kereskedőt Silapulapuhoz és becsületes békét ajánl neki. Nem kíván tőle egyebet, mint hogy ismerje el Cebu királyának felsőbbségét és Spanyolország védnökségét. Ha a törzsfőnök hozzájárul, akkor a spanyolok legjobb barátságban fognak élni vele; ha azonban a felsőbbség elismerését megtagadja, akkor majd megmutatják neki, hogy milyen élesen vágnak a spanyol lándzsák. De a rádzsa azt feleli, hogy az ő embereinek is van lándzsájuk. Ha csak nádból és bambuszból készültek is, hegyüket mégis tűzön keményítették meg, és erről a spanyolok is meggyőződhetnek. Magellánnak, akinek jelképesen Spanyolország hatalmi állását kell védenie, ez után a fennhéjázó válasz után nem marad más választása, mint a fegyver. Magellánt úgy látszik e kis hadjárat előkészítésekor első ízben hagyta cserben legfeltűnőbb tulajdonsága: az elővigyázatosság és a messzelátás. Az egyébként oly pontosan számító admirális első ízben teszi ki magát könynyelműen veszedelemnek, mert hiszen Cebu királya önként felajánlotta, hogy ehhez az expedícióhoz saját harcosaiból ezer embert bocsát a spanyolok rendelkezésére, és Magellán a maga részéről minden nehézség nélkül százötven embert rendelhetett volna át a kis szigetre. Nem kétséges, hogy e bolhasziget kis fejedelme, akinek országát rendes térképen egyáltalán meg sem lehet találni, ebben az esetben megsemmisítő vereséget szenved. De Magellán nem akar mészárlást. Nála ebben az expedícióban másról és fontosabbról: Spanyolország tekintélyéről van szó. A két világ császárjának admirálisa méltóságán alulinak tartja, hogy egy ilyen barna fickó ellen, akinek mocskos kunyhójában még egy foltozatlan matraca sincsen, egy egész sereget küldjön hadba, és túlerővel harcoljon a szigetlakók nyomorúságos bandája ellen. Hiszen Magellán éppen az ellenkezőt kívánta elérni — mindenki szeme láttára kifejezésre akarja juttatni, hogy egyetlen jól felfegyverzett, jól vértezett spanyol száz ilyen meztelen legénnyel is elkészül. Ez a büntető expedíció kizárólag a spanyolok sérthetetlenségének és győzhetetlenségének mítoszát fejezze ki valamennyi sziget számára, és amit néhány nappal ezelőtt vidám bohózatnak mutattak be Masszava és Cebu királyainak, hogy ugyanis egy jó spanyol fémpáncélra egyszerre húsz harcos dobálhatja szegényes lándzsáit és tőreit anélkül, hogy a vértezett embert megsebesíthetnék, azt ezen az ellenszegülő rádzsán most nagyobb mértékben kell példázni. Az egyébként óvatos ember csak ennek a lélektani magyarázatnak a folyományaképpen visz egész legénysége helyett csupán hatvan embert magával, és felkéri Cebu királyát, hogy segédcsapataival maradjon kenuiban, de ne vegyen részt a harcokban. Csak mint nézők legyenek jelen ezen a tanulságos előadáson, ahol öt tucat spanyol foglyul ejti a szigetek főnökeit és királyait és rádzsáit. Hamisan számolt-e ezúttal a gyakorlott számvető? Egyáltalán nem. Történelmi szemmel nézve hatvan fölvértezett európai semmiképpen sem volt lehetetlenül kevés halcsont-lándzsákkal küzdő ezer meztelen bennszülött ellen. Mert Cortez és Pizarro négyszáz és ötszáz emberrel harcoltak százezernyi mexikói és perui ellen, és egész birodalmakat hódítottak meg; ezekkel a vállalkozásokkal összehasonlítva Magellán expedíciója a gombostűnyi szigetecske ellen valóban csak katonai sétának volt tekinthető. Ugyanolyan kevéssé gondol veszedelemre, mint Cook kapitány, a második nagy tengerész, aki egy ugyanilyen jelentéktelen, szigetlakókkal folytatott küzdelemben vesztette életét; már az a körülmény is bizonyítja gyanútlanságát, hogy Magellán, a jámbor katolikus, aki egyébként minden Nevető világ A Victoria hajó, mely egyedül tért vissza Magellán flottájából, a Föld első körülvitorlázása után döntő mozzanat előtt megáldoztatja a legénységet, ezúttal nem intézkedik ebben az irányban. Néhány éles lövés, néhány erős csapás és Silapulapu szegény legényei szökni fognak mint a nyulak. 1521. április 26-án, pénteken éjjel, amikor Magellán hatvan emberével behajózik, hogy átkeljen azon a kis tengerszoroson, amely a két szigetet elválasztja egymástól, a bennszülöttek azt állítják, hogy az egyik háztetőn varjúhoz hasonló, különös, ismeretlen, fekete madarat láttak. És valóban, senki nem tudja miért, egyszerre az összes kutyák ugatni kezdenek; a spanyolok, akik nem kevésbé babonásak, mint a bennszülöttek, ijedten keresztet vetnek. De az a férfi, aki megkockáztatta a világ legnagyobb tengeri útját, hogyan ijedhetne vissza egy kis csetepatétól, a meztelen törzsfőnökök szegényes bandájától azért, mert egy holló károg? Szerencsétlenségre ez a kis törzsfőnök a part különös struktúrájában kitűnő szövetségest talált. A sűrűn sorakozó korallszirtek miatt a csónakok nem tudnak közel menni a parthoz; ezzel a spanyolok leghatalmasabb benyomást tevő haditette eleve lehetetlenné válik: a muskéták és karabélyok gyilkos távoli tüzelése, amely már leggyakrabban pusztán dörgésével is menekülésre készteti a bennszülötteket. De a nehéz fegyverzetű hatvan férfi meggondolatlanul lemond erről a fedezetről. Magellánnal az élen beugrálnak a vízbe — a többiek a csónakban maradnak —, mert az admirális, mint Pigafetta írja, „jó pásztor lévén, nem akarta elhagyni nyáját", derékig vízben törtetnek a partig vezető hosszú darabon, ahol üvöltve és lármázva és pajzsát rázva óriási horda bennszülött várja őket. Az ellenfelek 'csakhamar összecsapnak. A harc különböző leírásai közül Pigafettáét kell a legmegbízhatóbbnak tekinteni, mert bár egy nyíllövéstől ő maga is komolyan megsebesült, utolsó pillanatig kitartott szeretett kapitánya mellett. „Derékig vízbe ugrottunk — írja Pigafetta — és jó két íjlövésnyi távolságot kellett a vízben megtennünk, amíg a partra értünk és csónakjaink a szirtek miatt nem tudtak tovább követni. A parton három csoportra osztva ezerötszáz szigetlakót találtunk, akik szörnyű ordítással támadtak ránk. Két csoport két oldalról, a harmadik szembe támadt ellenünk. A mi kapitányunk két csoportba osztotta a legénységet. Muskétásaink és nyilasaink fél órán keresztül tüzeltek a csónakokból, de nem értek el semmit, mert golyóik és nyilaik és lándzsáik ilyen távolságból már nem tudtak áthatolni a fapáncélokon és legfeljebb az ellenség karját sebesíthették meg. A kapitány tehát harsány hangon parancsot adott, hogy ne lőjenek tovább (nyilván azért, hogy a lőszert a végső harcra tartogassa), de nem hallgattak rá. Mikor a szigetlakók látták, hogy lövéseink semmi vagy csak kevés kárt okoznak bennük, nem húzódtak tovább hátra. Csak egyre hangosabban kiabáltak és ide-oda ugráltak, hogy lövéseinket kikerüljék, közben azonban, pajzsaik védelme alatt közelebb jöttek nyilakat, dárdákat, tűzben keményített falándzsákat, köveket és piszkot is dobáltak, úgyhogy alig tudtunk védekezni. Néhányan közülük fémhegyű lándzsákat is dobáltak kapitányunkra. Megrémítésükre a kapitány elküldte néhány katonánkat, hogy gyújtsák fel a szigetlakók házait. Ez csak még vadabbá tette őket. Néhány emberük elszaladt a tűz felé, amely húsz vagy harminc házat emésztett fel, és ott két társunkat agyonütötték. A többi bennszülött még nagyobb dühvel támadt ránk. Mikor észrevették, hogy testünk védve van, de lábunkon nincs vért, akkor főleg oda céloztak. A kapitány jobb lábát egy mérges nyíl fúrta át, mire parancsot adott, hogy lépésről lépésre vonuljunk vissza. De erre csaknem valamennyi emberünk vad menekülésbe kezdett, úgyhogy alig hatan vagy nyolcan maradtunk vele (aki régen béna lévén, csak lassan tudott visszavonulni). Most minden oldalról fenyegettek a lándzsák és a kövek, amelyeket az ellenség dobott ránk, és nem tudtunk nekik ellenállni. A csónakon magunkkal hozott bombák nem segíthettek, mert a sekély víz túl messze tartotta őket tőlünk. Így igyekeztünk mennél távolabb jutni a parttól, állandóan harcolva, lépésről lépésre vonultunk viszsza, és már egy nyíllövésnyi távolságra jutottunk a parttól és a víz már térdig ért. De a szigetlakók szívósan követtek és újból kihalászták dárdáikat, amelyeket már egyszer ránk dobtak, úgyhogy ugyanazt a dárdát ötször vagy hatszor is használhatták. Miután felismerték a kapitányt, főleg rá céloztak; már kétszer ledobták fejéről a sisakot. Ö azonban, mint bátor lovag, néhányad magunkkal helyt állt, anélkül, hogy további visszavonulást kísérelt volna meg és így küzdöttünk több mint egy óra hosszat, amíg az egyik bennszülöttnek sikerült egy nádlövedékkel eltalálni a kapitány arcát. A kapitány haragjában saját lándzsáját azonnal beledöfte támadója mellébe, de a lándzsa megakadt a megölt bennszülött testében, és amikor a kapitány megkísérelte, hogy kihúzza kardját, már csak félig tudta kirántani, mert egy dárda megbénította jobb karját. Mikor az ellenség észrevette ezt, valamennyien rárohantak, és egyikük egy csapással olyan sebet ejtett bal lábán, hogy a kapitány leesett és arcra borult. A bennszülöttek azonnal nekirohantak és lándzsákkal és mindenfajta fegyverükkel átdöfték. És így elrabolták a mi vigaszunk, napfényünk és hűséges vezérünk életét." Részlet Stefan Zweig: Magellán c. regényéből — Páratlan szerencse érte Ahmedet! — újságolta egy török a barátjának. — Képzeld, tavaly biztosította magát baleset ellen, három nap múlva már eltörte a lábát. Fél évvel ezelőtt tűzkár ellen biztosította magát, s egy hét múlva leégett a háza. Most pedig nyolc napja életbiztosítást kötött, és képzeld, tegnap váratlanul be-. hunyta a szemét.., Egy becsületben és ártatlanságban öregedő vénkisasszony hazafelé megy Ankara külvárosában. Késő este érkezik lakása közelébe. Előtte terem egy rossz kinézésű férfi, és rákiált: — Pénzt vagy életet! — Jaj nekem! — sopánkodik ijedten a vénkisasszony. — Nincs egyetlen párám se. — Azt majd meglátjuk — feleli a borostás állú támadó, a sötétbe vonja a hölgyet és alaposan megmotozza. A vénkisasszony igazat mondott, nem talált nála semmit, s mérgesen abbahagyja munkáját, mire a vénkisasszony csendesen megszólal: — Csak csinálja még egy kicsit tovább kérem. Folyószámlám van a bankban. Gemalnak, a kairói kamasznak nagyon tetszik a híres filmszínésznő. Megveszi a fényképét, s egy pohár szódavíz mellett mélázgatva nagyokat sóhajtozik: — Ez így nem mehet tovább. Minden pénzem italra és nőkre költöm... A szíriai kereskedő szidja a segédjét: — Radzs, már tizenkét óra! Miért jöttél ma ilyen későn munkába? — ö, ha tudná, mi történt velem? Tiz órát voltam önkívületben! — Allahra, mi történt veled? — Aludtam, mintha lebunkóztak volt\a... — Effendi, mi az a felelősség? — Tegyük fel, effendi, két gomb van a nadrágodon, s az egyik leszakad. Ez azt jelenti, hogy a felelősség a másikra hárul. Két sejk beszélget: — Az utóbbi időben megtetszettek a sportoló típusú nők. — En is így vagyok vele. Éppen a múlt héten vettem feleségül egy röplabdacsapalot. *