A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-05 / 9. szám

— No, látja! Vannak halálosan komoly játékok. — Amit most mi csinálunk, annak számít? — De még mennyire!... Kár, hogy nem a falunkban lakik. — Miért? — Csak úgy. — Csak úgy? ... Jól megmondta. Ebből aztán érthetek — mondta a lány játékosan. Kedve lett volna megszorítani a fiú kezét, de nem tette, inkább megpróbált borsot törni az orra alá. — Egyébként elárulhatom: Ferenczi Pista az udvarlóm. Kocsis Laci hirtelen lehűlt. Mintha hideg vizet löttyintettek volna a nyakába. Igaz lehet? Ha valóban igaz, amit mond, akkor kár a gőzért. Az azt jelenti, hogy már most, a kezdet kezdetén minden bevégeztetett. Véglegesen elutasította a lány, nem kívánja, nem akarja, hogy többször is felkérje táncolni. Elkedvetlenedett, keserűség ült a torkába. — Miért hallgat? — kérdezte a lány sokára. — Magam sem tudom. Valahogy Leszállt az ógörög alkony. Ott, ahol a sebes vizű Alpheiosz folyó hullámai Élisz királyának, a gazdag Augeiasznak földjét mossák, buzogányára támaszkodva ott állott a parton Alkméné ragyogó fia, a hatalmas Héraklész, és hegyeseket köpött a vízbe. Cingár, kopottas, tojásfejű emberke pecázott mellette, annyira jelentéktelen külsejű és oly halandó, hogy a mitológia sehol sem említi. Nevezzük hát egyszerűen „a másiknak0

, kis m betűvel. — Ó, villámszóró Zeusz pártfogolta — szólalt meg egy idő után félénken és illő tisztelettel a másik —, kérve kérlek, ne köpködj folyton a vízbe, mert elriasztod a halakat. Akkor pedig ma vacsora nélkül fekszem le. Bosszúsan kiáltott fel e szavak hallatára a hirtelen haragú Héraklész: — Mit nekem a te vacsorád?! Az istenek akaratából tizenkét feladatot kell elvégeznem, négy már mögöttem van. Megfojtottam a hemeai oroszlánt, égő fahasábbal vertem agyon a kilencfejű lernai hidrát, megfogtam Artemisz fürge aranyszarvasát és a kegyetlen eromanthüszi vadkant.,. Kedvemre való feladat volt mindegyik, dicső hírt szereztek nevemnek, évszázadok múltán is büszke lesz rám az utókor. De az ötödik, ez a mostani? Allergiás leszek, ha csak rágondolok. Brrl Ismét beköpött a vízbe. — Miről van szó tulajdonképpen? — kérdezte a másik, bár abszolütosz semmi nem jut most eszembe. — Laci láthatóan duzzogott. — Mindjárt megmondhatta volna. — Mit? — Hogy az udvarlója ... Rakott szekérre nem kapaszkodik fel az ember. — Haragszik? — Dehogy haragszom — mondta Laci vidámabb ábrázatot vágva, pedig úgy érezte magát, mint akinek a fogát húzzák. — Na, látja, maga már mindent tud rólam, én meg még semmit sem tudok magáról. Mondjon már valamit! — mondta a lány némi bűntudattal a hangjában. A fiú megvonta a vállát. — Semmi értelme... Érdekeset úgvsem tudnék mondani, érdektelen dolgokra meg senki sem kíváncsi. — Hátha? — Tudom én, hogy nem kíváncsi. — Udvarol valakinek? — Igen — lódította a fiú szemrebbenés nélkül. — Talán feleségül is veszem, ha megvár. Mert úgy van az, hogy az ember előbb letudja nem érdekelte a dolog, mégis, abban a reményben, hogy amíg beszél a félisten, addig nem köpköd. Nagyot sóhajtott Alkméné legyőzhetetlen gyermeke: — Köztisztasági ügy. Augeiasz király istállóját kell kitakarítanom, méghozzá egyetlen nap alatt. Eddig ötven szolgának sem sikerült, de hát engem nem is annyira a munka nagysága feszélyez, mint inkább a jellege. Gondold meg, közönséges tehéntrágyával maszatoljam össze magam én, mítoszok pozitív hőse, akit majdan az Olümposzra emelnek, asztalukhoz ültetnek a halhatatlanok?! Esküszöm, megáll az észl Ismét beleköpött a vizbe. — Könyörgöm — tette össze két kezét a másik —, hagyd ezt abba. Inkább megpróbálok kitalálni valamit... Már meg is vanl Holnap reggel ássál árkot innen az istálló kapujáig, üsd ki az istálló túlsó falát, és onnan kanyarodj az árokkal vissza a folyóhoz. Ha ezzel elkészültél, gáttal zárd el a folyó medrét, és az Alpheiosz sebes sodrú vizét az árok segítségével vezesd át a marhák éjszakai szállásán. A hullámok egykettőre kitakarítanak minden szennyet, és te nem maszatolódsz össze, hírneved növekszik és igy tovább. Hosszasan fontolgatta magában a tanácsot az óriásölő, aztán felderült markáns arca: a katonáskodást, csak aztán házasodik meg, nem igaz? — Miért? — Közprédára hagyni egy szép, fiatal menyecskét, hová gondol! ? ... Abba pusztulna bele a két év alatt. Most meg mintha a lány szontyolodott volna el egy kicsit. — Szép? — Kicsoda? — Hát a szeretője. — Ja, a szeretőm?... — Laci megérezte, hogy a lány bekapta a horgot, ismét kezdett izgalmasabbá válni a játék. — Hát elég maradhatós — mondta tárgyilagosan, közönnyel. — Olyan magas lehet, mint maga, a haja gesztenyebarna és göndör, a szeme kék, és van egy jó tulajdonsága: nem büszke... Meg az is nagyon tetszik rajta, hogyaoró kis pihék borítják a nyakát, füle tövét. Azt szoktam csókolgatni, mert nekem az nagyon jól esik... — Pihék a nyakán meg a füle tövén — pirosodott el a lány. — Hogy maga mit ki nem talál! — Isten bizony!... Ha jól megnézem, a magáé is olyan... — Menjen már!... Gazdag a lány? — Az a baj... Illetve nem is olyan nagy baj... Bár a szülei kicsit hőbörögnek, ellenzik, de lehet azon segíteni. — Hogvan? — Egyszerűen úgy, hogv nem kell őket figyelembe venni. Ha megjön az első unoka, úgyis megbékélnek. Ámult, bámult a lánv. Lacira nézett, ingatta a feiét méltatlankodva. — Nem gondolja, hogy maga egy kicsit beképzelt? — Meglehet... Minden embernek van hibája: az egvik büszke, a másik beképzelt, a harmadik irigy, a negyedik hazug,.. — Hánvig tud számolni? — szakította félbe a lánv Lacit és felnevetett. Elővillant hibátlan, habfehér fogsora, mellén is összecsendült az aranvláne-fonal. — Mnndia. Laci. maga mindenkinek mindent elhisz!? — Hát mit csináljak?... Ha hiszek, ha nem, egyre megy. — Pompás ötlet I Nekem, ha száz évig töröm is ezt a kemény fejemet, akkor sem jutott volna ilyesmi az eszembei Hogyan háláljam meg? — Két kérésem van — mondta a másik izgatottan, mert az úszó mozgásából arra következtetett, hogy nagyobbacska hal készül harapásra. — Az első: most szép csendben távozz innét, Jsoldeg istenek kedvence, hogy kifoghassam a halamat. A második: holnap, ha az istálló szennyét kihordta már a sebes vizű Alpheiosz, tereld vissza a folyót régi medrébe, hogy én továbbra is horgászhassam itt, minthogy ezt a helyet már jól beetettem. Nyájas mosollyal bólintott a nagylelkű Héraklész. — Teljesítem mindkét kívánságodat. Megérdemled. Ezzel az ötödik hőstettemmel ugyanis a bátorság és az erő koszorúja mellé a leleményes ész babérágát is megszerzem. Kérlek, ne említsd senkinek, hogy részt vettél az ötlet kidolgozásában, mert az némiképp csorbítaná tekintélyemet. Rendben? A tojásfejű bólintott. Héraklész pedig sarkon fordult, nekivágott az Eliszbe vezető útnak. — Egyen meg a fene a dicsőségeddel együtt — morogta megkönnyebbülten a másik, és újabb szem főtt kukoricát tűzött a horgára, hogy végre kifoghassa a vacsorára való halat. A kimondott szón úgysem változtathatok. Én azt tartom, ha valaki hazudik nekem, nem engem csap be, hanem saját magát, nem igaz? Magának nem ez a véleménye? — Ugyanez. — Ebben megegyeztünk ... Mégis van egy dolog, kérdés, amiben egyet értünk. Biztató jel. — Úgy gondolja? — Kevés vigasz ugye?... Na, mindegy... — mondta Leci nagyot sóhajtva. — Itt nem szokás lekérni a lányt tánc közben? — Dehogynem. — Csodálom, hogy az udvarlója hagyja ennyi ideig mással szorongattatni a kezét, derekát. Engem kivégezne a féltékenység. Igaz, ő is olyan vasvilla szemmel néz rám, hogy majd megöl. — Ne törődjön vele! — Nem is vele törődöm. — Hanem? — Magával. — Hogyhogy? — Ügy, hogy maga issza meg majd a levét, lesz mit hallgatni^... Ellenben van ennek egy nagy előnye vagy haszna, ahogy tetszik, mindkettejükben nagyobbra nő a szerelem. — Nagy huncut maga, Laci! — mondta a lány nagyot sóhajtva. Most érződött először, hogy komolyan gondolja, amit mond. — így, ilyen dolgokról még soha senki nem beszélt velem. — Nézze, Gizike, egy tapasztalt szerelmes sok mindent tud ám!. .. — Komolyan mondta a fiú, mégis érződött, hogy viccel. Tetszett a lánynak, felnevetett. — Példának okáért azt is tudja, hogy maga nem is büszke, hanem egy végtelenül aranyos és kedves teremtés. Csak irigyelni lehet azt az embert, aki megcsókolgathatja a pihés nyakát. A cigányok abbahagyták a muzsikálást. Fekete bőrük izzadtságtól csillogott. — Egészségükre! — kiáltotta a prímás és hegedűjét a cimbalomra tette. ABEL GÁBOR VERSEI Képzavar Az asztalon sárga citrom fekszik, az egész helységben illatot áraszt, (rásüt a nap, s aranysárgává válik) az asztalra fényképek kerülnek, (a merőleges sugarak befedik) az emlékektől roskadozik az asztal (s a nap is elbújik szégyenében). KÜRTI ANDRÁS Héraklész és a másik (Egy legendás hőstett hiteles története)