A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-19 / 11. szám

A szépségápolási műhely Épül az új Szolgáltatási Ház Ennek vagy annak az ürügyén sok mindent elmondhat az ember. Például: a szép hang ürügyén beszélhet a némaságról, a bánat ürügyén az őrömről.., de minek folytassam, unalmassá válhat. De azt is mondhatom, hogy a vízbe dobott kő után gyűrűzik a víz. Ennek meg mi köze az egészhez? — kérdezhetné valaki. Valóban nem sok köze van, és mégis. A közelmúltban Zselizen (Zeliezovce) jártam, s áttételesen velem is megesett. Nem pottyantam ugyan a vízbe, őszintén szólva télen egyetlen porcikám sem kívánja a szabadtéri fürdőzést, mégis belecseppentem valamibe, ami után gyűrűzni kezdtek bennem a gondolatok. Hogy hová, mibe cseppentem? A kozmetikai szalonba. No, lám, gondoltam magamban, már ilyen is van ebben a kis vidéki városban? Van. Csodálkozva néztem körül a „szépségápolási műhelyben". Hogy korszerűen felszerelt, az biztos. Kíváncsi ember lévén, nyomban ráálltam a „fogyasztó" gépre. Körülölelt a heveder, s egy gombnyomás után enyhe vibrálást éreztem minden porcikámban. Tetszett. Minden tetszett. Az egész létesítménynek a különös, sejtelmes varázsa megfogott, kis híján elandalított. Sok-sok női arc yillózott fel előttem, mint domboldalon az esti féhyek, jön, jön a nők hosszú sora, szépülni vágynak és akarnak. Mindenképpen mi, férfiak járunk jól, mi tépjük le a szépség ízletes gyümölcsét. Térjünk vissza a tárgyra. (Mi már ilyenek vagyunk. Mihelyt asszonyról van szó, elkalandozunk gondolatban). Abban az illatos, hangulatos, csendes helyiségben különös gondolatok kaptak közre, illetve egy réghallott anekdota pottyant gondolataim vizébe, ami nyomán megindult az a bizonyos gyűrűzés. Nem tagadom, szándékosan kezdtem így az írásomat, hátulról, mint az anekdotában az a b:

zonyos idős bácsi, aki valaminek az ürügyén próbálta elmondani a faluból rég elszakadt és most hazatérő fiatalembernek családjáról az igazságot. Íme a történet: — Mi újság idehaza, bátya? — Semmi különös, fiam, hacsak az nem, hogy megdöglött a fekete Bodri kutyátok. — Mitől? — A sok lóhústól. — Mifene, a sok lóhústól? — Bizony, bizony, fiam. A vízhordásba pusztultak bele a lovaitok akkor, amikor a házatok égett. — A házunk is leégett? — Le bizony, fiam, le bizony. A ravatal! gyertyáktól. Mikor szegény apád, anyád a húgod kiterítve feküdtek... A szándékom tehát világos. Állok a kozrrfetikai szalonban. Kiss Éva a vezetője. Nagyon csinos, bájos lány. Azt mondják, jó az ízlésem, elhihető az állításom. Szóra bírom, nem is vonakodik. — Nagyon szeretem ezt a foglalkozást. Minden vágyam az volt, hogy kozmetikus lehessek... Hat évig dolgoztam a fodrászatban, aztán hathónapos iskolázáson vettem részt Gottwaldovban, s most itt vagyok ... Egy éve nyílt meg a szalon. Eleinte kevés, később mind több volt az érdeklődő. Ma ott tartok, hogy havonta mintegy nyolcvan személy látogat el hozzám arcápolásra, szempilla-szemöldök festésre, masszírozásra, kvarcolásra, manikűrözésre, és hát jó néhányan ráállnak a fogyasztó gépre is. Néhány vendéget is megszólaltatok. Középkorú, csinos hölgy az első: — Éviké nagyon aranyos, kedves, ügyes teremtés. Szívesen járok ide. Kellemes pihenés a számomra. Egy égőszemű fiatalasszony: — Háromhetenként járok rendszeresen. Kellemes itt. Megpihenek. És hát tetszeni is akarok... a férjemnek! — teszi hozzá gyorsan és csilingelőn felkacag. Fiatal, molett lány, az arca, mint a márvány: — Felesleges kilóimtól szeretnék megszabadulni — mondja kissé szégyenkezve, s újra beletemetkezik a képes folyóiratba. S mint ahogy már elárultam, hogy érdeklődésem a Szolgáltatási Ház ténykedése felé fordult, gyorsan elbúcsúztam a kedves hölgyektől és az illatos szalontól. Felkerestem az igazgatót, hogy felmérjem a két évtizedes fejlődést. Ez a dolog lényege. Nem lehet közömbös számunkra ebben a rohanó, sodró korban, hogy milyen szervezett és mennyire kielégítő a közszolgáltatás. Kocsis Béla illatos feketével kínál. Tíz évig volt az üzem közgazdásza. 1970. január 1-én vette át az üzem vezetését Tóth Jánostól, aki nyugdíjba ment. A szépségápolási műhely — Kiss Éva, a varázskezű kislány munkában Kocsis Béla igazgató