A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-12 / 10. szám
Csak egy fiú tért rossz útra • Gyermekotthon!... Gyermekotthon !... ízleljük, kóstolgassuk csak ezt a szót... Valami kesernyés mellékíze, hangulati velejárója van ennek az összetett szónak... Pedig külön-külön mindkét szó olyan szép... A „gyermek" is, és az „otthon" is. Az egyik szinte elképzelhetetlen a másik nélkül. Hát akkor miért van a „gyermekotthon" szónak mégis olyan kesernyés mellékíze? Miért? Megmondom. Ha ezt a szót hallja, a legtöbb ember — mondjuk meg, úgy ahogy van, hiszen nemrég még én is közéjük tartoztam — azt gondolja, hogy azok a gyerekek nem is olyan igazi gyerekek, hanem kiskorú latrok, gonosztevő-csemeték ... És az összetett szó második feléről, az otthonról is megvan a saját kis „különbejáratú" magánvéleményük. Azt viszont már kevesen tudják, hogy háromféle gyermekotthon van: 1. Az ilyen típusú gyermekotthonok lakói vagy árvák, vagy olyan családok gyermekei, ahol a gyermek felnevelésének nincsenek meg a szociális feltételei. 2. Az ilyen típusú gyermekotthonhoz iskola is tartozik, s a gyermekek nem járnak ki egyedül az intézetből. 3. A harmadik az a bizonyos javítóintézet, melyben a rovottmúltú gyermekekből próbálnak becsületes állampolgárokat nevelni, s ezt főként azzal érik el, hogy a gyermekeket elszigetelik a kedvezőtlenül ható befolyásoktól. , Tegyük félre a tények nem ismerésén, vagy felületes ismerésén alapuló előítéleteket! Higgyük el, hogy a gyermekotthon nem egy „minifegyház" és a lakói is pontosan olyanok, mint a többi gyermek. Csakhát éppen szerencsétlenebbek, és — ha megérzik a felnőttek szeretetét — ragaszkodóbbak is.., Első eset A házastársak elváltak, a fi'.ik a párkányi (Stúrovo) gyermekotthonba került. Az — enyhén szólva zilált életű — anya hozzátartozói ún. intelligens emberek: orvosok, mérnökök. Autóval lerándultak Párkányba, kihívatták a fiút, meg akarták simogatni, csókolni. A fiú elhárította a kedveskedést. — Kik voltak a látogatóid? —• kérdezte tőle az igazgató. — A keresztapám meg a felesége. gyerekeknek, hanem a legszebbet és a legjobbat — mondtam erre én. — Oh, azoknak? ... Kiderült, hogy addig azt sózták a gyermekotthon nyakába, amit nem tudtak senkinek eladni. Azóta a helyzet megváltozott... Második eset A tizenöt éves Viola a gyermekotthon „legöregebb" lakója. Karácsonykor majdnem minden gyerek hazautazott, a bennmaradóknak karácsonyfát állítottunk, ajándékokat osztottunk szét és velük vacsoráztunk. Vacsora után Viola odajön hozzám: a gyerekeket az önálló gazdálkodásra. Ha zsebpénzt kapnának, havonta csak 25—50 koronát, megismernék a pénz értékét. Vannak olyan gyerekek, akik még ebből az igazán kis összegből is spórolnának. S hogy a pénz értékének nemismerése milyen következményekkel járhat? Csak egy esetet említek. Az egyik gyermek korcsolyázni ment a vadonatúj cipőre szerelt korcsolyával, egy felnőtt 20 koronáért csalta ki tőle azt, aminek értéke 350 korona volt... Amint látjuk, a felnőttek rosszabbak, mint a gyermekek! A nevelők és a tanítók egyénileg ugyan pótolni akarják ezt a hiányosságot, de ez mind nem elég. A tévét is megunják, szeretnének moziba menni, de ott egy jegy 6, 7, vagy 8 koronába kerül... Hogy miért nem kapnak legalább ők kedvezményes jegyet? Ezt én sem értem. — Milyen kosztot kapnak a gyerekek? — Az ellátásuk ezen a téren tökéletes. A déli maradékot sohasem kapják vacsorára. Amint banán, narancs jön a párkányi üzletekbe, először nekünk telefonálnak. Tavaszig biztosítva van az alma, a martosi (Martovce) szövetkezet szállítja a zöldséget. És soha nem osztjuk ki a gyerekeket, annyit ehetnek, amenynyi jólesik nekik. És éppen ezért, nem tudjuk, nevessünk vagy boszszankodjunk, ha látogatás alkalmával vagy a városban kérdezgetik a gyerekeinket: — Nem vagy éhes? — Kaptok ti enni egyáltalán? — Hogyan öltöztetik a gyerekeket? — A tanítók véleménye (ez az én véleményem is) szerint arról Ismerni meg a gyerekeinket, hogy a legszebben öltöznek. Kevés szülő engedheti meg azt a fényűzést, hogy gyerekeit mindig a legdivatosabb ruhákban járassa. Szemléltetésképpen elmondok egy érdekes esetet, öt évvel ezelőtt mentem először a ruhaüzletbe, hogy megnézzem, mit is vásároljunk a gyerekeknek. A kiszolgálónő így fogadott: — Most olcsó dolgaink nincsenek! — Nem olcsót akarok vásárolni a — Hogyan gondoskodik az állam a gyermekotthonról? — Gyermekotthonunk eddig a kerületi most pedig a járási nemzeti bizottsághoz tartozik. Évente 830 ezer koronába kerül ennek a gyermekotthonnak a fenntartása. A szülők fizetéséből lefogják a családi pótlékot és némi gondozási költséget. Sajnos, kicsi az az összeg (10 000 korona), ami fölött mi saját magunk rendelkezünk. Csupán arra elég, hogy a gyermekek útiköltségét megtérítsük, ha hazautaznak. Körülbelül harmincezer koronára lenne szükségünk, s remélem, ebben az évben meg is kapjuk. Amíg ugyanis kevés a pénzünk, nem tudjuk megtanítani A másik két nőt nem ismerem ... Pár nap múlva egy nagyon kifestett nő hívatja ki a fiút. Amikor a gyerek meglátta, köszönés helyett kifakadt: — Minek jöttél ide? Nekem nincs rád szükségem... Nekem itt jobb, mint otthon volt... Menj el Innen, és ne gyere többé!... — Ki volt a látogatód? — kérdezte az igazgató. — Az anyám! — felelte a fiú és lehajtotta a fejét. — Kapálództam ellene kézzel-lábbal, de most talán már bottal sem tudnának kiverni innen! — mondja Sinka Alfréd, a párkányi (Stúrovo) gyermekotthon igazgatója. — Hány gyermek van ebben a gyermekotthonban ? — Jelenleg harminchat: 12 leány és 24 fiú. Összesen tizennyolc felnőtt alkalmazott gondoskodik róluk. Az arány — így első hallásra — talán furcsának tűnik, de a felnőttek közül csak hét a nevelő, a többi gazdasági dolgozó. A nevelőknek van itt a legnehezebb dolguk (pedig csak tanítói alapfizetést kapnak), tulajdonképpen még a szabadságukat is előre ledolgozzák. Január 1-től december 31-lg jóformán nincs is szabad idejük. — Ha mondana valamit, igazgató elvtárs, az eddigi eredményekről... — Talán elég lesz szemléltetésül annyi, hogy az utolsó öt év alatt 32 gyereket engedtünk kl az életbe, s közülük csak egyetlen egy (fiú) tért rossz útra. ö is büntetett előéletű apja befolyása alatt vetemedett lopásra... — A gyerekeknek bizonyára pontos napirendjük van. — Igen, hiszen ez feltétlenül szükséges is. Ébresztő után rendet csinálnak a szobájukban, tornácnak, reggeliznek és indulnak az iskolába. Tanítás után átöltöznek, ebédelnek, maid a nevelők felügyelete alatt szabad foglalkozás. Délután háromtól csoportonként tanulnak, 4-kor uzsonnáznak, majd hatig ismét tanulnak. fél hétkor vacsoráznak, utána nézik a tévét vagy mesét hallgatnak, kilenckor lámpaoltás.