A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-19 / 11. szám

Proudhon tanítása ellenére szükségesnek tartották a termelési eszközök köztulajdonba vételét. De gazdasági programjukban még a baloldali proudhonisták is helytelen nézeteket vallottak; követelték, hogy a munkásszövetkezeteknek nyújtott olcsó hitel segítségével szabályozzák az előállított termékek cseréjét. Sok baloldali proudhonista aktív tagja volt az első Internacionálénak. A „kisebbséghez" tartozott Frankel Leó magyar munkás, az Internacionálé tagja, a párizsi szakszervezeti mozgalom szervezője is. A kommün tanácsának „többsége" — körülbelül kétharmada kispolgári demokratákból — „új-jakobinusokból" és blanquista szocialistákból állott. A vezető szerepet túlnyomórészt blanquisták töltötték be. ők vezették Párizs védelmét és irányították a harcot az ellenforradalommal szemben, de a kommün társadalmi és gazdasági tevékenységében szinte egyáltalán nem vettek részt. A blanquisták az erős központi hatalom — a munkásosztály forradalmi diktatúrája mellett foglaltak állást. Köztük kiemelkedő szerepet töltött be Roul Rigaolt, a kommün ügyésze. Amíg a választások folytak a párizsi kommünbe, Thiers ellenforradalmi csapatokat összpontosított Versailles-ban és áprilisban megindította a háborút a kommün ellen; ostrom alá vette a forradalmi Párizst. A kommün előőrseinek megtámadásával az ellenforradalmárok véres polgárháborút kényszerítettek a népre. A foglyul ejtett nemzetőröket meggyalázták és kivégezték. A kommün — válaszul' — a versailles-iak támadására és terrorjára — rendeletet hozott, melynek értelmében minden kommünár kivégzése háromszor annyi ellenforradalmár túsz kivégzését vonta mag? után. A kommün azonban nagylelkű volt a nép ellenségeivel szemben és a rendelet ellenére sem lövetett agyon egyetlen túszt sem. A versailles-iak viszont folytatták a kommünárok tömeges kivégzését. Ebben a rendkívüli súlyos helyzetben kellett a kommünnek, a proletariátus diktatúrájának megteremtenie az államhatalom apparátusát. Nem használta a régi, a burzsoá államapparátust, mert annak minden hivatala, minden hivatalnoka az elnyomás céljára szolgált, s biztosította a gyárosok számára a munkások kizsákmányolását, a földesurak számára pedig a parasztok szolgaságban tartását. A párizsi munkásság megteremtette a proletárforradalom legfontosabb feltételeit: megszervezte és felfegyverezte „ a lakosság valamennyi szegény, kizsákmányolt részét, hogy közvetlenül ezek maguk vegyék kezükbe az államhatalmi szerveket, maguk alkossák ennek a hatalomnak intézményeit." (Lenin) A tömegekre támaszkodva vitte véghez történelmi tetteit a kommün. Elrendelte, hogy a nép Párizsból elmenekült ellenségeinek gyárait és műhelyeit át kell adni a munkásszövetkezeteknek. Ezekben az üzemekben a termelés irányítására tanácsot választottak, amelynek tagjai voltak az üzem választott vezetői is. A tanács megtárgyalta és jóváhagyta a termelési terveket s beszámolt a dolgozóknak. Az üzemek munkáját a munkások ellenőrizték. Jelentős munkát végzett a kommün könyvtárak és olvasótermek szervezése tekintetében; rendelet mondta ki a színházi magánvállalkozás megszüntetését. A kommün becsben tartotta a múlt művészeti értékeit; a képzőművészek szövetsége útján hozzákezdett múzeumok berendezéséhez és kiállítások szervezéséhez. Mindezek az intézkedések azt mutatják. hogy a párizsi kommün szociabsta ielleeű munkásköztársaság volt. Intézkedéseiben azonban nem volt végié határozott és következetes. A nemzetőrséé zászlóali aíba ellenforradalmi elemek kerültek be és csökkentették harcképességüket. Nagyon későn tiltotiáis: oe a reakciós iapokac es folyóiratokat, amelyek eiieniorradalmi propagandát folytattak, Dizonytalansagot Keltettek es bomlasztották a kommün harcosainak sorait. Az 1871. évi márciusi, áprilisi és májusi eseményeket iorradaiomnak, a proletariátus és a ourzsoázia közötti heves polgárháborúnak kell tekinteni. Forradalom idején pedig forradalmi módon kell cselekedni. A kommün tanácsának határozatlansága és a felfegyverzett nép erejének ki nem használása a proudhonista (kispolgári szocialista) eszmék jelentós befolyásából következett. A szabadság Aveinek hamis értelmezése következtében a kommün tudatos ellenségei büntetlenül szervezték összeesküvéseiket. A nemzetőrségben laza volt a forradalmi fegyelem. Míg a nemzetőrök egyrésze megszaKítas nélkül az elsó sorokban harcoit, masoK, a haszoniesok és gyávák, büntetlenül tétlenkedtek a front mögött. A katonai vezetes nem volt keiioKeppen központosítva: részben a kommün katonai bizottságának, részoen a nemzetőrség központi bizottsaganak kezében volt. Egyre szűkült az elleníorradalmar seregek gyűrűje a forradalmi Párizs körül. Május 21-én a versailles-iaknak s.került betörniük Párizsba. Makacs és kíméletlen harc kezdődött. A jól fegyverzett versailles-iak megkezdtek elönyomulásukat Párizs központja felé. A kommünároknak kevés ágyujuk volt. A hós kommünárok elestek az egyenlőtlen harcban, de nem adták meg magukat. Körülbelül 10 000 munkásnó vett részt a barikád-harcokban. Barikádokat építettek, harcoltak, a barikádokon, kötözték és táplálták a sebesülteket. Egy héten át a párizsi munkások hősiesen védtek minden egyes utcát, minden egyes házat. Május 28-án elesett a munkás negyed utolsó barikádja is a Rauponneau utcában. A versailles-i elleniorradalom győzött. Gallifett tábornok és Thiers irányította a véres leszámolást. Csaknem harmincezer embert végeztek ki, tízezreket vetettek börtönbe, küldtek távoli gyarmatokra, kényszermunkára. Kivégeztek nőket és gyermekeket is. Lenin részletesen rávilágított a kommün bukásának okaira. „A győzelmes szociális forradalomhoz — mondotta — legalábbis két feltétel szükséges: a termelőerők magas fejlettsége és a proletariátus felkészültsége." De 1871-ben ez a két feltétel hiányzott. A francia kapitalizmus még nem volt elég fejlett, és az akkori Franciaország főleg a kispolgárság (kézművesek, parasztok, kiskereskedők stb.) országa volt. Másrészt nem volt munkáspárt, nem volt felkészült és hosszú harcokban megedzett munkásosztály, amelynek zöme még feladatait és teljesítésük módjait sem látta." A párizsi kommün mindössze 72 napig állt fenn, de hősi tetteit a munkásság és a világ dolgozói sohasem felejtik el. HAMAR KÄLMAN gyobb kockázat elől menekül a kisebb kockázatba. Mégis az életével fizetett: kivégezték szinte percekkel a felszabadulás előtt. Az író egy — sok szempontból vonzó — magatartásforma lényegét, megnyilvánulási formáit és — végső soron — a tarthatatlanságát, csődjét mutatja be a háború különleges feltételei között. Igen: sok vonzó, rokonszenves vonással, tisztes (noha bírálható) gondolatrendszerrel bír a „Vallomás hajnalig" főhőse, ám elvei össze nem egyeztethetőek az adott körülményekkel. Békében, önfeledten szeretné élni egyszeri, megismételhetetlen életét. Küzdelemmel — de nem barikád-harccal! — élni a teljes életet: egybefogni mindent, ami szép benne, egyetlen harmóniává ölelni össze, ahogyan egybefonódnak a szimfóniában a dallamok. Am hősünk eszmerendszeréből hiányzik annak a szükségszerűségnek a tudatos felismerése és állandó vállalása, hogy ábrándjainak, álmainak, céljainak lehetőségét éppen az a fajta küzdelem képes megteremteni, amelyet igazában sohasem tudott elfogadni. Sorsa és halála így lesz példa, írói példázat, magatartása etikai ítélet. Az „Ezeregyedik esztendő" Kristinja és Acsayja, majd a „Csördülő ég" Skultétyja után tehát a „Vallomás hajnalig" főhősében ismét másfajta jellegzetes magatartásforma analizisével és annak tanulságaival szolgál Fekete Gyula. Izgalmas alaphelyzetben (a kivégzés előtti éjszakán történő vallomásból) boml'k ki a főszereplő egész élete,'minden lényeges jellemi-értelmi-érzelmi tulajdonsága: a rendelkezésére álló időben szinte — térben és időben ugrálva — befutja, berohanja eddigi életútjának valamennyi zugát: fantáziája csapong egyik emléktől a másikig, hogy mondandója után az emlék egyre fontosabbá váló gondolatai terhével gördüljön tovább. A ciklus három darabja közül ez a legsikerültebb. Több figyelmet is érdemelne. DOROGI ZSIGMOND nevető világ Izgatott asszony nyit be a baltimore-i rendőrség ügyeletes tisztjéhez. Lihegve mondja: — A férjem eltűnt. Tegnapelőtt ment el hazulról, és azóta semmi hír róla. Nézze, uram, itt az arcképe. Kérem, kerítse elő! A rendőrtiszt hosszan nézi az arcképet, azután a hölgyre tekint: — Miért? Egy bostoni ház kapuján dörömböl valaki. A ház ura kinéz az ablakon: — Ki az? Lentről fenyegető hang: — Én vagyok, a bostoni rém aki halomra gyilkolja a nőket! A férfi a hálószobába siet: — Szívecském, téged keresnek ... Az egyetemi professzor asztalnál ül két kedves New York-i hölgy között. — Elképzelhetetlen — magyarázza jobboldali szomszédjának —, milyen műveletlenek ma a diákok. Ma reggel vizsgáztattam Az egyik diáktól megkérdeztem ismeri-e a Hamlet szerzőjét. Fogalma sincs, assszonyom, hogy mit felelt erre. Azt mondja: „Én nem tudom, hogy kicsoda a Hamlet szerzője, csak azt tudom, hogy nem én vagyok." — Pedig biztosan ő volt — jegyzi meg a szeretetre méltó hölgy. A professzor elhűl, nem válaszol. Pár pillanat múlva a bal szomszédjához fordul, és a fülébe súgja: — Bámulatos, hogy milyen művelatlenek a mai nők. Az előbb ennek a hölgynek, itt jobbról, egy hülye diákomról beszéltem, aki nem ismerte a Hamlet szerzőjét Ez a hölgy azt gondolta hogy maga a diákom írta a Ha nietet — Pedig ugye, nem is ő írta? — kérdi az egyetemi professzortól a baloldali missis. Most már a professzor feladja a harcot. Vacsora után így szól a háziasszonyhoz: — Nem sok szerencsém volt a mellettem ülő kéi hölggyel Elmeséltem nekik, hogy az egyik vizsgázó diákom nem ismerte a Hamlet szerzőjét. Az egyik hölgy azt vélte, hogy az illető diák vol* a Hamlet szerzője, a másik pedig azt, hogy nem ő volt. Mire a háziasszony csengő kacagással szól: — Szóval most maga se tudja kedves professzorom, hogy ki is írta tulajdonképpen azt a Hamletet... A montreali gengszter izgatottan várja az iskola előtt a fiát. aki most vizsgázik. Végre megjön. — Mi van, Jimmy? — izgul a gengszter. Mire a fiú kihúzza magát: — Büszke lehetsz rám, öreg. Két órán át nyaggattak, de egy szót sem tudtak kiszedni belőlem. K>»t- 17